Funkcióváltás a hatvani Grassalkovich-kastély kertjében
A hivatalos átadás után június elejére vehette a közönség teljes körűen birtokba a Széchenyi Zsigmond Múzeumkert létesítményeit Hatvanban, a Grassalkovich kastély parkjában. A megvalósulással a tervezők Kiss Gyula és Járomi Irén építészek ismertetnek meg.
2011-et írtunk, amikor a hatvani Grassalkovich-kastély körüli ügyködésbe sok lelkes és tekintélyes közreműködő kapcsolódott be. Volt egyfajta „szent-akarat”, miszerint is itt legyen valami fontos, valami nagyszerű… Ugyanakkor így visszaemlékezve 2011 nyárutójára, a képlet egyáltalán nem volt ilyen egyszerű.
Minden résztvevő (a város vezetése, hatóságok, a Nemzeti Múzeum égisze alá vont AMRK, a műemlékvédelem a szaktanácsadók és – turisztikai fejlesztési menedzserek) mind a maga igazában hívő szakemberként lépett fel és kelt síkra véleménye mellett, miközben hol valós, hol vélt veszélyektől óvta a kastélyt és kertjét, illetve kalkulálta - a kíméletlen pénz nyelvén - a fenntarthatóság alternatíváit.
Nos, ekkor kapcsolódhattunk bele a munkába. Első feladataink között kell említeni egyfajta rendrakást. Meg kellett rostálni a felmerülő számtalan ötletet és javasolt profán funkciót.
Ki kellett dolgozni egy programot, hogy mi és hogyan lehet jelen ebben a műemléki környezetben. Első bejárásunk alkalmával még egy strukturálatlan elvadult tájon mozogtunk. Nagyon nem tett jót a kastélynak sem a korházként való használat, de ugyan ez mondható el a parkról is. Ugyanakkor a helyzet koránt sem tűnt reménytelennek, sőt én egyfajta szeretetteljes attitűddel tudtam közeledni mindenhez, amit az idő –mint szertelen építőmester - elhelyezett a területen.
Különösen ez a viszonyulásunk a kórház hatalmas tömbjéhez, amely ugyan tényleg méretes, de igen finoman pozícionált: ha belenézünk a park főtengelyébe, nem véletlen hogy az pont a tömeg legszélének adott mezejébe fut bele, és ott enyészik el, nem a végtelenben. (Eszmei síkon így is ott.) Számomra furcsa és érthetetlen, hogy miért nem szeretik és becsülik ezt az épületet. Hitem szerint az egykori tervező Mikolás Tibor - nem mellesleg kétszeres Ybl-díjas építész – összes épületét védetté kéne nyilvánítani. Természetesen felújítva és megbecsülve… Esetünkben a kórház épülete már kívül esik a tervezési terület határán. Jártunkban keltünkben a parkba épített sokfajta kisebb –nagyobb II. VH-utáni beépítés eltakarítása közben ”szembe jött” két épület (illetve három, de erről később), melyekkel már tudtunk törődni. A kórház kazán és mosoda épületei voltak ezek, mára üresen állva várták sorsukat. Szinte mindenki el akarta bontani ezeket (is), de minket rögtön megragadott a két ház. Mindkettő más-más módon - másképpen.
A kazánépület hatalmas beltért rejtegetet, amely szinte nem is látszott a rengeteg gépészeti szerkezettől, amivel az idők folyamán belakták az épületet. Amikor a házat építették még nyilván rend volt és fegyelem, de aztán az évek múlásával a helyi TMK hozzátapasztott és ráaggatott csövei, tartályai - mint Csipkerózsika várát a vadrózsa - körbenőtték és elfedték mindezt. Ha csak a kémények evolúcióját nézzük (a mutáció szó talán még jobban fedi a valóságot) az is egy sokatmondó történet: Az első periódusban széntüzelés volt ehhez egy 44méteres falazott ”gyárkémény” épült, hagyományos falazott rókatorokkal, mely a talaj szinten végigfutott az épület északi homlokzata mentén. Ezt követte az olajtüzelésre való átállás: ennek hozadékai a kazáncsere és a kéménynek egy falazott vendégfallal történő belső kibélelése. Majd jóval az olajválság után történik az átállás a gáztüzelésre. Ehhez már újabb fémkémények kerültek telepítésre, immáron kazánonként külön-külön…
Ami már régi cső-állvány szerkezet nem kellett hol leszerelték, hol csak kikötötték és otthagyták.
