Épületek/Középület

Fürdő a falu végén – a gelsei uszodáról másodszor

2011.05.19. 12:49

Gelse, a korábbi mintafalu mert nagyot álmodni. Sajnos az álom nem túl mesés véget ért; a Karácsony Tamás és csapata által tervezett épület történetét Árvai András írta meg korábban. A most közlésre kerülő műleírás az eredetileg nagyobb ívű program átdolgozásakor készült, s kiderül belőle, milyen le(het)ne az uszoda, ha teljesen elkészülne.

Gelse, a korábbi mintafalu mert nagyot álmodni. Sajnos az álom nem túl mesés véget ért; a Karácsony Tamás és csapata által tervezett épület történetét Árvai András írta meg korábban. A most közlésre kerülő műleírás az eredetileg nagyobb ívű program átdolgozásakor készült, s kiderül belőle, milyen le(het)ne az uszoda, ha teljesen elkészülne.

Tervezési program /egy meglévő engedélyezési terv átiratához/

Az építési engedélyezési eljárás óta eltelt idő, a felmerült egyéb fejlesztési elképzelések indították el azt a folyamatot, melynek eredményeként megfogalmazódott az engedélyezett tervek felülvizsgálatának igénye. Átgondolva ennek várható eredményességét, hasznát, az építtető az alábbiak szerint foglalta össze elvárásait, az elvégzendő feladatokat:

  • az engedélyezett tervek műszaki döntéseinek felülvizsgálata, (kiemelve a meghozott döntések közül az alapozás mélységét – melyet a mértékadó talajvízszinthez igazodó optimális méretben kívánatos megjelölni, mérlegelve valamennyi szakmai szempontot)
  • a pincébe telepített funkciók redukálása, a közönségforgalmi terek teljes körű kizárása mellett.
  • ezzel párhuzamosan a telepítés átgondolása, elsősorban az udvar, udvarok minél intenzívebb hasznosíthatósága érdekében.
  • alapvető feltétele a módosításnak, hogy a paraméterek minden téren változatlanok maradjanak (helyiségigény, medencék vízfelülete, szolgáltatások köre, igényszint)
  • feltétel továbbá, hogy a külső közművek, közlekedési felületek, zöldfelületek az elfogadott, engedélyezett kialakítással a módosított terv alapjait képezzék.

Telepítés

Az épületegyüttes elemeinek egymás közötti viszonyait kis mértékben átértékeltük. A két meghatározó funkció, a tornacsarnok és medencetér azonos pozícióba kerültek. Közöttük összekötő és fogadótérként feszül a kiszolgáló funkcióknak helyet adó bejárati öltözőépület. Az így létrejövő U-alakú beépítés körbezárja, védi a külső medencét és az azt kiegészítő udvart. A kompozíció egyszerűbbé, áttekinthetőbbé vált, az udvar levegősebb, tágasabb, napsütötte térként szolgál.

 


 

Az építés két szakaszra bontott: első a tanuszoda és a tanuszodához kapcsolódó terek összessége. Második ütemhez soroljuk a termálmedencéket, azok medencetereit, a külső medencét, valamint a külső teret szolgáló épületeket, építményeket (kerítés, napozóteraszok, külső vizesblokkok, lépcsők, külső szauna, kertépítészet). A telepítést a finanszírozás megkövetelte „kettéválasztottság” is befolyásolta. A második fejezethez sorolandó csúszdaépítmény kialakítása lehetővé teszi, hogy azt akár későbbi ütemben is meg lehessen valósítani. Hasonló okok osztották ketté a külső területet is. Az U-alakú épületegyüttes által közrezárt terület az első és második ütemet szolgáló udvarfelület, míg a felső, kerítéssel körülzárt udvart fejlesztési területként kezeljük.

Tömegalakítás

A tömegformálás a telepítési koncepciót követi, mely szerint a tornacsarnokot és a medencéket fogadó épületszárnyat azonos pozícióban tartott elemként fogalmazzuk meg. A magastetős, egyszerű tömegformákkal, felületi síkokkal rendelkező csarnokot az uszodateret fogadó épület nem akarja felülmúlni. A lapostetős épület tömegalakítása, az érzékelhető kis mértékű tömegmozgások szerkezeti döntések következményei, melyek pontosan érzékeltetik a belső tér változásait, az eltérő szerkezetek helyét, találkozási pontját. Ezek kiemelése, hangsúlyozása építészeti szándék. Az összekötő szárny összesimul a fő tömeggel, szinte keretezi a nagyfesztávú tereket lefedő, kiemelt födémmezőket. Konzolos emeleti kialakítása a bejárati oldalt jelöli.

