Design/Formatervezés

Gyakornokok élesben - indul a Hello Wood Factory program

2014.02.25. 12:09

Idén hét fiatal építésznek, formatervezőnek és dizájnernek nyílik lehetősége a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre az egész éven át tartó WOOF-nak köszönhetően. Az idei programba március 3-ig jelentkezhetnek a diákok.

A Hello Wood Factory, azaz WOOF névre keresztelt gyakornoki program keretében tavaly olyan rangos projekteken dolgozhattak a pályakezdő designerek mint a Greenpeace megbízásából a Sziget Fesztiválra készült méhkaptár pavilon, a Margit Kórház részére épített kül- és beltéri installációk, illetve az Artplay nemzetközi pályázaton harmadik helyezést elért Matrjoska-baba alakú hulladékgyűjtő. Idén ismét lehetősége nyílik hét fiatal építésznek, formatervezőnek és dizájnernek a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre a Hello Wood csapatának köszönhetően. Az idei programba március 3-ig jelentkezhetnek a diákok.

"2012-ben a Szigeten dolgoztam önkéntesként a Hello Wood installációkon. Huszár Andrással, a Hello Wood építészével elkezdtünk arról beszélgetni, hogy jó lenne létrehozni egy olyan diákcsapatot, amely éles helyzetekben, valódi körülmények között is kipróbálhatja magát. Az egyetemi évek során ugyanis alig akad olyan, amikor élő embereknek kell megfelelni. Ki lehet törni ebből az elméleti burokvilágból, és olyan tapasztalatokhoz lehet jutni, amelyeket az építészet minden területén lehet hasznosítani később." - meséli a Hello Wood Factory nyújtotta lehetőségről Bányai Csaba, az egyéves program egyik tavalyi résztvevője.

Az elsősorban nyári építészeti táboráról ismert Hello Wood Magyarország egyik vezető kreatív kezdeményezése. A WOOF résztvevői egy éven keresztül, folyamatosan részt vehetnek a Hello Wood mentorai, Pozsár Péter, Huszár András és Ráday Dávid által vezetett projektekben - a tervezéstől egészen a gyakorlati megvalósításig.

A gyakorlatiságra az egyik legjobb példa a Margit Kórház udvarára épített tojás formájú kerti pad-installáció, amely egyszerre dísz és használati tárgy, hiszen sokat javít az intézmény kissé szomorkás kertjének látványán. A rugalmas fehér szövetből és fából álló átmeneti dekorációt annyira megkedvelték a kórház dolgozói és lakói, hogy azóta is kint van. A sikeres együttműködések eredménye, hogy jelenleg a kórház vezetőségének felkérésére a WOOF csapat a főépület aulájának belsőépítészeti átalakításán dolgozik.

"Első éves építőművész hallgatóként kerültem be tavaly, és óriási élmény volt. Nem csupán szakmailag tudtam fejlődni, hanem abba is beletanulhattam, hogy miként kell a megrendelőkkel kommunikálni, ami fontos része az építészetnek. Arról nem is beszélve, hogy a portfóliómban milyen jól mutatnak ezek a projektek, amelyek ténylegesen megvalósultak." - mondja Kőműves Márton arról, hogy miként lehet profitálni a programból.

A megvalósult projektek közé tartozik az a méhsejt-installáció, mely a Sziget Fesztiválon a Greenpeace-szel együttműködésben épült meg. “Ha elpusztulnak a méhek, az emberiségnek legfeljebb négy éve van hátra” - mondta egykor az aggódó Albert Einstein. Ezen a gondolaton alapszik a méhkaptár struktúráját idéző pavilon, amelyben a témakörről készült rövid kiállítás is helyet kapott.

A modern világot azonban nem csupán a méhek kipusztulása fenyegeti, hanem a városrészek elcsúnyulása is. Ezen segített tavaly a Hello Wood által vezetett hallgatói csoport, akik Moszkva egyik elmaradott városrészébe, a Basmanny negyedbe terveztek Matrjoska-formájú hulladékgyűjtőket, amelyek az utcákon, épületek folyosóin őrzik a tisztaságot. A projekt 500 induló közül harmadik lett az Artplay nemzetközi design pályázatán, de nagy sikert aratott a döntőbe bekerülő másik két Hello Wood Factory-munka is, az utcai bútor fogalmát újraértelmező Gruda, és a lámpatesteket navigációs elemekké alakító Beamformation is.

"A moszkvai pályázat sikere óriási dolog. Nagyon jó volt egy olyan programban részt venni, ahol a gyakornokság nem azt jeleni, hogy kávét főzök, meg tologatom a papírokat, hanem tényleg tanulok is valamit. A másik nagy előny, hogy az ember beletanul a csapatmunkába is. Arról nem is beszélve, hogy most már előre látom egy projekt nehézségeit, buktatóit, és azt, hogy ezeket hogy tudom majd megoldani. Legyen szó egy nemzetközi pályázat összerakásáról, vagy egy konkrét megrendelésről." - teszi hozzá Kőműves Márton.

Az idei évben ismét hét diákot foglalkoztat majd a Factory gyakornokként, további két tavalyi Factory résztvevő pedig csoportvezetőként segíti a többiek munkáját. Az előzetes szelekció után személyes beszélgetésen kerül kiválasztásra a hét legelkötelezettebb pályázó, akikkel az egy éves közös munka március 10-én indul.

A szakmai portfóliókat március 3-ig várják a hello@hellowood.eu címre.