Úgy gondolom mindezek alapján vizuálisan rekonstruálható az elhagyott épület 2011-es állapota… …és mégis amikor rájuk csodálkoztunk, én mindezt nem láttam, csak magát a házat, tisztes-, jól komponált formáját és magát a szégyenlősen ott álló Hatvanas Éveket.
A mosoda épülete kicsit tovább volt használatban, érkezésünkkor még szinte mocorogtak a hatalmas mosógépek és gőzölt a szoba méretű vasaló-szárító gép. Ez ugyan egy lényegesen kisebb épület - tán időben is pár évvel későbbi a kazánnál - de ebben is van egy a technológiából adódó kétszintes tér. Az egész ház akár Dániában is lehetne, nem tűnne idegennek az ottani közegben. Jó arányú és valahoáéűgyan úgy középületes, hogy ugyanakkor nagyon is emberközeli léptékű. Az egész épület klinkerrel borított, jellemzően félnyereg tetős tömegekkel komponált. Az épület déli - félszinttel magasabban levő - traktusát rátelepítették a kertet osztó támfalra, ezáltal egy picit jelenvolt a felső kastélykertben is, szerényen – ”dánosan”. A tervezés során ez aztán számtalan vélemény és állásfoglalás tárgya lett pro és kontra. Végül egy igazi Salamoni-döntéssel az épület megmenekült, de ezen traktusát le kellett bontani…
A tervezésnél azt koncepcionáltuk, hogy a nagyobbik - kazán – épület fogadja azokat az attrakciókat, melyek a vadászat és annak eszköze a fegyverek világa, azok használatával függ össze. A nagy tér kazánalapjainak és a korábban említett rókatoroknak az elbontását követően, egy új - a környező terephez igazított - padlószintet kapott. Ezáltal a belső tér még tágasabb lett. (Ez az a tér, melyet már első bejáráskor is - kissé fennkölten, de nem tagadva lelkesültségünket - ”a templomtér” jelzővel illettünk. A tagadhatatlan szakralitással bíró belvilág héját egy monolit vasbeton keretrendszer hordja, határozottan észak felé egy irányba lejtő tetővel. A déli oldalon egy kétszintessége dacára is alacsonyabb traktus csatlakozik a teremhez, mely felett nagy bazilikális bevilágító mező adódott. A kétszintes tér kialakításának lehetősége a terem keleti oldalán is adott volt, ehhez helyenként födémeket kellett beépíteni. Ezen keleti szárny emeletét vizuálisan egybetartottuk a fő-teremmel, jó be és rálátást adva arra.
Az épületben vannak állandó és időszakos programok: melyből sok a kastélyépületben eleve el sem fért. Ezek a kétkezi valós íjjal történő nyíllövéstől - a lézeres szimulációig, a mozgó vadra történő lövésen át a virtuális terekben történő attrakciókig széles repertoárt ölelnek fel. A nagy terem, mely hivatalosan a Nagy Endre Rendezvényterem néven különféle aktivitásoknak tud helyet adni. A sok installáció mind mozgatható és a tér könnyen átrendezhető. A terem északi oldalára egy nagy télikertet terveztünk. Ez szinte egy teret képez a belsővel, de ugyanakkor a pillérek sora artikulálja is a kettőt. A magasan elhelyezett motoros ablakok (melyek utolsó bejárásunkkor még nem üzemeltek) hivatottak nyári üzemmódban biztosítani, hogy a teremegyüttes maga, magát gravitációsan kiszellőztesse. Kívülről a strukturál üvegezésnek köszönhetően elegáns, már-már high-tech lett ez az üvegdoboz, de megítélésünk szerint ez nagyon kellett a meglevő és szükség szerint újraszigetelt és burkolt 60-as évekbeli architektúrának.
