Figaro a Főműhelyben - műhelyház és próbacentrum
Javában zajlik az Operaház felújítása, ám a művészeti élet a renoválás ideje alatt sem áll meg. A számos funkcióját is kinőtt intézménynek hosszú távra nyújthat megoldást a bezárt MÁV Északi Járműjavítóba, Marosi Miklós tervei alapján épülő új központi műhelyház és próbacentrum. Bán Dávid írása.
Az Ybl Miklós tervezte budapesti Operaház mind a mai napig az Andrássy út méltó ékköve, ám a csodás külső mögött már jócskán érződik az elhasználódás: a kárpitok megkoptak, az aranyozás kifakult, a technológia elavult. Az Operaház maga egy város a városban, szakműhelyei a hazai színházak díszlet- és jelmez kivitelezések legmagasabb színvonalát képviselik. Azonban raktárai már régóta képtelenek megfelelő mértékben szolgálni az igényeket, egyre több értékes díszlet és jelmez porosodik külső, nem megfelelő minőségű tároló helyeken. Ugyanígy a Hajós utca tömb próbatermei is elavultak, sőt, amióta az eredetileg népoperának épült, megfelelő kiszolgáló terekkel nem rendelkező Erkel Színház is az Opera rendszeres játszóhelyévé vált, az intézmény minden helyiségét kinőtte. Az Ybl palota elodázhatatlan felújítása mellett hosszú távú megoldást kellett találni a megnövekedett intézmény sokrétű problémáira.
Az Operaház - a tervek szerint - jövőre bezár és a felújítást követően, 2018-ban, Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című művének centenáriumára nyit meg ismét. Ezt kellene megelőznie egy olyan átfogó megoldásnak, amely a felújítás idejére egyaránt biztosítaná a játszóhelyet és a kiszolgáló hátteret, majd állandó, központi műhelyházként és próbacentrumként üzemelne tovább. Ehhez már időben kijelölték a Kőbányai úton található, 2009-ben funkcióját vesztett MÁV Északi Főműhelyét, majd Marosi Miklós vezetésével a KÖZTI Marosi Stúdió elkészítette az ipari csarnok teljes megújulásának terveit is. Jelenleg a közbeszerzések zajlanak, így a kivitelezés várhatóan nagyon szűkös határidőkkel zajlik majd.
A szakmai- és köznyelv által csak Eiffel-csarnoknak hívott, hatalmas alapterületű ipari csarnok a maga nemében egyedülálló Magyarországon. A Főműhely az ország legnagyobb méretű védelem alatt álló ipari létesítménye, amelyet vélhetőleg a vasúti infrastruktúra korabeli jeles hídépítő mérnöke, a Keleti pályaudvar csarnokszerkezetét is jegyző Feketeházy János tervei alapján építették 1883 és 1886 között. Ám a kutatások alapján maga Eiffel vagy irodája nem köthető a csarnokhoz, a francia mérnök neve az acélszerkezet itt is alkalmazott szegecselt szerkesztési elvének kialakítása miatt merül fel az épület kapcsán.
A 214 m hosszú, 96 m széles, rácsos acélszerkezetes, bazilikális elrendezésű, téglafalazatos csarnoképület 5 hosszanti hajóra oszlik. A középső tengely felett üvegezett -, míg az oldalhajókra félnyeregtető került. A műhely működésének 123 éve alatt újabb rétegek rakódtak az épületre úgy, hogy a korábbi technológiákat nem bontották el, így a követhetetlenné vált útvonalú elektromos vezetékhálózat mellett egy gázcsőlabirintust és még gőzvezetékeket is találunk. Emellett a csarnokhoz számos kisebb-nagyobb toldalék épült, környezetébe is több különálló épületet húztak fel.
A csarnok fénykorában közel 400 gőzmozdony rendszeres karbantartásra szolgált, a főműhelyben 90 gőzmozdony és 455 személykocsi számára volt fedett hely. Később a dízel-, majd a villanymozdonyok javítása is itt történt: a csarnok közepén végigfutó vágányon mozgó tolópad segítségével a számtalan munkaállomás egyikének mellékvágányára lehetett tolni a szerelésre váró járművet. A főműhely környezete a II. világháború után súlyos károkat szenvedett, de maga a csarnok relatíve épen vészelte át a történelem viharait. A járműjavítás kapacitás-kihasználtság csökkenése miatt a két nagy országos javítótelepet összevonták, az Északi Főműhelyt 2009-ben bezárták, annak funkcióit és dolgozóit a szolnoki telepre vitték át. Két évvel később miniszteri rendeletben a telep meghatározó épületeit műelmékké nyilvánították.
A Marosi Miklós által kidolgozott építészeti koncepció az épület gyökereihez szeretne visszatérni, úgy, hogy megtisztítja a különböző rárakódó rétegektől, kibontja az eredeti architektúrát és kiemeli - teljes funkcióváltás ellenére - az ipari arculatot. Ezzel az épület jövője várhatóan míves építészeti múltjának méltó folytatása illetve több generáció identitását meghatározó vasutas hagyomány előtti tisztelgés lenne.
