Design/Formatervezés

Hello Wood karácsonyfák mindenütt

2017.12.06. 11:30

Az idei évben minden eddiginél több Hello Wood karácsonyfa készült el. Londonban és Bécsben szánkófával, Óbudán, Kőbányán és Kecskeméten adományfával lehet találkozni. A magyarországi installációk tűzifából épültek, melyeknek építőelemeit a karácsony utáni időszakban a rászorulóknak adományoznak. 

Adományfák idehaza

Bátran állíthatjuk, hogy mostanra hagyománnyá vált, hogy a Hello Wood csapata évről-évre az ünnepek alkalmából felépíti különleges karácsonyfáit. 2014-ben Budapesten, 2015-ben már Londonban, Manchesterben, a svájci Lenzerheidében és ugyancsak Budapesten, tavaly szintén a magyar fővárosban húzta fel a magyar építészekből álló alkotói műhely a szánkókból, faládákból vagy éppen farönkökből magasodó ünnepi fáját. Ezt a jó szokásukat pedig idén is megtartják - sőt emelik a tétet -, ugyanis még soha nem támogatták annyian a Hello Wood karácsonyi projektjét, mint a mostani évben. Öt óriási fenyőinstallációt helyeztek el négy különböző európai városban.

A szociális építészet iránt elkötelezett, Architizer A+ Award-díjas magyar csapat célja, hogy a fa építőelemekből összeállított, több tonnás karácsonyfák az ünnepek után is, valamilyen újrahasznosított formában tovább szolgálják a közösséget. Installációik nemcsak a karácsony és az összefogás szimbólumai, de egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy az otthon melegének megteremtése télen több ezer családnak okoz nehézséget. Ennek jegyében az öt karácsonyfából – hasonlóan a BBC által is nagyra értékelt, két évvel ezelőtti Erzsébet téri installációhoz – 2017-ben is három alkotás tűzifából épült meg.

 

 



 

A Hello Wood csapata Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal több projektben - többek között az óbudai Zichy-kastély újrahasznosításában – együttműködik, és idén a III. kerületi önkormányzat egy 16 méteres, 40 tonnás karácsonyfa megépítésére is felkérte az építészeket. A Hello Wood a legjobb minőségű tűzifát kiválasztva, akácfarönköket gondosan összeillesztve hozta létre az alkotást, amely a Szentlélek téren, az adventi vásár bejáratánál fogadja a látogatókat. A fát vízkereszt után bontják le, és a fűtőanyagot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat osztja szét rászoruló családok között.

Hasonlóan termetes, ugyancsak egy 16 méteres és 40 tonnás Hello Wood karácsonyfa ékesíti a Budapest középpontjában fekvő Kőbánya főterét, a Szent László teret. A Kőbányai Önkormányzat megbízásából épült karácsonyfa a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ előtt tekinthető meg. A tűzifát vízkereszt után adományozza oda az önkormányzat a kerületben élő, arra rászoruló családok számára.




 

Idén először vidéki helyszínre is jut az installációkból: a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary jóvoltából Kecskeméten egy 11 méter magas, 20 tonnás karácsonyfát építenek az autógyár területén, amelynek tüzelőanyagát december 20. után a Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Központ (a Városi Szociális Közalapítvány közreműködésével), valamint a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány juttatja el családok részére.

Két évvel ezelőtt a világhíressé vált Erzsébet téri adományfa (Charity Tree) tüzelőanyaga körülbelül 25 családnak oldotta meg a fűtési gondjait január-február hónapokban. Nem nehéz kiszámolni ez alapján, hogy ezúttal több mint 60 otthont melegíthetnek fel a leghidegebb hetekben az idén felépült karácsonyfák.

 



 

 

Magyar szánkók európai világvárosokban

Az idei öt karácsonyfából kettő egy másik Hello Wood-klasszikust idéz: Londonban a Világörökség részének számító Királyi Botanikus Kertekben (Kew Gardens), Bécsben pedig a karácsonyi vásár legpompásabb színhelyén, a Belvedere kastély parkjában építettek fel egy egyenként 400 szánkóból álló installációt. A 2015-ös londoni szánkófa rendhagyó építőelemeit annak idején gyerekeknek adományozták, ám a tervek szerint az idei két alkotás Magyarországon vásárolt szánkói néhány évig még biztosan londoni illetve bécsi „fenyőágakként” teljesítenek szolgálatot.




 

Kívül elbűvölő fényjáték, belül csöndes meghittség

Mind az öt karácsonyfa további különlegessége az ünnepi megvilágításuk. A londoni szánkófát egy francia mapping artist, a Creatmosphere alapítója, Laurent Louyer öltöztette színekbe, míg a másik négy installáció fényeit a Visual Europe Group világítástervező cég álmodta meg. Míg az alkotásokat kívülről fényjátékkal bűvölik meg, és keltik így életre a nyers faanyagot, addig a bécsi és a hazai installációk belső terei, a hatalmas belmagasságnak és a fastruktúrának köszönhetően, izgalmas szerkezetű, meghitt térré alakulnak. A járókelők számára egy csöndes zugot biztosítanak, ahol néhány pillanatra a zajos karácsonyi őrületben megpihenhetnek.




 

Hello Wood