Frank O. Gehry Budapesten I.

”Az egyik kvalitás felismeri a másik kvalitást, és tud örülni pusztán annak, hogy van, még ha egészen más világból erednek is.”
Sólymos Sándor beszámolójának első része

Miért titokban járt Budapesten Frank O. Gehry?
Az, hogy az alcím egy kérdés, az már maga válasz egy az Index-en 2006. 06. 30-án délelőtt megjelent írásra. A sokat sejtető, ”titokzatos”-kodó és ”jólértesült” publicisztikai modorban született, képekkel illusztrált jelentés címe és rövid beharangozója így szólt:

”Titokban Budapesten járt Frank O. Gehry (2006. június 30., péntek 10:59)
Frank O. Gehry, a szeszélyesen hajladozó falú, fém épületcsodák világhírű építésze, a bilbaói Guggenheim múzeum és a Walt Disney Concert Hall tervezője titokban a városban járkál, kaptuk a hírt informátorunktól. Bár a látogatás valószínűtlen volt, de kiderült, hogy igaz. Gehry váratlanul bejelentette, kiállítást rendez Budapesten. De nem valamelyik híres múzeumunkban.”

Illetve ugyanitt egy másik beharangozó:
”Titokban Budapesten járt Frank O. Gehry
A bilbaói Guggenheim tervezője inkognitóban megnézte Budapestet, és egy összegraffitizett gyárudvaron elmondta nekünk, mi tetszett neki igazán. Sztárépítészeink nem fognak örülni.”

Eddig az idézetek. Az írás az Index archívumában fellelhető. A cikket Földes András jegyzi. Nem is foglalkoznék a továbbiakban az egyébként frappáns, bár bulvár-modorú írással, illetve annak szerzőjével, mert nem kritikát írni ültem a géphez, hanem egy tárgyilagosabb hangvételű beszámolót.

Ám mégsem árt, ha rögtön tisztázzuk, hogy nem titokban járt itt Mr. Gehry, hanem magánemberként, inkognitóban, (személyes kérése volt, hogy mellőzzük, ha lehet a szakmai és a protokoll találkozókat, mert rövid ideig, csak átutazóban lesz itt a nyaralása alatt, és tényleg a város érdekli, nem pedig a szembe-vakuzó riporterek). De erről mindjárt részletesebben…

A fent említett (Földes) írásban főként a bulváros modor(osság) zavart, az a fajta ”elefántsétálgatás” abban a bizonyos porcelánboltban, ami a hazai, egyre bulvárosabb napisajtóban is, a NET-en, így az Indexen is hovatovább a megjelenés — de mindenképp a félreértett versenyképesség — előfeltétele lett. Tudjuk persze, hogy jobb az a sajtónak, ha ”a postás harapja meg a kutyát és nem a kutya a postást...” mert inkább van miről írni. De ha nem harap, az a postás akkor a publicista haraphat e helyette, hogy legyen miről írnia?

Csak példaként: milyen fordulat ez? „Gehry váratlanul bejelentette, kiállítást rendez Budapesten. De nem valamelyik híres múzeumunkban.” Ott voltam, hallottam, nem erről volt szó… Nem volt ´de´ és nem volt ´nem´. Kiállítást rendez, de nem valami ellen, hanem valamiért. Mindjárt elmondom miért. Másik példa: milyen sértő éle van ennek a mondatnak? „A bilbaói Guggenheim tervezője inkognitóban megnézte Budapestet, és egy összegraffitizett gyárudvaron elmondta nekünk, mi tetszett neki igazán. Sztárépítészeink nem fognak örülni.” Ez már tisztára a jereváni rádió... Az összegraffitizett gyárudvar is igaz, és az is, hogy nagyon elismerően szólt a hazai építészekről, s amit látott igazán tetszett neki. Egyik sztárépítészünkkel egy egész estét töltött együtt egy hangversenyen, sőt rendkívül izgalomba jött mikor szinte teljesen véletlenül az előre szervezett programon kívül egy másik sztárépítésszel is sikerült összetalálkoznia. Ezt is mindjárt elmondom, s lehet, hogy ennek a bulvársajtó nem fog örülni..., mert ez amolyan normális dolog, és nem sistereg a levegő körülötte. Az egyik kvalitás ugyanis felismeri a másik kvalitást és tud örülni pusztán annak, hogy van, még ha egészen más világból erednek is. Lehet, hogy a sorok közötti sejtetés, a puskaporszag a levegőben jót tesz egy írásnak, feltéve hogy igaz. De ne feledjük, ebben az esetben nem harapott a postás, hanem a publicista harapott. Ez ugyebár szakma-etikai kérdés — de legyen ez egy másik szakma belügye. Magam nem vagyok publicista, és mindjárt igyekszem azt is bizonyítani, hogy nem is harapok. Mert történetesen van miről írnom, és az hogy írok, nem a kenyérharc kényszere, csak egy olyan jófajta belső késztetés.