A telephelyről elbontottak több, különböző korú és építészeti minőségű, rossz állapotú épületet, azonban megtartották a csarnokkal hozzávetőlegesen egyidős, szintén védett targoncajavítót és kovácsműhelyt, valamint a hagyományos MÁV típusmodell szerint épített kétszintes állomásépületet. A megtisztított telepen helyük lesz a vasúti emlékeknek, Potyondy Flóra tájépítész a megzöldülő környezetben szerepet talált néhány megmaradó vágánynak, váltónak, vasúti berendezésnek.
A kialakítandó új központ elsődleges szerepe az lesz, hogy mind az Operaházban, mind az Erkel Színházban színpadra kerülő produkciókat itt lehessen megtervezni, előkészíteni, színpadra állítani, művészileg és technikailag az utolsó simításokig végigpróbálni, azaz minden elemében előzetesen beállítani a két játszóhelyre tervezett műveket. Ehhez a megfelelő méretű és felszereltségű próbahelyeket, tervezőműtermeket és kivitelező műhelyeket kell egy helyben létrehozni, egyúttal megoldva az intézmény évtizedes raktározási problémáit is.
A megújuló csarnok közönségfogadó része a Kőbányai út felől lesz nyitott. A nagyvonalúra tervezett előtérbe egy felújított, szegecselt MÁVAG 301-es gőzmozdonyt is betolnak – ma már csak kettő maradt fent ebből a típusból –, a hozzá kapcsolódó korabeli étkezőkocsiban stílszerűen kávézó lesz. Az információs pulton és jegypénztáron kívül itt kezdődik az a látogatóközpont, amely a kulisszák mögé vezeti az érdeklődőket, mindezt persze olyan útvonalon, amely nem zavarja a műhelymunkát. Ezt segíti az üvegezett korlátú, a térben légiesen elhelyezkedő galériaszint. Az előtérből nyílik a közönséget is befogadó próbaszínpad, amelynek színpadtechnikája és süllyeszthető zenekari árka mind az Operaház, mind az Erkel Színház játszó tereit modellezi. A terem ház a házban elven áll majd a csarnokban, így biztosítható annak magas színvonalú akusztikája, dinamikája. A mobil nézőtér összetolásával, a zenekari árok felemelésével az egész terem, igény szerint teljesen egybenyitható, szintkülönbség nélkül a közel 5000 m2 vízszintes tér nagyrendezvények számára is használható.
Az épület nagy része a közönség által nem látogatható terület. Még az előtérből nyílik a háziszínpad, amelyhez hangstúdió is csatlakozik, mellette a személyzeti étterem, konyhaüzem, társalgó. A csarnok hosszanti oldalán végigfutó két legszélső hajóban irodákat, szólista öltözőket alakítanak ki, a középső tengelyen pedig több, különálló női és férfi öltözőegységeket hoznak létre a kórus, a statisztéria, a tánckar és a zenekar számára. A középső és a hátsó traktus jelentős részét a nagyterű raktárak és műhelyek foglalják el. Épül egy kamionbeállóval és darupályával ellátott konténer díszletraktár, mögötte díszletépítő, asztalos-, festő- és összeszerelő műhelyek. Ezek nagy belmagassága, illetve az emeleti részen elhelyezett függőfolyosói lehetővé teszik a két belvárosi játszóhely tervenek, alaprajzainak földre vetített élethű modellezését. Mindezek mellett még egy rekreációs termet is építenek, ahol a dolgozók sportolással kikapcsolódhatnak.
Az emeleten, az öltözők felett jelmezműhelyek, varrodák, próbahelyiségek és raktárak kaptak helyet, amelyek részben nyitottak a második emeleti, a középső tengelyen végigfutó üvegtetők alatt húzódó tetőkertre. Az üvegházként működő tetőkert rekreációs zónát nyújt a ház dolgozóinak, a zöld növényekkel betelepített legfelső szinten sétautak kanyarognak majd végig.
A kalapos- és a cipészműhely kikerült a központi csarnokból, azokat a targoncaműhely épületében helyezik el. Ugyanitt létesül a jelmezek és kellékek szakszerű tárolására kiképzett speciális raktár és a jelmeztisztító is. A szomszédos épületbe, az eredetileg földszintes kovácsműhelybe költözik az üzemeltetés, a karbantartó részleg és a központi anyagraktár. A harmadik megmaradó épület, a korábbi állomás a művészek korrepetítorral való gyakorlására, zeneiskolai képzésre, kisebb kamarakoncertek rendezésére, esetenként mesterkurzusok tartására szolgál. A két szint közötti födém megnyitásával többszintes légterű kamaratermet alakítanak ki, de az épület alapkontúrja nem változik.
A megújuló épületegyüttes alapvetően megőrzi ipari hangulatát, erre reflektál anyaghasználatában is. A belső terek meghatározó anyaga, úgy a falon, mint a padlón a beton, mely lehetővé teszi az acélszerkezet szépségének megmutatását. A zsaluzatban véletlenszerűen helyezett „fossziliák” a látszóbeton falfelületeknek egyedi megjelenését adnak majd. A minden különösebb díszítés nélküli, a 19. századi ipari csarnok értékeit kiemelő mai építészeti megoldások ellenpontjaként a díszletek, a jelmezek és az estélyibe öltözött nézők színes világa adja meg az épület alkalmi pompáját.
Bán Dávid
