A Németvölgyi Residence egy 8,583 négyzetméter, ősfás területű ingatlanra tervezett, 6 épületből álló 87 lakásos villapark, mely Budapest egyik legnívósabb zöld kerületében, a XII. kerületben, a Németvölgyi út és a Stromfeld Aurél út között elterülő lankás területen helyezkedik el.
Az épületek innovatív építészeti stílusban, exkluzív külső megjelenéssel emelik majd a környék patinás házainak hangulatát. A homlokzatokon megjelenő különböző színes üvegfelületek díszítik és teszik egyedivé az épületeket. Építészeti megjelenését tekintve modern, változatos tömegű épületek kapnak helyet benne. A projekt különlegessége, hogy az alaprajzok szintenként teljesen különbözőek, valamint minden lakás terasszal és hatalmas üvegfelületekkel rendelkezik. A tervezési koncepció az volt, hogy az épületek egyfajta „kertház” hatást keltsenek: a földszinti lakások esetén a saját kert, az emeleti lakásoknál a nagy teraszok révén, illetve az ősfás parkon keresztül „saját kertes ház” élményt nyújt majd az itt lakóknak. Ugyanezt segíti elő az épületek kialakítása is: a visszalépcsőzés valamint a csekély egybefüggő falfelületek miatt nagyobb a térhatás az egyes épületek között. Ezek a finom megoldások keltik a „táj jellegű” beépítés érzetét, és ezáltal teljesítik a projekt építészeti célkitűzését.
A tervezési és engedélyeztetési folyamat lezárult, immáron zajlik az építkezés és a 2019-es évre lett kitűzve az első ütem átadásának tervezett időpontja.
A lakások célközönségét elsődlegesen a társadalmi státuszuk határozza meg. A projekt lokációjából és minőségéből adódóan „luxus” kategóriát képvisel. Életkor szerint elsősorban a 35-65 éves korosztályt céloztuk meg, azon belül a luxus életszínvonalat kereső és azt megélő egyedülállók, kényelmes és igényes, zöld környezetre vágyó párok vagy akár gyermekes családok, akik saját használatra vásárolják az ingatlant. Olyan, a közeli kerületekben élő 50 év feletti, a nyugdíj előtt álló tehetősebb családokat, ahol a gyerekek már kirepültek, a szülők jelenleg családi házban laknak a környéken, de az már túl nagynak bizonyul a számukra.
Mivel a projekten belül értékesített ingatlanok méretskálája nem tartalmaz garzon megoldásokat, így a bekerülési határérték magasabbra tolódik, ezáltal egyértelműen az A és A+ státuszú ügyfelek alkotják a célközönséget. A Németvölgyi Residence bár egy magasabb kategóriát képvisel, de befektetésként is mindenképpen megállja a helyét, hiszen a hosszútávú bérbeadással jelentős hozamra tehet szert a lakás tulajdonosa, annál is inkább, hiszen arányait tekintve a XII. kerületben él a legmagasabb számú A+ státuszú külföldi állampolgár. A lokáció, a nagy teraszos lakások és a panoráma, amely a lakásokból nyílik a főváros legtekintélyesebb pontjaira, mint például a Budai vár vagy a Citadella, értékállóvá teszik és kiemelik a versenytársak közül.
A környék
A projekt, a főváros egyik legélhetőbb részén, a XII. kerületben, a hegyvidéki terület bevezető lankás területén helyezkedik el, panorámával a Budai várra és Pest számos építészeti nevezetességére. A környék patinás épületei között igazi különlegesség a tervezett újépítésű lakópark. A környék megfelel a zöldövezeti elhelyezkedés minden kritériumának, de Buda legfontosabb közlekedési és szolgáltatási csomópontjai is perceken belül elérhető távolságra találhatóak. A Királyhágó tér és a Böszörményi út közvetlen szomszédsága egyedülálló infrastrukturális ellátottságával különlegesen sokszínű lehetőségeket kínál. A mindennapok kényelmét és a praktikus teendők gondtalanságát kiváló oktatási intézmények, valamint a környéken és a közeli bevásárlóközpontokban megtalálható üzletek, bankok és színvonalas szolgáltatások biztosítják. A BAH csomópont és a Déli pályaudvar pedig mindössze két perc alatt elérhető autóval. A tömegközlekedést előnyben részesítők több buszjárattal, a csomópontokról pedig metróval és villamossal is könnyedén eljuthatnak a város legkülönbözőbb pontjaira. Bisztrók, éttermek és cukrászdák várnak felejthetetlen gasztroélményekkel, mozik és művelődési ház gondoskodnak a változatos kulturális programokról. A testi-lelki feltöltődésről uszodakomplexum, prémium fitnesslétesítmények valamint masszázs, spa és wellness programok gondoskodnak.
Környezettudatos megoldások
Tervezéskor az elsődleges célunk egy magas minőségű és egyben energiatakarékos, alacsony fenntartási költségekkel rendelkező épület megalkotása volt, ami harmóniában van környezetével. A telek a városi és hegyvidéki zóna határán található, így nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a polgári hangulat megőrzése mellett a zöldebb területek városképének is megfeleljen. Az épület kialakításánál a legapróbb részletekben is igyekeztünk az energiatakarékos megoldásokat előnyben részesíteni. A geotermikus fűtés és a mennyezet hűtés-fűtés, valamint energiatakarékos csaptelepek szolgálják a lakásokban az energia lakásonkénti gazdaságos felhasználását. Emellett az épület tetején kialakított zöldtető az esztétikum mellett növeli a projekten belül a zöldterület mennyiségét, illetve a beépítettségi százalék arányain is javít.
A led lámpás világítás mellett a közös területeken mozgásérzékelővel ellátott világítási rendszer kerül kialakításra. A kert gondozásában kiemelt szerepe lesz a tervezett esővíztartálynak. A csapadék gyűjtése egyesített csatornahálózaton keresztül történik, és a kert öntözésében, gondozásában kerül felhasználásra.
Biggeorge Property
A fejlesztőről:
A Biggeorge Property Zrt. legfontosabb küldetése a felhasználói igényeket maximálisan kielégítő, nemcsak kiváló minőségű, de egyben szerethető épületek megalkotása. A végeredmény pedig – legyen bár szó lakó- vagy irodaépületről, kereskedelmi vagy logisztikai projektről – minden esetben ezt az egyszerre professzionális és emberközeli szemléletet tükrözi.