„…géniusza és magasröptű szelleme kellő munkatért nyert”

Szkalnitzky Antal neve nem annyira ismert, pedig a kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze volt. Állami és magánmegbízásokkal elhalmozott tervező, aki a szakmai közéletnek és az építészképzésnek is fontos alakja volt. Hauszmann Alajos mestere, a Hungária Nagyszálló, a Főposta, a Thonet-udvar, az Egyetemi Könyvtár és az Oktogon épületeinek tervezője nagyon fiatalon, negyvenkét évesen éppen 140 éve hunyt el.

A címbeli idézet Hauszmanntól származik, akit Szkalnitzky indított el az építész pályán: „Még 1861-ben vezette be Szabó József asztalosmester Szkalnitzky Antal műépítészt szülői házunkba." – írja Hauszmann visszaemlékezéseiben. „Szkalnitzky Antal ajánlotta Atyámnak, hogy az építészi pályára adjon, miután megnézte rajzaimat és hajlamom is volt e pályához. Én akkor Klimkovits Béla festőművésznél tanultam festeni. Szkalnitzky mindenekelőtt azonban azt kívánta, hogy a kőművesmesterséget kell megtanulnom, és szabad időmet, valamint a vakációkat munkában tölteni."

 

Hauszmann pályafutását aztán a későbbiekben is sokszor egyengette Szkalnitzky, amiért tanítványa hálásan emlékezett rá: „Szkalnitzkynak köszönhetem, hogy az építészi pályára léptem. Ő ébresztette fel bennem az építőművészet és műtörténet iránt való szeretetet, az ő stílusa és művészi egyénisége példaadó volt számomra, és döntő befolyást gyakorolt későbbi működésemre, amiért is korán elhunyt, kitűnő tanáromnak és nagy tehetségű mesteremnek örök hálával tartozom."

Szkalnitzky Antal 1836. május 6-án született Pécs közelében, a Baranya megyei Herceglakon (ma Geresdlak). Édesapja itt Albrecht főherceg mintagazdaságának jószágigazgatójaként dolgozott. 1846-tól a pécsi ciszterci gimnáziumban tanult, majd miután öt osztályt elvégzett, Prágában, az ottani főreáltanodában folytatta tanulmányait. 1854-57 között a bécsi Polytechnikumnak, a monarchia legrangosabb műszaki főiskolájának a hallgatója volt, de emellett festészettel és nyelvészettel is foglalkozott.

Az építészet iránt igazán Bécsben kezdett érdeklődni, itt határozta el, hogy a berlini Építészeti Akadémián tanul tovább. Az első évben csak az akadémia óráit – ahol ekkoriban Schinkel szellemisége volt a meghatározó – látogatta, a második évben már gyakorlati tervezési munkát is végzett Stüler és Strack műtermében. Berlinben már korábban is jártak magyar építészek, építészhallgatók tanulmány- vagy vándorúton, azonban Szkalnitzky volt az első, aki az itteni akadémia hallgatója volt. Berlini évei alatt több tanulmányutat is tett többek között Münchenbe, Kelet-Poroszországba, Erdélybe, Dalmáciába, Észak-Itáliába.

 

Berlin ekkor már jelentős építészeti intézményekkel büszkélkedhetett, az Építészeti Akadémia mellett 1824-től Építész Egylet is működött itt, amely havonta tervpályázatokat írt ki, rendezvényeket, előadásokat szervezett és saját folyóirattal is rendelkezett (Wochenblatt des Architecten-Vereins, majd 1868-tól Deutsche Bauzeitung). Mindezek a tapasztalatok bizonyára hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországra visszatérve Szkalnitzky részt vett hasonló intézmények és szaklapok megalapításában.