 

 

Alaprajzi kialakítás:

Az érkezés helye a tervezési programban foglaltak szerint változatlan maradt. Minősége, hangulata azonban átértékelődik. A transzparens, áttekinthető előcsarnok teljes terjedelmében feltárja a belső udvar látványát, a kültéri medencével, a napozó-pihenő teraszokkal, a csúszda félig rejtett látványával egyetemben. Szinte minden uszodai tér átlátható: belátunk a sportmedence, a termálmedence tereibe, a büfé fogyasztóterébe, a tornacsarnok sportolói bejárata felé. A tér súlypontjába helyezett lépcső érzékelteti a kétszintességet, jelzi, hogy a következő állomás felé, az öltözők irányába vezet. Az előcsarnok tehát bemutatja az épületet, teret ad várakozásnak, gyülekezésnek, a tájékozódásnak, a jegyváltásnak. Kiegészül a vendégeket szolgáló vizesblokkokkal, az iskolai testnevelés keretében érkezett tanulók, tanulócsoportok ruhatárával, a sportcsarnokot is szolgáló öltözőkkel.

 

 

 

A vendégöltözők az emeleten kaptak helyet, nemenkénti elválasztásban. Lift szolgálja a mozgásukban korlátozottakat, számukra önálló öltözőegységet létesítünk. Az öltözők szekrényes tárolást biztosítanak, kabinos és pados öltözőhelyet kínálva. Több kisebb zuhanyozó, mosdó és wc egységet alakítottunk ki, egyenletesen terítve azokat az öltözőszekrények sora mentén. A haladási irány végén, zuhanyozón vezet át az út a medencetérbe. Az érkezési pont a galéria, ahonnan átlátjuk a teret, rálátunk a medencére, átlátunk a tanmedence önálló terébe is. A galéria rendezvények esetén lelátóul is szolgál. A galériából egy-egy lépcső vezet az elválasztott csarnokterekbe.

A két meghatározó tér között „szerviz-doboz” áll, szolgálva, felügyelve mindkét teret. A 25 méteres sportmedence tere két oldalról galériázott, hosszoldalain pihenő, leülőfelületekkel kísért. A tér bejárati oldalán szorított belmagasságú pihenő nyílik észak felé, az érkezési irányba. A tereket elválasztó doboz földszintjén a szauna, gőzkabin mellett a felügyelet terei helyezkednek el: úszómesteri szoba, elsősegélyhely, vezérlőpult. Emelete intim térsort fogad: a masszázs, a szolárium a hozzájuk csatlakozó pihenőhelyekkel váltják egymást.

A második medencetér a tanmedence és a 40 centiméterrel kiemelt termálmedence tere. A termálmedencéhez simulva gyerekmedencét alakítottunk ki. Még „mélyebbre” jutva a kisebb, speciális medencék zártabb világa tárul fel: a csúszda érkező medencéje kezdi a sort, ezt pezsgőfürdő és egyéb élményelemekkel gazdagított medencék követik. A sort családi medence zárja. Ebből az egyszintes térszövetből indul a csúszdákhoz vezető lépcső is.

 

 

 

A közönségforgalmi terek mellett nagy felületen helyezkednek el a kiszolgálás terei. A pince a gépészetet fogadja, két szellőzőgépház, elektromos fogadó, kazánház, vegyszertárolók, tágulási tartályok, vízkezelő berendezések lakják be a nagy összefüggő teret, behálózva azt légcsatornáikkal, fűtési csőrendszereikkel, elektromos kábelcsatornáikkal, víz, gáz, csatorna alapvezetékeikkel. A fogadóépület nyugati szárnyának emelete a szociális és adminisztrációs helyiségeknek biztosít elhelyezést, önálló lépcsőházzal oldva meg az elválasztott közlekedéssel kapcsolatos elvárásokat. Az irodát, tárgyalóval, teakonyhával kiegészítve, feszes átriumra szerveztük.


Tanuszoda és termálfürdő, Gelse
vezető tervezők: Karácsony Tamás, Zombor Gábor
építész munkatársak: Báger András, Bernard Bea, Falvai Balázs, Gerzsenyi Tibor, Turai Balázs, Vági János, Vörös Tamás
tartószerkezet: Baratta Egon
épületgépészet: Vágvölgyi Attila, Velenczei Zoltán
éÉpületvillamosság: Vejtey Tiborné, Bódi József
vízgépészet: Niebling István
víztechnológia: Kirschner József
generáltervező: Karácsony Építész Iroda Kft.
tervezés éve: 2005-2006
kivitelezés éve: 2006-2007
bruttó szintterület: 6422,40 m2 (pince: 1505,26 m2, földszint: 3052,89 m2, emelet: 1864,25 m2)
építtető/megbízó: Gelse Község Önkormányzata 8774 Gelse, Kossuth utca 20.
generálkivitelező: AST-Hungária Kft.