Programok

Hogyan épülhet nyolc naponta egy emelet? - továbbképzés

2018.04.19. 13:24

A MEVA egynapos szakmai továbbképzése építészeknek és kivitelezésben dolgozó szakembereknek szól, és a magas-és mélyépítési zsalurendszerek tervezését, elméleteit érinti megvalósult hazai és nemzetközi példákon keresztül. A képzést május 11-én tartják.

A Baselben épült úgynevezett "Bau1" torony a maga 178 méteres magasságával Svájc legmagasabb tornya lett, maga mögé utasítva a 126 méter magas korábbi csúcstartót. A kivitelezést a nagy magasságokban is a teljes biztonságot nyújtó MEVA MAC automatikus önkúszó zsalujával végezték, amely kifejezetten csendesen és szinte észrevétlenül halad egyre feljebb. A MEVA mérnökei számára a megoldandó kihívást az épület felfelé keskenyedő kúpos geometriája jelentette.

A szakmai napon bemutatjuk az automatikus új önkúszó zsalu működését, illetve az alkalmazott különleges biztonsági rendszereket. Továbbá szó lesz a Dagály Úszóaréna szerkezetépítéséről és a Liszt Ferenc Repülőtér új utasfogadó csarnokának építéséről is.

A félnapos, elméleti és gyakorlati részből álló, számos esettanulmányt felvonultató szakmai továbbképzés a monolit vasbeton szerkezetek tervezési és kivitelezési kérdéseit, valamint az e szakágban is alkalmazható környezettudatos építési megoldásokat, többek között a számtalanszor újrahasznosítható zsaluhéjak kérdését járja körül.

A tervezéselmélet és az alkalmazástechnika után megtekinthetjük a helyszínen a parkolóban kiállított zsalurendszereket és látványbeton megoldásokat, ezzel is megfoghatóvá téve a korábbi elméleti példákat.

A továbbképzésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletes program és regisztráció itt

MÉK: 1 pont (2018/96)

Időpont: 2018. május 11., 10:00-14:30 (Regisztráció: 09:00-tól)
Helyszín: Aquaworld Resort Budapest (1044 Budapest IV. kerület, Íves út 16.)