Helyek

Hadas László:Üres a lakópark

2001.12.06. 23:00

Sopront a pénz teszi tönkre - jegyezte meg barátom, amikor városkánk jelenkori építkezési lázáról beszélgettünk.

Sopront a pénz teszi tönkre - jegyezte meg barátom, amikor városkánk jelenkori építkezési lázáról beszélgettünk. Való igaz, az új negyedek soha nem volt léptékben épülnek, a házak - többnyire társasházak, ipari és kereskedelmi épületek - valami elemi lendülettel emelkednek, látszólag fékezhetetlenül. Olyan ez, mint tavasszal a feltört ugar. A szél mindenféle gyom magját odahordja, s hamarost gazerdõ virul ott, ahol a természet azelõtt csendes nyugalomban leledzett.


Gyom, igen. Idomtalan, tolakodó, otromba, sehová nem való gyomok rondítják városunk új határait. Az újonnan beépülõ negyedeket egy-két, vagy több oda nem való ház rondítja el, és teszi így kétségbeejtõvé az Ágfalvi úti, gázgyári,Ív utcai, és a Ravazd utcai lakóparkok városképét. Az új lakóterületek közé sajnos a szórványos beépítésűbõl mostanára kertvárossá dúsult Lõverek is felzárkózott rettentõ méretű, alaktalan palotáival.


A magánépíttetõk családi házaival önmagukban nem sok a gond, azért említsünk meg párat. Túl nagy házak, villák épülnek sokfelé kis telkekre. Ha a pénztárca bírja, több és nagyobb szoba épül, mint amire szüksége volna a családnak, s ebben gyakran az építészé a felelõsség. A végsõkig feszített beépítés teszi tönkre a Lõvereket és az ágfalvi "lakóparkot". Az építõ ember takarékos, tudjuk a kultúrtörténetbõl. Csak a köz számára emelt épületek, a templomok és a fõúri kastélyok reprezentáltak. A paraszt, a polgár nem engedhette meg magának a pompát, nem is volt szüksége rá, s - valljuk be - nem is igazán értett hozzá. Még a kisnemesi kúria is csak kicsivel nagyobb a pór házánál. Egységes, nyugodt arányú falusi utcáinkra, városaink tereire, házaira emígy a rend volt jellemzõ. Mostanig magunkénak érezzük, büszkék is lehetünk rájuk, mert jellemzõek és jellegzetesen magyarok. Amit az utóbbi évtizedek nem rontottak el, meg is kell õrizzük, mert lakható életteret biztosítanak.


Nem kisebb gond, hogy nagyon sokféle az új ház, a mediterrán haciendától a skandináv parafrázisig, a gipszbarokk pucctól a vajfehér műanyag lambériáig. Túl sok a szín, az idegen anyag, a soha nem látott és nem is indokolt forma. Mintha minden ház más világból érkezne, akár egy eklektikus skanzen. Sopron elvesztette egyedi arcát, a talajtvesztett arctalan magánérdekeknek köszönhetõen. Az építõ ember a sutba dobta műveltségét és józanságát. Rányomta zavart bélyegét önnön városára.
A társasházak esetében ennél még sokkal nagyobbak a gondok. A panelek óta, jó húsz éve nem épült ilyen. Nagyvárosaink belsõ negyedeiben száz esztendeje tömegével épültek az emeletes bérházak és többlakásos polgárházak igényes, művelt emberek kezei nyomán. Millióknak adtak máig élhetõ otthont. Ma már tucatnyi a nyűg velük, mégis érdemes felújítani õket. Egy kor, egy kultúra hites emlékei.



Most, húsz év után magán beruházó és kivitelezõ cégek elõzmény és tapasztalat nélkül kezdtek nagy mennyiségben lakásokkal kereskedni. Az általuk felépített új bérpalotákkal nem csak a lépték és a stílus a probléma, hanem hogy olyan telkekre is társasházat húznak, ahová legfeljebb egy kis családi ház férne el. Nem az építészet, az igényesség és ezzel a város sokkal inkább a spekuláció szempontjai érvényesülnek. Az ingatlan a legjobb befektetés - tartja a köz. Az új lakás jó áron eladható - tartják a befektetõk.



Lakást, életteret építünk - mondják tetszelegve a köz elõtt, leplezvén haszonlesésüket. Olcsón terveztetik - az építészkamara tiltakozása ellenére - áron alul, olcsón megkapható műveletlen harmadosztályú építészekkel, az építõanyagon, a szerkezeten, munkadíjon spórolva, és elsõ osztályú áron adják a lakásokat. Az ingatlanpiac látszólag pezseg a kínálattól, az árak az égben. Az új házak pedig üresek. Nem kellenek, legalábbis ilyen áron senki nem veszi a csúnya házban a rossz alaprajzú, zsúfolt lakásokat.



Az emberek már tudnak valamit a viharos gyorsasággal összetákolt szerkezetrõl, a homlokzaton húzódó vékonyka repedésrõl, rebesgetik, hogy a járda és az út már nem készül el, az autók majd a szabad ég alatt, a sárban találnak parkolóhelyet, fák el sem férnének a telken, a fő pedig úgysem kapna napot. Az utcára arctalanul vigyorgó, rossz arányú házakon sok a sötét, már porosodó ablak. Az a pár lakás amit mégis megvettek, hamar gazdát cserél.

Garanciát a haszonlesõ nyilván nem vállal, otthagyja piszkát és odébbáll. Az Ív utca nyolcvanas évekbeli jól sikerült lakótelepe melletti új társasház-gettó, a Ravazd utcai "lakópark" kis telkekre zsúfolt ormótlan tornyai, a Kutyahegy gigantikus falanszterei felett eljárt az idõ. Az új házak üresek, s nem is fognak életre kelni. Torz szándékok építették õket, torzak maguk is, és torzók is maradnak. Reméljük nem sokáig.