Gyetvai Zsuzsanna, Molnár Enikő, Stáhl Nóra, és Balázs Mihály különdíjas terve a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye pályázatán

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által meghirdetett, a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezéséről szóló pályázaton Gyetvai Zsuzsanna, Molnár Enikő, Stáhl Nóra, és Balázs Mihály pályaműve különdíjban részesült. A Bíráló Bizottság többek között kiemelte a terv nagyfokú érzékenységét, magas minőségét, valamint elgondolkodtató és elmélyült koncepcióját.

Alapvetés

Tervünk kiindulópontja annak megfogalmazása volt, hogy a folyamatosan változó kultúrában mit jelent az emlékezés? A pályázati kiírásban megfogalmazott "szimbolikus emlékhely" jelentéstartalmait vizsgáltuk. Arra kerestük a választ, mit is jelent az emlékezés ha az nem feltétlenül személyes élményekhez, hanem rég elfeledett korok ismeretlen magyarjaihoz kötődik? Térben és időben beláthatatlanul széles a kör, ezért elsőként a "határ" számunkra itt és most érvényes fogalmát tisztáztuk. Gondolatmenetünkben a határ túlmutat a fizikai és jogi kereteken, az emlékezés határait feszegeti. Vagyis az emlékezés "tárgya" általános, miközben nézőpontunkból az emlékezés nagyon is személyes. Tervünkben ezt a paradox helyzetet próbáltuk értelmezni.

Kert a kertben

A kert egy hely, ami tériségével segít megélni az általánost, kitágítja a horizontot, szárnyalni engedi a képzeletet. Egyszerre ember alkotta és Isteni, a természet rendjét elfogadó, közeli és távoli, ismert és ismeretlen törvényszerűségek együttese. A hely univerzális, koncepciónkban egy élhető bolygót jelent. A kert a szemlélődés és a megnyugvás helye, elmúlásra és a megújulásra emlékeztető szimbólum, ahol átélhető az évszakok változásának rendje, az elmúlás és a megújulás.

Jel, jelentés

Az önismerethez vezető út az emlékezésen át vezet. Hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és kihez tartozunk, annak megélésében az emlékművek szerepe másodlagos, a közösségi emlékezés, az összetartozás érzése messze túlmutat azokon és nem is helyhez kötődő. Ezért tervünkben nem a jel elsődleges, hanem a jelentés. Ahogy Petri György írja a Felirat című versében: "A szeretet betokozódik, szél hordja, és kemény lesz, mint a kvarc. Jelen van – jelt nem ad."

Ez a feltevés óvatos visszafogottságra int. Kerülni szeretnénk a pátoszt és a formális ünnepélyességet, az alkotói szándék inkább egy visszafogott, már-már a láthatatlanságba burkolózó, észrevétlen jelenlét. A jel csupán egy karcolat a felszínen, a jelentés a mélyben rejtőzik, halottainkkal együtt eltemetve.

Mítosz

A felszín alatti világ nem látható, a földbe temetett monolit térbelisége rejtve marad, árnyéka sincs. Miként nem szükséges halottaink porát látni ahhoz, hogy emlékünkben felidézzük létezésüket, úgy a monolit látványa is mellőzhető. Hogy mégis létezik az onnan tudható, hogy a "temetését" nyilvános eseményként képzeljük el, sok-sok résztvevővel, híradásokkal a világhálón. A történet így beépül a közös emlékezetbe és mítoszként él tovább. Az írásbeliség utáni információs társadalmakban a személyes történetek megosztásának új dimenziói mindennapi életünk részévé váltak, a mítosz kultúra-alakító jelentősége felértékelődött.

Burok

Koncepciónk három lényegi elem, a monolit, a madáritató és a pad egységbe rendezéséből áll. A külön-külön jelentéstartalmakat egy spirális alakzatú burok foglalja egységbe és emeli magasabb szintre. Az analógia a távoli múltba vezet vissza, amikor az élet alapelemei már léteztek ugyan, de egymástól függetlenül lebegtek az ős-óceán vizeiben. Ám egyszer egységbe (burokba) rendeződtek és létrejött az első sejt. Megszületett az élet. 

