Technológia

Hogyan lehet egyszerű tetővel rangos díjat nyerni?

2016.05.11. 10:16

A Creaton Tetőszépségversenyének első díját idén Katona Szabolcs vihette haza, aki egy családi ház tetőjét készítette el Siófokon, DOMINO NUANCE matt fekete engóbozott tetőcseréppel. A díj kapcsán Katona Szabolcs, a Tetőszépségverseny 2015. első helyezettje válaszol.

Idén ugyan valamivel kevesebb, de az elmúlt évekhez képest számos, egyformán kiváló pályamű érkezett. Ezek között valóban csak igazi apróságok sorolták az egyiket a másik elé.” Ezekkel a szavakkal értékelte dr. Tóth Elek, egyetemi docens, a zsűri elnöke a Creaton Tetőszépségversenyének idei mezőnyét.

Az első díjat idén Katona Szabolcs vihette haza, aki egy családi ház tetőjét készítette el Siófokon, DOMINO NUANCE matt fekete engóbozott tetőcseréppel. Dr. Tóth Elek a pályázatot úgy értékelte, hogy a tető egyszerűsége ellenére egyedi megoldásokat látni rajta, ráadásul a kivitelezést a beépített és nem ráépített napelemek is nehezítették.





A zsűri elnöke értékelésében tető műszaki megoldásai között kiemelte az átszellőztetett vápa kialakítását, a vápadeszkázat melletti vízelvezetés fém profillal és ráragasztott fóliával történő megoldását. Az ellenléc és a vápadeszkázat között hézag szolgálja vízlefolyás zavartalanságát és eltömődés akadályozását. A lécek között rátétlécek a fémlemez vápa szélesebb felfekvésének biztosítását szolgálják.

Katona Szabolcs a díj átvételekor elmondta, hogy örül a díjnak és meg is lepődött, hiszen ő úgy érezte, hogy egy egyszerű tetőt épített, igaz jól és szakszerűen. A nyertes véleménye szerint is az általa készített tető egyszerű vonalvezetésű. Így arra a kérdésre, hogy lehet egy ilyen rangos pályázaton egyszerű tetővel nyerni, a szakember így felelt:

„A zsűrinek minden bizonnyal az nyerte el a tetszését, hogy mindent az elejétől a végéig maximálisan megcsinálunk, minden apró részletre nagyon odafigyeltünk. De ez nem egyedi, minden alkalommal törekszünk a tökéletesre, hiszen az ügyfelek igen magas elvárásokat támasztanak velünk szemben. De mindez nem elég…” – folytatta a magát maximalistának tartó nyertes, aki ha a tökéletességre törekvő javaslataival a megrendelő nem ért egyet, akár vissza is utasítja a munkát. - „Jól kell fotózni a munkamenetet. A munka során nagyon sok részletfotót készítettünk, amin minden látszik, ami szakmailag fontos, de a nagyközönségnek gyakran láthatatlan.” – tette hozzá Katona Szabolcs, aki a szakmai hitvallásáról azt is megosztotta velünk, hogy nem a munka nagyságrendjét nézi, hanem hogy az szakmailag korrekt legyen.




A Katona Tető több generációs családi vállalkozás. 1947-ben a nagypapa alapította cégben az elmúlt közel 80 évben a család több tagja, testvérek, unokatestvérek dolgoztak. 1996 óta a szakember egyedül viszi a vállalkozást, általában 4-5 fővel dolgozik és döntően Siófok 50 km-es körzetében vállalnak ács, tetőfedő és bádogos szakkivitelezést. A szakember a családi vállalkozás egyik komoly elismerésének tartja az 1997-ben elnyert, „50 éve Somogyért” emlékplakettet, de legalább ennyire büszke arra, hogy az évek alatt nagyságrendileg 40 tanuló került ki a kezük alól.

A nyertes siófoki tetőhöz használt Creaton cserép a sajtolt modellek egyik népszerű változata, az egyenes vonalú, sík Domino, amellyel a szakember már többször dolgozott, így a cseréptípushoz illeszkedő kiegészítőket is jól ismerte. Egyedül az ezúttal első alkalommal beépített napelemek használata jelentett kihívást.





A tető különlegessége tehát, hogy integrált, 6 kilowattos mini-naperőmű paneljei kaptak helyet a tetőn, mégpedig a Solezia napelemek felhasználásával. A megújuló energiaforrást hasznosító panelek nem a cserepek fölé, hanem azok helyére, a cserepek közé kerülnek, integrálódva a tetőfelületbe. Egy-egy panel 8 cserép helyét foglalja el. Az összesen 62 panelből a tető minden síkjára jutott, így azok a nap minden szakában gyűjtik az értékes napenergiát.

Legyen kicsi vagy nagy a tető, legfontosabb a minőségi munka. Ezt tudják is rólunk, így minden megbízónk ajánlás útján érkezik, a cég hírneve szájról-szájra terjed. Remélem ez még sokáig így lesz.