1859 tavaszán Stüler biztatására egy akadémiai társával indult a bécsi Rudolph-Stiftung kórház tervezésére kiírt tervpályázaton. A beérkezett 23 terv közül a 3000 forintos első díjat elnyert munka mellett Szkalnitzkyék terve az egyike volt a három, 1000 forinttal jutalmazott pályaműnek. A Vasárnapi Újság 1859. június 5-i száma így tudósított Szkalnitzky Vas megyében, Borostyánkőn tett látogatásáról: „Május elején fordult meg nálunk genialis hazánkfia, Szkalnitzky Antal építész, ugyanaz, ki a bécsi Rudolf-kórház tervével 23, többnyire már hírre kapott versenytárs között a második pályadíjt nyerte el. Ezt azért említjük, mivel e nagy reményekre jogosító földink még csak 22 éves tanuló a berlini akadémián, s e terv első kísérlete volt. Most, midőn a művészeteknek hazánkban ezen eddigelé jóformán elhanyagolt szakában is elvégre komolyabb mozgalmak keletkeznek, igen helyén van, e fiatal képesség ezen első fényes eredményéről a lapokban is pár sorral megemlékezni."

 

Külföldi állampolgárként a berlini Építészeti Akadémián nem tehetett hivatalosan vizsgát, azonban az igazgatóság javaslatára a porosz kereskedelmi minisztériumtól megkapta az akadémia ezüstérmét, az intézmény legnagyobb kitüntetését, nagy értékű szakkönyvekkel kiegészítve, valamint további jutalmul az akadémia kiadványaihoz a következő tíz évben is ingyenesen juthatott hozzá.

Szkalnitzky sikeresen szerepelt ugyancsak 1859-ben a frankfurti Konzert- und Festsaalbau pályázatán is. Elnyerte az első díjat, azonban az épület végül egy második díjat nyert, helyi építész tervei alapján valósult meg. A 19. század derekának élénk európai tervpályázati életében ekkor már jelen voltak a magyar építészek: Feszl Frigyes a bécsi Votivkirche pályázatán vett részt, Henszlmann Imre két francia építésszel társulva a lille-i székesegyház pályázatán negyedik helyet ért el, majd – ekkor partnerek nélkül – a konstantinápolyi emléktemplom tervpályázatán is indult.

1859 őszétől Szkalnitzky egy évet Párizsban töltött, ahol építészirodákban dolgozott, esténként pedig az École des Beaux-Arts előadásait hallgatta. Ezután négy hónapos tanulmányútra indult Franciaországba és Angliába.

 

„Szkalnitzky Antal, építész hazánkfia, kinek az építészeti téren szerzett tanulmányairól, sőt fiatal kora daczára már is kivívott koszorúiról, több ízben tevénk e lapokban említést, tíz évi távollét után visszaérkezett hazánkba. Legközelebb Párisban töltött több időt, s beutazta Francziaországot és Angliát is. Mint halljuk, szándéka az, hogy tapasztalásainak s tanulmányainak gyümölcseit, ha illő alkalom akad, most itthon szentelje a művészet érdekeinek" – írta a Vasárnapi Újság 1860. november 4-i száma. Itthon ekkor a Magyar Tudományos Akadémia felépítésének terve tartotta lázban a közéletet, ami természetesen Szkalnitzky számára is igen fontos ügy volt. Még Párizsból nyílt levelet írt a Vasárnapi Újságnak, amelyben kifejtette véleményét. „Hadd nyíljék már egyszer magyar építésznek otthon is versenytér, tehetségökkel imádott hazájoknak áldozhatniok" – írja, de ennek ellenére kihagyták az akadémia épületére kiírt meghívásos pályázatból.

