Programok

„Határépítészet – Az építészet mint tudományköziség"

2009.10.11. 07:29

2,5 kreditpontos konferencia a Debreceni Egyetemen, az Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok keretében • 2009. október 15., csütörtök

Debreceni Egyetem Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok

2009. október 15., csütörtök

helyszín: Debrecen, Ótemető utca 2-4., II. emelet, 220-as előadóterem

regisztráció – „kapunyitás”: 9.00 óra
előzetes jelentkezés nem szükséges, a szervezők pontos érkezésre számítanak!
A KONFERENCIA RÉSZVÉTELI DÍJA 3000 forint.

az előadások kezdése 10.00, befejezése 18.00 órakor

 

Építészeti szekció: „Határépítészet - Az építészet mint tudományköziség”

 

modul 1: ELMÉLETEK – GYAKORLATOK: 6 előadás
levezető elnök: Csanády Gábor

1. Wesselényi–Garay Andor - AZ ÉPÍTÉSZET MIMÉZISE – MIMETIKUS ÉPÍTÉSZET.
Az előadás kísérletet tesz arra, hogy az építészetet egy új modell szerint tárgyalja és az építészetet mint mimetikus műfajt mutassa be.

2. Bun Zoltán - DIAGRAM: RAJZ ÉS ELMÉLET UTÁN
Az előadás a diagram – úgy is, mint eszköz és úgy is, mint fogalom – legújabb kori megkerülhetetlenségének okait, a fogalom és a diagram szerepének megváltozásának közegét vizsgálja.

3. Puhl Antal - „Terek” az építészetben
Az előadás kísérlet az építészeti tér fogalmának megközelítésére, az egyes építészeti- és egyéb térfogalmak közötti különbség bemutatására.

4. Csanády Pál - Siza, Gehry, Kuma, Zumthor és a rejtett dimenzió
Az előadás az építészek egy-egy épületét elemzi a tér hatásának, és ennek az épület esztétikai-funkcionális hatásával meglévő vagy meg nem lévő egységessége tekintetében.

5. Benkő Melinda - VÁROS - TÁJ – ÉPÍTÉSZET
Korunkban a progresszív városépítészet, építészet és tájépítészet egymást felfedezve közelebb kerülnek: városainkat városi tájként értelmezzük, a táj egyre inkább architektonikussá válik és az építészet gyakran a tájból kiindulva formál. Az előadás az egyes tájtípusok közötti összefüggéseket vizsgálja.

6. Meggyesi Tamás - A VÁROS, MINT SZÍNHÁZ
Az építészet, különösen pedig a városépítészet nem vonatkoztatható el az analógiáktól. Az egyik ilyen holisztikus analógia a város, mint színház. Az előadás Peter Brook tanulmánya alapján párhuzamot von a holt, a szent, a nyers és a közvetlen színház, valamint a nekik megfelelő városi kultúrák között.

12.00 – 13.30 ebédszünet

modul 2: ESETTANULMÁNYOK: 6 előadás /6x15perc összesen 90 perc/
levezető elnök: Wesselényi-GarayAndor

7. Erő Zoltán - SZÉCHENYI A 4-ES METRÓN TÚL IS - Infrastruktura, térségfejlesztés és építőművészet
Hogyan kell nagy munkákat megszervezni? Ki hogyan vehet ebben részt? Vajon hogyan használja ki ezeket a lehetőségeket az építőművészet? Melyek a budapesti 4-es metró tanulságai?

8. Vukoszávlyev Zorán - PORTUGÁLIA ITT ÉS OTT – A REGIONALISTA PORTUGÁL ÉPÍTÉSZET NEMZETKÖZI MEGJELENÉSE
A „helyhez kötődő” portugál regionalizmus jeles építészei munkáikkal már külföldön is jelentkeznek, metodikai hozzáállásuk a „helytől távol” mérettetik meg.

9. Haba Péter - Chandler, Arizona – Építészeti válságkezelés a sivatag mélyén
A válság hatására a szociális felelősséget is hangsúlyozó új tervezési modellek születtek a lakásépítés, a település- és vidékfejlesztési projektek, illetve az urbanisztikai beruházások terén. Az előadás célja ezek bemutatása.

10. Csanády Gábor - BÖLCS SALAMON EGYIPTOMI TEMPLOMA JERUZSÁLEMBEN
A Templomnak, amely elvben az egyetlen temploma a zsidóságnak két fontos korszaka volt, melyet Első Templom és Második Templom néven neveznek.

11. Katona Vilmos - CHIAROSCURO – fény és árnyék. Tanulmány két kortárs berlini diaszpóra szakrális építészetéről
Az előadás két kortárs berlini diaszpóra elemzésének segítségével igyekszik meghatározni, hogy mi e szakrális középpont feladata a kulturális diszciplínák, s még inkább az egyes vallási felekezetek közötti párbeszédben.

12. Borbás Péter - Ökodizájn Angkor árnyékában
Az előadás témája egy Angkor melletti iskolafejlesztési projekt építészeti vonatkozású területe.

15.30 – 16.00 kávészünet

modul 3: HATÁRÉPÍTÉSZET: 5 előadás
levezető elnök: Wesselényi-Garay Andor

13. Ferencz Marcel – TÉGLAGRAVITÁCIÓ
Az építéstudományban a karakteres technológia vonulatok sorsdöntő  építészeti stílustörténeti változásokat okoznak, az előadás e változás mibenlétét a téglatechnológiák kapcsán mutatja be.

14. Kovács Dániel - ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSZET – ÉPÍTÉSZET AZ INTERNETEN
Az előadás a webkettes szolgálatásoknak az építészetre gyakorolt hatását elemzi.

15. Sólymos Sándor - Az a hír, ha nincsen hír - Az építészet, mint kulturális határterület
Azt szeretnénk bemutatni ezzel az előadással, és néhány képpel, hogyan lehet az építészeti üzenetet kiolvasni a városi és a történeti környezetből, most vagy akár bármikor.

16. Berta Erzsébet - AZ ÉRTELEM ARCHITEKTONIKÁJA  (ÉPÍTÉSZETI METAFORÁK A FILOZÓFIATÖRTÉNETBEN)

17. Kovács Péter - A tér narratívaképző szerepe Babits Mihály Timár Virgil fia című regényében
Létezik-e a Babits-szövegnek valamiféle térelméleti megközelítése, amely interpretáció nem elsősorban az elbeszélt történetet vizsgálja, hanem sokkal inkább a terek – esetenként egymást kioltó és felülíró – párbeszédét.

 
tel: +36-52-415-155 / 77753 mellék
fax: +36-52-418-643
szekciófelelős: Wesselényi–Garay Andor
mail: wga418/kukac/invitel.hu, wga418/kukac/gmail.com

A Magyar Építész Kamara továbbképzési rendszerébe bejelentett szakmai rendezvényt a MÉK Továbbképzési Szakbizottsága 2009/244 bírálati sorszámon (törzsszám) tárgyalta, a MÉK továbbképzési rendszer szabadon választható programjai közé akkreditálta, és 2,5 ponttal jutalmazza. A konferencia anyaga a helyszínen megvásárolható katalógusban is megjelenik.