Mark Zuckerberg Facebook cégvezér jó három évvel ezelőtt személyesen kérte fel Frank Gehry sztárépítészt új székháza megtervezésére. Zuckerbergnek elég határozott elképzelései voltak arról, hogy milyennek képzeli cége új és egyben legnagyobb központját egy olyan környezetben, a kaliforniai Menlo Park kampuszon, ahol hivalkodó csúcsépületeikkel egymást igyekeznek túllicitálni az informatikai cégek. A tervezést, az előkészítést és magát az építkezést komoly, kissé talán erőltetett módon túlmisztifikált titkolózás lebegte körül, az épület makettjeiről keringett ugyan néhány kép az interneten, de a hivatalosan április 1-én átadott székházról is csak az előző napon, pár kiválasztott instagramozó készíthetett és szivárogtathatott ki néhány fényképet.
Zuckerberg a szokásostól lényegesen eltérő, szignifikáns irodaházat, 40.000 négyzetméteres, jóformán teljesen egyterű hatalmas kreatív műhelyt rendelt Gehrytől, ami közben professzionális munkahelye lesz mintegy 2800 alkalmazottnak. A Facebook közösségi érzését, az állandó kapcsolódást, kapcsolatban levést szerették volna megvalósítani az új központban, ami egyben a világ jelenlegi legnagyobb egyterű irodája lesz. Ez utóbbi tény egyelőre kérdéses, hogy pszichológiailag miként hat majd az egy térbe zárt hatalmas mennyiségű dolgozóra, de a megrendelő elképzelése szerint így motiválható leginkább a közösségi háló fejlesztéséért felelős fejlesztőgárda. Zuckerberg egy olyan egyszerű belső teret képzelt el, ami azt sugallja, hogy állandó fejlődésben van, azon folyamatosan dolgoznak, változtatnak rajta, így inspirálja a benne működő kreatív teamet. Természetesen számos olyan helység is épült, ahová a kreatív gyár dolgozói kicsit visszavonulhatnak, lazíthatnak, mozoghatnak, természetesen kialakítottak mini konyhákat és kávézókat is.
A környékbeli falvakat mintázó, MPK20-nak nevezett épületkomplexum formái kívülről igencsak rejtve maradnak, a parkolókat szerencsésen a felszín alá süllyesztették, a tetőre pedig egy hatalmas kert került több mint 400 fával, különböző, jó párszáz méteres, önmagába visszatérő sétaösvénnyel. A New York-i volt magasvasút parkosítása által ihletett tetőkertbe menekülhet a hatalmas egyterű irodából elvágyódó kreatív dolgozó, ahol ücsöröghet, kikapcsolódhat és természetesen online ott is dolgozhat.
A székházversenyben a Facebook most megelőzte társait, hiszen a Norman Foster tervezte új Apple központ még építés, a Google futurisztikus városa pedig csak tervezés alatt áll. Foster Cupertinóba tervezett, 11.000 munkatárs befogadására alkalmas Apple kampusza máris egy éves késésben és 2 milliárd dolláros költségtúllépésben van, amelynek legfőbb oka az űrhajónak nevezett épület körkörös üvegfalának speciális üvegtáblái, amiket Németországból hajóztatnak Kaliforniába. A Google a londoni olimpián már megismert Heatherwick Studióval és a dán Bjarke Ingelsszel közösen terveztette meg város a városban jellegű új központját, Mountain View-ban. Az önkormányzat által most jóváhagyott terveken hatalmas, pókháló szerű sátortetők borulnának rá a különálló irodatömbökre. Mindhárom informatikai székház extravagáns tervezése mellett igyekszik visszatérni a természethez, minél több zöld rekreációs zónát teremteni maga körül, vagy a Facebook esetében önmaga tetején.
Bán Dávid