Folytonosság nosztalgiamentesen

Március 13-án a Bolognai Vásárváros 36. pavilon Sinfonia termében Marco Casamonti (1965), Franco Purini (1941) és Paolo Portoghesi (1931) építész professzorok tartottak rendkívüli tanulságokkal szolgáló kerekasztal-beszélgetést „Olasz építészet: három generáció összehasonlítása” címmel.
Helyszíni beszámoló.

Március 13-án a Bolognai Vásárváros 36. pavilon Sinfonia termében Marco Casamonti (1965), Franco Purini (1941) és Paolo Portoghesi (1931) építész professzorok tartottak kerekasztal-beszélgetést „Olasz építészet: három generáció összehasonlítása” címmel.
A beszélgetést a GranitiFiandre, a világszerte ismert kőporcelángyártó szervezte, s az ő jóvoltukból vehettem részt én magam is a folytonosságot és a nyitottságot hangsúlyozó három olasz építész vitáján.

Elegáns épületek metaforikus jelentéssel
A mindhárom építésznek szóló körkérdés valójában a fő téma alapgondolatait szabadította ki a palackból. Alaptézisek buktak ki a három különböző generációt képviselő olasz építészből. Mi tehát az, ami az olasz építészgenerációk közti ellentéteket generálja? S mi a meghatározó kapcsolat az építészet és a természet között generációkon át?

Paolo Portoghesi szerint nem mindig szükséges különbséget tenni építész és építész között, s az is egyértelmű, hogy mindig is szükség volt és lesz változtatásra, de szerinte nem a változásban keresendő az oka annak, hogy generációs különbségekről beszélhetünk. Példaként említette az apa szerepét, mely valójában szimbolikus az ember életében, segít a különbség, a hagyomány és a kultúra mély hagyományainak továbbvitelében, s egyértelművé teszi számunkra, hogy mindig van és lesz, amit átveszünk, illetve amit elvetünk, hogy haladni tudjunk előre. A változás lényege és szükséges volta megkérdőjelezhetetlen, az ideák folyamatosan változnak az idők során, ahogy változik az anyag is, s így folyamatos innovációra van szükség. Ebben a dinamikus létezésben az ember, a humánum állandó. Szerinte azt kell valójában megérteni, hogy a konfliktus mely fajtájáról kell, érdemes beszélni.

Portoghesi kollégáira utalva megjegyezte, hogy egyben biztosan megegyezhetnek, céljuk mindannyiuknak a nyitottság egymás munkái iránt, s a tudás és az egymás munkáinak megismerésére való igény. Véleménye szerint nem kritizálni, hanem tisztelni és elfogadni kell azt, amit a másik létre hoz, ez visz előre a folyamatos konfrontáció helyett.

Portoghesi szerint az utóbbi ötven év változásai során egyértelműen látszik, hogy egyre elegánsabb lett az épület maga, olyan mint a ruha, amit felveszünk, fontos lett a minősége és tisztább lett a cél, mi a támogatott és mi a rossz, egyre tisztul tehát a kép. Nem ért egyet az építészetben a tabula rasa elvével, szerinte a régi teljes elutasítása csak rossz irányba vihet. A kor hibájának, a globalizáció mérgező hajtásának tulajdonítja a szabadság fogalmával azonosítani a korlátoknélküliségét. Szerinte a modern városok metaforikus jelentéssel megspékelt épületeket kapnak, s nem arról szólnak, hogy mit nyújthatnak az embernek, a lakónak.

Portoghesi geoépítészetet tanít az egyetemen, ami sokkal inkább geofilozófia, tudatos építészi hozzáállás a természethez. Szerinte a filozófia segít egy szabadabb építészethez, segít a környezettel való kapcsolatban, s eljuttat a környezettudatos gondolkodáshoz, vagyis ahhoz, hogy a munka során folyton létező kérdésként merüljön fel: mennyi energia hasznosítható majd, milyen energia fajtákat használjunk, s mi a természetes. Ehhez újra kell értékelni, újra át kell beszélni, hogyan gondolkozzunk az építészetben s hogyan építkezzünk.

Ha nincs tradíció, nincs építészet sem
Franco Purini korának építészetére három fő karaktert említ, amely ráhúzható talán általánosságban is. Egyrészt az ideologizálás, amely már a tervezés folyamatában meghatározó bélyegként nyomódott a projektekre. Másrészt szerinte a piac akkoriban nem szólt bele a valódi tervezési munkába, sokkal nyitottabb, erősebb hatású gondolatokat bontakoztathattak ki a tervezők. Harmadrészt az oktatás szerepéről szólt Purini, említette 1963-at, amikor ő maga kezdte az egyetemi tanulmányokat 200-300 társával egy évfolyamon. Sokkal több építész jött ki az egyetemekről a korábbi időkhöz képest, s ez nagyobb versenyt generált önmagában is.

A jelenről szólva elmondta, hogy az új korszak, a terrorizmus korszaka, amikor a politika átlépi a hatáskörét. Szerinte ebben az átvérzett korban nehéz profi karriert befutni. A dominancia elleni harcban igazán nagy szerepe lenne a kultúrának. Szerinte is nehéz elfogadni sokmindent az idősektől, persze sokat tanulhatunk is tőlük. Ezen a ponton mosolyogva jegyezte meg például azt, hogy Portoghesi könyvtárából sok diák könyvet is lopott, ő maga azonban ehhez túl félénknek bizonyult, akármennyire is volt csábító a gondolat.