Három építészt, Henszlmann Imrét, Ybl Miklóst és Heinrich Ferstelt, a bécsi Votivkirche építészét kérték fel a tervpályázaton való részvételre. Szklanitzky azonban éppen hazatérve levelet intézett az Építési Bizottsághoz, amelyben engedélyt kért, hogy ő is pályázhasson. Az elkészült tervek egyikét sem találta azonban a Bizottság megfelelőnek, így 1861 márciusában a müncheni Leo von Klenzét és a berlini August Stülert kérték fel újabb tervek elkészítésére. Május-június fordulóján az összes pályaművet kiállították, amiről az Akadémián, a sajtóban, illetve a különböző szakmai szervezetekben hatalmas vita folyt. Végül Stüler tervét találták a kivitelezésre legalkalmasabbnak, ő pedig Szkalnitzkyt – akivel már Berlinben is dolgozott együtt – kérte fel, hogy helyettesítse a kivitelezés vezetésében. A magyar építész részt vett a kiviteli tervek kidolgozásában is Berlinben.

 

Az Építési Bizottságot Ybl Miklós képviselte az építkezés során. A két építész számára a helyszínen építési irodát hoztak létre, ennek egyik terme Yblé, a másik Szkalnitzkyé, a harmadik a rajzolóké volt. A kivitelezés komoly gyakorlati iskolaként is szolgált a következő nemzedék számára: itt tanulta ki a kőművesmesterséget Hauszmann Alajos (akit Szkalnitzky irányított ide), Pártos Gyula pedig két éven át mint falazó és rajzoló inas dolgozott itt. Ez a munkája országos hírnevet hozott Szkalnitzkynek, az Akadémia pedig elismerésként levelező tagjainak sorába választotta.

A Tudományos Akadémia épületével egyidőben Szkalnitzky egy másik munkán is dolgozott: 1861-ben elkészítette a debreceni színház terveit, amely aztán 1865-ben nyílt meg. A debreceni színház a kiegyezés előtti időszak egyik legjelentősebb középülete, a magyar nyelv és kultúra otthonaként különösen fontos szerepet játszott. Ennek megfelelően az adott korszakban nemzeti stílusnak tekintett félköríves, mór és bizánci elemeket tartalmazó romantikus megformálással épült. Leginkább a Pesti Vigadóval áll rokonságban, amelynek építését 1860-ban kezdték meg. A színházat Szkalnitzky Koch Henrikkel együtt tervezte, akivel az 1860-as évek elejétől közös építészirodát vittek. (Szkalnitzky egyébként Koch testvérét vette el feleségül.)

 

1864-től a budai József Politechnikumban tanított, ahol az évtized elejétől vezették be tanítási nyelvként a magyart. Stoczek József igazgató annak érdekében, hogy európai színvonalú oktatást honosítson meg, szétválasztotta a mérnökök, a gépészek és a vegyészek képzését, a mérnököknél pedig nagyobb teret nyertek az építészeti ismeretek. Létrehoztak egy építészeti tanszéket is, amelynek Szkalnitzky lett a vezetője. Kinevezéséhez szakmai képessége és jártassága mellett hozzájárult az is, hogy „a magyar, a német, a francia és az angol nyelvet tökéletesen bírja és olaszul is ért". A hallgatói között ott volt Hauszmann Alajos is, aki a tanulás mellett Szkalnitzky építészirodájában is dolgozott. Ugyancsak Szkalnitzky az, aki a második évfolyam befejezése után arra ösztönzte Hauszmannt, hogy Berlinben folytassa tanulmányait, majd ezek befejezése után ő hívta haza a Műegyetemre tanítani.

1864-ben kapta Szkalnitzky első pesti tervezői megbízását is, a Kígyó u. 7. szám alatti ház bővítését. 1865-ben őt is felkérték a Sándor (ma Bródy Sándor) utcai képviselőház zártkörű pályázatán való részvételre, ahol Ybl Miklós végül felépült terve mögött második díjat kapott. A Szkalnitzky és Koch iroda készítette az első pesti állatkert ketreceinek és állatházainak a terveit is. Szkalnitzky az 1867-es párizsi világkiállításra való felkészülés céljából felállított bizottmányban is részt vett, és a Magyar Mérnök-Egylet alapító tagjai között is ott találjuk.

