Diószegi Denisa diplomamunkája képzeletben feltárja az 1686-os ostrom óta betemetett budavári nagy zsinagóga romjait, és a romokat gézszalagként körbeölelő high-tech tanösvénnyel kelti új életre a budai késő-gótika e kiemelkedő emlékét.
"Diószegi Denisa különös diplomaterve miatt most végre kisétálok a Bécsi-kapu Buda visszavívását idéző keleti lépcsőjén a számomra ismeretlen, varázslatosan elhagyatott vársétányra, lent a Viziváros, odébb a Rózsadomb, a Margit-sziget, a Duna. A távoli morajlás fölött idilli csend és nyugalom. Murvaterítés. A Táncsics-utcai házak kertje repkénnyel befutott kerítésekkel és tűzfalakkal zárul. A sűrű vadszőlő alatt emléktábla idézi héber és latin betűkkel egy 15. századi gótikus zsinagóga tragikus történetét. Mélyen a talpam alatt rejlenek a faragott kőmaradványok, próbálom érezni őket."
Részlet Golda János opponenciájából
Tervezésem elválaszthatatlan a budai vár történelmi múltjától, melynek közelségébe igazán Zolnay László írásai által kerültem, és amire mint saját kis meglelt Atlantiszomra tekintek.
A Coexist kapcsán – ami a Carl Lutz Memorial Center megvalósítását a budavári Táncsics-börtön épületébe és annak közvetlen környezetébe helyezte át, egy új kulturális központot létrehozva – lehetőségem adódott elmélyedni az általam addig csupán felületesen ismert és talán kicsit érdektelennek tartott terület történelmében. Részletes történelmi leírás helyett azt a néhány elsődleges és meghatározó lépést szeretném csupán leírni, ami egy várfalat kívülről ölelő, azt összefogó "végtelen gyűrű" tervének megszületéséhez vezetett.
Az animáció alatt hallható sófár hangja, annak jelentése szellemében teljesen egyezik építészeti szándékommal. Sok egyéb mellett a mai napig számvetésre figyelmeztet mindannyiunkat.
Megdöbbentő élmény volt Zolnay szövegeit olvasni arról, ahogy 1964-ben megtalálta és kiásta a Mendel Jakab által 1461-ben építtetett kéthajós, gótikus zsinagógát. „Magát a feltárt Nagy-Zsinagógát – anélkül, hogy teljes feltárását végrehajtottuk volna – 1966-ban anyagi okokból, a helyi Házkezelési Igazgatóság költségén, oly módon temették vissza, hogy három pillérét faltól-falig, a pillérektől egy-egy méter távolságra beton védőépületbe helyezték" – írja a régész.[1] Ezt a betemetett zsinagógát ástam ki számtalanszor gondolatban, hogy tervemben visszaadjam méltóságát. Ha ez teljes pompájában nem is lehetséges, a szándékom az volt, hogy létrehozzak körülötte valamit, amiben tobzódnak az érzések a tisztelettől és alázattól kezdve a szégyenen át a megbánásig.
A térben értelmezhető történelmi hely ily módon történő körvonalazása nem a szépen kopott macskakövön lépegetve válik keresztül-kasul bejárhatóvá, hanem ettől elemelkedve, egy előre megszabott pályán. A körülbelül 4,5 km hosszú, XXI. századi technológiával létrehozott útvonal, ami érintetlenül hagyja az évszázados lerakódásokat, mégis izgalmasan, sok ponton enged hozzáférést a várnegyed rejtett vagy kevésbé rejtett rétegeihez.
Zolnay írásaiból nyertem mindennemű információt a zsinagóga elhelyezkedését, feltáráskori állapotát illetően. Ezekből kiderül, hogy amikor 1364-ben a Nagy Lajos király által négy évvel korábban elűzött budai zsidóság visszatérhetett Budára, régi házaik már keresztény főnemesek tulajdonában voltak. A vár délnyugati részéről ekkor került át egy új zsidó negyed a “hegyi város" északi részébe, a mostani Táncsics Mihály utcába, az addig a király kezében lévő nagy-kúria, vagy németül Kammerhof szomszédságába.
