Hagyomány és sokszínűség

Az Építészfórum Földalatti beszélgetések sorozatának idei évadában az építészetoktatásé a főszerep. Legutóbb a BME-re látogatott el a sorozat, ahol többek között megtudhattuk, hogy milyen egy építész-tömegképzés, mit jelent a hagyomány és mit a sokszínűség a kétségkívül legnagyobb múltra visszatekintő magyar építészképzőben. Biczó Gabriella beszámolója.

Idén  road-showzik a Földalatti beszélgetések: az Őszintén az építészoktatásról címet viselő sorozat a korábbi gyakorlattól eltérően nem egy helyszínen rendezkedett be, hanem körbejárja azokat a felsőoktatási intézményeket, ahol építészképzés folyik. A legutóbbi intézmény, amelynek szakmai ars poeticáját beszélték meg és ki a résztvevők, a Budapesti Műszaki Egyetem volt.

Egy-egy intézmény bemutatása kicsit olyan, mint a nyílt nap egy iskolában: szakmai (pedagógia) program bemutatása, mit tanítunk, s kinek, milyen elvárásokkal. A legizgalmasabb kérdés nyilván az, hogy miért azt tanítják egy intézményben amit, kik tanítanak, hogyan és mit gondolnak a világról. Nem az építészetről vagy egy adott tantárgyról, hanem társadalomról, alkotásról, nagy szavakkal az életről. S mit gondolnak a hallgatóikról, a diákok véleményére, gondolataira mennyire reagál egy intézmény érzékenyen. Mint egy jól megírt forgatókönyvben, valahogy így épült fel a BME bemutatkozása, az excel-táblázatok böngészése mellett, szerencsére a tanárok életszemléletébe is bepillantást kaphattunk.

Foglaljuk össze kik vagyunk
Makovényi Ferenc kérésére Becker Gábor összegezte a BME építészképzésének két alappillérét: hagyomány és sokszínűségre törekvés. A hagyományt a dékán a többi építészetet oktató intézményhez képest helyzeti előnyként értékelt, ugyanakkor egy olyan adottságként is, amelyet ápolni próbálnak. A sokszínűség tekintetében Becker Gábor elmondta, hogy az építészet mérnöki tevékenységével kapcsolatos összes területet lefedi az oktatásuk, „ez nagyon nagy előny, amellyel a nemzetet szolgáljuk”.

Az oktatás a kétszintű képzés bevezetésével kicsit megváltozott: „2004-ben a politika úgy döntött, hogy be fogjuk vezetni a kétszintű képzést”- fogalmazott a dékán, arra utalva, hogy rendkívül sok pluszmunkát, átszervezést és többlet feladatot jelentett a bolognai rendszer kiépítése. Varga Tamás, oktatási dékán-helyettes innen folytatta: táblázatok sokaságával igyekezett bemutatni a képzés sokszínűségét, a szakok és szakirányok osztatlan és osztott képzésének átalakítását. „Patikamérlegen kimért egyensúlyban van a mérnöki és a művészeti oktatás”- fogalmazott a dékán-helyettes. Az alapképzés, a keresztféléves mester szakok és a posztgraduális képzés bemutatása után két kérdéssel folytatódott a BME építészetoktatásának prezentációja: hogyan lehet ennyi mindent, ilyen sok hallgatónak oktatni és egyáltalán mit kell tanítani.

A dékán-helyettes szerint, nem hirtelen lesz valakiből építész, hanem azzá válik. Az oktatás első stációja, hogy a hallgatók bevezetést kapjanak a szakmába, hogy azután kiderülhessen mely terület érdekli, amelyhez idővel párosulhat a felismerés, hogy tehetséges-e ezen a területen. A hallgatói szorgalom mellett, Varga Tamás fontosnak tartja, hogy a tanárok segítsék ezt a folyamatot. A diplomatervezés szakaszában a segítség és támogatás mellett, el kell engedni a hallgatókat, és önálló munkára kell sarkallni őket. „Állandó ingerencia alatt kell tartani a hallgatókat, állandónak kell lennie az izzásnak és a motivációnak. Gyökeret, lehetőséget kell adnunk, hogy a hallgatók megtalálják önmagukat. Az építészet van annyira sokszínű, hogy mindenki megtalálja benne a számításait, ha van elég szorgalma.” A nagyszámú hallgató nem feltétlenül jelent minőségi eltérést a kis létszámú oktatáshoz képest: a kar a magas felvételi pontszámokkal igyekszik biztosítani a minőséget. Ha csak a karon múlna, emelt szintű érettségit követelne meg a felvételizőktől.

