"Hallod-e te sötét árnyék..."
Deyan Sudjic: Épület-komplexus. Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek című könyvéről – ismét.
"Hallod-e te sötét árnyék..." *
„A művészet lehet kritikus, az építészet nem” – említette Moravánszky Ákos építészettörténész-teoretikus, a zürichi ETH építészetelmélet professzora egy tavalyi interjúban. Mintha ugyanez a tanulság lenne levonható az eredeti után alig több, mint egy év alatt magyarul is kiadott könyvből, ami építészeti kordiagnózis, erősebb szóval: kórkép. Épület-komplexus – már a címe is mutatja, hogy nincs minden rendben – építményeinkre, városainkra komolyabban oda kéne figyelni, ebben nincs, nem lehet vita. Vagy már késő?
Az épített világ egyre követhetetlenebb tempóban változik, s ugyanúgy egyre kiismerhetetlenebbnek tűnik e világ írott-rajzolt-fotózott-filmezett tálalása, a publikációözön. Ráadásul nem biztos, hogy jó úton járunk, ha elsősorban az épületekre koncentrálunk. Nagyobb figyelmet érdemelnek azok az emberek, akik főszereplői az épületek megvalósításának vagy éppen felújításának, átalakításának. Legtöbb esetben persze nem az építészekről van szó – ők pusztán a végrehajtók csicskásai, erősen függő helyzetben lévő szolgák. Pontosan erre utal az alcím: „Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek” – avagy talán a szószerinti fordítás szerencsésebb lett volna: „alakítják a világot”. Őrületes.
Gólemveszély: a magyar kiadás borítója, Nemes András montázsa telitalálat. Profilból hatalmas férfi árnyéka vetül a new yorki légifotóra, a felhőkarcolós őserdőre. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a könyv piaci pozícionálásához hozzájárult a 2001. szeptember 11-ei repülőgépes merényletek borzalma – és e sokkoló őszi nap valódi hatása még korántsem felfogható. Sudjic hosszan ecseteli, hogy az öngyilkos merénylők egyike a repülőgépvezetés elsajátítása előtt építészeti tanulmányokat folytatott... A tanulságokat tehát nagyon is ideje lenne levonni. Az épített világ a globalizációs mizériában egyre nagyobb figyelmet érdemel, és ha nem sikerül rátalálni a rohanó megvalósítások fékezésének módjára, akkor a „világgazdaságnak” csak ebből a szegmenséből óriási gondok származhatnak – terrorista akciók nélkül. Sok-sok megavárosban már származnak is, lásd Ázsia, Afrika, Dél-Amerika.
Ám a könyv szerzője, a szlovén származású londoni építészetkritikus és múzeumigazgató óvakodik attól, hogy ennyire direkt megfogalmazásban vonjon le végkövetkeztetést. Egyébként sem a városokban zsúfolódó tömegek problémáját feszegeti, hanem az építő elitek, a hatalmasságok és az őket egyre szédültebben kiszolgáló építészek viselkedését vizsgálja. S ebben rendkívül tájékozottnak mutatkozik, aki ráadásul képes a közelmúltat egészen közelhozni a szinte naprakész jelenhez. Tanulságos ebből a szempontból a német Albert Speer, Hitler főépítésze, és Philip Johnson, a gyakran médiafőszerepet is vállaló amerikai „sztárépítész“ viszonya, és legalább ennyire érdekes a holland Rem Koolhaas, akinek fő műve most a Pekingben épülő TV-székház, egy különleges formájú magasház.
Az említett interjúban mondja Moravánszky: „A gazdaság akkora nyomást gyakorol bizonyos területekre, hogy – ahogy Koolhaas mondja – az építész feladata csak az lehet, hogy surferként meglovagolja az éppen feltornyosuló hullámot. Már korábban, New Yorkról írt könyvében kifejtette, hogy Manhattan nem építészeti döntések eredménye, hanem politikai koncepciók és gazdasági erők formálták. A raszter dominanciája a kapitalista piac törvényeiből következett, az építész «szabadsága» csak az egyes mezők kitöltésére korlátozódott. Koolhaas, némi szarkazmussal, például azt javasolja, hogy fogadjuk el az adott helyzetet. Fogadjuk el például, hogy a városi nyilvánosság meghatározó közös aktivitása ma a bevásárlás.”
De akkor mondhatjuk-e, hogy a hatalmasok és gazdagok számára a globalizált világ egyetlen nagy bevásárló-központ, ahol kényükre-kedvükre soppingolnak – hol pénzt, hol részvényt, hol telket, vagy akár az építész munkáját, ha az utóbbira még építeni is akarnak. Tehát számukra az építész pont az a plaza-cica-eladó, akivel a mai városi köznép egyre sűrűbben talákozhat. Nincs menekvés.
A fejezetcímek némelyike jól mutatja, hogy immár orvosi esetnek is tekinthető az „építésügy“ mint „globál-szindróma”: Hosszú menetelés a Vezér asztalához; Önazonosság a bizonytalanság korában; Az elszabadult ego; Toronyház-szindróma; Gyógyíthatatlan betegség – ez éppen az utolsó fejezet. Ám az ígéretes címek ellenére mintha a szerző mégsem vonná le a végső következtetést. Pedig sok-sok konkrét eset, vagy csak pár név figurái közül mindent elárul: Hitler, Sztálin, Mao – az ő öröksége például még hosszú ideig hatóerő lesz! – Reza Pahlavi (Irán), Marcos (Fülöp-szigetek) és persze Szaddam Husszein. (Mellesleg Sudjic éppen a Szaddam szobrok ledöntése kapcsán említi bővebben Budapestet, mint konkrét előképet: a Sztálin-szobor 1956. októberi kivégzését). S a politika súlyos beavatkozásaira vannak igen hasonló amerikai vagy angol példái...
Vargha Mihály
Deyan Sudjic: Épület-komplexus. Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek (The Edifice Complex. How the Rich and Powerful Shape the World). Fordította Szieberth Ádám. HVG Kiadói Zrt., Budapest, 2007. 372 oldal, 4200 Ft
A teljes írás megjelenik az Élet és Irodalom 2007. 43. számában (október 26.)
* Orbán Ottó kötetének címadó verse (HALLOD-E TE SÖTÉT ÁRNYÉK, Új versek, 1995-96., Magvető, Budapest, 1996)
