Hiányzó láncszem a szomszédból – A MISSING LINK építészcsoport bécsi kiállításáról
Egyetlen megvalósult házuk sincs, munkásságuk mégis óriási kulturális hatást gyakorolt Ausztria kortárs építészetére. A bécsi MAK időszaki kiállítása eddig soha nem látott részletességgel mutatja be az osztrák neoavantgárd építészet egyik meghatározó csoportja, az 1970 és 1980 között működő Missing Link munkásságát. Hulesch Máté beszámolója.
Kezdjük azzal, hogy milyen megdöbbenést váltott ki belőlem, amikor a bécsi MAK [Museum für angewandte Kunst Wien / Bécsi Iparművészeti Múzeum] rendkívül gazdag gyűjteménnyel rendelkező állandó kiállításának megtekintése után – melyet most először volt alkalmam megtekinteni – mintegy véletlenül besétáltam az időszaki kiállításra, "hamár itt vagyunk, nézzük meg ezt is" felkiáltással. Mivel a látogatás célja az állandó gyűjtemény megtekintése volt, nem számítottam rá, hogy az egyik legizgalmasabb építészeti kiállításra fogok becsöppenni.
Már csak amiatt sem, mert még csak hallomásból sem ismertem az 1970 és ’80 között aktív osztrák neoavantgárd építészcsoport, a Missing Link munkásságát. A csoport tagjai, Angela Hareiter, Otto Kapfinger és Adolf Krischanitz a ’70-es évek elején, a bécsi Technische Hochschule (ma: Technische Universitat) építészkarán ismerték meg egymást, ahol először főiskolai projekteken kezdtek el együtt dolgozni – eleinte változó felállásban, olykor más társaikkal is közösen. Akkoriban szinte divatnak számított alkotói kollektívát alapítani, a pár évvel idősebb évfolyamokból olyan nemzetközileg is elismert csoportok kerültek ki, mint a Haus-Rucker-Co (1967), a Coop Himmelblau (1968 – akkor még nem rakták zárójelbe a második ’l’-t) vagy a Zünd-Up (1969).
Legfiatalabbként e csoportok közül a Missing Link annak az avantgárd mozgalomnak a tagja lett, amely Raimund Abrahammal, Hans Holleinnel, Walter Pichlerrel és társaikkal már az ’50-es évek végétől kezdve az építészet kereteinek újradefiniálásán dolgozott. A Missing Link tagjai azon az állásponton voltak, hogy az építészet többről szól, mint épületek tervezéséről – ennek megfelelően egyetlen állandó megvalósult épületük sincs fennállásuk 10 évéből, ehelyett "másfajta kulturálisan kritikus és szociopolitikailag tudatos építészeti stratégiákat fejlesztettek."[1] Nevük is erre utalt: az emberek, az építészet, a város, a környezet, a média, a művészetek, a kultúrtörténet, a kommunikáció, a szórakoztatás és a társadalom közötti "hiányzó láncszemként" aposztrofálták magukat.
A csoport első munkája ezen a néven 1970-ben született, ekkor még csak Kapfinger és Krischanitz részvételével, Goldenes Wienerherz – Missing Link [Bécs Aranyszíve – Hiányzó láncszem] címen, melyet egy tervezési tárgy keretében készítettek, ahol a feladat egy design és környezettervezési központ megtervezése volt. Tervüket így jellemezték:
Mobil, szállítható, 7 naptól 2 évig egy helyen, bárhol felállítható, pl. szűk utcákban, tereken, autópálya szervizutakon, állomásokon, repülőtereken, kritikusan fontos, áttervezésre váró pontokon, valamint kiállításokon stb.
