Közélet, hírek

Fúziós erőmű prototípusa épülhet Nagy-Britanniában

2023.01.16. 15:52

Anglia Oxfordshire megyéjében kapott engedélyt a világ első fúziós erőműve, az épületet Amanda Levete irodája tervezheti. A projekt nyílt támogatója többek között Jeff Bezos, az Amazon alapítója.

A 10.500 négyzetméteres létesítmény a Culham Science Centre részeként épülhet meg, a szükséges engedély hivatalosan január 11-e óta érvényes.

Egészen a múlt hónapig egyetlen nukleáris fúziós erőművet sem sikerült építeni, ami a fogyasztásánál több energia termelésére képes. A közelmúltban amerikai kormányzathoz köthető tudósoknak sikerült áttörést elérniük, és nettó nyereséges fúziós reakciót létrehozniuk.

Az AL_A építész iroda még 2021-ben fedte fel a tesztlétesítményre vonatkozó terveit, melyet a kanadai megújuló energiával foglalkozó General Fusion csapatával közösen dolgozott ki. A General Fusiont 2002-ben hozták létre, melyet vezető energetikai kockázati tőkebefektetési cégek, ipari vezetők és technológiai úttörők globális csoportja finanszírozza.

A projekt célja a karbonmentes energia termelésén túl, hogy elmagyarázza a szélesebb közönségnek az új technológia működését és fontosságát. A projekt 70 százalékát teszi majd ki a kereskedelmi célú erőmű, melynek hője 100 millió Celsius-fok fölé is emelkedhet.

A projekt tervezési elveiről az AL_A szóvivője elmondta, hogy az épület "közvetlenül tükrözi azokat a folyamatokat és berendezéseket, amelyeknek otthont ad", és hozzátette, hogy a formáját "a fúziós gép analógiájaként képzelték el, a radiális elrendezéssel, amely a maximális működési hatékonyságot biztosítja".

A létesítmény központjában egy 38 méter magas, henger alakú, betonból készült fúziós csarnok lesz, amelyben a General Fusion mágnesezett célpontú fúziós gépe kap helyet. Ezt egy "finom, áttetsző szövet" fogja körülölelni, amelyet úgy terveztek, hogy "lágyítsa az épület megjelenését és kihasználja a természetes szellőzést".

Levete az engedélyt "hatalmas mérföldkőnek és a csapat, a General Fusion és az UKAEA (az Egyesült Királyság atomenergiai hatósága) közötti szoros együttműködés bizonyítékának" nevezte.

A munkálatok idén nyáron kezdődhetnek meg a helyszínen, a vállalat reméli, hogy 2025-re a kísérleti üzem megnyithatja kapuit.

Forrás: Architects´ Journal