Épületek/Lakóépület

Házátalakítás kívülről

2008.06.16. 08:05

egy lakóház újrafogalmazása Telkiben
építész tervezők eredetileg: Németh Ferenc és Varga Béla, az átalakítás tervezője: Koczka István

Éppen tíz évvel ezelőtt az öt Pro Architectura-díjjal jutalmazott épület között volt a Telki lakópark, építész tervezői: Németh Ferenc és Varga Béla (BECCO Hungary Kft.). A telepet 1994–1995-ben tervezték, az 1998-ban díjazott első két ütem házai 1995–1997 között épültek meg. Azóta kiteljesedett és persze patinásodott is a 3 helyszínen összesen 11,5 ha-os területen létesített lakópark, ahol annak idején 160 építési telket alakítottak ki mezőgazdasági területek belterületbe vonásával (1994).

A területen faluközpontot létesítettek, iskolával, és összesen 150 lakóház épült, három alapvető típusban:

  • önálló házak kis kerttel (az első ütemben; közös zárt udvarról nyíló önálló házak, 300–500 m2 saját kert, 150–200 m2 hasznos terület + garázs; tágas, reprezentatív belső terek galériával);
  • önálló nagy telken álló villák (a második ütemben; 280–600 m2 saját kert, 130–140 m2 hasznos terület + garázs; tetőtérbeépítés nélkül is teljes értékű lakás 70–80 m2 alapterülettel, gazdaságos térkihasználás változó családmodellek esetére;
  • iker-, sor- és láncházként sorolt házak (a második ütemben; 1000–1600 m2 telkek, 115–155 m2 egyszintes lakótér, 70 m2 szuterén; épületen belül teljesen kötetlen alaprajz – közbülső alátámasztás nélküli fedélszék).

További idézet az Új Magyar Építőművészetben megjelent ismertetésből: "Minden típusból mintaház épült. A házak kívülről készek, beleértve a közműveket, a külső járdákat, a parkosított kertet és a kerítést is. (...) Az üzleti koncepció rugalmas alaprajzi kialakítást igényelt. A házak a külső kép változtatása nélkül, a vevő egyedi igényei alapján sokféle módon fejezhetők be. A belső válaszfalazás, a vizesblokkok helyzete kötetlen. Csak a homlokzati nyílászárók, a belső lépcső helye és a kémény elhelyezése kötött. Könnyűszerkezetes válaszfalakkal a későbbi alaprajzi változás is könnyen megoldható. (...)

 

 

A külső kialakítás egyszerű. Az egyszerre utcaképi léptékben felépülő házakban rejlik az a lehetőség, hogy a házak építészeti-esztétikai értékének legfőbb meghatározója nem a környezettől eltérő egyediség, hanem a környezeti egységesség. Emiatt a homlokzatokon egyedi díszítő elemek alkalmazására nincs szükség. Ez részben az építési költség, részben az üzemeltetési-fenntartási költségek csökkentésével jár (az egyedi műszaki megoldások megannyi meghibásodási lehetőséget hordoznak magukban) (...) A lakások energiatakarékos szemlélettel készültek."

A leírtak ellenére bizonyos eltérés már korábban is felfedezhető volt a telep házai között, elsősorban éppen az önálló családi házak külső képében. A használat során ezek a különbségek tovább fokozódtak, ami tulajdonképpen természetes folyamat. Egy eredetileg "Áfonya" fantázianévvel létesült ház tulajdonosváltáson esett át a 2000-es évek elején. Az új lakók előbb a belső tereket formálták meg saját igényeik szerint, majd arra az elhatározásra jutottak, hogy a ház külső szerkezetét is "korszerűsítik". A tervezésre Koczka Istvánnak adtak megbízást, aki munkája elején hozzárárulást szerzett az eredeti tervezőtől a munka elvégzésére.

 

 

az épület és átalakítása

A pince + földszint + magastető kialakítású lakóépület a BECCO Kft. beruházásában épült, szerkezetkész állapotig. A befejező és szakipari munkák az új tulajdonosok kiviteleztetésében készültek el. Az épület földszintjén nagyméretű nappali + 4 szoba elrendezésű lakás létesült a szükséges kiszolgáló helyiségekkel. A lakószintet belső csigalépcső köti össze a pinceszinttel, ahol garázs, műhely és gépészeti helyiségek találhatók. Az épület padlástere beépítetlen tárolóterület, az eresz a földszint felett körbefut.