Purini kiemelte a párbeszéd jelentőségét a generációk között, amely szerinte ma is élő, még azok között is, akik már meghaltak (könyveken keresztül), hiszen ha megosztjuk gondolatainkat, abból ered az innováció is. Véleménye szerint a legnagyobb vita abban van, hogy a ma építésze nem fogad el feltétel nélkül mindent. Szerinte nem az épületeket kell kritizálni, hanem az előkészítési, tervezési és megvalósítási folyamatokat (s ezeket elemezni). Szerinte ha nincs tradíció, nincs építészet sem, ha tradícióra építünk, valóságra támaszkodunk, amellett persze mindenki egyre szabadabban akar élni a lehetőségekkel. A környezettudatosság rendkívül összetett kérdés, már akkor is, ha csak a természetes anyagokból indulunk ki. Újra kell játszani, vitatni ezeket a kérdéseket, s erősíteni a természettel való kapcsolatunkat.

Folytonosság, de nem nosztalgiázás
Marco Casamonti kulcsszónak tartja a folytonosságot, s történelmi áttekintéssel bizonyította mondandóját. A világháború után az olasz építészet megszűnt, lerombolták, jött tehát mindennek a forradalma, vagyis a „legyünk újak, újuljunk meg” elve. Sokan feladták korábbi elveiket, a szocialista építészeti hagyományokat megtagadták, s bekapcsolódtak a modern kihívások vezette világba. Azzal Casamonti is egyet ért, hogy ha a korábbi eszméket nem ismerjük, nem lehet újat alkotni, ettől válik kulcsszóvá a folytonosság. Személyes életéből kiemelte példaként, hogy 20-25 éves korában mennyire érdekelte mindaz, amit Portoghesi csinált az építészetben, s nyomon is követte a munkásságát, de elhatározta, hogy valami mást, valami nagyon különbözőt akar majd csinálni. Portoghesi tudatta vele, hogy nem kedveli azt, amit ő épít, s ezt tiszteletben is tartja, de nem feltétlenül változtatna emiatt építészeti felfogásán.

Casamonti fontosnak érzi megjegyezni, hogy az egyetemeken folytatott kutatásoknak nagy jelentőséget tulajdonít, s részt vesz benne ő is, de úgy gondolja, hogy amit az egyetemen kapnak ma a diákok, az túlzottan teoretikus és nem praktikus tudás.

Alapvető hibaként említette a kor építészetében, ha másolunk. Egy egyszerű nemzetközi példával illusztrálta véleményét, amikor Kínában bolognai tésztát evett, az nem ízlett neki, s nem is lehetett szerinte olyan jó, mint az eredeti. Véleménye szerint az a fontos, hogyan tudunk elfelejteni dolgokat, majd újra felkutatni s ebből újat létrehozni. A múltat felhasználni a munkánk során ne azt jelentse, hogy nosztalgiázunk, hangsúlyozta.

Casamonti a környezettudatosság témakörén belül az utóbbi években folyó gépesítésre hívta fel a figyelmet. Azt is jelezte, hogy ma egyre inkább visszatér a természet erőteljes hatása mindenben, így az építészetben is. A természet, mint extra eredeti gyönyörűség jelenik meg, vagyis referálni a természetre, melyben az új technológiák sokat segíthetnek szerinte, elsősorban a humánusabb anyaghasználatban.

A GranitiFiandre új brandje az Xtra
A GranitiFiandre új, s immár díjnyertes brand-del jelent meg nemrégiben, mellyel elsősorban a magánszektort s a hotelek világát szeretnék megcélozni. Az Xtra egy újabb luxuskategória a teljes termékskálában, azzal kiegészülve, hogy bútorok illetve csaptelepek is rendelkezésre állnak az egyébként padló- és falburkolathoz kialakított díszítőelemekkel együtt, jegyezte meg a GranitiFiandre vezérigazgatója Graziano Verdi. A total look fürdőszoba megvalósításának lehetőségét, s a variabilitás széles skáláját hangsúlyozta, amellyel teljesen egyénre szabott eredményt érhetünk el.

"Azt gondoljuk, hogy például a célzott szállodaláncok, amelyek egyébként természetes köveket használtak eddig, abba az irányba haladnak, hogy azt a minőséget, amit látni akarnak hosszabb távon szeretnék megtartani. Ez az anyag erre alkalmas, erre ad lehetőséget, amellett, hogy az esztétikai élmény nem változik", mesélte el a GranitiFiandre üzletági igazgatója, Gianfranco Sassi. Az az anyagszerűség, amiben a cég gondolkodik már átlépett egy olyan anyagminőségen és spektrumon egy olyan fajta design kialakításba is, ami már olyan páros, ami működőképes lehet akár Kínában is. "Több mint száz országban forgalmazzuk az anyagainkat, 100-120 partnert szeretnénk elérni az Xtra-val is, Magyarországon is legalább egy partnert szeretnénk elérni, aki bemutatja majd az Xtra-t is."

Silvia Stanzani dizájner elmondta - miközben minden jelenlévő láthatta az új Xtra kollekciókat a márciusi bolognai Saire Spring kiállításon, a GranitiFiandre egyéb újdonságai mellett -, hogy a kreatív oldalról teljesen szabadon dolgozhatta ki az Xtra lényegét. A színek kidolgozása volt izgalmas kihívás számára, hiszen az eladhatóságnak és a jövőbemutató árnyalatok megálmodásának is eleget kellett tennie. Így születtek meg a piros, a világoskék, a szürke és a drapp meghatározó árnyalatai.

képek és szöveg: Abonyi Anita