Amíg a kastélyépületnek Vándor András volt a statikusa, ezen házainkhoz egy még „öregebb rókát”, dr. Komlóssy Istvánt hívtuk meg tartószerkezeti tervezőnek, kinek munkássága átível ezen épületek születésének évein is , a már citált 60-as éveken.
*Műemlékeknél már megszokott, hogy a feltárások során ismerszik meg az épület tényleges szerkezete, de itt ezen épületeknél se volt ez másképpen. Tagadhatatlan, hogy mi sem láttunk mindent előre és bár a tartószerkezeti tervező személyében egy a korszakot jól ismerő kiváló mérnököt tudhattunk csapatunkban, még így is tartogatott meglepetéseket az épület. (Az egyik ilyen volt a falak alatti sávgerenda alatt fellelt kútalapozás. És ilyenkor már jön a történelem, meg a régészet, na meg az egyes - a témával foglalkozó - szakemberek elméletei a középkori Hatvani Várról, a várfalak vélt és valós helyéről. Persze az emberben a Hatvanban eltöltött évek alatt saját elképzelések is megfogalmazódnak ezen kérdésekkel kapcsolatban: Szerintünk nemes egyszerűséggel a feltöltött várárokban sikerült megépíteni az épületet, ezért kellett a mélyalapozás. Ugyan ilyen logika mentén a mosoda épülete pedig a várfalra épült…, nem is volt könnyű megállítani! A mai szabványok szerinti földrengésre való megfeleltetés csak két komoly vasbeton keretszerkezet beépítésével volt megoldható a részlegesen visszabontott épület kétszintes terében.)
A kerti épületek, a fizikai és eszmei letisztításukat követően, az architektúrájuk hatásának egy-egy koncentrált beavatkozással történő erősítésével – hangsúlyozással – kerültek ki a felújításból. Ilyen beavatkozás a mosoda kerti portáljainak újraértelmezése, a hatalmas lamellák a kazánépületen, meg maga az üvegház. A nagy ipari kémény is hasznosításra került, 15 méteres magasságban egy kilátó terasz készült rá. A nagy csúszda - nemes acél szerkezetével – pedig egy érdekes attrakció tudott lenni. Tájolásából adódóan már nem a kastélyépülettel felesel, sokkal inkább a frissen telepített hatalmas labirintus bejárataként, mint egy vertikális jel van jelen.
Feladatunk volt még egy kis üzemépületet elhelyezni, ezt a házaktól északra, azokkal szinte egy tömegben terveztük meg. A fura –,de egyszerű - alak és a homogén titáncink borítás jelzi ennek az eltérő funkcióját. (Ebben van többek között az egész kastély és parkja létesítmény elektromos betáplálása és kapcsolója). A labirintus, majd az évek alatt megnövő többrétegű zöld-architektúrája adja a felújított és újra birtokba vett kastélypark - jelen elnevezésében „Múzeumkert” - északi tájépítészeti lezárását.
Utóirat:
A terület nyugati partiójában álló egykori kollégium - szocreál - épülete is sorra került a munkálatok vége felé, bár ez nem volt része a nagy beruházásnak. Sokat érveltünk az épület hasznosítása ügyében, nem kevés tervvel és munkával áldozva az ügy oltárán. Tettük ezt azért is, mert bár a korszakának nem egy jelentős épülete és a stílusra jellemző díszítésekkel is csak kevéssé büszkélkedhet a ház, de a tömege kellemes, főleg távlatosan messziről szemlélve szinte egy barokk magtárat idéz. Az átfogó koncepciónk szerinti megújulásra sajnos itt nem tudott sor kerülni, de a kitatarozott épület – reméljük - jól szolgálja majd tereivel és éttermével a „HELY”-et.
Kiss Gyula
építész vezető tervező
