A Gardenworks egy dinamikusan bővülő, feltörekvő fiatal tájépítész iroda, akik az utóbbi években a debreceni Békás-tó rekonstrukciójával és a nagyerdei stadion környezetrendezésével keltették fel a figyelmünket. Nem mellékes, hogy azóta az egyik stúdióvezető, Kuhn András főkertészi pozíciót vállalt Debrecenben, így az ország második legnépesebb városának először van a városi zöldfelületek sorsával foglalkozó tájépítésze.
"A tájépítész hivatást leginkább úgy éljük meg, mint a régi korok kézműves mesterei, ahol a formaképzés és a design fontos ugyan, de mégis a használhatóságon és az egyszerűségre való törekvésen van a hangsúly. Az alkotási folyamatot nem a művészi önmegvalósítás vezérli, hanem az ökológiai fenntarthatóság szempontjai mellett maguk az emberek (használók) kerülnek a középpontba. Így a tervezés során a megrendelői igényekre szabott, egyéni, időtálló megoldásokat keressük. A tudatos, az érzékekre is ható térformálásnak köszönhetően az általunk tervezett izgalmas formavilágú tereket, kerteket az emberek szeretik használni, elidőzni bennük. Irodánk az utóbbi években mind szakmai tapasztalatokban, mind tájépítész alkotókban gyarapodott, a két irodánkban jelenleg tizenegyen dolgozunk. András Debrecen főkertészeként érdemben alakíthatja az ország második legjelentősebb városának zöldfelületi fejlesztéseit, Judit pedig a Szent István Egyetem oktatójaként segíti a jövő tájépítészeit céljaik eléréséhez." - Gardenworks
(A jelölt teljes pályázati anyaga letölthető a jobb oldali menüsávból - letölthető dokumentumok)