Hol a köztér?

A főépítész konferenciával foglalkozó minisorozat margójára kívánkozik egy vélemény, amely a magyarországi közterek állapotáról, mondhatnánk: közállapotáról kíván néhány gondolatot elmondani. Hyde Park híján a „virtuális köztérbe”, azzal az igénnyel, hogy az ne csak a pusztába kiáltva legyen hallható. Bardóczi Sándor írása.

A XV. Országos Főépítész Konferencia címe ugyan a kulturális alapú városfejlesztésről szólt, de ezen belül is kiemelt szerepet kapott a diskurzusban a köztér. Hogy mást ne mondjak, magának a konferenciának az előzetes anyaga is ezzel a kiemeléssel kezdődik: „a közterek és közösségi terek a kreatív fordulat katalizátorai”. Ha feltételezzük, hogy e mondat nemcsak frázis, hanem van némi igazságtartalma is, akkor azt is joggal feltételezhetnénk, hogy Magyarországon a köztereknek és a köztér fejlesztésére, rendezésére, fenntartására irányuló szakmapolitikáknak kiemelt, megkülönböztetett szerep jut, illetve e területen minden a legnagyobb rendben van.

Bodonyi Csaba DLA, Berényi András és Sáros László DLA saját főépítészi tapasztalataikat összegzendő írták le a főépítészi konferencia szakmai hangjait feldolgozó minisorozatunkban, hogy milyen hatalmas gondok vannak, micsoda ellentétek feszülnek az építésügyi főhatóság és a szakmagyakorlók között, mennyit ártott az eszetlen „gyorsítás” e téren, mennyire szükség lenne arra, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. Saját szűkebb szakmámból (a tájépítészet területéről) is gyakorta áramlanak felém erősebb vagy erőtlenebb, ám minden esetben nagyon kritikus hangok azzal kapcsolatosan, amit a tervezők a köztér tervezéseik során megélnek és elszenvednek az engedélyezési, (avagy újabban a nem engedély köteles), közbeszerzési, ötlet-és tervpályázati, pályázati eljárásokban. Ezekből bizony kiderül, a közterületen bizony semmi nincs rendben.

A településrendezésből levezetett kategorizálás idejétmúltsága
Nézzük kezdetnek a településszerkezeti terveket, és keressük meg rajta települési köztereinket, közterületeinket. Már itt durva, részleges negligálásával találkozunk a köztérnek, hiszen vagy mint zöldterület területfelhasználási egység jelenik az meg zöldre bepingálva, vagy foltszerűen meg sem jelenik. Azaz „nem hely” marad, mint közlekedési terület, és csak vonalas jelkulccsal jelzett némi – kizárólag közlekedési szempontú –osztályozás. Szerkezeti tervek szintjén ott tartunk, hogy jelenleg a közterületnek még az összterületét sem tudjuk (vagy muszáj) megmondani, hiszen szerkezeti szinten ez üres hely még egy térinformatikai feldolgozásban is. Pláne nem tudjuk, ismerjük meg más paramétereit.

Folytassuk a vizsgálódást a szabályozási tervvel. A köztér „skatulyázása” itt is részrehajló, viszi tovább a zöldterületi (Z-KP vagy Z-KK), vagy a közlekedési és közmű terület (KL-KT) kategorizálást. Azaz azokat a köztereinket, amelyek történetesen nem megfeleltethetők a közkerti vagy közparki kívánalmaknak, hanem mondjuk csupán fásított, vagy éppen teljesen növényesítés nélküli közterek, azokat egy valóban nagyon fontos, de mégiscsak egyfunkciós kalap alá rendezi, vagy máshonnan nézve szimpla közlekedési területté degradálja. Miközben azt várjuk el – és egyre inkább ez a vonal erősödik – köztereinktől, hogy azok multifunkciósak, otthonosak, többcélúak, barátságosak, identitást tükrözők legyenek.