Mátyás király volt az, aki az évszázados zsidóbírói intézményt megszüntetve a Mendel családra támaszkodva zsidó prefektust helyezett kamaraszolgái élére. Erre az időszakra esik a budai Nagy-Zsinagóga megépítése (1461), ami hűen tükrözi a XV. századi magyarországi zsidóság megbecsülését, és aminek nincs párja ma meglévő gótikus emlékeink között. Zolnay így ír róla: “…a Mátyás kori hazai építészetnek és belső épületplasztikának egyedülálló emléke." Az egykori előkelő magyarországi zsidóság központjának rangos egyháza volt, a budai késő gótika egyik legszebb példája.[2],[3]
A várhegy évszázados történelmének ezernyi darabját, lerakódását a bástya falán kívül futó szalag fogja össze jelképesen. A zsinagógához legközelebb eső bejárata a régi zsidó negyed területén, a Táncsics utca felől van, de az útvonal pozíciójának köszönhetően helyenként a hegy márgarétegében létrejött várbarlangokhoz vezet be, amik hol főszereplői voltak a vár történelmének, mint az elrejtett kórház a második világháborúban, hol méltatlanul elfeledett rétegévé váltak. Fém szerkezete rácsos járófelületével, réz palástjával körülöleli, összeköti az egész hegyi városrészt. Ezen a szalagon, mint egy rámpán kényelmesen sétálva közelíthető meg a zsinagóga.
1686 szeptember 2-a Buda ostroma és egyben a zsidóság gyásznapja. Egy úgynevezett “tüzes labda" robbantotta szét a zsinagóga huszonnégy hatalmas rétegkövét, beomlásakor maga alá temetve 72 embert, köztük gyerekeket, nőket, férfiakat. Az összeomlott épületet nem hordták el, hanem romjaira több méter vastag törmeléket hordtak. 1964-ben Zolnay László a Táncsics utca 23. szám alatti épület kertjének északi végében megtalálta a zsinagóga monumentális maradványait és egy éven keresztül végezhette a zsinagóga kiásását egészen addig, amíg felsőbb utasításra, a teljes feltárás befejezése előtt vissza kellett temetnie. Az ő munkájának köszönhetően, részletgazdag leírásain keresztül elsőkézből ismerhetjük meg a hely történetét.
Az azóta is a föld alatt, 4,5 méteres mélységben jobb sorsát váró zsinagóga tervezésem kiindulópontja, melyhez Zolnay egyik gondolatát vettem alapul: “El kell távolítani róla azt, ami felesleges." Ezt szem előtt tartva igyekeztem nem erőszakosan közelíteni a helyhez, hanem egy szinte éteri réteget létrehozni köré, ami vigyázza és őrzi a zsinagógát.
Ezekből az érzésekből született a kiásott és betonfalakkal körülvett romok fölé az azokat mintegy átkötöző géz gondolata, ami úgy vált építészeti anyagommá, hogy azt gipszbe mártottam és száradása után a megszilárdult gipsz hol kitöltötte, hol szabadon hagyta a szálak közti teret. Ezzel a megszilárdult gézzel hoztam létre azt a hártyát, amivel bekötözöm a zsinagóga évszázados sebeit. Ez az anyag megjelenik úgy a zsinagógánál, mint a várfalat körülvevő gyűrűn. Anyaga réz: egy ősi anyag, ami az arany színéhez legközelebb állva szimbolizálja az isteni hatalmat, egyfajta örök értéket képviselve. Nem mellékes szempont volt ennél az anyagválasztásnál, hogy az idő nyomot hagy rajta már néhány hónap elteltével, ami újabb gondolatokat, érzéseket ébreszt.
A zsinagóga megmaradt romjait mintegy fél méterrel lesüllyesztett kerengővel veszem körül, ezzel kiemelve a zsinagóga terét, hangsúlyozva a tér szakralitását, érinthetetlenségét, ahova a látogatók nem léphetnek, csak körbejárhatják azt. A betonfalak monoton nyersességükkel méginkább a rom felé irányítják a figyelmet. A belső teret függőlegesen leengedett gézdarabok választják el a külvilágtól, egymástól változó távolságban eltolva olyan fedésben, hogy szemből nézve egy összefüggő gézfalat alkotnak.
A géz a tér fedésén két rétegben jelenik meg. A belső réteg, ami a hajdani zsinagóga kupolájának körülbelüli méreteit jeleníti meg a hajdani boltváll magasságáig függesztve a térbe; és egy külső, a tető szerkezetét eltakaró héj. A tartószerkezet visszatükrözi a zsinagóga alaprajzának geometriáját és a hosszanti teret ketté osztó három oszlop felett nyitott.
Reményeim szerint a terv magáért beszél, mondanivalója egyértelmű: történeteinket nem halottként elásni, betemetni kell, hanem a lehető legméltóbb módon vigyázni, ellátni és őrizni azokat, hogy más formában, jelentésben tovább élhessenek.
Diószegi Denisa
[1] ZOLNAY, LÁSZLÓ: Buda középkori zsidósága és zsinagógáik. Budapest, Statisztikai Kiadó, 1987.
[2] ZOLNAY, LÁSZLÓ: Buda középkori zsidósága és zsinagógáik. Budapest, Statisztikai Kiadó, 1987.
[3] ZOLNAY, LÁSZLÓ: Az elátkozott Buda, Buda aranykora. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1982
Szerk.: Hulesch Máté