Egy olyan médium, amely az utca emberének inputját közvetíti, amikor az épített környezet megértéséről, nyomon követéséről, tervezéséről van szó; esetleg akadályozza ezt a környezetet egy stratégia követése érdekében: az ötlet úgymond egy környezet-légzőkészülék létrehozása, amely egy tudományos értékeléseket végző megfigyelőállomáshoz van dokkolva.[2]
Ezt az első, a korszakra jellemző pneumatikus struktúrákkal kísérletező, a környezetre mint összetett rendszerre tekintő projektet egy rendkívül sokszínű, a legkülönbözőbb médiumokkal dolgozó portfólió követett a Missing Link fennállásának egy évtizede során, melyet a MAK kiállítása alaposan feldolgoz – köszönhetően annak, hogy a csoport hagyatékának nagy része a múzeum gyűjteményének része. A kiállítás nem csak bemutatja a "paraépítészet" koncepciója keretében készült objekteket, az utcai performanszok dokumentációit, a már-már szürreális festményeken megjelenített víziókat, a videóművészeti alkotásokat, vagy épp a tudományos igényességű urbanisztikai terepmunkák eredményeit, de tágabb kontextusba is helyezi mindezt, párhuzamba állítva a hasonló hazai és nemzetközi törekvésekkel. Így megjelennek többek között a Superstudio, Christo, Robert Smithson, Walter Pichler és mások munkái – igaz, többnyire reprodukcióként, de például Ettore Sottsass híres Casablanca szekrénye is megjelenik a térben.
Ezen a rendkívüli mennyiségű anyagon a kiállítás úgy vezet végig, hogy apránként adagolja a csoport munkásságának újabb és újabb rétegeit, így elsőre szinte fel sem tűnik a nézőnek, ahogy szobáról szobára egyre jobban elmerül az életműben. Az egyszeri látogató, aki mit sem sejtve betéved a MAK időszaki kiállítására, átfogó képet kaphat a Missing Link csoport törekvéseiről, ezen keresztül pedig a ’70-es évek Ausztriájának társadalmi kihívásairól.
Érdemes szót ejteni a kiállítás katalógusaként megjelent kiadványról is, melyet a nagymúltú bázeli építészeti könyvkiadó, a Birkhäuser publikált ki a MAK-kal együttműködésben. A kétnyelvű (német-angol) kiadvány bevezető tanulmánya tíz alfejezetben mutatja be a Missing Link munkásságát a kiállítás koncepciójával azonos módon, nemzetközi kontextusba helyezve a műveket. A könyv második fejezete a csoport által létrehozott és a múzeum gyűjteményében megtalálható összes alkotás reprodukcióját tartalmazza mintegy 125 oldalon keresztül, melybe nem csak a vizuális alkotások, de a szöveges dokumentumok is beletartoznak, angol fordítással kiegészítve.
Ez az itthon talán kevéssé ismert építészcsoport nyugati szomszédaink kortárs építészeti hagyományainak egyik kimagaslóan meghatározó formációja, melyet a tagok későbbi munkássága is bizonyít: Angela Hareiter – aki már ’74-től kezdődően elkezdett kiválni a csoportból – a film és a televízió területén vált nemzetközileg elismert alkotóvá; Otto Kapfinger a ’80-as évek elején publikálni kezdett és mára az osztrák építészeti kritika doyenje lett; Adolf Krischanitz pedig – miután ’79-ben megszerezte tervezői engedélyét – az ország egyik legelismertebb gyakorló építésze lett. Ahogy a kiállítás katalógusa írja: Ausztria kortárs építészete és ember alkotta környezete sokat köszönhet nekik egyénileg és mint a Missing Link tagjai egyaránt.[3]
Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy az itthon immár évek óta zárva tartó Iparművészeti Múzeum is hasonló színvonalú tárlatokkal várja majd a nagyközönséget, ha egyszer megnyitja kapuit.
Hulesch Máté
MISSING LINK: Strategies of a Viennese Architecture Group, 1970-1980, MAK Exhibition Hall, 2022. május 11 – október 2.
Kurátor: Sebastian Hackenschmidt
[1] Hollein, Lilli & Sebastian Hackenschmidt (ed.), MISSING LINK Strategien einer Architekt*innengruppe aus Wien / Strategies of a Viennese Architecture Group 1970-1980, Birkhäuser, 2022, p. 15.
[2] Hollein & Hackenschmidt, p. 181.
[3] Hollein & Hackenschmidt, p. 167.
