Ha ez naivitás, akkor én nem akarok megszűnni naivnak lenni
Építészet és nagypolitika: hogy kerül bele és hogyan mozog benne egy egyszemélyben idealista építész, reálpolitikus és nagyvonalú felülemelkedésre képes kerek lélek? Z. Halmágyi Judit elgondolkodtat, vitatkozom vele, de többnyire be kell látnom: sok mindenben igaza van. S hogy naiv vagy éppen ő látja jól, hogy grandiózus terveket szőni víziók, hit, és némi önfeledtség nélkül nem lehet? S vajon mi a politika valójában? Az, amiről olvasunk a napi hírek között néha elszörnyedve, néha elkeseredve, vagy az, amit ő mond - hosszú távú közös jövőnk közös tervezése?
Z. Halmágyi Judit építész fővárosi képviselői mandátuma október 1-jén jár le. Képviselői, szakmapolitikusi (SZDSZ) munkájának legutolsó évében a Duna projektet vezette. A Duna projektnek itt nincs vége, hiszen a Duna Régió stratégiai tervezése 2011-re befejeződik; egész Magyarország, Budapest és valamennyi Duna menti városunk érdekelt abban, hogy ebben a projektben jól helyezkedjünk, s legyen beleszólásunk a stratégiai célok, a nekünk kedvező és az EU által a későbbiekben támogatandó akciótervek és projektek kijelölésébe.
Judit képviselőként megtette, amit kellett, sőt, annál sokkal többet. A Budapest Metropolisz térség programját tervező munkacsoport vezetőjeként a részvétel alapú tervezési metódust (participáció) választva érdekegyeztető fórumokat moderálva egy olyan anyag előkészítésében vett részt, amely a korábbi EU-s ágazati tervezési gyakorlattól merészen eltér. Építészet és nagypolitika: hogy kerül bele és hogyan mozog benne egy egyszemélyben idealista építész, reálpolitikus és nagyvonalú felülemelkedésre képes kerek lélek? Judit elgondolkodtat, vitatkozom vele, de többnyire be kell látnom: sok mindenben igaza van. S hogy naiv vagy éppen ő látja jól, s hogy grandiózus terveket szőni víziók, hit, és némi önfeledtség nélkül nem lehet? S vajon mi a politika valójában? Az, amiről olvasunk a napi hírek között néha elszörnyedve, néha elkeseredve, vagy az, amit ő mond - hosszú távú közös jövőnk közös tervezése?
EF: Judit, összefoglalnád-e nekünk, hogy miről szól a Duna projekt?
Ekkor már sok cikk megjelent a témában Janesch Péternek köszönhetően. Már 1989 óta tudható, hogy ezzel kellett volna kezdeni a város megújítását. A város igazi főutcája a Duna, innen kellett volna elindítani az összes strukturális fejlesztést. Tehát hat évvel ezelőtt elkezdtem mediálni a gondolat sorsát, s Beleznay Évának és Ikvai-Szabó Imrének köszönhető, hogy belekerült a Podmaniczky tervbe, a most zajló hét éves EU-s finanszírozási periódusra készített középtávú városfejlesztési program részeként. Ez azt jelenti, hogy egy másfajta jogi kategóriába került a városfejlesztésben, és el tudtunk kezdeni pénzeket mozgósítani a projekt előkészítésére. Az eredeti írásban, a Partraszállásban leginkább a belvárosi szakaszra vonatkozóan, a Margit hídtól a Petőfi hídig terjedő transzformációról volt szó. Az utóbbi négy évben, mint városfejlesztésért és városképvédelemért felelős képviselő, mediátor szerepem volt a projektben a Főépítészi Irodával és vezetőjével, Beleznay Évával együtt. A főváros a saját Duna Irodáját a Studio Metropolitana-ban hozta létre. Ez fővárosi tulajdonú cég, városkutatással foglalkoznak, s ami nagyon fontos, hogy több év óta participációs fejlesztési módszereket próbálnak meghonosítani. A Duna esetében nagyon érdekes, többszörös paradigmaváltásnak lehetünk szemtanúi, és ebben súlyponti szerepe van a főváros Duna Irodájának.
ÉF: Mi a jelenlegi szereped a projektben?
2010 január 30-án a Közgyűlés a Duna Stratégiában való aktív részvételünket szavazta meg. Szó van még az ún. EGTC-ről (Európai Területi Együttműködési Csoportosulás – a szerk.), ami egy új jogi formáció, s jól felfogott érdekünk, hogy Budapestre kerüljön egy ilyen központ. Január 30-án bíztak meg, és lettem a Duna Stratégia programfelelőse. Lehet, hogy egy kicsit naivan, de abban a reményben vállaltam el, hogy gyorsítani lehet bizonyos folyamatokat. Úgy gondolom, hogy ha lassan is, de történelmi pillanatot élünk át. Egy olyan energiatérbe kerültünk, egy olyan sodrásba, ami tulajdonképpen a mi kis itteni küzdelmünket értelmezhetővé illetve értelmessé teszi. S most térnék arra rá, hogy mi is ez a Duna Stratégia.
