Hegedűs Zsolt építész, az első magyar hibridautó fejlesztője

Őriszentpéteren egy kis csapat merészen autó-fejlesztésbe kezdett tíz évvel ezelőtt. Elszakadva a sablonoktól, „jó pár dolog van, amiben nem vagyok kompatibilis a nagy rendszerekkel”-mondja Hegedűs Zsolt, a Solo hibrid járműcsalád fejlesztője, akivel Biczó Gabriella beszélgetett.

Építészfórum: Meglepett, amikor azt mondtad, hogy találkozzunk a budapesti irodátokban. Őriszentpéterhez kötöttem a tevékenységedet. Mit keresünk Budapesten?

Hegedűs Zsolt: Hivessy Géza társammal Őriszentpéteren indultunk az ideáinkkal, így ott épült meg a cégközpont. Amivel foglalkozunk, az nagyon speciális gondolatokat igényel és ezek nincsenek összecsoportosulva valahol egy földrajzi területen. Amikor egy gyárat épít egy multi, akkor a gyár köré települnek le a családok, akár száz kilométeres távolságból is. Nekünk ez is egy más utat jelent, decentralizált működést próbálunk megvalósítani, vagyis kis csoportok, hálózatok dolgoznak párhuzamosan, jelen pillanatban három helyszínen: Őriszentpéteren, Budapesten és Hatvanban. A környékről csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez a munkatársak.

ÉF: Mi történik ezen a három helyszínen?

HZs: Ez folyamatosan változik. Őriszentpéteren építettük meg a Solo autó prototípusát, akkor nagyon odakoncentrálódott minden. Az ország különböző pontjaiban elkészült alkatrészek ott kerültek összeszerelésre, ott voltak a tesztelések, a meetingek; csomópontként működött. Most Őriszentpéteren kevesebben vannak. A robogó gyártását megint Őriszentpéteren szeretnénk megvalósítani, tehát ismét egy új szakaszt fog jelenteni az ottaniak életében, megint ott lesz a legnagyobb mozgolódás. Budapesten irodát és egy műhelyt is bérlünk, ami azért nagyon jó, mert azok a tervezők, akik itt dolgoznak, budapestiek, vagy a főváros vonzáskörzetében élnek. Összefoglalva: Őriszentpéteren találjuk az adminisztratív oldalt, Budapesten a tervezést, Hatvanban pedig a műhelyt, a kísérleti oldalt.

A jövőnket és a szemléletünket is mutatja, hogy pl. a pesti és hatvani srácok egy-egy időszakra elköltöznek Őriszentpéterre, kiköltöznek a szokásos életükből, eltávolodnak a mindennapjaiktól, még a családjuktól is. Sokkal mélyebben és intenzívebben tudják felvenni azt az impulzust, amiben éppen élnek, ráadásul egy olyan környezetben, ami ezeket a gondolatokat sokban tudja segíteni és inspirálni.

ÉF: Hány embert jelent ez?

HZs: Most elég keveset. Viszonylag sokáig védve voltunk, de ha késleltetve is, de nálunk is megjelentek a nehézségek. Arra kényszerültünk, hogy a fejlesztéseink egy részét visszahúzzuk. Ha objektíven akarunk rátekinteni a helyzetre, a válságra, akkor azt látjuk, hogy egy külső körülmény beáramlott a cégeinkbe, de ez egy megtisztulási folyamatot is jelenthet.

ÉF: Igen, ez egy közkeletű nézet, amivel sokszor találkoztam: újra lehet rendszerezni az életünket, végig lehet gondolni a dolgainkat. A kérdés az, hogy miért kell ehhez egy válság, miért nem tesszük meg ezt magunktól?

HZs: Mindannyian úgy működünk, hogy a külvilág körülményeire próbálunk válaszokat adni. Ha a körülmények megváltoznak, akkor a válaszaink is mások lesznek. Utólag visszanézve persze teljesen jogos, amit mondasz, hogy igen, nyugodtan észrevehettük volna mindezt válság nélkül is. Visszatekintve felismerhetjük a múltbéli hiányosságokat, vagy változtatási lehetőségeket, amelyek mellett elmentünk, de mögötte - egy nem teljesen látható tartományban - ott vannak az indokok a miértekre.

