Helyi kopter
A változtatási tilalommal zárult Szent György téri tortacsata háttere. Beszámoló a Kortárs Építészeti Központ Tálaló című rendezvénysorozatának második fordulójáról.
Török Tamás cikke.
Csalódnia kellett annak, aki úgy ment el a Tálalóra, hogy ott majd látványos vita után kiderül, konkrétan miért nem épült meg Kis Péter nagyon kecsegtető, markáns és izgalmas terve, amivel megnyerte a Honvéd Főparancsnokság (HF) rekonstrukciójára kiírt tervpályázatot 2004-ben. Vagy hogy mi volt az, ami egyre csökkenő színvonalú tervváltozatok kikényszerítése árán is csak egy vastag nullát eredményezett. Be kellett érni annyival, hogy minden jel szerint most is a pártpolitika nevű hülyegyerek tette tönkre a bulit (plusz a szokásos inkompetencia és közöny).
Ezt így természetesen senki nem mondta ki, de rá lehetett jönni abból, hogy az elhangzó érvek és magyarázatok eléggé gyengék voltak, a felmerülő problémákra a jelek szerint lehetett volna megoldást találni.
Nagy Gábor Tamás kerületi polgármester azt mondta, hogy az előkészítetlenségen és a közmegegyezés hiányán bukott meg a projekt. Elsősorban azt kifogásolta, hogy az önkormányzatot kihagyták az együttgondolkozásból, nem egyeztettek velük, nem mutatták meg nekik a terveket. A közönség egy része heves derültséggel fogadta, amikor építészetkritikai éllel azt találta mondani, hogy ő nem tudta elképzelni azon a helyen a Kis Péter által tervezett lebegő tömeget. Egyébként a történelmi környezethez való illeszkedést és a harmónia fontosságát hangsúlyozta, az eredeti épület visszaépítésének lehetőségét is megpendítve. „Attól még, hogy valami kortárs, lehetne szép is” – mondta.
Aczél Péter kerületi főépítész nagyjából hasonló állásponton volt, kiegészítve azzal, hogy szerinte a kormány gyakorlatilag zsarolta őket a rövid határidővel, ami hivatkozási alapként szolgált arra, hogy irracionális célokat tartalmazó, tisztázatlan fejlesztési tervet nyomjanak le a torkukon. Arról beszélt, hogy az állam a bevezetett változtatási tilalomra reagálva nem csak a HF, hanem az összes többi várbeli projekt finanszírozását visszavonta.
A Budavári Kht-t képviselő Somogyi Gabriella szerint magukra maradtak, így nem tudták rendesen elvégezni feladatukat, vagyis a beruházáshoz szükséges támogatási szerződés megfelelő előkészítését. Tagadta, hogy az önkormányzatnak nem mutatták meg a készülő terveket.
Mezős Tamás KÖH-elnök egy ’94-es konferenciára utalt, ahol a nemzetközi meghívottak arra a konklúzióra jutottak, hogy nem lehet a Vár egyes elemeit egymástól különválasztva kezelni. A WérGiDá-n megjelent sárkányos sorozatot mélypontnak minősítette.
Kis Péter rezignáltan védte eredeti tervét, a műszaki megvalósíthatatlanság vádját konkrétan Finta József és Ekler Dezső szakértői véleményére hivatkozva cáfolta. Mezős azon kifogására, hogy ti. más házat kezdett el tervezni, mint amivel nyert, azt válaszolta, próbáltak engedni a nyomásnak és visszavenni a terv progresszivitásából (egyébként legelső, ’94-ben győztes tervükhöz tértek vissza). Ő úgy vélte, hogy nem építeni, hanem megbeszélni nem tudunk. Később arról beszélt, hogy Magyarországon nincs meg az a hierarchizáltság, amely a kiemelkedő szakmai képességet és teljesítményt a többi fölé helyezi. A megrendelő az alapján dönt, hogy melyik építésszel lehet a legkellemesebben időt eltölteni.
Szerinte útlevéllel érkező építész lehet az, akire - kimagasló tudását elismerve - rábízzák egyszer a projektet.
A vitafórumon többször elhangzott, hogy a Várnegyed csak szerves egységként kezelhető, nem lehet kiragadni belőle egyes elemeket. Ez nyilvánvaló, de egyes házakat, mint például a Honvéd Főparancsnokságot, külön-külön kell megtervezni, ugyebár. Nem lehet azzal érvelni, hogy Kis Péter terve nem a tágabb környezetre vonatkozik, ezért nem megfelelő. Egy európai értelemben vett építész tud és szokott kontextusban gondolkozni, tehát fejben megelőlegezheti a környezet kívánatos későbbi változásait.
Nem most bukkant fel először a kommunikációs deficit problémája. Egy jól működő társadalomban magától értetődő a résztvevők hatékony párbeszéde, ez feltétele és eredménye is a jól működésnek.
Hogy itt ki nem kommunikál rendesen, arról megint csak egymásra mutogatás zajlik. A polgármester álláspontját, miszerint a szakma zárt körben tárgyal meg dolgokat és szidja a politikusokat, alátámasztják olyan történetek, hogy a képviselőtestületekben ülőket olykor meg lehet győzni értelmes dolgokról. Egyrészt akarni kell, másrészt jól csinálni, de a magyar tervezőkben a politikusok és a civilek reménytelen fafejűsége a domináns kép (és viszont), szintén nem minden alap nélkül. Ezekhez a beidegződéseihez aztán mindenki körömszakadtáig ragaszkodik.
Ahogy fáradtak a jelenlévők, úgy kezdett egyre inkább kampányhúrokat pengetni a polgármester, aki szerint a jelenlegi, mélyen meghasonlott helyzetben, fogódzók nélkül nehéz építeni. Ki kell várni a fellendülést, és csak kisebb, fenntartó jellegű munkákat végezni, amíg ki nem kristályosodik, „milyen lesz a polgári Magyarország”. A meghívottak többsége egyébként semmitmondóan optimista véleményt fogalmazott meg a HF és a Várnegyed jövőjével kapcsolatban.
Kis Péter szerint ilyen figura volt Persányi Miklós az állatkert igazgatójaként, aki tűzön-vízen át képviselte, sikeresen, az intézmény ügyét.
Végül az Állatkert lett a végszó.