1_Monolit

Egyetlen kőből faragott alkotás, az "egy", egység, ilyenformán az összetartozás szimbóluma. Ezt az összetartozást nem tűzzük a zászlónkra, nem azért, mert szégyelljük, hanem mert itt és most az összetartozás legmélyebb, legrejtettebb, legbensőségesebb rétegeit jelenti számunkra. A forma a földben van, öt oldallapja közül egy bukik a felszínre, mint gyakran az öreg fa gyökerei. Nem fontos látnunk, elég ha tudjuk hogy ott van, eltemetve.

A négyzet alapú gúla a kert centrumában áll, körülötte spirál alakba rendeződve törmelék kövek. A kezdetben amorf sziklatömb megmunkálása során lemorzsolódtak, eltávolodtak, de nem vesztek el. Fizikai kapcsolatuk a monolittal megszűnt, de lényegi összetartozásuk megmaradt. 

2_Madáritató

A kert a gondoskodás szimbóluma is. Az ember – ha már átalakította – felelősséggel tartozik a természeti környezet iránt. A Fiumei úti sírkert szépen gondozott fáival és virágaival méltón képviseli ezt az elvet. A madáritató azonban koncepciónkban több mint a környezettudatos lét eszköze. A mindennapi kötelezettség, hogy legyen víz (télen mag) az etetőben, egyben a helykötődés erősítését szolgálja. A helyidentitás erősítése számunkra rendkívüli jelentőséggel bír. Ennek révén marad meg tudatunkban a földbeásott, ezért közvetlenül nem érzékelhető monolit, a mítosz így válik minden nap átélhető valósággá, az elvont ismeret megélt tudássá. Nem a földbeásott objektummal szembesülünk, hanem a kerttel, növényekkel és állatokkal, az élettel...

3_A pad

A pad – nem úgy, mint a szék – közösségi bútor. A helyfoglalás és a téren való osztozás eleve együttműködést feltételez. Egymás mellett ülni és egy irányba nézni messzire, beszélgetve vagy csendbe burkolózva egyaránt erős élmény. Háttámla nincs, fontos az egyenes testtartás. Egyedül ülni a padon nem kényelem, hanem hiányérzet, az üres hely vár valakire. Tervünk harmadik eleme ezért egy pad, rajta ülve a tisztás szélén álló fa alól szemlélhetjük a kertet, a mezei virágokon zümmögő méheket és a madáritató madarait. A szabadon szárnyaló, de fészkéhez vissza-visszatérő madár erős jelkép. A fák törzsei között távoli árnyak és fények, emlékművek, történelem...

Inspirációk

A tervezés során előképekkel, analógiákkal és személyes élményekkel dolgoztunk. Megérintett minket Jochen Gerz „Láthatatlan emlékmű tere" című munkája, amelyben egy út kockaköveit felszedve, megjelölve, majd jellel a föld felé visszaépítve láthatatlan emléket hagyott. Meghatározó élmény maradt, és a tervezést jelentősen alakította a makett készítése során tapasztalt jelenség, a sungit piramis kézi csiszolása során lemorzsolódó por galaxis-szerű rajzolata. Erős inspirációt jelentett a fák évgyűrűinek és a vágásnyomok rétegeinek egymásra vetülése. 

Megvalósítás

A gondolat megvalósulása számunkra most a terv maga, gondolataink a tervben manifesztálódtak. A megjelenítés során érzelmi pontosságra törekedtünk, ez vezérelt minket a képek készítésekor és a modell megépítése során is. 

Koncepciónk egy erősen redukált fizikai környezetet, de gazdag értelmezési lehetőséget céloz. A tervben kiemelt jelentősége van az anyagnak: a makettben megmutatott monolit egy sungit piramis, a környezet pedig egy diófa tömb. A sungit egy földtörténeti léptékkel mérve is különleges korú, kétmilliárd éves kőzet, önmagában is mitikus anyag, a diófa pedig kulturális vonatkozásai miatt szimbolikus.  