Sokan vannak, akik már néhány évtizede felismerték, hogy mi a környezettudatosság lényege, hogy nekünk személyes felelősségünk van abban, hogy hogyan élünk illetve milyen értékrendszer szerint élünk. Az ebbéli gondolkodásban Európa, mondjuk azt, hogy Brüsszel – nyilván ebben szerepet játszott a gazdasági krízis is - felismerte azt, hogy paradigmaváltásra van szükség. A 2010 és 2020 közötti periódusban Európa más szemmel nézi majd a régiókat és más ügyeket támogat majd. A korábbi mikro-régiós helyett előtérbe került az ún. makro-regionális gondolkodás. S ami még gyönyörűbb, még pikánsabb, hogy vízbázis alapú makro-régiókat kezd el támogatni illetve létrehozni. Ilyen pl. a Balti Régió is. Képzeljük el, hogy a középpontban van a Balti-tenger, és az összes környező ország együttműködése révén valósul meg egy térség fejlesztése környezetvédelmi és kármentesítési szempontok szerint, többek között kooperációk növelésével, kulturális, gazdasági, szellemi tudásközpontok gondolati cseréjével. A Balti Régiónak az a szerencséje, hogy ők már tizenöt éve dolgoznak ezen, nekünk meg az a szerencsénk, hogy ők már tizenöt éve dolgoznak, és kiharcolták azt, hogy a Balti Régiót tavaly befogadja Brüsszel, illetve elfogadja a stratégiájukat.
EF: A Balti Régióba ki tartozik?
ZHJ: Hát illene tudnom kívülről, de a Balti-tenger körüli összes ország. (A Balti-tengerrel határos országok: Finnország, Svédország, Észtország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Lengyelország, Németország, Dánia. További, külön állapodások köttetnek Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Norvégiával - a szerk.) S nem csak a vízpartok, mert a víznek ugye van egy hátországa, ami automatikusan kapcsolódik a régióhoz. S ha megnézzük akár a vízi- vagy a szárazföldi közlekedést, beleértve egyébként még a bicikliutakat is, egyéb transzportutakat, mint vasút, közút, valamint vízbázis alapon a teljes ér-rendszert, minden folyót, ami beleömlik, ez mind a Balti-tengerhez kapcsolódó hálózat. Nyilván nem mehetünk el mindegyik folyó forrásához, de ha elképzeljük, hogy a régiónak ez a vonzáskörzete, a vízbázis alapú régió egy gyönyörű dolog, egy komplex ökológiai rendszer. Mi emberek csak a felszín fölötti dolgokat vesszük belőle észre, de ebbe beletartozik a földalatti vízrendszer is. Így legalább három nagy vízbázis alapú régió mindenképpen adódik: a Balti, a Duna és harmadikként a Mediterráneum. A Mediterráneummal az a gond, hogy féloldalas, hiszen a Maghreb országokat csak partnerként tudják bevonni, mert nem európai tagállamok. De ha ezeket a vízbázis alapú, geomorfológiai felületeket nézzük, akkor igenis, a Duna vízrendszere ugyanúgy egy új európai makro-régióvá tud válni.
Tehát a Baltikum után, 2008-ban megkezdődött Brüsszelben ennek a gondolatnak az elfogadtatása, és azt reméljük, hogy 2011-ben ez meg is lesz. Ez azt jelenti, hogy eddigre készen kell lennünk egy stratégiával, pontosabban nem nekünk, hanem Brüsszelnek. Magát a stratégiát Brüsszel írja, hiszen ezzel deklarálja, hogy milyen stratégiai gondolatokat támogat és melyek azok az akciótervek és projektcsomagok - ez a hármasság jellemző egy stratégiára -, amik ezt a bizonyos stratégiát alátámasztják, s majd ennek mentén hoznak létre új pénzelosztási, illetve támogatási rendszert.
A Duna vízhálózata olyan, mint egy gyönyörű tüdő képe, az Alpoktól a Kárpátokig nyúlik. Európa mostantól ezen vízbázisok mentén a környezettudatosságot, a környezetkímélőbb projekteket fogja támogatni azzal együtt, hogy természetesen érdeke a hálózatok - a fizikai és szellemi hálózatok - támogatása is. Ezen makro-régiókon belül is elsősorban a városok közötti együttműködésre támaszkodik, az emberi sűrűsödések környezeti javítását próbálják meg támogatni érdekvédelmi rendszerükön, az önkormányzatokon keresztül. Az EU gondolkodása is változóban van, a jövőben sokkal inkább számít a kisközösségekre. Itt is fordult a dolog, s bár a Duna stratégiát majd Brüsszelben írják – a Direction General (DG) -, nem felülről döntik el, hogy mi legyen benne. Megkérdezték a Duna menti közösségeket, az ún. stakeholder-eket, véleményformálókat, társadalmi és civil szervezeteket, hogy számukra mi a fontos, hogy mi az, hogy Duna stratégia, mi köt minket össze. Kifejezetten az volt a szándék, hogy alulról jövő, tehát egy társadalmi igényből kiinduló gyűjtés legyen a Duna stratégia alapja.
EF: Kinek a szándéka volt ez, illetve ki képviseli az EU-t ilyen esetben?
ZHJ: A Direction General gyártja ezeket a stratégiákat, tehát ők határozzák meg, hogy a jövőben, mondjuk 2020-ig az EU-nak mi a fontos. Bejelentkezett ide a Duna Régió is, mert úgy tűnik, hogy a Baltikum víz alapú összetartó ereje egy helyes irány volt, létrejötte óta elég jó dolgokat csinálnak - amit egyébként maguktól is csinálnának-, de most már célzott EU támogatással teszik ugyanezt. A Duna stratégia kialakítása során a Duna-menti stakeholder-eket kérdezték meg, havonta volt egy találkozás, workshop-szerűen, panelbeszélgetések során alakul a koncepció. De nyilván van ennek egy diplomáciai része is, attól most tekintsünk el.
