Hófehér Öltöny — GTC White House

Elegáns felöltőben hódít a GTC White House Váci úti komplexuma. Erre van Budapestnek szüksége: attraktív válaszokra a műemléki állomány és a fejlesztések fúziójával.

A Váci úti építkezéseket említve nekem mindig egy 1944-es fotósorozat villan be, amely a szőnyegbombázások után készült az angyalföldi ipartelepről. Talán arra emlékeztet, hogy mennyi mindenen ment át ez a környék: Volt már az ipar hazai fellegvára, túlélte a háborús pusztítást, de a rendszerváltást követően üzemei nem maradtak versenyképesek. A környék elnéptelenedett, és ebből a tetszhalotti állapotból a város legkapósabb irodanegyedévé tudott válni. Vajon fel lehet-e még fedezni némi nyomát ennek a történelmi sokszínűségnek?

Vannak még tanúk

Ma már szinte egy kezünkön meg tudjuk számolni a fennmaradt gyárépületeket, amikkel az irodaboom kiaknázóinak bizony nehéz mit kezdeni. Védettségüket az indokolja, hogy típusuk utolsó képviselőiről van szó, biztonságot azonban ez sem jelent: a Danubius Hajógyár egyik csarnoka sokáig árválkodott a Meder utcában, ritkaságnak számító faszerkezete ellenére mégis le kellett bontani életveszélyes állapotára hivatkozva. Nagy valószínűség szerint ez a sors vár a Népszigeten álló gyáregységekre is. Túlélt mindent viszont a Schlick gyár Váci úti telephelye. A Kádár-korszak alatt a Hajtómű- és Felvonógyár egyik telephelye volt, a rendszerváltás után pedig bútoráruházként használták a tereit. A dinamikus irodapiacnak köszönhetően a GTC ingatlanfejlesztői felvásárolták és természetesen a lehető legtöbb négyzetmétert akarták kihasználni a telken. 

Az első ruhapróba

A feladatra a KÖZTI-it és a stúdióvezető Tima Zoltánt kérték fel. Csapatával 2008-ban a faszádizmus olyan stílusával álltak elő, mely a homlokzat kiragadott részletére csupán ékszerként tekint. (A típusra közeli példa egy Lotus Architecti által jegyzett zaboki hotel terv Horvátországban, vagy a T2A által megálmodott Bem Palace projekt.)

Erről a verzióról Tima Zoltán fogalmazott frappánsan: „mintha két számmal kisebb ruhával akartuk volna felöltöztetni az épületet." Ha nem is szerencsére, de a 2008-ban kitört gazdasági válság gátat szabott a megoldásnak. Később új idők jöttek, egy új ingatlanpiaci fellendüléssel, új Váci úttal és új GTC vezetőséggel is. Számukra a főhomlokzat megtartása nem volt napirenden, de az építészek meggyőző ereje másfelé terelte az irányt. Ehhez az eredményes párbeszédhez nem csupán az alkotók urbanisztikai érzékenysége, de a befektetők kulturális intelligenciájára is szükséges volt. A meggyőzés olyan sikeres lett, hogy a régi homlokzat felkerült az irodaház logójára is.

Mintha csak rászabták volna

Bontás persze történt. A telek hátsó részére eső földszintes architektúrákat nem tartották meg, csupán a kecses tengelyekkel tagolt századfordulós, emeletes csarnokot. Olyan kompromisszumról van szó, ami jó volna, ha legalább a fővárosban futó ingatlanfejlesztéseknek felét jellemezhetné.

Tudjuk jól, hogy az ember több időt tölt a munkahelyén, mint a családjával. Az irodák mérföldköveinél a magánszféra kialakítása a nagy közösségi irodaterek megalkotásával vetekedett. Gondoljunk a Johnson Wax Building nyílt belső magja (1937), vagy a Herman Hertzberger által tervezett Centraal Beheer (1974) térkialakítás közti különbségre. Ma azok a raszteresen szerkesztett irodák hódítanak, ahol az alaprajz a bérlők kedve szerint formálhatóak. Ez egy pozitív rendszer, de tegyük szívünkre a kezünket. Sokan dolgoznánk inkább monumentálisabb, történelmi terekben. Ez az irodaház mindkettőt tudja. A patinás csarnok szegecselt rácsostartókból épülő galériás struktúráját is megőrizték, de felszabdalás helyett a fejlesztők inkább csak egy cégnek szeretnék ezt a területet kiadni, melyre akad is jelentkező.

Képzeljük el az építészeti kihívást: ki kell szolgálni a megbízó területigényét, reflektálni kell egy műemléki épületre, idomulni kell az építészeti környezetre - a szomszédos, Vincze László által tervezett DC irodaház ehhez feladta a leckét – és közben saját korának építészeti minőségét is létre kell hoznia a tervezőknek. Tima Zoltánnak már van tapasztalta a műfajban, hiszen a vizafogói River-Loft projekt is az Ő nevéhez köthető. Faszádizmus helyett körbeépítették a házat, mely nem idegen az európai fejlesztésektől, Chelsea-ben szintén egy régi felvonó gyár központi épületét fogják körbeépíteni Richard Rogers tervei alapján.

Az újonnan épült rész helyiségei három lépcsőház köré szerveződnek. Bár az irodaházban bérlő Black-Rock hatalmas felirata paradoxon, homlokzatai fehér öltönyként ölelik körbe a régi csarnokot. Az illeszkedés nem szerves, nyilvános fedett passzázsokkal kapcsolódik a régi és új textúra. Vizuális izgalom is adódik a sűrű, feszes elosztású nyílásoknak köszönhetően, reflektálva a régi épület ablakaira. 

A tetőn zöldfelületet alakítottak ki, ahol gépészetnek nyoma sincs. Ezt a pozitívumot nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ismét építész és tulaj követendő egyetértésén múlt, hogy az elrejtést sikerült a hasznosítható terek feláldozásával megoldani. A hófehér irodaház így válik kompakt, feszes és harmonikus egésszé, a Váci út legszebb barnaberuházásává a Láng Gépgyár megmaradt épületeivel szemben.

Pleskovics Viola