Programok

Határtalan megújulás

2011.06.02. 08:46

Megújul a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem. Megújuló koncepcióval, rendkívül izgalmas és sokrétű szakmai fesztivállá alakul az idei Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem, amelyet 44. alkalommal rendeznek meg Szombathelyen.

2011. július 31-étől öt napon át várja Szombathely a városfejlesztés iránt érdeklődőket a 2011. évi Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemre. A rendvény az eddig megszokott színvonalas szakmai rendezvények mellett számos újdonságot ígér, amelyek fókuszában az urbanisztikai képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók lesznek.

 

 

 

A rendezvény mottója: Határtalan megújulás, amely egyaránt utal a barnamezős beruházások, funkcióvesztett területek újraélesztésére és -hasznosítására, valamint a határokon átívelő összefogásra, hiszen az eseménysorozat nemzetközi jellegét is erősíteni kívánják idén.

Az urbanisztika témaköréhez kapcsolódó különböző felsőoktatási képzésben résztvevő hallgatókat kívánja megszólítani a Savaria Tervgyár címen futó pályázat. Az ötnapos program első két napján a témát elméleti oldalról megvilágító nyitóelőadás, majd az elérhető legjobb gyakorlatot bemutató pódiumbeszélgetésekre kerül sor. Az ezt követő három napon a résztvevő hallgatók multidiszciplinális csoportokban a témához kapcsolódó, Szombathely, és/vagy a térség önként jelentkező települései által ajánlott helyszínekre konkrét településtervezési munkát végeznek, „akcióterületi terv”, vagy „megvalósíthatósági tanulmányterv” műfajjal (a témaválasztástól, helyszíntől függően). A hallgatóktól azt várják, hogy a környező városok urbanisztikai feladataira dolgozzanak ki megoldásokat. Az elkészült munkákat zsűri bírálja el, a Tervgyárhoz kapcsolódik az UrbiVersitas GyakorlóTábor műveit bemutató kiállítás.

A MesterTábor a szakma „haladó” gyakorlói, mesterei – főépítészek, hatásági szakértők, projektmenedzserek, tervezők, oktatók, stb. számára kínálnak kötetlen formájú továbbképzési lehetőséget.

A ProjektMustra és PrezentációPályázat célja egyrészt a megvalósult városfejlesztési projektek gazdasági szereplői számára bemutatkozási lehetőség biztosítása, tudásuk, eredményeik megismertetése, másrészt az urbanisztikai kommunikációs kultúra fejlesztése érdekében az ilyen projekteket bemutató prezentációk versenyeztetése, kommunikációs szakértői zsűri közreműködésével, közönségszavazással, különdíjakkal.

A ProjektMustra kiállításának megnyitása az első nap estéjén, ünnepélyes keretek között történik, a kiállítás a többi résztvevő számára folyamatosan látogatható.

Az UrbiVersitas Multidiszciplináris GyakorlóTábor célja egyrészt a különféle urbanisztikai felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók közös szakmai gyakorlatszerzésének, másrészt a települési önkormányzatok és az egyetemisták gyakorlati kapcsolatteremtésének elősegítése, a többoldalú előnyök érdekében, kézzelfogható eredménnyel.

Az öt nap alatt Szombathely a szakmai rendezvények és megmérettetések mellett társasági események színhelye is lesz, így például itt nyújtja át ünnepélyes keretek között a Magyar Urbanisztikai Társaság Szombathely városának az általuk elnyert Köztérmegújítási Nívódíjat.

További információk és jelentkezés a MUT honlapján!