Homlok-CSOK
Forr a levegő a 300 m2 alapterület alatti családi házak, az építési engedélyezés változása, a CSOK mellékhatásai körül az építész szakmán belül. Lesz-e szükség építészre a családi házak építésénél, vagy elég egy söralátétre firkantott skicc? Milyen hatásai lesznek az intézkedéseknek a települési térre? A hitek és tévhitek nyomában jártunk az epitesijog.hu által szervezett szakmai konferencián. Bardóczi Sándor írása.
Lázár János (építésügyért is felelős) miniszter már tavalyi - területi építészkamarákat végighaknizó – roadshow-ján elejtette egy-egy mellékmondatban, hogy a Magyar Kormány szeretné a 160 m2 alatti családi házak építési engedélyezését jelentősen leegyszerűsíteni, az építészekre több felelősséget rakni, cserébe viszont az építészeti díjszabás rendbetételével egyfajta életpálya modellt kínálni a válság által jelentősen megtépázott építésztársadalomnak. Az ebben a tálalásban még tetszetősnek mondható, minden eddigieknél kidolgozottabb építészetpolitikai program akkor még egy gyönyörű barátság kezdeteként is értelmezhető volt. Aztán 2015 évutóján robbant a botrány egy kormányablakokat népszerűsítő 18 részes reklámkampány sorozat formájában, amelynek két része az építési és a bontási engedélyekkel foglalkozott. Az építészt játszó karaktert egy simlis, jogszabályi kiskapuk alatt nekifutásból átbújó, az engedélyes tervet laza csuklómozdulattal (és kihúzófilccel) felülíró, ízlésficamos, akadékoskodó, kiállhatatlan „Mekk mesterként” festette le a rövidfilm, a kormányablakot kínálva fel eme pusztulásra ítélt parazita elleni hathatós védelemként.
A heves ellenreakció nem is maradt el, az építészek informális és formális csatornáikon keresztül szinte azonnal tiltakoztak a szakma ilyen torz megjelenítése ellen, így a 18 részes sorozat ominózus két része napokon belül elérhetetlenné vált a hivatalos YouTube csatornán. Igaz ettől még a kéményseprő, a festő, az autószerelő vagy több más szakma (amelynek érdekképviselete nem tiltakozott ilyen vehemenciával) még ugyanúgy maradhatott emberek vérén élősködő sarlatán a kormány(ablak) nézőpontjából.
Újabb atomcsapásként – immár egyértelműen a Rogán Antal fémjelezte új Miniszterelnöki Kabinetirodához köthetően – 2015 legvégén bontakozott ki a CSOK (azaz az új családtámogatási rendszer) gombafelhője, amelytől a kormány a születésszámok drasztikus növekedését várja az otthonteremtés deregulációja és emelt szintű állami támogatása mentén. A CSOK körüli – a szakmailag előkészítés alatt álló építészeti reformot alaposan keresztülhúzó - jogszabályváltozások pedig mélyen érintik az építési engedélyezési folyamatot, új helyzet elé állítják a szakmagyakorló építészt, valamint több ponton zárójelbe teszik az építésügyi törvényt, annak kapcsolódó jogszabályait és magát a helyi építési szabályzatot. Megjegyzendő, hogy az elmúlt évtizedbeli kormányzati deregulációs törekvések nem először állítanak merőben új helyzetek elé teljes szakmákat az építészek nagy családján belül sem: a belsőépítészek és a tájépítészek egyes munkáinak korábbi kivétele az építési engedélyezés hatálya alól, az ún. gyorsító csomagok vagy a régészet és a műemlékvédelem jogosítványainak megkurtítása is azt jelzi: a politika a rövidtávú anyagi vagy politikai hasznok érdekében kész a szakmaiság, a minőség, az örökségvédelem teljes vagy részleges feladására. Ebben az esetben is olybá tűnik, hogy sikerült kidobni a gyereket is a fürdővízzel együtt, éppen ezért óriási volt az érdeklődés a 2016 január 20-án a SZIE Ybl Építéstudományi Karon megtartott „Lakóépületek egyszerű bejelentése – mit tehet a tervező, mit vizsgál a hatóság?” című szakmai konferencia iránt. Az epitesijog.hu portál szervezésében megvalósul konferencia megduplázva is teltházas volt.
Az egyszerű bejelentés intézményéről a konferencián kiderült, hogy a nyilvánosságra hozatalát követően - a háttérben azóta is zajló minisztériumi ajtócsapkodások közepette – mára azért jelentős mértékben finomodott (bonyolódott). Habár a köztudatban a mai napig az él, hogy az - időközben 300 m2-es limitre felduzzasztott - új építésű családi házak esetén akár mellőzhető is az építész (hiszen a bejelentési dokumentáció még jelenleg sincs jogosultsági szabályokhoz kötve), annak tartalmi követelményeinek teljesítése aligha mellőzhetik a szaktudást és nem nagyon ugorható meg barkács üzemmódban.