EF: S ki szervezte ezeket a találkozásokat?
ZHJ: Maga Brüsszel.
EF: A Duna-menti kisközségeknél?
ZHJ: Minden országból egy-egy városban volt találkozó, például Ulmban, Bécs és Pozsony egyben, aztán volt Budapesten, de volt Ruszéban is, úgy hogy pl. a szerbeket és a horvátokat is meghívták, a leendő olyan EU tagországokat, akik a Dunával érintettek, de volt Konstancában is. Végigmentek az összes országon, ezeken a stakeholder konferenciákon az állam, az önkormányzatok, környezetvédők, de akár kis helyi szervezetek képviselői is jelen voltak. Mi például a leányfalui Vadkacsa Egyesülettel dolgozunk együtt, így meg tudtak jelenni az állatvédők, környezetvédők is ezeken a konferenciákon, és ott elég kemény kérdéseket vetettek fel, alakítva a stratégia szövegét. Ami a jelenlegi szöveget illeti, én nem hiszem, hogy lenne ember, aki ne értene egyet a víz, illetve az ivóvízbázis védelmével, a víztisztítással, a környezet tisztításával, a vízszint szabályozásával. Ez az extrém időjárás pl. a hazai ivóvízbázist is kezdi veszélyeztetni.
EF: Értem, de még mindig a „hogyan” a kérdés, mert az, hogy ilyen célokat határozunk meg, azzal persze, hogy mindenki egyetért.
ZHJ: Ez a lényeg. Gyönyörűek és nemesek a stratégiai célok. De még erre visszatérek, de előbb egy érdekes dolgot mondanék el. Brüsszelben a Dunát emocionális projektnek nevezték, s ez nem tőlem származik, hanem Danuta Hübnertől, egy lengyel származású, Németországban élő, EU-s parlamentertől, és ő volt az, aki nagyon szorgalmazta, hogy a Duna mint önálló EU-régió akkreditációja megtörténjen. A vízhez minden ember szinte atavisztikus ösztönnel kötődik, tehát van emocionális tartalma, a különböző kulturális hatásokon is túlmenően. Ez nagyon érdekes volt, hogy Brüsszelbe, a bürokrácia fellegvárába, ez a nő ezt így vezette be.
Budapesten kevésbé vesszük észre, hogy a Duna mentén élünk, de ha már elmegyünk Leányfalu, Visegrád, Szentendre vagy mondjuk Vác, Göd irányába, látható, hogy ott sokkal jobban együtt élnek a vízzel. Mindenesetre az, hogy merjünk lelki tényezőkről is beszélni, fontos eredmény, és ez nem érzelgősség, hanem majdnem hogy a legfontosabb.
Ha az emberek elkezdenek kötődni és hinni, hogy ebben az esetben beleszólásuk lehet a stratégiába, akkor úgy gondolom, hogy már nyert ügyünk van, mert ez közösséget, összetartozást épít. Mi itt Magyarországon, leginkább a Budapest Metropolisz térségben elhatároztuk, hogy másképp csináljuk, miközben folyt egy állami, miniszteriális szintű ún. projektgyűjtés. A stratégia szövegét, az akcióterveket és a projekteket körülbelül szeptemberben zárják le.
EF: Ki gyűjti ezeket a projekteket?
ZHJ: Gyakorlatilag az összes ágazati minisztériumból a megfelelő emberek. Konkrétan két minisztériumnak volt súlya ebben a projektben: a külügyminisztériumnak, aki diplomáciai szinten képviseli az ország érdekeit, és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumnak (ma már átszervezték és a Belügyhöz tartozik), ahol Szaló Péter vezetésével egy nagy létszámú, közel ötven fős csapat dolgozott. Gondot jelent, hogy az ágazati tervezési szemlélet már részben elavult módszer. Ausztria és Németország a nagy rendrakási hajlandóságukban a különböző ágazatokat külön kezelik, tehát külön a közlekedést, hajózást, tudást, gazdaságfejlesztést, stb., és állami szinten mi is ebbe a struktúrába kényszerülve már kiküldtük ennek a munkának az eredményét Brüsszelbe. Mi mint Budapest Metropolisz térség – ami körülbelül Esztergomtól Dunaújvárosig tart – úgy gondoltuk, hogy akármilyen kevés is az idő, mi ezt a Duna projektet nem csinálhatjuk másképp, csak participációs alapokon. A főváros a Studio Metropolitana-ban lévő Duna Irodát bízta meg ennek szervezésével. Az a szép, hogy - véleményformálóknak vagy közreműködöknek lehetne lefordítani - a stakeholder csoport, mintegy száznyolcvan civil egyesület, gazdasági tényező vagy Dunával foglalkozó vagy Dunával érintett szervezet vett részt ebben a munkában.
Öt-öt szervezetből egy-egy delegáltat kértünk, és azt, hogy fogalmazzák meg, a Duna kinek mit jelent, vagyis adott esetben magát a stratégiai szöveget is fölülírhatták. Hangsúlyoznom kell, hogy ebben tulajdonképpen egyáltalán nem volt vita, mert annyira szép és örök érvényű gondolatokat tartalmaz. Ugyanakkor nagyon érdekes volt látni, hogy ha több különböző érdekszféra dolgozik együtt, mondjuk az evezősök, vagyis a humán oldal találkozik a nemzetközi logisztikai, hajózási útvonalakat működtető és abból élő, az új logisztikai központokért harcoló szereplőkkel – és mindjárt elmondom, hogy miért mondjuk azt, hogy ez egy fantasztikus és utolsó nagy gazdaságfejlesztési lehetősége az országnak –, az emberek elkezdenek odafigyelni egymásra, és úgy néz ki, hogy megállapodásokat lehet kötni.
