Hartvig Lajos: Várkert Bazár Körmagyar

Érdemes egy összehasonlítást tenni. A Várkert Bazár tervezése 1874-ben indult Reitter Ferenc vázlataival, még abban az évben kiadták a feladatot Ybl Miklósnak. 1875-ben elindult a kivitelezés, 1876-ban át kellett dolgozni a terveket az árvíz miatt, de még így is 1883-ra kulcsrakész volt a mű. A ”projekt” lefutása az első gondolattól a megvalósulásig 9 év, tervezéssel, engedélyeztetéssel, tendereztetéssel, kivitelezéssel együtt.

Érdemes egy összehasonlítást tenni.

A Várkert Bazár tervezése 1874-ben indult Reitter Ferenc vázlataival, még abban az évben kiadták a feladatot Ybl Miklósnak. 1875-ben elindult a kivitelezés, 1876-ban át kellett dolgozni a terveket az árvíz miatt, de még így is 1883-ra kulcsrakész volt a mű. A ”projekt” lefutása az első gondolattól a megvalósulásig 9 év, tervezéssel, engedélyeztetéssel, tendereztetéssel, kivitelezéssel együtt.

Most pedig nézzük meg a mai helyzetet!

9 éve, 1996-ban született meg az a kormányhatározat, amely, belátván, hogy a Várkert Bazár tetemes felújítási költségeit az állam nem tudja bevállalni, a hasznosítást privát tőke bevonásával határozza meg. 2001-ben, több körös, érdektelenség miatt eredménytelen pályáztatás után végre sikerült befektetőt találni, akinek volt elképzelése a terület hasznosítására. 2004 decemberében jogerős építési engedély született a műemléki épületrészek felújítására. A munkálatok elkezdődhetnének, amennyiben a hasznosítási szerződést aláírnák. Hossza huzavona után a történet egyik kulcsszereplője, a Budavári Önkormányzat múlt heti határozatában megfogalmazza egyet nem értését a tervezett hasznosítással, az épületegyüttes felújítását állami feladatként jelöli meg. A kör bezárult, visszaérkeztünk az 1996-os állapothoz. A ”projekt” lefutása 9 év, az eredmény nulla. És még nem is számoltam a Várkert Bazár 1979-es bezárásától 1996-ig eltelt 17 évet.

Glenda Jackson újságírói kérdésre egyszer azt válaszolta, hogy amikor egy filmben sírnia kell, a szexuális életére gondol. Amikor nevetnie kell, akkor is.

Én meg a Várkert Bazárra.

Amennyiben a mostani hasznosítási konstrukciót sikerül lesöpörni az asztalról, az a felújítást minimum újabb 5 évvel odázza el, ha az állam valóban vállal szerepet. Márpedig mostani állapotában nem vállal, világosan megmondta. Jövendő állapotának képe pedig innen nézve nem teszi számomra világossá, hogy az állami büdzsében szabad szemmel is jól látható 8-10 milliárd HUF kinek-minek a rovására akasztható majd le erre a célra az EU konvergencia szellemében. Valószínűbb azonban a mostani tempót figyelembe véve, hogy 9 év után újabb határozat születik majd a Várkert Bazár privát hasznosításáról, mégiscsak.

Mint a Várgondnokság igazgatónője ezt kiválóan megfogalmazta, az előrelépés legfontosabb akadálya a mítosz és a pátosz. Mert miről is van szó?

A mostani hasznosítási koncepció elleni legfontosabb kifogás az, hogy a Várkert alá több ezer négyzetméternyi (kívülről egyébként láthatatlan) épület megvalósításával számol, ami a területen ”nem kívánatos”. Hogy valóban az, vagy nem az, leginkább az épület történetéből derül ki.

A Várkert Bazár mostani állapotában tulajdonképpen egy jól megformált támfal, a közepén elhelyezkedő diadalmas rámpa a semmiből vezet a semmibe. Eredetileg magasabb, több hasznos alapterületet tartalmazó épületet képzeltek ide, azért lett mégis ilyen annak idején, hogy a király a Várból láthassa a Dunát. A földszintes bazársortól várták azt, hogy a pesti Duna-part nyüzsgő életét a budai oldalon is meghonosítsa, ez azonban sohasem sikerült, egész eddigi története során az maradt, aminek épült: királyi ékszer a Duna partja és a Vár között, amiben soha nem volt igazán élet. A Dunával való kapcsolata a forgalom növekedésével megszakadt, a vízhordók lépcsője helyett szívesebben használják a siklót. .A bazárban a kereskedők tönkre mentek, a király pedig -a sors fintora- sohasem költözött a Várba. A bazárba szobrászok kerültek, kialakult a mostani, -városépítészeti értelemben vett-300 méter hosszú ”fekete lyuk” a Duna partján, ahová senki sem jár, mert nincs miért odamenni. Nem is volt soha, az egyetlen ifipark-korszakot kivéve.

Félreértés ne essék: Az Ybl alkotta épületegyüttes gyönyörű, helyreállításakor a műemlék védelme a legeslegelső szempont. De ha megmarad az épület mostani támfal jellege, vagyis nem bővítjük a rendelkezésre álló használható alapterületet, hiába újítjuk fel, továbbra sem fog oda menni a kutya se, mivel a népek, bármily profán, oda járnak, ahol enni-inni adnak, vagy történik valami. Vagyis a ”fekete lyuk” marad, csak csinosabb lesz valamivel egy ideig. De ha volna ott hely kávéházaknak, éttermeknek, galériáknak, előadásoknak, koncerteknek, a budapestiek birtokba vehetnék a területet. A hely páratlan, csak, sajnos egyre kevesebben vannak, akik emlékezhetnek rá.

Egy műemlék akkor van biztonságban, ha folyamatosan rendelkezésre áll a karbantartásra-felújításra szükséges összeg. Minek forrása lehet az adófizetők zsebe (nemzetközi szinten egyre kisebb mértékben) vagy pedig a használata során kitermelt haszon. Az Ybl Bazár használható alapterülete mostani állapotában olyan kicsi, hogy saját maga eltartására képtelen. Ami azt jelenti, hogy ha most felújítjuk állami pénzen, nincs vége a történetnek, újból és újból meg kell majd pumpolni a mindenkori költségvetést ahhoz, hogy méltó képet mutathasson a világnak. Vagy találni egy olyan értelmes funkciót, amely oda való, ami hozzáad a hely értékeihez és vitalizálja a területet.

A tervezett létesítmény kultúrát, vendéglátást, szórakoztatást, kereskedelmet és turisztikát egyesít olyan vegyítésben, amely a Vár aljához méltó és nem pláza. Élettel telíti a Duna partot, megteremti az összeköttetést a Vár és a Duna part között nem csak fizikai, hanem szellemi értelemben is úgy, hogy az Ybl-épület képe változatlan marad. Nem bátor, hanem tisztelettudó terv, aminek megvalósításához azonban olyasfajta bátorság szükséges, amely nem menekül visszafelé, ha dönteni kell.

Ybl eredetileg árkádsorosra tervezte a Duna-parti homlokzatot. Az remélte, hogy ott forgalom, jövés-menés, csevegés lesz, akárcsak a pesti oldalon. Ezt szeretnénk mi is. A hely lenyűgöző, a kilátás gyönyörű, ha a kávé is finom lesz a teraszon, nem lesz nehéz egyszer végre nem vissza, hanem odaadni a Várkert Bazárt a budapestieknek.

A cikk megjelent a Népszabadság 2005. október 24-i számának Fórum rovatában.