ÉF: Azt mondtad az imént, hogy a fővárosi munkatársaid időnként elköltöznek Őriszentpéterre, hogy feltöltődjenek és inspirálódjanak. Innen, Pestről nézve, Őriszentpéternek, sőt az egész Őrségnek a szokásostól eltérő hangulata van, valami érdekes és megfoghatatlan kisugárzása. Arrafelé mindig történik valami: évtizedek óta számtalan kis helyi innováció, kísérlet fut, az antropozófiai szellemi műhelytől a kulturális fesztiválig. Sőt, vannak, akik autót gyártanak egy garázsban…Ez csak innen távolról, egy betonon szocializálódottnak tűnik így, vagy valóban van ebben valami?

HZs: Furcsa sors lengi körül az Őrséget és ebben a furcsa sorsban nagyon érdekes emberi vonzások jelennek meg. A helyiek mellett viszonylag nagyszámú gyüttment él, akik bizonyos hívásnak tettek eleget, amikor odaköltöztek. Ez a hívás nagyon sokrétű lehet, az egyik mindenképpen maga az elementáris természeti környezet. Ma már kevés helyen láthatunk, érezhetünk és tapasztalhatunk olyasmit, mint az Őrségben. Én magam is, bár nagyon messze lakom Őriszentpétertől, fiatal koromtól járok oda, van egy vonzása számomra is. Akkoriban nem tudtam még, hogy miért. Elég furcsa így utólag, hogy pl. az egyetemi féléves tervem miért kötődik pont Szalafő- Pityerszerhez. Vagy hajdanán még a csehszlovák-magyar határon átlopott high-tech kerékpárommal egy nap alatt miért kerékpároztam el az Őrségig 350 km-t megtéve, minden edzés vagy kényszer nélkül. Igaz, ez a bicikli a szocialista ipar csúcsterméke volt, de száz kilométer fölött már nem a fizikai kondíció számít. Ez a hely az én életemben is megjelenik bizonyos módon, különös erőket ad, azért, hogy magammal vihessem és eltávolodva hasznosítani tudjam.  

Bár már nem vagyunk gyerekek, így számunkra irracionális kategória manókban, sellőkben, törpékben, koboldokban gondolkozni, mégis, ha akarunk jövőt, akkor egyre fontosabb lesz feléjük is gondolni. Számomra az a környék ilyen: egyfajta emlékeztető a gyerekkorunkra, azokra a kerek történetekre, amiket magunkban építettünk.
Az Őrségnek van egy múltja, nem arra gondolok, ami a könyvekben van, hanem arra a szellemi múltra, amit ez a fizikai környezet hordoz, mint örökséget. A föld minden egyes területe, ahol erőteljes szellemi múlt jelenik meg, meg tud szólítani embereket. Valami miatt létrejöhet egy vonzás. Őriszentpétertől pár kilométerre található Ispánk, egy kis zsákfalu. Itt másfél évtizede elindult egy szellemi iskola, ami nagyon sok embert vonzott és hívott oda. Ez a szellemi iskola az antropozófia, ami láthatatlanul, de sokat tudott változtatni a környéken. Sokan költöztek oda a jobb élet reményében, de végül nem feltétlenül azt találták meg. Emberi sors- nehézségeket kaptak helyette, ami miatt elsőre úgy tűnhet, hogy megbukott a kísérlet, de ha egyszer túllépünk ezen, akkor már úgy tudunk tekinteni rá, hogy mennyi ajándékot kaptunk ezáltal. Pont úgy, mint a mai válsághelyzetben.

ÉF: Az építészeti tevékenységedet szünetelteted és most csak a hibrid járművek fejlesztésére koncentrálsz?