Az egymás melletti létezés elég kemény, de azt kell, hogy mondjam, hogy egy ilyen párbeszédben, amiben mindenki érzi, hogy megszólíttatott, sokkal szelídebbek az emberek és baromi szép eredmények születtek. Nem akarom túlmisztifikálni, és el kell odáig jutni, hogy a Duna mentén egyfajta programozás jöjjön létre. Mint építész, korábban ezt a fogalmat nem nagyon ismertem. Ez azt jelenti, hogy megnézzük, melyik partszakasznak mi a szerepe, karaktere, milyen identitásjegyei vannak, milyen pozíciót tudna betölteni a Duna mentén, és itt most nem csak kizárólag a Duna partjáról, hanem a vonzáskörzetekről is beszélünk, tehát pl. ugyanúgy benne van Dobogókő, a Föld szív csakrája, mint ahogy benne vannak új logisztikai központ lehetőségek is.
Általában Európában - ezt szintén útközben tanultam, más szakmáktól -, ahol már két EU-s ún. „korridor” metszi egymást, ott már nagyon erős gazdasági, ipari fejlesztések indulnak el, munkahely, megélhetés szempontjából ezek áramlási gócpontnak számítanak. Budapesten négy EU-s "korridor" metszi egymást. Ezeket a „korridorok”-at Helsinkiben nevezték meg, transzfer illetve tranzit vonalak, pl. a "hetes korridor" maga a Duna. A „korridor” lehet vízi, lehet közúti, vasút menti, vagy akár történeti kereskedelmi útvonal és vannak persze szofisztikáltabbak is, pl. tudástengelyek, illetve sűrűsödések. Ha viszont makro-régiók vannak, akkor inkább hálózatépítésről beszélhetünk, amelynek a sűrűsödési pontjai a városok.
Mi azt mondtuk, hogy Magyarországon minden tájegységek megvan a maga identitása ebben a hálózatban. Ha a Duna mentét nézzük, akkor kb. öt identitáskörzetet tudtuk definiálni egy-egy városközponttal. Mi a Budapest Metropolisz térségen dolgozunk, de párhuzamosan ott van Győr és vonzáskörzete, illetve Esztergom, Budapest, aztán Paks és Baja körül van mágneses erőtér a déli zónában. Egyik sem hasonlítható a másikhoz, mindegyik mást tud hozni, más hálózat része, mások a tradíciók, életformák és egyébként még a szokások is. S ezen belül ha Budapestre közelítünk, tehát először a metropolisz térséget nézzük, aztán a közigazgatási határt, és ahogy megyünk közelebb, egészen lebontva a partszakaszokig vagy városrészekig, ezeknek különböző programértéket tudunk adni. Mi ezzel a társadalmi gyűjtéssel állítjuk össze és küldjük ki önállóan is az anyagokat, s bár szerepelünk a minisztériumi anyagokban is, úgy gondoljuk, hogy a tényleges paradigmaváltáshoz másfajta viselkedés és másfajta munkamódszer is kell.
EF: Ez a „mi” kit jelent konkrétan?
ZHJ: Budapest várost, de vonzáskörzetével együtt a Budapest Metropolisz térséget. Brüsszelbe már kiment a Duna Partnerségi Hálózat (DPH) terve, ami éppen arról szól, hogy van ez az öt identitáskörzet, ezek hálózatba kötődtek, és egyébként most már azt hiszem 108 város és falu írt alá egyfajta összefogásról szóló megállapodást. S ami nagyon szép, hogy ez átnyúlik a határokon, tehát a szlovák részre Pozsonyig, délen lenyúlik a Vajdaságig, illetve egészen Belgrádig. S ez aztán rákapcsolódik egy másik városok szövetségére az egész Duna régión belül, tehát ez végeredményben egy transznacionális együttműködés vagy egy ilyen jellegű egyezmény. Ami akkor kap igazi értelmet, ha majd elkezdődnek együttműködések, a közös fejlesztések. Ezek lehetnek kulturális célúak, de lehetnek hídépítéstől a vízszintszabályozásig olyan nemzetközi, tudás alapú projektek is, amelyeket egymásra való tekintettel, úgy fogunk kidolgozni, hogy ne tiporjunk egymás érdekeibe.
Egyébként ezt a programozást saját magunk miatt is meg kell csinálnunk. Ez egy esély arra, hogy mi magunk Magyarországon másképp kezdjünk el gondolkozni a Dunáról. Azt hiszem, ez a legfontosabb - hogy önmagunkért kell, hogy csináljuk. Az csak mázli, hogy most van egy húzóerő, és saját erőnkön kívül még esetleg kaphatunk hozzá támogatást is. Ekkora árvíz után nem kell külön mondanom, hogy itt mekkora emberi drámák zajlanak és hogy mindennél fontosabb lenne valami innovatív megoldást találnunk. Például a nagyon erős vízszintingadozás miatt, mert a túl hirtelen jövő árvíz után túl hosszú aszályos időszak megfordítja a földalatti vízáramlásokat. Ez egyrészt kockáztatja például Budapest ivóvízkészletét is, már most más forrásokból kell pótolni azt bizonyos nyári időszakokban.