új homlokzatburkolat

Az épület homlokzatán körben új féltégla vastag fagyálló homlokzatburkolat készült, a meglévő tetőszerkezet faburkolatú ereszaljáig. A falburkoló tégla kézi vetésű TERCA fagyálló falburkoló tégla, teli fugával, új, kiegészítő alapozásra építve. A falazat mögötti légrés alul és felül nyitva hagyott függőleges fugán átszellőzik, 20 m2-enként 75 cm2 felület biztosításával. A téglafal sima futókötéssel készült, a homlokzaton dilatációk kialakításával. A meglévő nyílászárók és a homlokzatburkolat között vörösfenyő béllet készült.

 

A dél-nyugati tájolású főhomlokzat előtt nagyméretű teraszt alakítottak ki, hangsúlyos téglapillérekre támaszkodó kiemeléssel, az emeleti pillérek között áttört téglaburkolattal. A teraszt hangsúlyos vörösfenyő árnyékoló pergola fedi, rozsdamentes kiegészítő szerkezetekkel.

A lakás főbejárati oldalán (dél-kelet) új előlépcső és pergola szerkezet épült, amely a garázs szintjéről rendezett és hangsúlyos rávezetést biztosít a lakásbejárati előtérre. A pergola szerkezet alatt, a dél-keleti sarokszobához kapcsolódóan ragasztott hőszigetelő üvegszerkezetű télikertet kapcsoltak, bütü oldalán teraszajtóval, illetve bukóablakkal. A napvédő bevonattal ellátott üvegszerkezet belső oldalán süllyesztett konvektoros fűtés készült, hosszanti irányú rácsozással. Az üvegszerkezetek mögött a meglévő falnyílást kiszélesítették, a lakásbejárati portált kicserélték, és a két kisméretű ablak meghosszabbításában FINNFOREST vörösfenyő burkolatot szereltek fel.

Az épület észak-nyugati sarokrészén alacsony lejtésű tetővel fedett „verenda” épült, fémlemez fedéssel. A faszerkezetű tetőszerkezetet a terasz sarkán új téglaburkolatú pillér támasztja alá. A terasz alatt a földszinti padló síkjára felemelt kőlapburkolatot raktak. A meglévő tetőről a csapadékvizet két új levezetőn az új tetőre, majd onnan a csapadékvíz hálózatba vezették – újdonság a csapadékvíz tárolására telepített földalatti tároló.

 

 

Az épület homlokzatán az előzőekben részletezett kialakítással egységes téglaburkolatot alkalmaztak, ami a minőségi, tartós homlokzatképzés igénye mellett az új szerkezetek esetében tartószerkezeti szerepet is betölt (új teraszlemez; pergola oszlopok stb.). A burkolótégla rusztikus megjelenésű kézi vetésű, beige-terrakotta színárnyalattal. A fugázás gyárilag előkevert anyaggal, szigorúan a technológiai előírások szerint teli fugával készült. Az épület meglévő faszerkezetei (ereszalj, oromfal burkolat) új, lazúr felületkezelést kapott beige-kávé kevert színnel, tervezői egyeztetés szerint. A támfalak és mellvédfal tetejére előregyártott műkő fedlap került, az előlépcső és a teraszok váltosoros, 3 cm vastag fagyálló kőburkolatot kaptak.

forrás: Új Magyar Építőművészet 1998/6.; tervezői műleírás


A példaértékű külső átalakítás kiválóan bizonyítja, hogy az építészet lényegéhez pontosan ugyannyira hozzátartozik a meglévő épületek érzékeny újraformálása, mint az "új", a modern építése. Az időtényező nem hagyható figyelmen kívül a házak életében, ritka, de lehet hogy nincs is olyan építmény, aminél adandó alkalommal ne válna szükségessé a felújítás, a korszerűsítés. Technikai korunkban sok esetben a műszaki tervezés adta lehetőségeket arra is föl lehetne használni, hogy egy tervben megfogalmazásra kerüljön: a használat során milyen sorrendben, kb. mikor kell majd hozzányúlni bizonyos részekhez, mikor válik elodázhatatlanná a felújítás. Persze az ilyen előre-programozásban vannak bizonytalansági tényezők: egy ház sorsa sohasem független a tulajdonos személyétől sem. Szerencsés esetben – mint a bemutatott telki családi háznál is – a lakók, az épületet használók megtalálhatják a megfelelő tervezőt és kivitelezőt arra, hogy igazán körültekintő, lehetőleg minél magasabb színvonalú beavatkozás történjék, ami minden bizonnyal jelentősen megnöveli a ház várható élettartamát.

vm; kép: Koczka István és Török Tamás (fotó)