 

Valószínűleg a Tudományos Akadémiával korábban kialakult jó viszonya miatt került kapcsolatba a széphalmi Kazinczy-emlékcsarnok ügyével. Ybl korábbi terveit figyelembe véve, azokat a „helyi viszonyok, s a remélhető építési összeg" szerint módosítva végül ő hozta tető alá az épületet. 1873. január 20-án az Akadémia nevében Arany János mondott neki köszönetet a „széphalmi kiküldetésben való szíves részvételéért".

1868-ban a hajdúhadházi református templom tervezésére kapott megbízást. Szintén ebben az évben hirdetett Pest városa pályázatot a „városi és fenyítőtörvényszék" megtervezésére, amiből aztán az Új Városháza épülete jött létre. Itt Szkalnitzky első díjat nyert, azonban az építészeti program módosulása miatt újabb terveket kértek be, és ekkor már csak a másik pályázó, Steindl Imre adta be a rajzait. Szkalnitzky talán a Bíráló Bizottság korábbi részrehajló nyilatkozata miatt, talán egyéb megbízásai miatt maradt ki a pályázatból. Ebben az időben az igazságügyi miniszter megbízásából egy új kúria épület tervezésével is foglalkozott, és a külföldi példák tanulmányozása céljából 1869-ben körbeutazta Németországot, Belgiumot, Franciaországot és Angliát. Az építkezés végül nem indult el, csak a régi épületen végeztek kisebb átalakításokat.

 

A kiegyezéssel meginduló fejlődés Szkalnitzky számára is komoly megbízatásokat hozott. 1868-ban kezdte meg a Hungária Nagyszálló tervezését. A pesti Duna-partnak a Lánchíd és a mai Erzsébet híd között szakaszán felépült hotel a legkorszerűbb szállodák közé tartozott, a kortársak szerint csak a párizsi és a bécsi Grand Hotel vette fel vele a versenyt. (A II. világháborúban az épület súlyos sérüléseket szenvedett, csak a homlokzata maradt meg, amit aztán lebontottak.) Ugyanezen a Duna-parti részen építi fel a Thonet-udvart (amelynél a művezetést a Szkalnitzky-Koch építésziroda részéről, mint aztán több más épületnél is, Hauszmann Alajos vitte). A bútorgyár tulajdonosai által építtetett négyemeletes lakóház évtizedeken át a főváros legnagyobb bérházai közé tartozott.

Az Akadémia utcában két lakóházat tervezett (10. és 14. szám). Ezzel egyidőben több főúri magánpalota is épült a tervei alapján: a Palotanegyedben a Zichy-palota (Múzeum u. 15., az 1930-as években átépítették) és a Károlyi-palota a Múzeum utca és az Ötpacsirta utca sarkán.

A sok tervezési munka ellenére 1870 januárjában Szkalnitzky ellen csődeljárás indult, ami nem volt egyedi eset, a kor több sikeres, keresett építészével is előfordult, például Feszl Frigyessel és Hild Józseffel. Szkalnitzky az eljárásban arra hivatkozott, hogy édesapja korai halála után veszteségek maradtak rá egy olyan időszakban (a kiegyezést megelőző években), amikor munka sem volt sok. Emiatt és mivel kezdő éveiben többször díjazás nélkül, az ismertség megszerzése érdekében vállalt el munkákat, hiteleket volt kénytelen felvenni, amelyek törlesztését aztán csak újabb hitelekből tudta finanszírozni. A helyzet normalizálására majdnem öt évre volt szükség, a csőd megszüntetését 1874 októberében hirdették ki.