(M)Ilyenek a mai fiatalok
„Kicsit feszült vagyok, mert  a bolognai rendszer miatt állandóan táblázatokat nézegetnünk és nem arról beszélgetünk, hogy mit kéne tanítani. Nem a kétszintű képzés a lényeg, hanem, az, hogy mit mondunk a hallgatóknak magunkról, a társadalomról, az építészetről. Ha ezt magas színvonalon, jó oktatók csinálják, akkor mindegy a struktúra" - fogalmazott Perényi Tamás.

Az emelt szintű érettségi követelménnyel kapcsolatban Perényi szkepticizmusának adott hangot, ahogy fogalmazott „ezzel a véleményemmel egyedül szoktam maradni”. A lényeget az oktató másban látja. Analógiaként a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakának nem régiben megrendezett szakmai beszélgetését idézte föl, amikor az oktatók az alapműveltséget hiányolták a felvételiző hallgatóknál, ugyanakkor rámutattak arra is, hogy technikai-szakmai (értsd: kamerakezelés) tekintetben alig tudnak mit tanítani a felvételt nyert fiataloknak, mert ez a nemzedék már együtt nőtt föl a handycam-mel. Azaz nem lehet ugyanazt elvárni, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt, és nem azért mert a mai fiatal nemzedék ostobább vagy műveletlenebb, hanem mert egész egyszerűen másban kompatibilisek.

Ezt a gondolatmenetet követte hozzászólásában Sajtos István, aki megosztotta azt a személyes tapasztalatát, amely a hallgatók nyelvhasználati szokásainak megváltozásáról szól. „A hallgatók jók. A szóhasználat, a struktúra változott meg, másként kell elmondanom ugyanazt a dolgot, mint korábban.” Rövidebben, velősebben, más nyelvi struktúrát alkalmazva. „A hallgatók nem butábbak vagy ostobák, egész egyszerűen más a struktúrájuk."
Az oktatók hallgatók iránti érzékenységét erősítette meg Balázs Mihály is, aki szerint „a mai hallgatók sokkal jobban kérdeznek, mint mi annak idején. Bármennyire is közhely, a partneri viszonyban hiszek.” A tanszékvezető szerint nagyon fontos, hogy jó kedvűen és kiegyensúlyozottan töltsék el az időt a hallgatók az egyetemen. Ugyanakkor „az építészettel való találkozás, mint élmény az ami sokakból hiányzik. Ezen változtatni kell.”

Karakter
Az este utolsó harmadában a BME építészképzésének arculata került terítékre illetve, hogy vajon van-e a többi építészképzőtől eltérő, markáns karaktere. Pásztor Erika Katalina a kutatói arculatot firtatta kérdésében, amelyre a dékáni válasz – leegyszerűesítve – a pályázatok csekély anyagi megbecsülésére illetve a túlszabályozásra mutatott rá. Ugyanakkor szó esett egy környezettudatos építész képzés tervéről és ennek kutatásáról.

A hozzászólásokból egy olyan intézmény képe körvonalazódott, amelynek struktúrája bonyolult, sok mindent és sok mindenkinek tanítanak. „Sokkal többet próbálunk tanítani, mint más intézmények, mindent megpróbálunk belepréselni a rendszerbe, ami nyilván a fanatizmusunkról is szól”- ahogy az egyik hozzászóló fogalmazott. Aki ide jelentkezik, annak tudomásul kell vennie, hogy ez soha nem lesz egy kis létszámú, családias intézmény, mert felépítésében más - reagálták az oktatók, arra a hallgatói hozzászólásra, amely a túl sok diákot rótta fel az intézmény vezetőinek (mintha a hallgató nem lenne tisztában a finanszírozási rendszerrel). Balázs Mihály szerint nincs mást tenni, mint „megkeresni a különbségeinket és a hasonlóságainkat magunkban és egymásban." A kulcsszó: az együttműködés.

Biczó Gabriella

Helyszín: Budapesti Műszaki Egyetem
Meghívott vendégek: Balázs Mihály, Becker Gábor, Cságoly Ferenc, Dobai János, Dobszay Gergely, Pálfy Sándor, Perényi Tamás, Sajtos István, Smiló Dávid, Masznyik Csaba, Varga Tamás, Viszoki Csaba
Moderátor: Makovényi Ferenc, Pásztor Erika Katalina