HZs: Nem, nem. Párhuzamosan futnak. Jön felém, és gyönyörűen alkalmazkodik a meglévő egyéb tevékenységekhez. Nagyon érdekes, hogy amikor az egyik erősödik, akkor a másik visszahúzódik. Tizenhat évvel ezelőtt elkezdtünk a Mátrában egy erdei óvodát létrehozni, akkor az éjjeleimet-nappalaimat ennek megvalósításába öltem. Akkoriban egy nagyon hosszú időre eltűnt az építészeti, konkrét, „megrendelős” munka. Amikor pedig már nagyon ki akartam onnan jönni, akkor hirtelen megjelentek a munkák. Azt látom, hogy ha az ember hagyja, hogy valami természetesen áramoljon felé, akkor látható, hogy ezek nem ok nélkül történnek, mögötte egy nagyon furcsa szándékosság áll, amiben a személyes akaratommal csak egy rész vagyok.

ÉF: Hibrid ember vagy – ezt te magad mondtad tavaly a FUGÁ-ban. Hogyan hat az egyik oldalon megszerzett tapasztalat a másik oldalra? Ezek látszólag egymástól távol álló dolgok.

HZs: Egy üzleti tárgyaláson, ha arra terelődik a szó, hogy még mi mindenben vagyok benne, - miközben egy is emberfeletti - akkor elsőre ez furcsának tűnik. Nem elég neki egy dolog? S ez persze tulajdonostársaimra, Hivessy Géza mellett dr. Slezák Tamásra is vonatkozik. A látszólag különböző területek azonban erősítik egymást, bizalmat, hitelességet szülhetnek. A befektető számára ez azt jelentheti, hogy nem divatból akarnak ezek az emberek elektromos járművet, nem azért, mert meglátták, hogy ez a trend, kiszagoltuk, gyorsan rácuppanunk és kihasítjuk a magunk szeletét. Évtizedes múltra visszatekintve szintén ugyanebből a gondolkodásból születtek más területen eredményeink.

ÉF: Mi ez az elgondolás? Mi köti össze - a személyeden túl – a hibrid járművet, az építészeti tevékenységeddel?

HZs: Ez egyfajta jövő útkeresés. A jövő felé úgy szeretnénk haladni, hogy alkalmas formákat találjunk az életre. Olyan legyen, amilyet keresünk. Annyira sokszínűek vagyunk, – szerencsére - hogy nagyon nagy tévedés lenne azt hinni, hogy egy út lehet igaz mindenkinek.

ÉF: A Solo ökoautó és a robogó fejlesztés párhuzamosan fut? Hol tartotok most a fejlesztésben, a gyártásban?

HZs: Az autó kicsit visszahúzódott, a már említett kényszerek miatt. A fókusz most a robogón van. A robogót látjuk egy olyan köztes lépcsőfoknak, ami meg tudja majd nyitni az utat az autó felé. Nap mint nap születnek konkrétumok benne, az irány jó, közeledünk, de nagyon sok lépést kell még megtenni, mire ebből valóság lesz.
Az egyik oldalon nagy érdeklődés volt az autóra, de azzal szembesültünk, hogy egy ekkora ugrást a semmiből nem tudunk megcsinálni, így a fokozatosság felé törekszünk. A bőrönddé összecsukható, elektromos-hibrid robogó ugyanarra a technológiai háttérre, ugyanarra a tapasztalatra épül, amit már az autónál megszereztünk, de egy nagyságrenddel könnyebben megvalósítható. Ez is hatalmas magasságokban van, de úgy gondoljuk, hogy ezt meg tudjuk ugrani. Ezzel megalapozzuk azt a gondolkodást, azt a szemléletet, amit hordozunk. Ha látják, hogy megvalósítottuk a robogót, akkor ez bizalmat fog szülni ahhoz, hogy az autót is képesek vagyunk megvalósítani.

ÉF: Nem csupán járműveket, hanem hibrid finanszírozást is kitaláltatok. Ez nem más, mint a szövetkezeti forma. Hol tart most ez a dolog?