Még egy mondat, hogy teljesen elvarrjam az előző szálat. Az történt ugyan is, hogy Földes András — az Indexen publikált ”Titokban Budapesten járt Frank O. Gehry ” című írásában — hogy érzékeltesse a híres építész sztár-allűröktől mentes közvetlenségét — ami egyébként így van, és nagyon tiszteletre méltó dolog —, beleharap másik két ismert közéleti emberbe, egyiket névvel megnevezi, másikat félreérthetetlenül jellemző kabalájával azonosítva. Nos, én azt hiszem, erre nincsen semmi szükség, ettől nem lesz jobb egy írás. Pozitív dolgot állítani egyik híres emberről úgy is lehet, ha nem állítunk rögtön negatív dolgot másik két híres emberről. A publicista írjon jól és ne harapjon, nem ez a dolga őnéki, harapni ott van a házőrző kutya.

Az ítélkezés nem a hír hozójának a dolga, neki a képességeihez és a körülményekhez mért igazmondás a dolga. Nem kell mindent értenie abból, amit közvetít, de híven kell átadnia. Ő csak médium (többes számban média), viszi a hírt, de nem csinálja. Az index cikkben inkriminált két jelzés a selyemsál és a medvefog, két közszereplő nyakában, ott van, és ez tény. Egyébként mindkettőjüknek jobban áll, mint a publicistának a lángpallos. A modorosságként kódolt identitás-jelzés és az ezért való megrovás — az újságíró részéről — egyrészt tájékozatlanság, másrészt szereptévesztés, ami annak fejére hull vissza, aki megtette. Ez épp olyan, minthogyha történetesen azon élcelődne valaki (például egy publicista), hogy Robert Venturi, Philip Johnson, Nicholas Grimshaw és I. M. Pei — hogy csak négyet említsünk a leghíresebbek közül — micsoda furcsa szemüvegeket hordanak (hordtak), miközben ő (a publicista) — mint az a tájékozatlanságából kiderül — nem is hallott még Le Corbusier-ről, nem látott még róla portrét, ahol ugyanaz a szemüveg ismerhető fel a nagyhírű mester orrán. S ettől alapvetően változik meg a kép; a fenti négyek már nem modorosságon lettek tetten érve, hanem a tiszteletadás, az azonosulás gesztusán, a neves előd emléke előtti főhajtással, ami mégiscsak egy szép emberi jellemvonás, nem pedig holmi sztár-allűr, vagy olcsó modorosság. Csak ennek megértéséhez minimum ezt az öt arcot fel kell tudni idézni, ami bulvárosan ugye nem könnyű dolog. Hát ennyit a selyemsálról és a medvefogról. A sál is és fog is Földes András index-es cikkében fordul elő, tessék rákattintani.

Nézzük akkor mi is történt valójában, amikor Frank O. Gehry Budapesten járt

Több szálon kell indítani a történetet, mert akkor lesz érthető, hogy miért pont itt, miért pont most és miért pont azok találkoztak az építészeti világ top-ten jének egyik világsztárjával, mikor az épp erre járt. S mivel a beszámoló szubjektív, az elbeszélő egyes szám első személyben szól, ami tudjuk nem illendő egy tárgyilagos íráshoz.

Egyik szál. Egy hónappal ezelőtt keresett meg egyik volt tanítványom, Kerezsi Nemere szobrászművész, aki jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktoriskolájának végzős hallgatója, hogy Frank Gehry június végén Bukarestbe szándékozik menni, és két-három napra, átutazóban megáll Budapesten. A hír biztos, mert személyes ismerősét, Kovács Kázmér professzort — aki a Bukaresti Építészeti fakultáson tanít, de jelenleg a Budapesti Collegium Hungaricum ösztöndíjával több hónapig itt él — kérte meg e-mail-ben arra egy princetoni (USA, New Jersey) ismerőse (Steven Mansbach, aki Gehry, és annak barátja, Lavin urak közös ismerőse — ugye milyen egyszerű), hogy próbáljon meg a budapesti látogatáshoz programot és hozzáértő vezetőt találni.

