Hív a vasút, vár a MÁV! Kiállítás a vidéki vasútállomások 1945 utáni újjáépítéséről
Január 31-ig látható az MTA Humán Tudományok Kutatóházában az a tárlat, amely Tamáska Máté kurátori munkájával hazai építészetünk egy kevéssé kutatott fejezetét, a vasútállomások háború utáni újjáépítését mutatja be. A kiállításról Domak Zsófia és Hauser Nikolett írt az Építészfórumnak.
Főként Kubinszky Mihály munkásságának köszönhető, hogy a vasúti állomásépítészetünkről komoly publikációk állnak rendelkezésünkre. Az „Újjáépített vidéki vasútállomások” tárlat is nagyban támaszkodik Kubinszky eredményeire. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ forrásanyagaiból, valamint korabeli fotókból építkező kiállítás végigkalauzol minket a 20. század közepének vasúti építészetének főbb „állomásain”.
A táblák öt témát mutatnak be. Az elsőben az előzményeket ismerhetjük meg, az 1940-es évek irányzatait: a historizáló (pl. Szekszárd, Déda) és a funkcionalista (pl. Kiskunfélegyháza, Kőbánya-Alsó) stílusokat. A második rész a háború utáni újjáépítés alapelveit mutatja be, majd stíluskategóriánként haladva az egyes szekciók a funkcionalizmust, a szocreált és a visszatérő modernt tárgyalják.
Vidéki városainkban az utánpótlásvonalak megbénítása érdekében a szövetségesek elsősorban a vasútállomásokat és környéküket bombázták. 1945 után a szovjet hadseregnek elemi érdekévé vált a kelet-nyugati folyosó korszerűsítése. Ennek is betudható, hogy Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Hatvan, Győr, valamint Székesfehérvár állomásait kibővítették. A sérült állomások sorsáról (bontás vagy felújítás) tehát kevésbé az épületek tényleges műszaki állapota, mint inkább a katonai-logisztikai szempontok döntöttek. Jól látható ez pl. Nyíregyházán, ahol a korai fotókon a hátrahúzott új állomásépület előtt még néhány évig állt a régi indóház sérült épülete is.
A második világháború bombázásai után elsőként 1948-ban a sárbogárdi vasútállomás épült újjá, Kajdi Ferenc tervei alapján. Ugyanekkor a MÁV tervpályázatot hirdetett az ország további leromlott állapotú állomásépületének újjáépítésére. A kiállítás bemutatja a korabeli bírálati szempontokat, az elvárt helyiségek funkcióit és kapcsolatait bemutató sillabuszokat.
A negyvenes évek második felét a funkcionalizmus előretörése jellemezte a historizáló törekvésekkel szemben. Különösen értékes forrást jelent Emőd bemutatott állomásépületének két terve. Az első még magas tetős, historizáló modort mutat, míg a második az alaprajz apró változtatása mellett egy kordivatnak jobban megfelelő, lapos tetős, funkcionalista épületet ábrázol.
1948-50-ben tehát a funkcionalizmus jegyében indultak meg a felújítások, újjáépítések, de 1950 után a szocialista realizmussal visszatért a historizálás. Ez a stílus legtisztábban Dunaújváros, Győr és Székesfehérvár vasútállomása esetében érvényesült. Noha a korszak törekvéseit az építészettörténet sokáig tévútnak tekintette, a bemutatott állomásépületek láthatóan szervesen illeszkednek az örökölt városszerkezeti adottságokhoz. A székesfehérvári állomás tágas, parkosított teret fog össze, ahol találkozik a város és a régió, s ahol egyszerre érvényesül a belvárosba vezető sugárút monumentalitása és az állomás nagyvilágra nyíló kapuja.
Az ötvenes évek második felében visszatért a modern építészet. Ennek jegyében készült el a debreceni és a szolnoki vasútállomás. Miközben Debrecenben még érezhető a korábbi historizáló korszak, a szolnoki állomás anyagában és belső térstruktúrájában is egy új vasúti miliőről tudósít. Az állomástér megmaradt ugyan, de a park funkció fokozatosan visszaszorult, helyét a forgalmi szempontok vették át. Az állomás épületén belül pedig jelentőségüket vesztették az utazás ünnepélyességét hangsúlyozó várótermek és vasúti éttermek, hogy helyüket a gyors áthaladást segítő át- és aluljárók, gyorsbüfék vegyék át.
Manapság, mikor a szakirodalom a vasút reneszánszáról beszél, miközben a pláza-pályaudvarok miatt (a témáról lásd Bán Dávid kötetét, „Utazás a pályaudvar körül: az első indóháztól a plázaudvarokig”) szinte teljesen eltűnni látszik a vasút hagyományos karaktere, különösen fontos tudatosítani örökségünk értékeit. Sokszor ugyanis éppen a vasúti reneszánsz maga, a „gyorsabb és korszerűbb vasút” követelménye pusztítja el az emlékeket, mint történt az a székesfehérvári irányítótorony esetében.
Domak Zsófia – Hauser Nikolett
A kiállítás megtekinthető az MTA Humán Tudományok Kutatóházában (H-1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.) 2020 január 31-ig. Kurátor: Tamáska Máté.
Szervező intézetek: Magyar Nemzeti Levéltár (projektgazda), Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet, Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és a TÉRTÁR Térformák Társadalomformák Könyvsorozat és Kutatóműhely. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
A kiállítás kiegészítése a lengyel és német városok újjáépítésével foglalkozó vándorkiállításnak, amelynek anyaga ugyancsak megtekinthető az MTA székházában. A két kiállítást korábban a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében láthatta a közönség 2019. október 31. – nov. 10. között.
