Gördeszkás Központ terve — VIII. kerület, Budapest

Kiss Márton diplomaterve 2008
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A terv a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat által támogatott 2008. évi "Árkay-díj"-ban részesült.

A modern olimpiák történetük során számos új sportággal bővültek, új vetélkedők jöttek létre, melyekben a világ nemzeteinek atlétái újra és újra összemérhették erejüket és tudásukat egyaránt. Mindezek mellett számos új típusú sportág még, úgymond, a szubkultúra részét képezi. Ezek a sportágak azonban már nem a természetes akadályok leküzdéséből jöttek létre, mint ahogyan az olimpiai játékok, hanem éppen ellenkezőleg, a mesterséges akadályok leküzdésére.

Így az 1950-es évek táján új városi sportok jelentek meg, amelyek mára már nagy szerepet töltenek be társadalmunk alakulásában. Ilyennek számít a korcsolyázás nyári változata, a görkorcsolya, vagy közeli testvére, a gördeszka is. Ezek a sportok is, mint ahogyan történelmi eredetű társaik, komoly fizikai erőnlétet és atlétikai tudást követelnek meg. Mégis, mind a mai napig sajátos technológiai hátterük és kétesnek vélt, bár vitathatatlanul erélyekkel teli ideológiájuk ellenére kimaradnak az elfogadott, kánoni sportágak sorából. Köszönhető ez talán annak is, hogy ezek a sportágak a társadalom fiatal generációinak friss és a konzervatív eszmékkel néhol ellentmondó gondolatai mentén alakultak ki. Azonban ma már más szempontból kell vizsgálnunk ezeknek az „utcai suhancoknak a bohóckodását”.

Valójában, ha tüzetesebben megvizsgáljuk ezen sportok létrejöttének okait, észrevehetjük, hogy nem csak kulturális jelentőségük, de sajátos sportépítészeti jellemzőik is fontossá válhatnak a közeljövőben.

Ennek kifejtésére törekedtem tervemben. Úgy gondolom, hogy az a speciális akadálypálya, melyet például a gördeszka-sport használ, új térképzési értékeket jelenthet a jövő sportlétesítményei számára, hiszen a világ minden táján épülnek ezek az akadálypályák, más néven „skatepark”-ok, mégsem nyerték el még méltó helyüket az építészet eszköztárában. Úgy tűnik mindenesetre, az új sportágak által kínált struktúrák, és értékek, felismerése várat magára. Igazából azonban, ha megnézzük egy ilyen pálya működésének elvét és formáinak összetettségét, fölfedezhetjük azokat a fontos gondolatokat, melyeket már a tokiói olimpiai csarnokok építészeti formáiban megfogalmazódni láttunk. Egy „skatepark” térrendszere semmiféleképpen sem hagyja figyelmen kívül az időt, mint folytonos fluktuáló tényezőt, és ugyanígy a sportoló mozgásából fakadó információs folyamatot sem. Mivel egy úgynevezett „extrém sportoló” mozgása szinte kiszámíthatatlan, vagyis számtalan mozdulat végtelen kombinációját használhatja, így az őt „megmozgató” térnek ezt alapvetően ki kell szolgálnia. Nem csoda, hiszen ezek a sportágak a városi környezet, az „urban space” új dimenzióit nyitották meg, a hétköznapok járókelőjének szeme láttára.

Példaképpen hozható akár bármelyik tengerentúli park, azonban számos pálya épült már Európában is. Ilyen kiemelkedő pálya ebben a műfajban a marseille-i francia vagy a rattenbergi osztrák skatepark. Mindkettő számos, építészeti szempontból nem elhanyagolható lehetőséget rejt.

Építészeti szemszögből megvizsgálva tehát az extrém sportok új lehetőségeket nyújthatnak.

Ezért igyekeztem kiemelni a gördeszkázást mint példát, hiszen ez az új keletű sportok közül is az egyik legvitatottabb, s talán a legnehezebben érthető, elfogadható a nagyközönség számára.

Fontos volt számomra, hogy az épületet olyan környezetbe helyezzem, amely mondhatni a gyerekszobája annak az üzenetnek, melyet kifejezni igyekeztem. Így került az épület Budapest egyik kiemelt fejlődésnek induló negyedébe, a Práter utca környékére. Ezzel a döntéssel sikerült megszabadulnom azoktól a megszokott és nyomasztó előképektől, melyek az ilyen, új funkciókkal ellátott épületeket vagy városszéli, lebontásra váró ipari negyedek elhagyatott csarnokaiban képzeli el, vagy az autópálya lehajtók zajos szomszédságában.

Előzetes tapasztalataimra és élményeimre építve olyan építészeti formavilágot próbáltam létrehozni, mely legjobban képes közvetíteni mindazokat az értékeket, amelyeket én gördeszkázás közben tapasztalhattam, azokat az értékeket, melyeket már önmagában a sportolás aktusa, rituáléja hordoz. Így alakult ki az önmagába visszatérő szalag, mely az épület tömegét is közrezárja, és lendületének hatása alá vonva igyekszik kifejezni a gördeszkázás által nyújtott vizuális élményt a sportolók és mindenki más számára.

A sport rituáléja, szakrális jellege hat az építészetre és nem fordítva. Ennek magyarázata a sport lényegéből fakad. Mivel minden egyes verseny egy összetett kommunikációs aktus, éppen ezért annak nem létezhet tiszta, receptszerű téri definíciója. Tehát amit az extrém sportpályák struktúrájában látunk, az jelentheti a megoldást. Valójában az építésznek magát a sportot, annak összetett információs folyamát kell felfogni, hiszen akkor tud csak igazán teret alkotni számára. Kenzo Tange így fogalmazza ezt meg 'Funkció, Struktúra és Szimbólum' című 1966-os tanulmányában: „Ha azt kérdezzük, mi adhat struktúrát egy térnek, akkor azt válaszolhatnánk, hogy az a kommunikáció….Ennél is messzebb menően fogalmazva, találhatunk helyzeteket, ahol a terek szimbolikus kommunikációs mezők, amikor valami szimbolikus dolog alakítja a teret.”

Tehát a sport is egy ilyen szimbolikus téralakító tényező, annak ellenére, hogy legutóbb az ókorban bírt szakrális jelentőséggel. Mégis fel kellene ismernünk azt a tényt, hogy talán a sport által tudja a legjobban kifejezni az emberiség karakterét az építészet.

Kiss Márton diplomaterve, 2008.
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
témavezető, konzulens: Turányi Gábor DLA
opponens: Molnár Bea építész
A terv a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat által támogatott 2008. évi "Árkay-díj"-ban részesült.