A Duna–Tisza közének elaszályosodása lehet, hogy a nagyon tisztelt Széchenyi gondolat, a folyószabályozás plusz a klímaváltozás együttes hatása miatt van. A szabályozottság átformálta a környezet vízrendszerét, s ezt újra kell gondolni, és lehet, hogy vissza kell állítanunk a háttér víztározókat valamilyen módon, de az is lehet, hogy egy túlfolyórendszer lesz a megoldás, amivel mondjuk onnan átirányítva a vizet, azt az aszályosabb területek öntözésére lehet használni. Ezeket a lehetőségeket mind több szempontból kell egyszerre vizsgálni, például környezetvédőkkel is együttműködve, mert egy mai beavatkozásról nem tudjuk pontosan, hogy mit eredményez esetleg huszonöt év múlva. Tehát van egy hihetetlen felelősség, de nem lehet nem reagálni rá, mert már most késő. Ez egy nagyon fontos módszertani eleme annak, amiben a participációs tervezés és az ágazati tervezés eltér egymástól, amiért mi másképp dolgozzuk fel ugyanazokat a kérdéseket, mint pl. az NFGM, a maga németes ágazati szemléletével.
Beleznay Éva illetve a Főépítészi Iroda indította a munkacsoportot, volt mögötte egy nagyon erős polgármesteri kabinetiroda, ami a munka jogi hátterét adta, a kiemelt fejlesztések bizottsága és a Studio Metropolitana-ban pedig a Duna Iroda. Ezeknek az együttműködésében mi szerveztük az ún. stakeholdereket. A közreműködőkkel való leüléskor kiderült, hogy mindenkinek ugyanaz a baja: vége annak a gondolkodásmódnak, hogy egy projekt csak egy ágazatot érint. Pont az a dráma, hogy ágazatok közötti együttműködést igényelnének, ugyanakkor a projekteknek nem ez a mostani kezelési módja. Úgy gondoljuk, hogy legalább ezzel a munkametódussal felhívjuk arra a figyelmet, hogy amit kiküldtünk az nem rossz, de nem lehet csak környezeti projekt, csak navigációs, nem lehet csak városi árvízvédelmi építkezés, mert minden mindennel összefügg. Nyilván nagyon nehéz a határokat meghúzni, és mi egy ágazatok közötti együttműködést, egy teljesen más szcenáriót vagy egy másfajta kezelési módot ajánlunk. Budapest munkacsoportja ezt eltökélte. S mivel ez építészeti szemmel valószínűleg nagyon unalmas, létrehoztunk egy – mert ugye én láttam a legjobban, hogy a túlpolitizáltság hány nemes ügyet öl meg - olyan ún. Duna Egyeztető Fórumot, ami kifejezetten arra hivatott, hogy igenis politikai egyeztető fórum legyen, a Duna menti polgármesterek, illetve kerületek polgármestereinek részvételével. A cél az volt, hogy amikor az előkészített anyagból vélhetően értékválasztás mellett, konszenzussal elfogadnak valamit, onnantól ehhez tartsa magát mindenki. Úgy gondoljuk, hogy így nem gyilkolódnak ki a pozitív energiák, hanem inkább fordítva, mindenkinek kötelessége támogatni azokat. Ez az egyik.
A másik az, hogy a főépítészeket a rendszer sokszor belekényszeríti egy ún. szabályozási manírba, miközben a főépítészeknek fejlesztési stratégiákban kellene gondolkozniuk, kitalálni, hogy mit akarnak, s utána nekiállni azt szabályozni. Mi pont ebben a fázisban vagyunk, most találjuk ki, mit jelent a Duna, annak ürügyén kell kitalálni majd a város fejlesztési stratégiáját minimum 2020-ig ezzel a másfajta együttműködési módszerrel - ami nem valami új dolog, mert 30-40 éve Európában ezt próbálják csinálni. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy máshol csak egy-egy kisebb projekt mentén próbálták még, pl. egy toledói várrekonstrukciójánál az új pályázat kitalálása előtt. Amikor egy ilyen makro-régiós projektről van szó, úgy gondolom, hogy ezzel a magatartásformánkkal kiragyoghatunk, tehát megpróbálunk mintát, módszertant felállítani, ami bár nagyon embrionális állapotban van még, de azért csináljuk, mert ebben hiszünk, hogy ez fog tudni eredményt hozni. S leginkább azért, mert mindenki megláthatja magát benne, tehát vélhetően sokkal emberibb lesz az eredmény is.
Mi a mikro-világból indulunk ki, a szürke hétköznapokból, a mindennapi életből, a megélhetés, az eljutás, a kapcsolatok kérdéséből, az akadályok elhárításából, a helyi erőkből. Példaként mondom, hogy vissza szeretnénk állítani és támogatni a kofahajókat, az őstermelőkre és a biotermesztésre támaszkodva. A vízi szállítás egyharmadannyira környezetszennyező, mint a közúti, a vasúti a kettő között van. Úgy gondoljuk, hogy az élelmiszer-szállítás fontos faktor, ami visszahat Budapest életére, piacozására, tehát egy teljesen új szemlélet tud bejönni. Ezért mondjuk, hogy Budapest nem egy önálló lény, hanem egy hálózat egyik súlyponti eleme.
Budapest majdnem középen van, egész pontosan Esztergom fölött van a folyókilométer középpont. A másik gyönyörűség, hogy a Duna egy érdekes 'S' formát ír Európa térképére, egy kis absztrakcióval jin-jang-szerű jel jön ki, ez lett a magyarországi Duna projekt emblémája, ami azt is kifejezi, hogy mi pont egy határmezőben vagyunk a tőlünk fejlettebb és fejletlenebb országok között. Ha nyitottak tudunk lenni ebben a transzfer szerepben, akkor vissza tudjuk nyerni geopolitikai szerepünket.
