Helyek/Infrastruktúra

Híd Rákosrendező felett – már csak 3 évet kell várni?

2019.10.28. 10:04

2022-23-ra készülhet el a teljesen új, íves vonalvezetésű, függesztett, kerékpárosan is használható, akadálymentesített híd, amely összekötné a zuglói és angyalföldi kerékpárutakat. A BKK szerint a pályaudvart átívelő felüljáró „karakteres építmény” lesz, amelytől a környék felértékelődését várják.

„Pár éven belül átadhatják Budapest zöldútját, amely Rákos-patak mentén tartana a főváros péceli határától egészen a Duna Arénáig” – írtuk korábban. A komplex, a Rákos-patak revitalizációját, parkosítást természetes élőhelyek helyreállítását is magába foglaló projekt egyben valósul meg, egy valóban teljes hosszában végigkerékpározható, akadálymentesített zöldúttal, azaz olyan közlekedési folyosóval, amely elzárt a gépjárműforgalomtól. Mint írtuk: „Az útvonal egyes részein ugyan már most is található kerékpárút, más részeiről viszont hiányzik, illetve azok nem érnek össze. Az XIII. és XIV. kerület határán a Rákosrendezői pályaudvar és az M3-as szakítja meg a kapcsolatot, amelyek felett jelenleg két egymást követő, leromlott állapotú gyalogos felüljárón – gyakorlatilag lépcsőn felcipelt biciklivel – vagy jelentős kerülővel, ráadásul a sínekkel egy szintben lévő, sorompós vasúti átjárón lehet átjutni.”



A BKK megkeresésünkre adott válaszából kiderül, hogy a rákosrendezői külön szintű kereszteződést – amely régi követelése a kerékpáros szervezeteknek – új, a jelenlegi és elbontásra kerülő gyalogos felüljárótól kicsit északabbra egy íves vonalvezetésű, függesztett gyalogos-kerékpáros híd építésével fogják megoldani. A jelenlegi vágányok közül a használaton kívülieket felszámolják, így az új hídnak rövidebb szakaszt kell áthidalnia, annak teljes hossza viszont – a felhajtó rámpák miatt – nagyobb lesz. A BKK szerint ettől a körülménytől egy „karakteresebb építmény” várható, ahogy a kérdésünkre adott válaszukban fogalmaztak: „A híd igényes építészeti formálását azért tartjuk fontosnak, mert az övezet várható felértékelődésével, funkcióváltásával számolunk, hosszabb távon jelentősebb forgalmat és fontos úticélokat valószínűsítünk a területre. Az új híd az útügyi előírások szerint akadálymentes lesz, a tervek úgy készülnek, hogy később liftet is lehessen hozzá építeni.” A látványterveket későbbre ígérik.



Mint kiderült az M3-as autópálya bevezető szakaszán a meglévő gyalogos felüljáró szerkezetét használják fel, új lépcsők és rámpák létesítésével illetve a korlát magasításával „Karakterében ez a felüljáró nem változik, az itt alkalmazott korlát megjelenése fog ismétlődni az ökofolyosó számos műtárgyánál is, mely a Rákos-patak Ond vezér úti híd korlátjának mintáját követi.” A Rákos-patak menti ökoturisztikai folyosó beruházáshoz tartozó nagyobb műtárgyak átadása 2022-23-ra várható.

ÉF