A terven túlmutató megépülés realitását nagy figyelemmel vizsgáltuk. Kritikus elem a monolit, ami a valóságban egy skandináv-félszigeti fekete gránit tömb. Konkrét kőfaragói ajánlat alapján határoztuk meg.

Gyetvai Zsuzsanna, Molnár Enikő, Stáhl Nóra, Balázs Mihály

Részletes bírálat:

A pályamű rendkívül érzékeny, kifinomult alkotás, amely pár elem (a „monolit" névvel illetett gúla alakú kőelem, egy madáritató és egy pad) együtteséből építkezik. Az elemek egy tér körül koncentrálódnak, de lehetséges, hogy itt a tér kifejezés sem pontos, a Pályázók inkább az emlékmű helyét, nyomát jelölik ki. Ez a kijelölés talán a terv legerősebb gesztusa, a terep finom ív mentén történő leheletnyi megbillentése, és a vele szemben ívesen sodródó kőtörmelék olyan ellipszis-szerű (a Pályázók szóhasználatában „spirális alakzatú") mezőt jelölnek ki, amely már-már szakrális minőségre tesz szert. A Pályázók nagy érzékenységgel még a különböző évszakbéli állapotokat is ábrázolták, ennek illusztrációja - ahogyan az egész pályamű grafikai színvonala és a makett - megejtően gyönyörű.
A kevés számú dedikált elem külön-külön figyelmet érdemel, köztük is talán a legfontosabb a „monolit"-ként aposztrofált leghangsúlyosabb elem: a csúcsával lefelé a föld felé elásott fekete gránit gúla, amely a Pályázók olvasatában az összetartozást jelképezi. „Nem fontos látnunk, elég ha tudjuk hogy ott van, eltemetve" - nos, ezt a tudást a Pályázók az elásás egyszeri eseményének világhálón történő terjesztésével képzelik el. A Bíráló Bizottság - tulajdonképpen mindkét fél részéről jogosnak tekinthető - pro és kontra érveket hozott fel mindezzel kapcsolatban. A dilemma úgy foglalható össze, hogy a földbe temetés-süllyesztés gesztusa valóban nagyon erős állítás, és valóban nem szükségszerű tudnunk, hogy mi kerül a földbe - amennyiben erre bármilyen módon következtetni tudunk. Egy földbe szúrt kereszt láttán például - a rögzült kulturális normáink segítségével - szinte automatikusan „tudjuk", hogy ott valakit eltemettek, minden egyéb információ nélkül is átérezzük a helyzet összetettségét, jelentésességét. Ugyanez a lefelé fordított gúláról - amelyből már csak egy lapot látunk -, már kevésbé mondható el, és sajnos a világhálós terjesztés nem ad igazi (és a gesztushoz méltó) választ a dekódolás-értelmezés kulturális gyakorlatának kérdéseire.
A pad - amelyhez még az emlékezéshez illeszthető szemlélődés, megnyugvás, elmélyedés aktusa társítható - mellett sokkal kevésbé tűnik nélkülözhetetlen elemnek a madáritató. Utóbbi értelemkövetése során a legnehezebb megtalálni a kapcsolatot a kiírás témájával, annak mozgósítható tartalmaival összefüggésben. A pályamű persze sem az elemek, sem az egész kompozíció tekintetében nem törekszik túlzottan a kiírással kapcsolatos közvetlenebb jelentésközvetítésre, a mű egésze inkább metafizikus atmoszférát áraszt, és inkább a befogadóra bízza az értelmezés útjait. Ez az alapállás legvégül egy gyönyörű, de azért jelentősen önreferenciális munkát eredményezett.
A pályaművet a Bíráló Bizottság a nagyfokú érzékenységéért, magas minőségéért, elgondolkodtató és elmélyült koncepciójáért megvételben részesítette.