HZs: A fejlesztést egy non-profit oldalról kezdtük meg. Létrehoztuk később a részvénytársaságokat, amelyek már képesek tőkét befogadni és ebből a gyártást elindítani. Nem biztos, hogy jó az a fajta finanszírozás, ahogyan az manapság zajlik: amikor eljutott egy fejlesztés oda, hogy ebből már nagy profitot lehet csinálni, akkor megjelennek a befektetők és a saját szempontrendszerük szerint beszippantják a projektet, és a nyereség jelentős része is ezekhez a körökhöz áramlik vissza.
A másik, hogy ma úgy gyártunk, hogy valaki kitalál egy terméket, a marketing osztálynak pedig az a feladata, hogy rásózza az emberekre. Hogy van-e valós igény, valós kereslet arra a termékre, ezzel túl sokat nem foglalkoznak. A lényeg, hogy a végén megvásárolja, ha kell neki, ha nem. Mi ezt nagyon egészségtelennek tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy a valódi igényeket felmérve, a valódi szükségletek alapján kell gyártani. Ez egy törekvés, de ebben a hibrid módban ez egy kísérlet lehet. Létrehoztunk egy svájci bejegyzésű nemzetközi szövetkezetet.

ÉF: Miért pont Svájcban?

HZs: Ennek egyszerű oka van: a jogbiztonság. Svájcban hihetetlenül stabil a jogbiztonság, emberi minőségű, nem az adminisztráció, a bonyolítások, az állandó változtatások hatják át. Ha egy nemzetközi láncolatot szeretnénk, akkor hihetetlen energiákat vinne el egy Magyarországon bejegyzett cég. Az itteni jogviszonyok különösen rosszak, Svájcban felnőttnek tekintik az embereket. Fontosnak tartjuk, hogy ilyen háttérben működtessünk egy nemzetközi szövetkezetet.

ÉF: Milyen funkciója lesz a szövetkezetnek?

HZs: Ennek a szövetkezeti formának (az Antro Unio Szövetkezet) nagyon sok funkciója lesz. Az egyik, hogy össze akarjuk fogni azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak, akik fantáziát látnak ebben a kezdeményezésben, ami nem csak arról szól, hogy meg akarunk jelentetni egy terméket, aztán egy másikat, hanem ezekből kinőhet egy olyan, az életünket szolgáló eszközpark, amely bárki számára elérhető, s az autonómia felé vezet azáltal, hogy 2/3-nyi energiamegtakarítást ígér.

Az a célunk, hogy a szövetkezetbe belépők a tulajdonosává váljanak a társaságnak, beleszólhassanak a társaság, s ezen keresztül a részvénytársaságok jövőjébe, a fejlesztési irányokba, a gazdálkodás irányelveibe, pont úgy, mint egy nagytőkés. Arra kínálunk módot, hogy a leendő vásárlóink is aktív szerepet kapjanak, és nem csak úgy, hogy a társaságban benne lehetnek, hanem egymás között is egyfajta közösséget építhetnek. Nagyon szabadon építheti mindenki a benne lévő erőket. Ösztönözni akarjuk, hogy ha megjelenik egy jó gondolat, akarat, akkor gyűljenek köré és valósítsák meg. A szövetkezet forrásokat teremt arra, hogy meg is tudjanak valósulni az ilyen iniciatívák.

ÉF: Ez csak járművekre vonatkozhat?

HZs: Elkezdenénk a járművek felől, de a tapasztalatainkat ki szeretnénk terjeszteni más területekre is, pl. a lakhatásra, a lakáskörülményekre. Lehet, hogy ezért is kellett ilyen szakmát választanom. Elindultam két oldalról, de már látom, hol kapcsolódik össze. A közlekedés és a lakás szimbiózisban lehet egymással, itt olyan lakóalkalmatosságra is gondolok, amellyel változtathatjuk a lakhelyünket. Mobil lakhatás, ami biztosíthatja, hogy akár a természetben, s ne zsúfolt területeken élhessünk.

Ugyanez a szemlélet hatja át azt, amit a mezőgazdaság jövőjéről gondolunk: az energiaszükséglet jelentős lefaragásán túl új minőségek megjelenését. Vissza kéne adni valamit a Földnek, ha már egyszer megloptuk. Amint látod, nem egy-termékes elképzelésünk van, hanem ezt az elgondolást át lehet vinni szélesebb területre.