A főépítészi konferencián Wessely Anna felvetítette Giambattista Nolli 1748-as, rézbe metszett óriási Róma-térképének (a La Pianta Grande di Roma-nak) az egyik részletét, amelyen a Piazza Navona foltja rajzolódik ki. E részlet láttán eltűnődtem magamban. Ha ez az emblematikus tér – ami formájában őrzi régi funkcióját, az ókori kocsijátékok cirkuszi terét (hippodrom), és amely a reneszánsztól kezdve koronként váltakozva kivégzések, cirkuszi játékok, piacok, fesztiválok színtere volt – a mai Magyarországon állna, akkor a szabályozási tervlap szintjén rá kellene írnunk könyörtelenül a betűkódot: KL-KT. Valószínűleg nem én lennék az egyetlen, aki egy ilyen kényszert neobarbarizmusnak gondolva, a felírás után sokáig nem szívesen nézne tükörbe. Pedig hány ilyen emblematikus terünk van magyar városainkban is, amelyek – kényszerűen – megkapják e címkét? Az OTÉK szintjén tehát egy városi tér, amely az összejövetelek és a városiasság színtere, nem lehet egyéb közlekedési térnél. Eszembe jutnak történelmi korszakok, amikor három ember összeverődése már tiltott gyülekezésnek számított: talán ezt őrzi filozófiájában az OÉSZ-ből átkerült kategorizálás ily alacsony szintje?

Tervezési jogosultságok káosza a köztértervezésben
Vessünk most egy pillantást az ötlet- és tervpályázati rendszerekre és a jogosultsági kérdésekre. Nem egy olyan önkormányzati kiírás született az elmúlt időszakokban, amely az É tervezési joghoz kötve hirdetett meg köztértervezési feladatot, holott az É tervezési jog szövegszerűen a köztértervezést ugyanúgy nem tartalmazza, mint egyébként az összes többi lehatárolt tervezési jog sem. Valami joghézag van itt, amelyet az önkormányzati értelmezés önkényesen avagy automatikusan fordít le helytelen és hátrányos megkülönböztetéssel élve – a köztértervezésben egyébként jelentős új eredményeket felmutató – társszakmákkal szemben. Ezek mellett rengeteg olyan közbeszerzési kiírás tapasztalható, ahol a köztértervezés, mintegy jelentéktelen mellékletként hozzá van csapva egy-egy a térfalat alkotó épület, vagy épületegyüttes tervezési feladatához, nem adva meg azt a tiszteletet a köztérnek, ami egy önálló entitásként fogalmazhatná meg viszonyát a térfalaihoz.
A dolgot tovább cizellálja, hogy a Magyar Mérnöki Kamara (tehát nem az Építész Kamara) kötelékébe tartozó KÖ-T tervezési joggal rendelkező közlekedésmérnökök közúti kapcsolattal rendelkező terület esetén (szinten minden köztér ilyen) – joggal – lépnek fel tervezőként. Közben a településtervezők körében is erősödnek azok a hangok, amelyek a köztértervezés jogát (annak komplexitása miatt) maguknak követelik. Az általános zűrzavarban azonban nincs válasz a jogosultságok terén arra a kérdésre, hogy ki tervezhessen közteret és ki lehessen annak generáltervezője? Vezető tervezője már nem – hisz ezt a címet (ki tudja mi okból?) – már nem lehet megszerezni, bár egyébként számos ezekkel nem szinkronba hozott jogszabály hivatkozik rá, mint létező kategóriára.

A köztértervezés mai eredményei a továbblépést sürgetik
A köztér tervezése – ez meggyőződésem – az egyik legnehezebb tervezési feladat, mivel annyi használó, tulajdonos, funkció, igény, adottság, réteg és érdek jelenik meg rajta, és ez a feladatot az őrületig bonyolulttá teszi még akkor is, ha az műszakilag egyébként egyszerű lehet. Ennek okán nem hiszem, hogy automatikusan képes azt akár egy építész, akár egy tájépítész, akár egy közlekedésmérnök, akár egy településtervező jól megtervezni, pusztán saját diplomájának, végzettségének, szakmai tudásának birtokában, Némi rutin, empátia, beleérzés, a megalapozott települési jövőképekből, víziókból kiinduló elemzési igény, a térhasználók tanulmányozása és valami megmagyarázhatatlan plusz nélkül nincs, nem létezhet jó köztér.

