Nézőpontok/Történet

FULL SOCIAL – építőtábor a BME Urbanisztika Tanszék és az Utcáról Lakásba! Egyesület közös szervezésében

2021.09.06. 18:04

A hajléktalan emberek bérlakáshoz jutását évek óta támogató Utcáról Lakásba Egyesület soroksári mobilház programja példaértékű kezdeményezés, melyet augusztusban a BME Urbanisztika Tanszékének diákjai is jobban megismerhettek. Az elsőéves hallgatók egy nyári tábor keretében egyetemi terveiket építhették meg, kerti bútorokkal szépítve az ULE bérlakásának kertjét. 

Az augusztus második hetében létrejött építőtábor az elsőéves Építészet Alapjai tantárgy egyik egyhetes tervezési feladatának megvalósítására vállalkozott. Az Urbanisztika Tanszék és az Utcáról Lakásba! Egyesület első közös együttműködésében a hallgatók két kerti használati tárgyat építettek olyan családok számára, akiket az ULE a hajléktalan élethelyzetből kiemelt és otthont adott nekik.

Az idén elsőéves hallgatók kimaradtak az egyetem fontos szakaszából, amikor az építészettel nemcsak a kötelező előadásokon, de más diákokkal való beszélgetéseken, személyes vitákon, és más szakterületeken keresztül találkoznak. Ez az építőtábor ezt a hiányt igyekezett pótolni. Az eseménynek helyet adó civil szervezet a lakhatási szegénységgel foglalkozik, azon belül is elsősorban a fedél nélküliekkel. A soroksári telken lévő ház két lakás egyikében Sanyi és Edit, a másikban Ottó lakik, az ő számukra készítettek kültéri bútorokat a BME hallgatói. A tervezést és a tábort két elsőéves és egy ötödéves építész mutatja be.

A táborról (Böröndy Juli ötödéves hallgató)

A soroksári telek körül gomba módjára nőnek ki a földből a nagyobbnál nagyobb családi házak; köztük bújik meg a parányi mobilépület, mely elkészülte óta három, korábban hajléktalanként élő rászorulónak nyújt méltóságteljes lakhatást, és jelenti a sokáig csak vágyott, biztonságos otthont. Az udvarba lépve három kerti törpe köszönt barátságos mosollyal, előttük virágágyás – a lakók már korábban birtokba vették a kertet, előszeretettel csinosítják, gondozzák. Ehhez csatlakozott az ULE és a város tanszék közös tábora, melynek során a résztvevők két hallgatói terv alapján építettek magaságyásokat, komposztálót és padot tárolókkal.

A táborban a bútorok használt raklapok újrahasznosításával készültek, így a tizenegy hallgató az első napokat az anyagok megtisztításával és rendszerezésével töltötte. Ezt követően kezdődhetett a kivitelezés lényegi része. A két eltérő szerkesztésű terv más-más megközelítést igényelt: míg a magaságyás és komposztáló modularitása megengedte a sorozatgyártást, a pad folding-szerű formálása csupa egyedi elemet kívánt. Kihívás pedig a gondosan előkészített gyártmánytervek és összeszerelési útmutatók ellenére is akadt, a kertben rögtönzött asztalosműhely korlátai és a rendelkezésre álló, különböző méretű és minőségű faanyag miatt a terveket időnként a helyzethez kellett adaptálni. Az első darabok összeszerelésére négy nap után került sor; a hatodik nap végén már végleges helyükön várták felavatásukat az elkészült kerti bútorok. Végül a megmaradt faanyag is jó helyre kerül majd – téli tüzelő lesz belőle a rászorulóknak.

Az itt eltöltött hét kezdetén minden az alapoktól indult: mind a faanyagok megmunkálását, mind a hajléktalanság fogalmát illetőleg. A hallgatók résztvevőként tehát nemcsak a megvalósítással járó gyakorlati tapasztalatokkal és élményekkel lettek többek, de rengeteget is tanulhattak. Az ULE munkatársainak előadásaiból átfogó képet kaptak a hajléktalanságról, az ellátórendszerről (és annak hiányosságairól), a szociális munkáról és a lakhatási szegénységről. A beszélgetéseket még hitelesebbé tették az ott lakók, akik személyes történetükkel, saját szemszögükkel egészítették ki a hallottakat.

Tervből bútor (Temesvári Bence elsőéves hallgató)

Az Építészet Alapjai tantárgy első gyakorlata egy fából készült kerti bútor volt, ami később az ULE egyik telkén tudtunk megépíteni. A feladat a jellege miatt (nincs mottó, nincs konkrét hely) nagy szabadságot kínált a forma keresésében. Ez egyrészt nehézséget jelentett, mert nem volt kontextus, amely mederben tartotta volna ötleteinket, másrészt teret adott a forma olyan módon való megalkotására, hogy a kiválasztott funkció (pad, sütögető, fészer, kabin stb.) „ősállapotához" visszatérve, annak mozdulatsorát rögzítsük fizikai formába, eltekintve a kialakult sémáktól.