ÉF: Amiről beszélünk, akár az autó, akár a robogó, mindenképpen egy high-tech termék. Ami legtöbbször azt jelenti, hogy csak nagyon kevesen tudják megfizetni.  

HZs: Ezért akarjuk a szövetkezetet is most megalakítani, hogy erőként megjelenhessen, hiszen a szövetkezet a bevételei egy részéből részvényeket fog vásárolni, úgy, mint a nagybefektető. Ahogyan a nagybefektetőnek megvannak a maga elég magas hozamkondíciói, ezt a kondíciót a szövetkezet is meg fogja kapni. Így a szövetkezeti tagok is ugyanolyan növekedési perspektívához fognak jutni, mint egy nagybefektető.

A termékeket gyártó részvénytársaságokban így olyan hibrid finanszírozás jelenik meg, amiben a befektetői tőke mellett a vásárlói tőke is szerepet kap. Általában úgy szokott lenni egy high-tech termék esetében, hogy nagyon drága az alapanyag, drága az alkatrész, ebből következik, hogy nagyon magas árazású lesz a termék, amit tovább növel, hogy kis példányszámban jelenik meg. Tehát azzal szembesülünk, hogy elérhetetlen. Mi ezt nem így akarjuk, hanem úgy, hogy a tartós, minőségi termékeket széles réteg érhesse el.  Nem tartjuk egészségesnek, ha valaki egy termék megvásárlása során eladósodik. A szövetkezetben lehetősége lesz arra, hogy előtakarékoskodjon.

ÉF: Tehát, aki előtakarékoskodik az olcsóbban juthat a termékhez?

HZs: Igen. Mondjuk minden hónapban egy általa választott összeget átutal, mint előrendelés a szövetkezetbe, hiszen ő a szövetkezeten keresztül veszi majd meg az árut. Így a szövetkezetet és a gyártót is segítheti azzal, hogy tervezhetővé váljon a gyártási volumen, és a valós igények alapján tudjunk gyártani. Az így lecsökkenő költségek, s az előre bevont pénz hozama aztán igen jelentős kedvezmények formájában kerül vissza a tagokhoz.  Természetesen lesz emellett direkt értékesítés is.

ÉF: Mit szólnak ehhez a nagybefektetők?

HZs: A legtöbben természetesen furcsán tekintenek egy ilyen rendszerre, hiszen nem ebben élnek. Néhányan mégis megsejtenek valamit, ez egy választóvíz. Minden érdeklődőt meghallgatunk, a partnereinkkel együtt akarunk működni, közös megoldásokat keresni, de azt nem akarjuk, hogy bennünket vigyenek valahová. Ahogyan a termék, úgy ez is eltér a szokásostól, működőképessége számunkra nem kérdés.

ÉF: Egy évtizede indult a kísérlet és úgy tűnik, hamarosan révbe ér. A hibrid járművek mellett hibrid finanszírozást is kitaláltatok, máshogyan elképzelve a jövőt, mint a körülöttünk meglévő nagy rendszerek. Egy kis csapat merész autó-fejlesztéséről van szó; mit gondolsz a helyi kezdeményezésekről, a lokális innovációról?  

HZs: Ha az egyik oldalon megjelenik az embereknek az igénye valami másra, akkor a helyi, kisméretű, emberközeli aktivitásokból lehet valami újat teremteni. De ennek akkor van esélye, ha megjelenik egy maitól eltérő igény. Ez vonatkozik ránk, fogyasztókra, arra, hogy mi vajon hogyan akarjuk élni az életünket. Elfogadjuk ami körülvesz minket, vagy más irányok felé akarunk elindulni, más igényekkel. Ezekből a más igényekből meg tud születni egy más aktivitás. A saját életemben jópár dolog van, amiben nem vagyok kompatibilis a nagy rendszerekkel, ez azt jelenti, hogy nekem más alternatívákat kell találnom. Minél többen vagyunk ezzel így, annál inkább meg tudjuk változtatni a külvilágot, a szándékkal önmagával is. Nem azt kell várni, hogy a világ másmilyen legyen. Észre kell venni benne a saját felelősségünket, a saját szerepünket a változásban.

Biczó Gabriella