A szakma leginkább a Partraszállás című nemzetközi mérnöki és építészeti tervpályázatot ismeri. Arról is kell beszélni, hogy ennek most hol van a helye. Mivel a közreműködőkkel a programozási munkát megcsináljuk, úgy gondoljuk, hogy ennek alapján, az UIA magyarországi partnerei, a MÉSZ valamint a mérnöki, építészeti, tájépítészeti, műemlékvédelmi kamara közös összefogásával egy olyan világpályázatot, ötletpályázatot tudunk kiírni, ami reményeink szerint 2011 július végével zárulhat. Diplomáciailag nagyon fontos, hogy 2011-ben mi soros elnökök leszünk, és mindenki azt várja, azt reméli, hogy az akkreditáció akkorra befejeződik, és megszületik a Duna Stratégia és az új európai régió, a Duna Régió. Ezt itt Magyarországon lehetne bejelenteni, és nagyon szép lenne, ha ezeket a munkákat akkor kiállíthatnánk, megmutathatnánk az embereknek.
Az igazi munka szerintem utána kezdődik, mert a világpályázat után, a közreműködők részvételével mondhatja Budapest majd azt kb. 2012-ben, hogy van egy új struktúraterve, ami mentén lehet fejleszteni. S ez lehet, hogy éppen fövenyes részek visszaállításáról, csónakházak jogi, pénzügyi támogatásáról szól. Talán tisztább lesz a víz, mert elkészül a szennyvíztisztító, és majd újra lehet úszni a Dunában, az öblökben védett evezős, csónak- és kajak-kenus zónák alakulnak ki. Ugyanakkor legyen helyük a jetskiseknek, a motorosoknak, új kikötők épüljenek, induljon be a vízi tömegszállítás Esztergomtól Dunaújvárosig, sőt, a nemzetközi is, legyen vízibusz és vízi taxi hálózat, s még sorolhatnám, egy csomó példát mondhatnék. De a lényeg az, hogy ebben az egész folyamatban tulajdonképpen csak egy apró momentum ez a tervpályázat, amire a szakma már elég régóta vár. Úgy véljük, hogy a megelőző munkák miatt egy jó pályázatot fogunk tudni kiírni, jó kérdéseket fogunk benne feszegetni.
A hazai szakma a nemzetközi körforgásban tudja magát igazán megmutatni, s megmérettetni nemzetközi szakemberek zsűrizésével. De azt nagyon fontos látni, hogy ez az ötletpályázat arról szól, hogy utána a főváros okosan arra használja, hogy gazdasági hátteret tudjon felzárkóztatni mögé, hogy megvalósuljon, tehát ne csak a levegőbe beszéljünk, hanem 2020-ig - de annál tovább kell gondolkoznunk, minimum 50 évre előre vagy még tovább, már a felelősségünk miatt is -, de 2020-ig a legtöbbjét meg kellene tudni valósítani. Azt akartam, hogy tudatosuljon az építészekben itt a fórumon, hogy egy nagyon szép szcenárió részei, s hogy törekszünk valamire, ami nem lehet tökélestes, mert emberi, de egy más megközelítéssel írjuk ki ezt a pályázatot, és úgy tekintjük, hogy maga ez a processzus is a Duna stratégia része. Azt merjük állítani, hogy most másképp csináljuk, legalábbis megkíséreljük. A közreműködők számából látjuk, hogy mennyire hiányzott ez, s azt reméljük, hogy ez így tud majd folytatódni.
EF: S mi van akkor, ha Brüsszelben ezt egy kicsit másképp gondolják?
ZHJ: Lehetséges, mert nekik egyszerűbb lenne a dolguk a régi metódus szerint. Ezt úgy kezelik, hogy OK, báránykáim, mi most megkérdeztünk titeket, valamit küldtetek, de úgyis mi döntünk. Természetesen tudjuk, hogy mondjuk Németország vagy Ausztria részéről ez a Balkán gazdasági bekötésére irányul, de úgy gondolom, hogy túl nagy már, túl transzparens a folyamat, hogy ha csak ez történik, akkor ebből elég nagy botrány lehet.
EF: Nincsenek garanciák, hogy ne ez történjen.
ZHJ: Abszolút nincsenek, de bocsáss meg, hogy először is, mire vannak garanciák?
EF: Maga az egész rendszer másképp épül fel. Ha jól értem, akkor ti az egyik fő „hacker”-ei vagytok a rendszernek?
ZHJ: Nem, nem egészen. Az az érdekes, hogy Brüsszel többször arra szólított fel mindenkit, hogy társadalmi alapon kell, hogy a beküldés megtörténjen. Az országok viselkednek másképp. S most vagy az van, hogy ennek örülni fog Brüsszel, hogy hurrá, és a régi metódussal meg tudja emészteni, vagy tudunk egy kis zavart okozni, mert tőlünk másképp érkezik be, s mivel ő maga így kérte, ezt kell figyelembe vennie. De még egyszer: mivel ők is emberből vannak, nem kell túlmisztifikálni a dolgokat...
EF: Az Európai Bizottság, akinek a kezében ezek a döntések vannak, lobbiszervezetek befolyása alatt áll. Az, hogy most kapott ez a munkacsoport egy utasítást, hogy társadalmi alapon kell az igényeket felmérni és jövőképet, stratégiát megfogalmazni, az még nem azt jelenti, hogy egy adott pillanatban ez a stratégia nem fordul át nagy korporációk vagy nagy gazdasági konglomerátumok érdekérvényesítésébe.