Másik szál. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol (már 20 éve is elmúlt, hogy) tanítok, van egy kétszemeszteres ”Korunk építészete - Műelemzés” nevezetű kurzusom, amelynek keretei között éppen eleget foglalkoztunk (foglalkozunk) a világ élvonalbeli építészeinek legújabb munkáival, de sok esetben visszatekintő előadások keretei közt egy-egy életművet rendszeresen feldolgozva is bemutatok. Frank Gehry építészetével foglalkoztunk már többször is, ezek közül egyik emlékezetes előadás volt — amire az egyetem hallgatóságán kívül elég sokan jöttek az egyetem falain túlról is, mások is — „Az építészet és a szobrászat határán” címmel Farkas Ádám szobrászművésszel közösen tartott előadásunk, amelyben a Bilbaoi Guggenheim Múzeum épületét elemeztük, videó-bejátszások és digitális képek segítségével. Van ennek talán 5 éve is, szóval nagyon friss volt még az épület és nagyot szólt, ahogy szokták ezt mondani, különösen a művészhallgatók között. Magam ennek — hogy Frank Gehry építészete folyamatosan terítéken van nálunk, s hogy sok volt hallgató a fejében hordja az élményt vele és velem kapcsolatban — tulajdonítom azt, hogy egy ilyen kapcsolódás testet öltött, és az a kapcsolatrendszer végül elért hozzám.

Mégsem hittem — engedtessék meg a szubjektív hang most nekem — , hogy ilyen történik itt és most és épp velem. Mert nem szokott velem ilyen történni. Ez olyan hihetetlen történet, mintha a Rolling Stones épp itt járna Budapesten (ami már maga hihetetlen) és Mick Jagger üzenne értem, hogy ugyan jöjjek már, mert meg szeretné nézni a város legjobb blues-kocsmáit. Még az is megfordult a fejemben — ez sem titok, s miért ne mondanám el — hogy talán a Sváby András, vagy a Jáksó szórakozik velem. De aztán ezt a verziót elvetettem, mert én nem vagyok egy olyan ismert arc a televízióban, akin azért lehetne röhögni, mert elhitte hogy reá kíváncsi egy világsztár. Ahhoz minimum a Havas tanár úr vagy a Ganxta Zolee kell áldozatnak, hogy egy ilyen kandikamerás izé működjön. Tehát ez sem lehet. Aztán gondoltam arra is, hogy van egy másik Frank Gehry, aki nem olyan ismert, és talán az jön ide. Ez a verzió egyáltalán azért merülhetett fel, mert már jártam úgy, hogy egy építészeti konferencián az előttem előadó építészt úgy hívták, hogy Michael Schumacher, aki egy létező német építész, tehetséges is, tehetős is, még talán Ferrarija is van, csak épp nem kockás zászlóval integetnek neki, amikor megérkezik. De aztán túl sok részlet — megbízható, komoly emberek közvetítő jelenléte — mutatott abba az irányba, hogy minden úgy van, hogy ez bizony igaz, és az sem valószínű, hogy Frank Gehry nevű építészből lenne kettő. Amint Schumacher nevű autóversenyzőből ugyan van kettő, de csak az egyik Michael, meg Michael Schumacher nevű emberből is van kettő, de csak az egyik építész. Szóval megnyugodtam, és láttam neki kell állni megszervezni azt a három napot ameddig a vendégek itt lesznek. Aztán ahogy közeledett a kitűzött látogatás ideje, úgy vált pontosabbá, hogy kivel és mikor fogunk találkozni.

A történetben szereplők, a vendégek:
Frank Owen Gehry építész, (1929)
Irving Lavin művészettörténész professzor (1927)
és feleségeik,
Bertha Aguilera Gehry, és Marilyn Aronberg Lavin művészettörténész, a hölgyek korát nem firtatjuk.

Távirati stílusban a látogatás adatai. Megérkeztek 2006. június 28-án Ljubljanából, ahol szintén magánprogramot bonyolítottak, mint megtudtuk Jože Plečnik, a szecesszió varázslatos mágusa volt az oka annak, hogy ott jártak. Bukarestbe menet úgy intézték, hogy három napot Budapesten töltsenek, mert mint kiderült, Frank Gehry nem járt még nálunk, de sok jót hallott már a városról is és a magyarokról is. 2006. június 30-án délután repültek tovább Bukarestbe.

