Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Ha a hal beszélni tudna – Halpiac, Isztambul

2011.07.20. 13:59

Ha a hal beszélni tudna, talán még meg is dicsérné Beşiktaş új halpiacát, hova végzete vetette. Isztambul meglehetősen eklektikus, életteli, ugyanakkor falusi atmoszférájú negyedében, egy háromszögletű telken már régóta áll piac. A régi épület műszaki állapota szükségessé tette az újjáépítést, ami a Gokhan Avcioglu vezette GAD iroda tervei alapján készült.

A halpiac egy figyelemreméltó próbálkozás Beşiktaş közössége részéről környezetük revitalizálására. Beşiktaş Isztambul egyik sűrűn lakott és változatos körzetében található. A területnek meglehetősen eklektikus, nyüzsgő, egyben falusias atmoszférája van, mely napjainkban épp a városi értékőrzés és megújulás folyamatán megy keresztül. A kerület kereskedelmi negyedének szívében, egy háromszögletű telken helyezkedik el a kedvelt, jól ismert piac. Napközben rengeteg ember nyüzsög itt, a helyiek éppúgy vásárolnak friss halat és egyéb árukat, mint a kirándulók. A régi halpiac borzasztó műszaki állapota miatt a cél az újjáépítés volt. A projektcsapat úgy állt össze, hogy Beşiktaş önkormányzatával és a helyi kereskedőkkel közvetlenül együtt tudjon dolgozni egy hatékony projektstratégia és -cél felállításán.

 

 
 

 

A GAD irodája és Gokhan Avcioglu a tervezési folyamat elején számtalan változatot készített a háromszög alakú területre és felszíni kialakítására. A helyszín és a projekt lehetséges szimbolikus karakterét a tér felszínének kiemelése, “felfújása” adta meg. Annak érdekében hogy nyilvános, befogadó megjelenést kölcsönözzenek a létesítménynek, a “felfújt” felületet peremei mentén felsliccelték. Ez a technika olyan üregszerű formát hozott létre, ami lehetővé teszi a programok és közlekedési irányok könnyű keveredését és áramlását.

 

 

A létesítmény egyszerű, mégis ikonikus, betonból és acélból készült szerkezetből áll, a kagylószerű forma az egész területet lefedi, ugyanakkor az utcaszinten nagy nyílásokkal tárul fel. A robusztus, mégis üreges kagyló letámasztás néküli belső teret ad, így optimalizálja a funkció megkövetelte igényeket, ugyanakkor biztosít    látványos piacteret. A kagyló alsó és felső felülete is művészi alkotások platformjaként szolgál majd, számtalan projektet már úgy terveztek, hogy azok el is készüljenek 2010-re, mikor Isztambul Európa Kulturális Fővárosa volt. A belső teret hat különböző méretű pultos részre osztották.A hat részt az emberek forgataga köti össze, ami könnyen kapcsolja egybe az összes elemet, és integrálja azokat a a nagyobb városi szövetbe. A halpultokat helyi mesteremberek kézimunkával készítették rozsdamentes acélból. A világítási rendszer esetén a kialakítás megtartja a 150 wattos, lelógatott villanykörték tradícióját, mert ez a megvilágítás terjedt el Isztambul halpiacain.

 

 

 

Összességében elmondható, hogy az új építészeti formálás kortárs és pragmatikus megoldást választott a híres halpiac számára, ami büszke jelképévé vált a közösségnek piacuk és környezetük fejlesztésére irányuló erőfeszítéseinek.

Gokhan Avcioglu
1961-ben Ankarában, Törökországban született. Tanulmányait a  KSU/BA építészkarán végezte. 1994  óta vezeti az általa alapított GAD irodát Isztambulban, ahol számtalan különböző funkciójú épületet tervezett és kivitelezett már. Munkái között több irodaház, közintézmények és kereskedelmi létesítmények, illetve lakóházak találhatók a törökországi Isztambulban és Bodrumban, New Jersey-ben, Washingtonban, Virginiában és Connecticutban, áruházak Manhattanben, éttermek Isztambulban és Washingtonban. Jelenleg futó projektjei  között isztambuli vegyes funkciójú lakó- és kereskedelmi épületek éppúgy vannak, mint loft lakások Washingtonban, hotelek és házak Bodrumban és az oroszországi Kazanban vagy közterek Líbiában.

Számtalan elsimerésben volt  része eddig is, például: 1997-es Török Építészeti Díj, 2001-es Cimsa Design-díj és a 2003-as Miami Biennálé Bronzérme. 1998-ban és 2004-ben a Kadikoy Park, 2001-ben a Yalova Elyaf, míg 2005-ben az Esma Sultan projektjét terjesztették elő az Aga Khan építészeti díjra.

2001 óta vezet műtermet a párizsi Ecole Speciale d’Architecture-n, a Yildiz Műszaki Egyetemen és az Isztambuli Műszaki Egyetemen. 2001 óta Gokhan Avcioglunak New Yorkban is vannak irodái, és a két városban felváltva lakik.