A koncepcióterv készítése alatt vonalakban, síkokban gondolkodtunk, a fa pedig inkább csak segédeszközként jelent meg, ami majd kitöltést ad a fizikai térben a papírra rajzolt felületeinknek. A gyártmányterv készítésekor, mikor már a kontúr mögötti térbeli kapcsolatokról gondolkodtunk – amelyek már nemcsak vonalak, hanem lécek által határolt formák – el kellett fogadni, hogy néhány csatlakozás a valóságban nem lesz olyan „tiszta", és hogy az eredeti tervben nem szereplő elemekre is szükség lesz. A bútor ilyen módon történő átdolgozása először a koncepció elvesztésének tűnt, amitől az építés során egyre csak távolodtunk a rendelkezésünkre álló anyagok és idő függvényében. Ebben a stádiumban a lécek már nem a síkokat kitöltő, azokat térben megjelenítő eszközként jelentek meg, hanem olyan egységnyi darabokként, melyek egymástól számított helyzetüktől fogva lehetnek raklapok, illetve bizonyos kitüntetett helyzetekben a hasonlóság erejéig megfeleltethetők a koncepció bizonyos részeivel. Nem egy ideális tervet építettünk egy adott anyagból, hanem az anyag tulajdonságait ismerve és tiszteletben tartva rendeztük az elemeket egymás mellé oly módon, hogy a koncepció is érvényesüljön.

Habár az építés közben nehéz volt elfogadni, hogy le kell mondani az eredeti terv egyes részeiről, már az első elemek készítésénél lehetett találni olyan új tulajdonságokat, melyeket az adott helyzet teremtett meg. Természetesen egy nagyobb léptékű terv esetében hiba lenne, ha megépültekor ennyire eltérne magától, azonban egy ilyen kerti pavilon esetében talán nagyobb teret adhatunk a spontaneitásnak és engedhetjük, hogy az anyag megmutassa tulajdonságait, a koncepció pedig megmarad egy mögöttes rendezőerőként, mintsem végső célként.

Otthon (Bendicskó Laura elsőéves hallgató)

Makettezés után bútort építeni olyan, mint Liliputból erre a földre érkezni. Az ember az íróasztal helyett a fűrészbak mögött veszi fel a kezdő pozíciót, a balzafát ipari raklapra, a technobondot tizes csavarra cseréli, sniccer helyett pedig megannyi, éles, nehéz, de leginkább hangos szerszámot készít elő. 

Augusztus 9-én, hétfőn reggel egy kisebb, de lelkes csapat hallgató bizakodva nézte a fűre halmozott raklap kupacot a délelőtti napsütésben. A léptékváltás csatájába Ikeát megszégyenítő rajzokkal felszerelkezve, profi asztalos felkészítésével indultunk el. Megismerkedtünk az eszközeinkkel és egymással, hiszen négy országból érkeztek a résztvevők. Megkezdődött az első csatánk az idővel, illetve annak vas fogaival, a rozsdás szögekkel. Mi Liliputból érkeztünk, az – általunk először látott – ipari raklapok mérete inkább az óriások földjére emlékeztetett, ám az említett szögek mintha innen is, onnan is belekerültek volna, és számszerűen is mintha legalább kétszer annyi lett volna, mint szükséges. A bontást a vágás folyamata követte, és ezzel együtt az állandó újratervezés. Ez leginkább abból fakadt, hogy a bútorok a tervek mellett új dimenziót is kaptak, anyagot. A fának története, múltja, és persze hibái vannak, a repedések és szögek pedig befolyásolták az elemek méretre szabását.

A fűrészpor mellett magunkba szívtuk a közös munka örömét, a beszélgetések egyre természetesebbek, az ebédszünetek hangosabbak lettek. Ezek alkalmával került sor az előadásokra, amik során egy újabb, jóval sötétebb világba kaptunk betekintést: megismerkedtünk a lakhatási szegénység problémájával, a hajléktalan ellátórendszerrel, annak hiányosságaival, az egyesület tevékenységével, és azokkal az emberi sorsokkal, amelyekkel az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársai nap mint nap találkoznak. Ezekről nem születnek regények, sokszor észre sem vesszük őket, pedig ebben a világban, ebben az országban vannak, többen, jóval többen, mint gondolnánk.

Egy éve tanulok az építészetről. Egy éve az arányról, formáról, esztétikáról, tartósságról és állékonyságról. Egy éve épületekről, házakról, lakásokról, de sosem hallottam azt a szót, hogy otthon. A városban körülnézve egyre több a beépített terület és mégis, kevés tűnik valódi otthonnak, ahol az épített terek és bútorok a maguk pontatlanságaival és hibáival a tanult ideák fölé emelkednek és valóban a használatot képviselik.

Szervezők: Bene Bence, Perényi Flóra
Építkező hallgatók: Bendicskó Laura, Böröndy Júlia, Siavash Dadpour, Balogh Laura, Guszti Adél, Temesvári Bence, Xionaon Li, Duzsik Dorottya, Szöllősi Fanni, Sohye Yeom, Haoheng Zen
Fotók: Böröndy Júlia, Sári Bence, Perényi Flóra
Támogatók: NKA, Jedermann Bistro, Heti Betevő, Utcáról Lakásba Egyesület, “Városépítészetért" Alapítvány

 

Szerk.: Winkler Márk