Technológia

Fischer homlokzatrögzítés a műemlékvédelemben

2022.11.23. 13:40

Színes csempékkel burkolt homlokzata a legszembetűnőbb jellegzetessége az 1960-as években épült Stadthalle Göttingennek. A felújítás során éppen a jelenkor igényeinek megfelelő hőszigetelés kialakításának és homlokzat megtartásának összeegyeztetése a legnagyobb kihívást támasztó feladat. A viszonylag apró csempék visszaszereléséhez a fischer szállította a kreatív megoldást.

Az 1962 és 1964 között épült, műemléki védettséget élvező Stadthalle Göttingen a környék legnagyobb koncerttermének, a Göttingeni Szimfonikus Zenekarnak és a Nemzetközi Händel-Fesztiválnak nyújt otthont. Visszatérő helyszíne komolyzenei koncerteknek, színházi előadásoknak, konferenciáknak, vállalati rendezvényeknek és kisebb vásároknak, kiállításoknak. Az 5400 négyzetméter alapterületű komplexum mintegy 2600 négyzetméter rendezvénytért, nagyobb és kisebb termeket foglal magába. Szerepe a régió kulturális életében nélkülözhetetlen, miközben a szerkezeti és műszaki elemek jelentős része még mindig megegyezik az építési évével, azaz közel 60 éves, energetikai szempontból pedig egy szabályos pénznyelő.

Apró ökológiai lábnyomot hagyó beruházás

A fenntartó – figyelembe véve az épület kulturális jelentőségét és az ökológiai szempontokat – végül úgy döntött, hogy nem bezárja, hanem átépíti és felújítja a Stadthallét, mindezt oly módon, hogy a lehető legkevesebb új építőanyag legyártására és szállítására legyen szükség, azaz nagy mértékben támaszkodtak a meglévő és még használható elemekre, miközben kiemelt szempont volt az épület energetikai korszerűsítése, hőszigetelése.

A cserépkályha újjászületése

A köznyelvben csak „cserépkályhának" hívott Stadthalle Göttingen legszembetűnőbb jellegzetessége az 50 x 50 centiméteres, színes kerámialapokkal burkolt homlokzata. A kék, lila, vörös és rózsaszín kissé földes árnyalatait mozaikszerűen felvonultató geometrikus domborművek mellett az eredeti épület lábazatán, illetve a padlástérnél fehér csempék is szerepet kaptak. A felújítás során ezeket is – a többivel megegyező, újra felhasznált vagy újonnan legyártott – kerámiákkal helyettesítik. A munkálatok első lépése az eredeti, habarccsal és sárgaréz szalagokkal rögzített csempék óvatos leszedése, megtisztítása és tárolása volt. Ezt követte a vasbeton szerkezet felújítása, majd a szigetelés után a kerámialapok visszaszerelése, a szigetelt és átszellőztetett homlokzat kialakítása.

Fecsegő felszín, innovatív mély

A burkolat rögzítése fischer Zykon FZP II panelhorgonyokkal történt 11x21 M6/SO/9 Carbon kivitelben. A csempék ugyan kis méretűek, de minden egyes lapot négy rögzítőelemmel szereltek fel, megelőzendő, hogy a homlokzat zörögjön a szélben. A különleges engedély megszerzése után a homlokzati elemeket a fischer/BWM alumínium alszerkezettel rögzítették. A távolságtartó alszerkezetet függőlegesen, a termikusan optimalizált ATK 100 ZeLa konzollal szerelték fel, melyet ATK 103 P20 rejtett kapcsos rögzítésű rendszerrel és P20 vízszintes profilokkal egészítettek ki.
Ennek az alszerkezetnek a rögzítésére fischer injektált horgonyokat használtak. A felújított és új cserepeket rejtett fischer formazáró horgonyokkal rögzítették biztonságosan az alépítményhez. A régi-új homlokzat az alkalmazott megoldásoknak köszönhetően megőrizte jellegzetességét, az 1960-as évekből örökölt báját, miközben a „felszín" alatt a jelenkor ökológiai elvárásainak megfelelően újították meg, mindezt szilárd, a korábbinál tartósabb rögzítéssel.