Épületek/Lakóépület

Ház, szentjánoskenyérfa-ligetben

2010.05.05. 14:57

Peru északi részén, Piura tartományban, egy csodálatos szentjánoskenyérfa-ligetben áll ez az időtlennek ható épület. Építész: Javier Artadi

A viszonylag kész elképzelések mellett két fontos szempont befolyásolta még a tervezést: a környezet panorámája illetve a hőmérséklet és az esőzések figyelembevétele.

 
 
 
 
A megoldást egy külső, épített, ívelt héj hozta, amely hosszában mindkét irányba nyitott, így téve lehetővé egyrészt azt, hogy az épület minden belső teréből nagyszerű kilátás nyíljék az erdőre, másrészt azt, hogy a terek keresztben jól átszellőztethetőek legyenek. A tető az épülettömeg hosszirányú tengelye felé, középre lejt, így oldva meg az esővíz elvezetését. Ezt a dőlésszöget követi belülről a mennyezet; ebből, és a belső térben kialakított különböző szinteltolások és szintkülönbségekből fakadóan a kialakult légtömeg-különbségek a jobb átszellőzést segítik. Az épületet talajszint fölé „emelték”. 

A végeredmény egy egyszerű geometriai vonalakból összerendeződött egyedülálló forma, amelynek belsejéből páratlan „szélesvásznú” kilátás nyílik a házat körülölelő természetre.
 
 
 
 
 
Névjegy:
Javier Artadi 1985-ben diplomázott Limában, a Ricardo Palma Egyetem Építészeti és Urbanisztikai karán. 1986-ban saját építészeti irodát nyit; tevékenységét az elmúlt két évtizedben  városrendezési  tervektől és közlétesítmény-hálózatoktól lakossági-és kulturális célú épületeken, irodákon és munkahelyeken át lakóházakig és formatervezésig számtalan projekt szegélyezi. Számos hazai és nemzetközi díj  nyertese. 2000 óta a Perui Alkalmazott Tudományok Egyeteme (UPC) Építészeti karának professzora.
 
Több latin-amerikai, USA-beli és európai építészeti esemény meghívott előadója. Tengerparti házával Las Arenasban a IV.Latin-Amerikai Építészeti Biennálé győztese.
Munkáit négy kontinens építészeti sajtójában publikálták már, többek között az olasz Interni, a belga Abstract, a kolumbiai Escala, az Architectural Digest (USA), az orosz Interior Digest, valamint az Architectural Record amelyben a Las Arenas-beli tengerparti házát 2006 legjobb épületei közé válogatták. Munkája olyan építészeti kiadványokba is bekerült, mint a Spanyolországban kiadott House In front of the Sea (Ház a tengerrel szemben), vagy az olasz Electa-Mondadori  kiadásában megjelent The Latin American House (A Latin-amerikai Ház). 


Családi ház El Chipe-ben

vezető tervező: Javier Artadi 

tervezés éve: 2004
kivitelezés éve: 2005
bruttó szintterület: 667.68 m2 
építtető: magánszemély