Fészer a hodályok között Dabason

A dabasi zarándokközpont egyben településrész közösségi házaként is működik. Vajon hová sorolható az épület a mai építészeti irányzatok között? A kérdésre laza, tréfás választ adott az építész: sehova, esetleg a tradicionális konstruktivizmusba. Könnyelmű kijelentését követő megjegyzésekre reagálva Rumi Imre összefoglalta, hogy miért is ilyen lett az épület.

„Fészer a hodályok között” Dabason
Elkészült a dabasi zarándokközpont épülete

A magyarázat nagyon egyszerű. Évek óta járom a Magyar Zarándokutat és többször megcsodáltam Dabas és Ráckeve között, majd később Bács-Kiskunban a rónákon, vagy akár Tolnában és Baranyában a dombok között látható állattartó hodályokat, amelyeket rendkívül egyszerű módon, sajátos arányokkal építettek meg alkotóik (sokszor építészeti terv nélkül). Mesterkélt ideológia nélkül, józan paraszti ésszel összeállított állattartó hodályok rendkívüli hangulatot, harmóniát képeznek a környezettel. Mondanom sem kell, hogy nem találunk közöttük sámán dob, ostyadarab, vagy jégkristály formájú épületet. Számomra ez az igazi organikus építészet. Különösen nagy élmény mindezt átélni egy fővárosi kerületi főépítész számára, aki alig várja, hogy kiszakadjon az urbánus élettér szorításából.

A zarándokközpont tervezésére kapott felkérés után szinte automatikusan jött a gondolat, hogy a külterületi „barkácsolt” állattartó épületekre való utalás jelenjen meg a város peremén épülő új létesítményen. Az eredetileg tervezett három épületszárnyból kettő épült meg (a közösségi tér és a klub épületszárnya), a hodályokra jellemző tömeg arányokkal, tiszta formákkal, egyszerű szerkezetekkel, amelyeket egy fészerszerű épületrész kapcsol össze, melyben a főbejárat és az előcsarnok kapott helyet.

Már az épület átadása előtt kaptam nagyon pozitív visszajelzéseket a helyben lakóktól. Talán ezért gondolkodtam el most komolyabban azon, hogy vajon fontos szempont-e az építészetben, hogy a ház használóinak tetszését kiváltja-e az épület, vagy elegendő, hogy a szakmai szem látja benne az építészeti értékeket. Sajnos sokszor a kor „építészeti divatjának” értékeit. Ennek lehet időnként az eredménye, hogy néhány nagyon nagyra tartott, korábban díjazott épületet elbontottak, mert nem kellet a társadalomnak.

A pontos választ nem tudom, de abban ma már biztos vagyok, hogy nincs szükség az építészet értékelésében a nagy, elvont filozófiai összefüggések villogtatására. Főként nincs szükség annak magyarázatára, hogy az alkotó milyen komoly összefüggéseket fejez ki a művével, mert könnyen előfordul, hogy az építész tervezőnek Arany János jut eszébe, és a lelke mélyén azt az őszinte választ adja magának, hogy „gondolta a fene”. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy az építészeti alkotás a környezetével szimbiózisban közvetítsen, sugalljon valami üzenetet az emberek számára, de az legyen világos és egyértelmű. Ezért lehet helye az eltérő adottságú környezetben eltérő karakterű építészeti alkotásoknak.

Tehát, a dabasi zarándokközpont - hitem szerint - nem kíván több lenni, minthogy rendeltetésének megfelelően működjön és a térségre jellemző hangulatot árasztva és erősítve szolgálja és boldogítsa az ide látogatókat, a zarándokokat.

Érd, 2015. december

Rumi Imre sk.
okl. építészmérnök, építész vezető tervező