ZHJ: Igen, teljesen igazad van, csak hát mit tudunk mi ebben a pillanatban tenni? Egyelőre mi magunk is komolyan vesszük azt, amit kértek.
EF: De valamilyen garanciákat szeretnél kapni, nem? Mármint hogy ezek a programok, amelyeken dolgoztál, nem csak befogadódnak, hanem változtatás nélkül kerülnek be a stratégiába. Egy éve dolgozol rajta, és megkérdeztél közvetlenül mondjuk 500 embert, akik képviselnek másik ötvenezret vagy ötszázezret. Ezt kéne elvileg csinálniuk mind a képviselőknek.
ZHJ: Igen, pontosan.
EF: Szóval te, mint fővárosi képviselő ezt a feladatot eddig tökéletesen elvégezted. De innentől kezdve ez a program egy másik szintre kerül, abba az érdekegyeztető fórumba, ahol sok más érdekkel ütközik.
ZHJ: Két dolog van. Először is most júliusban elkészül a stratégia szövegének első változata. Ezt ők megküldik minden országnak, lehet véleményezni. Ez természetesen még mindig nem garancia, még nagy átverések is lehetnek, de tételezzük föl, hogy ez jól sikerül. 2011-ben jön ki majd a végleges változat. Akkor látjuk, hogy Brüsszel mit szűrt le mindabból, amivel mi bombáztuk őket. Ha a stratégiát elfogadják, utána az már kőbe vésett. Egy mondatot, mint tudjuk, rengetegféleképpen lehet értelmezni, mindenki másképp értelmezi, aki csak olvassa, tehát azért bizonyos határok között el lehet ettől térni.
A másik az, hogy igen, nyilvánvaló, hogy lobbizónák vannak. De hát két érdekes dolog van ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy nem biztos, hogy be kell feszülnünk ellenük, mert ezek létező erőviszonyok. Mi baromira most kezdtünk, legkésőbbi belépők vagyunk, nincs olyan erőnk kint. Minket leginkább egyébként Németország húz meg támogat, érezzük az ő erejüket, és nem hiszem, hogy nem kéne hagynunk magunkat bevonszolni általuk.
De meg is lehet ezt az energiát fordítani, Magyarország ezzel az új programalkotási mentalitással kiragyoghatna. Időnként felmutathatunk egy-egy érdekes gondolatot, tehát ha jól lobbizik Magyarország, ügyesen kihasználva a meglévő erőtereket, akkor úgy gondolom, hogy ezt a gondolkodást be is tudja vinni. De még akkor sincs semmire garancia. Bármikor eltérhetnek. De azt kell, hogy mondjam, hogy az állandó jelenlevés, az okos, intelligens, célirányos érdekképviselet oda meg tudna érkezni, szóval elkezdhetnénk így is viselkedni.
Az igazi garancia az, hogy a közreműködőket nem csak az elején kértük fel és mozgattuk be a szürkeállományukat, hanem azóta is állandóan jelen vannak. Mivel úgy gondolom, hogy rájuk támaszkodunk, az igazi kontrollnak ők számítanak. S a másik, hogy nem az EU-ról szól ez az egész. Rólunk van szó, tehát nekünk kell a saját életünkben másképp viselkednünk, engedni a pozitív energiákat felszabadulni, mert magunktól is meg kell oldanunk a problémáinkat. Az segíthet, ha ezt egy nemzetközi erőtérben, másokra támaszkodva, összefogásban, transznacionális kooperációban tesszük és minden egy emeltebb szinten tud megtörténni.
EF: Már hat év eltelt, hogy az Európai Unióban vagyunk és Magyarországon lakik a legkevesebb ember, aki ezt egyértelműen pozitív dolognak véli. Az euroszkeptikusok aránya itt meglehetősen magas, talán nem véletlenül. Mindaz, amit elmondasz szép és jó, csak hogy felmerül bennem a kérdés, hogy ez nem egy kicsit naiv hozzáállás egy birodalomhoz, ami mindig a saját érdekei szerint jár el? Amikor gazdasági erőtérről beszélsz, energiákról és kooperációkról, az nagyon szép, de amikor ez már dominánsabb, mint a saját érdeked, és nem nagyon tudsz ellene tenni semmit, akkor az egy kellemetlen, jövőképtelen helyzet.
ZHJ: Súlytalanul kell tudnod lebegni, ha ekkorát álmodsz, vagy ha közösen álmodunk. Igen, ez nagyon idealisztikus, lehet, hogy naiv, de szerintem semmit nem lehet kreálni enélkül. Ha úgysincs értelme, akkor neki sem állok...
EF: Nem erről beszélek, hanem a ravaszabb hozzáállást kérném számon.
ZHJ: De az nem az én dolgom, mármint a ravaszság.
EF: A dolgok rákfenéje az információ asszimmetria. Az merült föl bennem, hogy nem szimmetrikus az információ, tehát amit te vagy amit mi tudunk, az nem ekvivalens azzal, amit Brüsszelben tudnak célokról, stratégiákról, stb. Éltünk már egy kicsi időt egy másfajta, hasonlóan távvezérelt hatalmi struktúrában, akkor ott nem Brüsszel, hanem Moszkva volt a központ. Nagyon jól tudjuk, hogy a szép szavak és a szép célok mögött mindig ott lopakodnak a kérdések, hogy hogyan kívánják ezeket a szép célokat megvalósítani.