A budapesti programokban a vendégekkel voltak és útjukat egyengették: Kovács Kázmér professzor Bukarestből, Kerezsi Nemere szobrászművész Erdélyből és jómagam, e sorok írója.

Frank Gehry életművét és fontosabb munkáit meg sem kísérlem itt összefoglalni, mert egy ilyen cikk terjedelmét ez messze meghaladná. Csak a legfontosabb életrajzi adatokat írtam ide, amelyek után az utóbbi 20 év alatt keletkezett életmű fontosabb állomásait bárki megtekintheti ezen a helyen, vagy ha csak képekre kíváncsi a Google-ban, a képek opció kiválasztásával Frank Gehry beírásával hihetetlen mennyiséget talál (13.600 találat). Magyarul olvasható források is szép számmal letölthetők a Google magyar lapok opcióját választva (667 magyar találat).

Frank Owen Gehry Kanadában született, majd Dél-Kaliforniában, Los Angeles egyetemén tanult 1954-ig. Várostervezést tanult a Harvard Graduate School of Design-on 1957-ig. Később a Welton Becket & Associates irodájában dolgozott 1957—1958-ban, majd Victor Gruen Los Angelesi irodájában 1958—1961 között, azután André Remondet-mél Párizsban, 1961-ben. 1962-ben nyitotta meg saját irodáját Los Angelesben, amely máig fennáll Frank O. Gehry Associates néven. A hatvanas évek folyamán számos magánvillát épített, melyeknél szokatlan tér- és ipari anyag-használattal hívta fel magára a figyelmet. Ilyenek a californiai Velencében a Spiller Residence (1979—1980), a saját lakóháza Santa Monica-ban. Ennél egy meglévő házat beburkolt rózsaszínű azbeszt-táblákkal, fém hullámlemezzel és dróthálóval, miáltal az egésznek be-nem-fejezett, barkács megjelenést kölcsönzött. A figyelemre méltóbb nagyobb szabású munkái: a Loyola Law School (1981—1984), a California Aerospace Museum (1983—1984), a Francis Howard Goldwin Regional Branch Library (1986—1987), a Fishdance Restaurant Japánban, Kobe városban (1987—1988), a Vitra Furniture Company múzeumépülete Weil am Rhein-ben (1989—1990).

Akit a 1990 utáni munkák érdekelnek — ezek már az ismertebbek — keressen rá a NET-en, mert ide már nem férnének el.

Csak egy érdekesség: 1989-ben Frank Gehry megkapta a Pritzker-díjat (ezt szokták az építészeti Oscar-díjnak nevezni), 2004-ben pedig felépítette Chicagóban a Jay Pritzker Pavilont a Millennium Parkban. Frank Gehry-nek csak a különböző egyetemek által adományozott díszdoktori címei száma tíz fölött van, testületi tagságai, díjai és egyéb elismerései a fent megadott wikipedia lapjain kibogarászhatók.

Amint már itt, a vendégeinktől megtudtam, a látogatás ötlete Lavin professzortól származott, aki eltervezett egy jó kis közép-európai turnét, ami bizonyára Frank-et is érdekli és úgy is lett. Frank Gehry és Irving Lavin művészettörténész professzor személyes jó barátsága évtizedekre tekint vissza, bár Lavin professzor speciális területe a reneszánsz és a barokk Itáliában, ezen felül is minden érdekli az egy híján nyolcvan éves, hihetetlen jó lelki és testi állapotban lévő, rendkívül rokonszenves, kamaszos csíntevésekre is bármikor kész öregembert. Érdemes rákeresni a Google-ben Irving Lavin nevére is (professor emeritus, Institute for Advanced Study, Princeton), és jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb írások özöne kerül elő  sokat ezek közül feleségével együtt publikáltak — csak győzze olvasni az érdeklődő olvasó. A legtöbbször előkerülő cím egy esszé-kötet, amelyben 12 tanulmány található az itáliai reneszánsz tárgyköréből, melyet a professzor 60. születésnapjára felesége Marilyn Aronberg Lavin szerkesztett — aki egyébként szintén nagy érdeklődéssel és igen aktívan kapcsolódott be társalgásainkba a budapesti kiránduláson.

