Programok

HELY–SZÍN–KÉP /// KÖRBE Környezetpszichológiai Beszélgetések

2019.11.28. 16:08

Mit tudunk a színekről? Hogyan mérhető? Miként érdemes egy épület tereit színezni? Milyen hatása van? Vannak-e harmonikus színek? Ezek minden ember számára azok? Miért váltanak ki érzelmeket a színek? Színes délutánra, a KÖRBE interdiszciplináris konferenciájára invitáljuk az érdeklődőket.

A KÖRBE Környezetpszichológiai Beszélgetések 2019 őszi témája a SZÍN. A témát szokásos módon különböző művészeti és tudományos nézőpontból szemléljük, pontosan, de nagyon is színesen láttatjuk. Környezetpszichológus, színdinamikai szakmérnök, pszichológus, képzőművész és színtervező mellett még borokkal foglalkozó szakíró is megszólal. A szándék – mint minden alkalommal – az, hogy az interdiszciplináris megközelítésnek köszönhetően egy hétköznapi jelenség új összefüggésekben jelenjen meg, ember és környezet viszonyáról árnyaltabb képet kapjunk. Bízunk benne, hogy a délután végére a közönség majd más színben látja a felvetett tematikát.

A nyitóelőadást a KÖRBE alapítója, házigazdája, DÚLL ANDREA tartja. HELY-SZÍN-KÉP című előadásában a színes környezet, környező színek témát járja körbe. A szín az egyik legfontosabb ambiens (kevéssé tudatosuló, ám körülvevő természetű) inger a környezetpszichológiai megközelítése szerint. Mindennapi tapasztalat, hogy a színek összefüggenek az érzelmekkel, és erőteljes a szimbolikájuk. Szerepet játszanak a térélményben, a tájékozódásban, sőt, az emberi kapcsolatokban is.

A délután során még két pszichológus fogalmazza meg gondolatait, de igen különböző szempontokból. RAGÓ ANETT a kognitív pszichológia szemléletének és fogalmainak segítségével mutatja be a színélmény egyetemes és egyénileg különböző hátterét. Miért nem lehet azt mondani, hogy egy szín adott hatást/érzelmet vált ki? Vannak-e egyetemes egyetemes szabályszerűség? Miért olyan különleges a szín az ember számára? Miért vált ki érzelmeket? Hogyan és miért változtatja meg a tér élményét az, ha a megvilágítás forrása és színe változik?

HOYER MÁRIA klinikai és addiktológiai szakpszichológus előadása A betegségek ”színeváltozásai” címmel a klinikai pszichológiai gyakorlata felől közelíti meg a témát. A különböző betegségek során ugyanis sajátos módon jelennek meg a színek. A diagnosztikai munkában a Lüscher-teszt, a rajztesztek és a PRISM teszt  is színekkel dolgozik, a terápiás munkában a KIP/Katatim Imaginációs Pszichoterápia és hozzá kapcsolódó terápiás célú rajzok, valamint az ún. kreatív terápiák - művészeti terápiák is használják a színeket gyógyító szándékkal.

A szín témában természetesen megkerülhetetlenek a képzőművészek, akik számára a szín fontos kifejező eszköz. EPERJESI ÁGNES a színes árnyék rejtélyes jelenségét a vizualitás szempontjai felől veszi szemügyre. Felidézi a színillúzió tudományos-művészeti kutatásainak tanulságait és buktatóit, majd a fotográfia eszközeit hívja segítségül a továbblépéshez. 

SZÉKELY ANNAMÁRIA kettős szerepkörben is foglalkozik a színekkel: festőművészként és a BME Műemlékvédelmi szakmérnöki képzését elvégezve építészeti összefüggéseiben is központi kérdés ez számára. Díszítőfestőként a Magyar Állami Operaházban dolgozik, ahol az épület műemlékvédelmi szempontból való állagmegóvása a feladata, alkotóművészként olyan képekkel kísérletezik, ahol a térbeliség érzékeltetését szolgálja a szín. SZÍN-TÉR viszonyok című előadása erre a kettős viszonyra utal, előadásában történeti példákra tekint vissza.

A szín mérésének, harmóniáinak, kategorizálhatóságának és megnevezéseinek a szaktudása a színdinamikai szakmérnökképzésen adódik át a szakemberek számára. HÜLBER ATTILA építész, színdinamikai szakmérnök a színválasztás szempontjaival foglalkozik előadásában és a belső terek tervezésekor megjelenő nehézségeket, dilemmákat mutatja be. Esettanulmányként a konferencia helyszínének színvilágát, a „Kazy” színeit választotta, amelynek ő a tervezője. Az előadás során megtudhatjuk, hogyan alakult ki a ELTE PPK központi épületének színezése. Az építész, belsőépítész szaktudása mellett amellett érvel, hogy a környezetpszichológia szempontjából is fontos a színválasztás végiggondolása.

TARI GÁBOR festőművész, színtervező a színek és az építészet összefüggéseiről tartja előadását Színek és az építészeti térélmény, az ebből fakadó vizuális közérzet címmel. „Hiszek abban, hogy [...] nem csak a legtöbbször vitatható, szubjektív elméleti elgondolás igazolja a színek használatát, hanem valami olyan titokzatos és az emberi biológiából származó, ősi arányrendszer, amit a Pithagóreusok zenei harmóniaelmélete, az aranymetszés és a Fibonacchi számsor testesít meg. A zenei hangnemek színharmóniában megjelenő tükörképe eddig a digitális színmérés, a színtest valódi képének felfedezése és megértése híján sokszor téves elméletekben nyilvánult meg és a színtudomány a mai napig adós ezzel a kérdéssel.”

MÉSZÁROS GABRIELLA jogász, de a magyar borszakértés és újságírás területén is meghatározó szerepet játszik. Színek és borok – amit a borok színe elárul című előadásában bevezet minket a borszakértők világába. A fehér, rozé és vörösborok megjelenése meglehetősen sok információt hordoz a hozzáértők számára. Ha felkészüléssel fogunk bele az igényesebb borkóstolásba, már a borok színe alapján közelebb juthatunk karakterükhöz.

Az esemény az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében (1075 Budapest, Kazinczy utca 23–27.) a 215. teremben kerül megrendezésre december 5-én csütörtökön délután 14:30 és 19:00 óra között. A KÖRBE Környezetpszichológiai Beszélgetések multidiszciplináris konferencia 5 évvel ezelőtt került elsőként megrendezésre. Ötletgazdái, Juhász Judit és Dúll Andrea kifejezetten azzal a szándékkal indították útjára, hogy a különböző tudományágakat és művészeteket hozza közös platformra hozzák a környezet egy-egy fontos elemének vagy jelenségének értelmezése kapcsán. Az azóta megrendezett konferenciák ékes példái annak, hogy a hétköznapi jelenségek értelmezése milyen nagy mértékben függ attól, hogy ki honnan szemléli a világot.

A konferenciára a belépés ingyenes.

Somogyi Krisztina