ZHJ: Az a jó, hogy ezt nem egyedül csinálom. Én most megengedhetem magamnak, mert nekem most éppen az a szerepem, hogy valamit összerakjak, hogy valami jó nagyot álmodjak. Ha valami nekem szuper élmény volt ebben a munkában az az, hogy minél jobban belementem, annál jobban fölismertem a saját korlátaimat. Annál nagyobb alázattal hallgattam a többi szakmát, rájöttem, hogy mennyi gyönyörű, okos, klassz ember létezik az országban, s ezek mind bemozdultak végre, tudva, hogy már nincs tovább, el kell kezdeni nulláról építkezni és valamiben hinni. S ha sokan vagyunk és mindenki elkezdni hinni, hogy beleszólhat a saját életébe, és már nem lehet akármit megcsinálni vele, s ráadásul még eszeveszett agyak és koponyák is vannak, s ráadásul nem is akármilyen töltettel, akkor ez a dolgunk, hogy ezt létrehozzuk. Fantasztikus anyagok születtek, lenyűgöző gondolatok. S vannak képviselőink Brüsszelben, akiknek most nagyon okosan kell védeni az ország érdekeit ebben a kérdésben.
S még egyet elmondok, aminek semmi köze a mi szakmánkhoz, az építészethez, ez az ún. EGTC. Brüsszel 2007-ben hozta létre, hogy határokon átnyúló projekteket le lehessen zargatni, tulajdonképpen menedzselni és finanszírozni. S hogy most tévedésből vagy nem, azt remélem, hogy nem, Magyarország elsőként akkreditálta ezt a törvényt, ami azt jelenti, hogy mi létre tudunk egy ilyet hozni, és Ulm, Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád ilyen államközi szerződéssel be tud lépni, de ugyanígy Bulgária, Kontanca és Rusze is. Létrehozhatunk egy ilyen ügynökséget vagy menedzsmentet, amiben ezeket a projekteket meg lehet csinálni, le lehet bonyolítani a megvalósítást, a pénzek áramoltatását és szétosztását. Ez őrült korszerű gondolat, mert ahogy mondtam, Budapest azonnal az egész DPH-t, vagyis 108 falut - ahogy megalakul, már másnap behozza ebbe a hálózatba, és úgy gondolom, hogy ezzel súlya, irányító szerepe lesz, vagy legalábbis agyközpont lehet. Ez már majdnem olyan, mint egy ENSZ központ, s ez az a felület, ahol pl. az érdekeket számon lehet kérni, vigyázni, óvni azokat.
Ismerem az analíziseket, hogy milyen erők mozgatják a világot, amelyeken természetesen nem tudunk változtatni. De a mega-giga rendszereket zavarba lehet hozni azzal, hogy másképp viselkedsz, s bár nem fogadod el, nincs energiád vagy lehetőséged szétzúzni őket. Tudod, Monty Python, a macskák megzavarása. Nem hiszem, hogy előre fel kéne adni, csak azért, mert tudjuk, hogy léteznek ezek az Ez nem naivitás, de én képtelen vagyok valamit létrehozni, ha nem hiszek abban, hogy van értelme. Az, hogy aztán mit kezdenek vele, köszönöm, már elég projektem halálát néztem végig, az nem jelenti azt, hogy másnap nem tunningolom föl újra magam és nem kezdem elölről. Egyszerűen nem lehet másképp viselkedni.
EF: Ez csak szeptemberig megy, nem?
ZHJ: Október 1-ig.
EF: S akkor mit csinálsz utána?
ZHJ: Azt remélem, hogy átveszi valaki jó ember a stafétát. A főváros Duna Irodáját, bárki is lesz, érdeke lesz tovább működtetni, mert egy olyan tudásbázis van már ott, amit folytatni kell. Létezik az ún. DEF – a Duna Egyeztető Fórum is, amit csak tovább kell csinálni. Mindemellett persze építész, anya is, és még sok minden más is vagyok, rengeteg feladattal.
Az a jó hírem, hogy a Duna Régió akkor is megtörténik, ha nem csinálunk semmit, de remélem, hogy az, amit elkezdtünk, nem zúzódik szét, szépen megy tovább a maga útján. Sok okos emberrel dolgoztunk együtt, nem néztük, hogy ki van jobb vagy baloldalon, még ha tudtuk is esetleg egymás hitvallását, abszolút nem ez volt a lényeg. Ebben a munkában pont az volt a jó, hogy neutrálissá vált mindenki, csak az agya, a hozzáállása és a lelkesedése számított. Látnod kéne pl. a Vadkacsa Egyesületet, hát figyelj, kiragyognak. Pont azért, mert őket nem érdekli, hogy mi van Európában, ők ott szépen őrzik a hagyományokat, használják a vizet, meg teszik a dolgukat, s emiatt van bennük egyfajta tisztaság, s jönnek és mondják, hogy nekik mi a fontos. Úgy gondolom, hogy ez a munka egy tudás alapú, nyitott, igazi demokratikus eljárás volt, és nagyon remélem, hogy ezt egyszerűen csak viszik tovább, felismerik, hogy ez micsoda. Akivel eddig a szakmában találkoztam, nem is kérdés, mindenki érti. Pont az a gyönyörű a Dunában, hogy egy neutrális valami, s ez végre a hétköznapok fölé emelhet minket. S igen, még egyszer, figyelj, ha ez naivitás, akkor én nem akarok megszűnni naivnak lenni.
Budapest, 2010. június 25.
Pásztor Erika Katalina