 

1870 tavaszán a Szkalnitzky és Koch építésziroda meghívást kapott a pesti posta- és távírdaépületének tervpályázatára. Megosztott első díjat nyertek és végül őket bízták meg a kiviteli tervek kidolgozásával. A főposta a korra jellemző szerkezeti újítások szempontjából is érdekes: az udvart vasvázas üvegtető borította (amit egyébként a Hungária Szállónál is alkalmaztak), alatta vasoszlopokon nyugvó folyosó kötötte össze az épület szemközti részeit. Az 1870-es évek elején újabb színházakat tervezett Szkalnitzky: az aradi és a székesfehérvári színházat is 1874-ben adták át. Az aradi nyolc évvel később sajnálatos módon tűz áldozatává vált, a székesfehérvári belső tere 1944 decemberében kiégett, ma az épületben az 1957-62-es helyreállítás eredménye látható.

Az 1870-es évek elejétől Szkalnitzky több állami megbízatást is kapott, iskolák és egyéb középületek sorát tervezte. Ezek a szegedi főreáliskola (ma a Szegedi Tudományegyetem központi épülete), a körmöcbányai főreáliskola, az iglói tanítóképző, a pesti tudományegyetem Élettani Intézete és Egyetemi Könyvtára, az orvosi klinikáknál egy úgynevezett központi szárnyépület (amely ma már nem beazonosítható) és a régi, Kerepesi (ma Rákóczi) úti Nemzeti Színház átépítése és bérházzal történő kiegészítése. A korszak egyik legnagyobb vállalkozásából, az Andrássy út megépítéséből sem maradt ki, az Oktogon négy háza az ő tervei alapján épült fel (amellyel a bécsi világkiállítás művészeti érmét is elnyerte).

 

Szkalnitzky tagja volt az Operaház építészeti programjának kidolgozására felállított bizottságnak, és az egyike volt a meghívásos tervpályázaton résztvevő építészeknek is. Pályaműve a párizsi Opera hatását mutatja. Még részt vett a Sugár (Andrássy) úti régi Műcsarnok pályázatán, korábban is gyenge egészsége azonban ekkor végképp összeomlott. Felvidéki fürdőhelyeken kúrálta magát, majd orvosai tanácsára Genovába és Nápoly környékére utazott. A levegőváltozás sem gyógyította meg, először egy magánintézetben, majd a lipótmezei tébolydában ápolták. Itt halt meg 1878. június 9-én, 42 éves korában, az anyakönyvi bejegyzés szerint „agysorvadásban". Szkalnitzky betegségéről nem sokat tudunk, valószínűleg az átlagnál sokkal magasabb fordulatszámon élte az életét. A Vasárnapi Újság híradása szerint a bécsi Polytechnikum öt éves tananyagát három év alatt végezte el, majd nem egészen két évre volt csak szüksége, hogy a berlini Akadémia legmagasabb kitüntetését is elnyerje. Hauszmann visszaemlékezése szerint ezután is a „folytonos munka és idegtúlfeszítés" volt a jellemző rá.

Szkalnitzky halála után, a Műegyetem 1878. évi tanévnyitóján Hauszmann Alajos emlékezett meg mesteréről, akit betegsége alatt is ő helyettesített: „A hazai építészetet nagy veszteség érte: egyik legkitűnőbb munkása, korunk egyik legképesebb művésze, Szkalnitzky Antal meghalt! (…) Ámbár az 1860-as évek kezdetén Magyarországban még vajmi csekély tere volt a műépítésznek, mégis sikerült Szkalnitzkynek, különösen vidéken, több igen érdekes munkát végezni (…). Csak a 60-as évek vége felé, midőn újból visszanyert alkotmányos életünk jótékony befolyást gyakorolt a művészetre és az iparra (…), s így nagy feladatok vártak megoldásra, akkor vette kezdetét egyszersmind azon idő is, amelyben oly képzettségű művésznek, mint Szkalnitzky volt, géniusza és magasröptű szelleme kellő munkatért nyert."

Pesti Monika

 

 

Források

Sisa József: Szkalnitzky Antal – Egy építész a kiegyezés korabeli Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994

Az építészet mesterei – Hauszmann Alajos, szerk. Gerle János, Holnap Kiadó, 2002