A programot igyekeztem úgy összeállítani, hogy valamiképp jellemző példákat lássanak, ne legyen túlságosan szakmai, szigorú kortárs építészeti, de ne is olyan turistás ´Halászbástyás—Hősökterés´ nézelődés. Nem tudván előre semmit sem a teherbíró-képességükről, sem a prekoncepcióikról, vaktában igyekeztem előre szervezni olyan épületlátogatásokat, melyek egy jellemző metszetét adhatják nem kifejezetten csak a szakma, inkább a mai hazai építészettel kapcsolatos teljesítőképességeinknek.

A tervezett programot majdnem teljes egészében végigjártuk, volt egy nagyobb átalakítás benne, ami miatt rögtönzésekre is sor került, de hihetetlenül szerencsés módon a rögtönzött utolsó délelőtt, ha lehet azt mondani, dramaturgiailag még hatásosabb lett, mintha előre leszerveztem volna. A tervezett programot nem ismertetem, csak a végül bejárt helyszíneket és a benyomásokat kronologikusan, ahogyan megtörténtek.

2006. június 28. szerda
A délelőtt nem várt körülmények elrendezésével telt. A szállodában, amelyikben szobát foglaltak kiderült, hogy nincs klíma — ne feledjük, ezekben a napokban 34—36 C^o-fok körül járt a nappali hőség —, ezért átköltöztek egy másikba, ahol volt. Ez végül is érthető, hiszen a nyolcvan felé járó idős emberek, ha megtehetik, miért is ne gondoskodhatnának saját kényelmükről. Délben kezdtük fönn a várban. Volt Halászbástya is, és panoráma is, de ezek csak éppen útba estek, persze nem minden hatás nélkül. A kánikula ellenére fantasztikus és hibátlan látási viszonyok fogadtak bennünket Schulek Frigyes lélegzetelállító hatásossággal tervezett díszletei között. A valódi magyarázat a várbeli találkozóra a Collegium Hungaricum épülete volt. Kovács professzor ösztöndíjának köszönhetően szabad bejárásunk volt a gyönyörű barokk épületbe, ami igazán jól jött, egy kis mediterrán hangulat megérintett mindnyájunkat a borostyánnal befutott belső udvari falakkal, a 30 fok feletti melegben. Bekukkantottak a könyvtárba és a stúdiókba, utána leültünk a kávézóban olyan ismerkedés-féle céljából. Az asztal körül hamar jó hangulatú élcelődés kezdődött. Lehetett látni első pillantásra, hogy Lavin és Gehry jól kipróbált régi barátsága komoly alapokon nyugszik. Igazi tartalommal és viccelődős felszínnel egyből a társaság középpontjaivá teszi a két öreget. Gehry zárkózottabb, introvertált alkat, távolságtartó, de bizalomgerjesztő ember. Lavin a kezdeményező. Örökké viccel — ha nem tiszteletlenség ilyet mondani egy majd nyolcvan éves, nagytekintélyű professzorról —, mint egy pimasz suhanc, mindent kiforgat, örökké ellenkezik, de csak charmosan, csak jókedvűen, olyan élénkséggel, mint egy nyughatatlan ördögfióka. Állandóan kérdez, hamiskásan csillog a szeme, és amint választ kapott, már ki is forgatja, rátapint a válasz gyenge pontjára, és már el is indult az újabb kör — érdeklődő kíváncsiság és készülődés valami újabb meglepő tréfára. Jó volt látni azt, hogy bármilyen messziről is, bármilyen körülmények közül is érkeztek, nyitott, kíváncsi, igazi érdeklődéssel a dolgok lényegére hamar rátaláló, tiszta lelkű emberek, s bár apáink, anyáink generációja — igazi kollegialitással partnernek kezelik a magam és Kovács professzor ötvenes évei környékén járó, hozzájuk képest siheder generációját.

A híres vendégek irányában — részemről legalábbis — meglévő megilletődöttség egy pillanat alatt elszállt. Egy kávé és egy kis ásványvíz után indultunk Óbudára. Aquincum mellett, a Dunaparton fekszik a Graphisoft Park, amit nyilván a szakmai közvélemény jól ismer. A kortárs építészek élvonala Cságoly Ferenc, Keller Ferenc, Lukács István, Vikár András, Sylvester Ádám, Horváth Zoltán tényleg remek épületei állnak ott. Ezt terveztem bemutatkozásul megmutatni. A reflexív modern, új-modern építészet mintaadó minőségei. Az elmúlt 5—10 év jellemző keresztmetszetét láthatták ott a vendégek, és láthatóan érdeklődve járták körül a Duna-parti épületeket. Gehry benyitott az egyikbe és mintegy véletlenül épp a Vitra cég bútorbemutató termébe jutottunk, ahol a legnagyobb természetességgel vette tudomásul, hogy a Charles Eames és Alvar Aalto bútorok mellett az ő általa tervezett szék is ott látható. Tudnunk kell, hogy a Vitra Bútor céggel a Weil am Rhein-ben megépített múzeum és bemutatóterem 1990-es elkészülte óta szoros kapcsolatban áll a mester.