Indokolt lenne tehát egy olyan új tervezési jog megjelenése, amely erre az egyre cizelláltabb, és több képzési rendszer felől is megközelített szakterületre fókuszál. Ez a gondolkodás az Egyesült Államokban már korábban elindult: a Harvard Egyetemen (amely a szó eredeti értelmében Universitas) például az építészeti, a tájépítészeti és a településtervezési szakirányokból jövők összeforrasztásával egy új szakmát hozott létre, amelynek a neve ott: urban designer. Ma Magyarországon e szakterületek diákjai még csak közös tervezési feladatok szintjén sem találkoznak képzésük közben egymással, nemhogy egy ilyen szakterületnek akár csak a körvonalai és láthatóak lennének.

Nem lenne azonban ördögtől való egy ilyenfajta, szabadtér-építészeti tervezési jogosultság bevezetése a kamarán belül, ehhez viszont az eddig végtelenül merev, és a szakma felől érkező kérésekre érzéketlen építésügyi főhatóságunk füleit kellene tisztára mosnunk. Nem a tájépítészektől (erről már bennünket leszoktatott az egykori NFGM), hanem egyes települési építéshatóságokon dolgozó emberek szájából hangzott el a mostani főépítészi konferencián az is, hogy miért nincs önálló műszaki ellenőri, felelős műszaki ellenőri jogosultsága például a tájépítészeti szakterületnek, amikor láthatóan ezt a feladatot a mostani műszaki ellenőri kör nem képes megoldani. (Egyébként azért nincs, mert az építésügyi főhatóság máig érvényes, de csak szóban közölt állásfoglalása szerint erre semmi szükség).
Ugyancsak derékba törött még a munkaanyagok szintjén egy korábbi, igen jó szándékú minisztériumi szintű kezdeményezés is, amely a közterületi zöldfelületek, közterek, közterületek eleddig meglehetősen elégtelen építési engedélyezési feltételeit kívánta cizellálni neves és a témában jártas gyakorló szakemberek segítségével. Mindezt szintén elmosta a „gyorsítás”, sőt még inkább visszavett a közterületi minőségből. Nyílván a köztérre kiterjesztett építési engedélyezési eljárások gátolták uniós pénzek gyors elköltését, olyan jelentéktelen faxnikkal is foglalatoskodtak volna, hogy telekrendezés, felszín alatti közművek és a tér tervének viszonya, akadálymentesítés, használói igények, satöbbi, satöbbi. Csupa „jelentéktelen ügy”, és már korábban bebizonyosodott: „közteret mindenki tud tervezni”.

Közterület-ga(ráz)dálkodás
Végezetül vessünk egy röpke pillantást arra, hogy a már megvalósult köztéren fenntartás tekintetében legalább rendet találunk-e? Ha így lenne, valószínűleg nem vezető népszerűtlenségi mutatónak számítana a szemetes, elhanyagolt, kutyagumival és galambürülékkel átitatott, vandálvert, kátyús, zöldfelületben szegény köztér megjelenése minden magyar városi statisztikában. Az általános (várospolitikusi) felfogás szerint a közterület (legyen az közpark vagy köztér) olyan forgalomképtelen „valami”, ami viszi a pénzt rendületlenül. Elátkozott hely. Persze ha kicsit megkapargatjuk a dolgot, akkor azt látjuk, hogy lenne itt pénz (mert fizetünk ugye parkolási díjat, mert van ugye különféle közterületfogalási díj, mert van ugye reklámbevétel, mert létezik ugye bírságolási rendszer), csak valahogy ez elvész egy hihetetlen sokrétű korrupcióval átitatott, feneketlen rendszerben. Árulkodó példa, hogy Budapest rosszul megfogalmazott, tizenegynéhány éves közterület-gazdálkodási rendeletében például az egyébként kiemelt közterületi kategóriába sorolt Margitszigeten 900 Ft-ba kerül egy sörsátor négyzetmétere – havonta! Cserébe arról sincs nagyon tudomásunk, hogy ez a 900 Ft hasznosul-e (vissza van-e forgatva) a közterületi rendszerbe.

A fentieket összevetem újra a főépítészi konferencia nyitó mondataival: a közterek és közösségi terek a kreatív fordulat katalizátorai. No jó, morfondírozom, de nem veszett itt el közben valahol maga a köztér?