Terveim szerint a régi Gázgyár épületeit is meg kívántam mutatni. A meleg persze kissé kedvét szegte itt a társaságnak, de azért sikerült kinyittatnunk a szigorúan őrzött területet, és a volt víztorony és a gáztartályok ma meglehetősen romos de lenyűgöző együttesét is megnéztük. Elmondtam a terveket, amelyek szerint múzeum, kiállítás és kulturális központ épül itt megtartva az ipari műemléket és tekintettel a római kortól folyamatos archeológiai értékekre.

Kifelé jövet úgy fordultunk, hogy a kerítésen át azért belássunk a római romkertbe és azt is elmondtam, hogy ezen a területen ameddig a szem ellát, római város falai vannak a föld alatt, s ennek bemutatása csak a pénzen múlna. Útba ejtettük Rajk Lászó kis múzeumépületét, és az előtte kiállított római vízvezetékből ide hozott kőfalazat maradványokat. Szó esett a polgárváros és a katonaváros kapcsolatáról, az amfiteátrumokról és az egykori castrum elhelyezkedését is megmutattam. A hajógyári sziget, és a helytartói palota leletmegőrzésének gondjairól is mondtam néhány szót.

Az Árpád-hídnál elváltunk, mert az esti program előtt visszamentek a szállodába és nekem is haza kellett még mennem átöltözni, mert egy szinte véletlenül az utunkba kerülő nagyszerű koncertre volt jegyünk.

Az történt ugyan is, hogy arra gondoltam — a programot tervezgetve — hogy a Művészetek Palotáját a Fesztivál Színházzal, a Bartók Teremmel és a Ludwig Múzeummal együtt meg fogom mutatni épp azért, mert Frank Gehrynek nem is egy hangversenyterme, számos múzeuma és már színháza is épült a világ sok városában. Nyilvánvaló tehát, hogy a szakmai kíváncsiság okán is érdeklődni fog a budapesti múzeum-színház-hangversenyterem komplexum iránt. Aztán arra gondoltam, hogy mivel éppen mostanában a Művészetek Palotája elnyerte a ”FIABCI Prix d’Excellence 2006” kitüntetést az úgynevezett ”specialized” kategóriában, amelyben a nagyközönségnek termékeket és szolgáltatásokat kínáló épületeket — oktatási és közművelődési intézményeket, könyvtárakat, repülőtereket stb. — díjazzák, miért ne büszkélkedhetnénk ezzel. De ha már a díj és az új épület szóba kerül, miért ne ismertetné maga a díjnyertes Zoboki Gábor az épületet és a sajátos körülmények közt nem oly könnyen végigvitt tervezési és kivitelezési folyamatot. Jó időben megkerestem Zoboki Gábort, s ő rendkívül készségesen vállalta, hogy bemutatja az épületet, sőt — és ez az ő érdeme — pont a múlt héten tartott orgonaavató hangversenysorozat egyik kiemelkedő eseményére, Olivier Latry, a párizsi Notre-Dame orgonistájának szólóestjére meghívta a vendégeket, és maga is Demeter Nórával megtisztelte a társaságot jelenlétével (közreműködött: a MÁV Szimfonikus Zenekar, Vezényelt: Kovács László).
Zoboki Gábor a hangverseny előtt, alatt, a szünetben és utána bemutatta a házat, voltunk a Ludwigban és a Fesztivál Színházban is. Az épületkomplexum így élőben közönséggel tele, valóban használat közben igazán jó benyomást tett Frank Gehryre, s a hangverseny utáni három ráadást kikövetelő közönség temperamentuma lenyűgözte Lavin professzor urat, aki bevallotta, hogy nem számított ilyen kiváló élményre, s ettől akár Philadelphiában, Londonban, vagy Párizsban is lehettünk volna, de milyen jó, hogy épp Budapesten történt mindez.

Budapest, 2006. 07. 03.

Sólymos Sándor építész,
tanszékvezető, egyetemi docens
Magyar Képzőművészeti Egyetem 

(a második rész a szerdai frissítéssel várható)