A CSOK-al kapcsolatos laikus fórumokon ennek ellenére a mai napig a legjellemzőbb hozzászólás a „végre nem kell a tervezőnek fizetni”, ahogyan azt Dr. Jámbor Attila ügyvéd, az epitesijog.hu portál szerkesztője plasztikusan jelezte előadásában. Véleménye szerint a 300 m2 alatti új építésű családi házak esetében a tervezőnek minden eddiginél szigorúbb tájékoztatási kötelezettsége lesz a megbízója felé, amelyet jó ha a felelősségek tekintetében a tervezői szerződésében is megjelenít, ugyanis ha a produktum nem lesz jó, akkor az első, akit perelni lehet majd, az a tervező lesz. A projektcégek mögé elbújó kivitelezőt ugyanis lehetetlen lesz utolérni, megfogni, a hatóságok pedig többé nem tehetők felelőssé azért, amire engedélyt nem kell szerezni. Az építtetőnek tudnia kell, hogy az engedélyezési kötelezettség eltörlése nem azt jelenti, hogy megúszhatja a közműnyilatkozatok beszerzését vagy a szomszédok tájékoztatását, ahogyan arról is tudomással kell lennie, hogy a bejelentési dokumentáció tervei nem helyettesíthetik a kiviteli terveket, hiszen részletes rajzok nélkül egyetlen kivitelezőn sem számon kérhető a terv szerinti megvalósulás.
Ebben a folyamatban tehát az építész marad az egyetlen bizalmi partner, akire az építtető támaszkodhat, és aki a vállán viseli az elkészült objektum műszaki megfelelősége iránti felelősséget. Mindez pedig nemhogy olcsósítja, de – ha az építész felelősen jár el – drágítja a tervezést, viszont az építtető oldaláról szemlélve a számonkérhetőséget egyszerűsíti. Éppen ezért hívta fel az előadó a figyelmet arra nyomatékkal, hogy „kizárólag bejelentési dokumentáció készítése emelt szintű kockázattal jár az építész számára”. Új helyzet ez abban az értelemben is, hogy az engedélyeztetés kiiktatása miatt immár nem az építészeti dokumentáció miatt fog az építész felelősséget vállalni, hanem magáért az elkészült házért. Ugyanakkor egy esetleges problémára sok esetben nem a kivitelezés megkezdése előtt, hanem közben vagy esetleg jóval utána derül majd fény. Mindezek azért rendkívül fontos megállapítások, mert több előadó és hozzászóló is hangot adott annak a tapasztalatnak, hogy már folyamatban lévő tervezési munkák esetén is megkísérlik az építtetők az egyszerűsítésre és a csökkentett tartalmú dokumentációra hivatkozva megkurtítani a tervezési díjakat, részleges teljesítést kérve az építészirodáktól a kiviteli szintig elvitt műszaki tervezés helyett. Ezek a folyamatok pedig szinte megengedhetetlen mértékben, negatívan hatnak a produktum minőségére, az épített környezetre, az építésügyi perekben pedig eltolják a felelősséget a tervezői felelősség felé.
Dr. Szende Árpád építészmérnök, igazságügyi szakértő előadásából mindenki számára kiderülhetett, hogy az egyszerűsített bejelentési dokumentáció tartalmi követelményei (köszönhetően az utólagos mentési kísérleteknek) nem is annyira egyszerűek. A 456/2015 (XII.29.) Korm. Rendelet 1. számú melléklete ugyanis 31 kritériumnak (!) megfelelő dokumentációt kér a bejelentéshez 4 fő pontban. (helyszínrajz, utcakép, nézetrajzok 1:200 méretarányban és tervező nyilatkozattal megtámasztott műszaki leírás alkotják e négy pillért). Az előadó szerint ezeknek a kritériumoknak a teljesítése szakági tervezők és maga az építész bevonása nélkül lehetetlen. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar építőipari piacon tiszta árverseny van, amely a minőségnek nem kedvez, és ezek miatt a félresikerült projektek száma és az ezzel kapcsolatos jogi eljárások száma gyaníthatóan növekedni fog. „Tájékoztatás és tájékozódás!” Ezzel a jelmondattal üzent minden szakmagyakorlónak és építtetőnek arról, hogyan kell ehhez a helyzethez mielőbb alkalmazkodni.
A konferencia meghirdetett programjában – Markó Balázs DLA dékán tolmácsolásában – ugyan meg volt hirdetve a „építész és a helyi építési szabályzat kapcsolata” című előadás, de helyette sajnos csak egy nagyívű, a világ kortárs építészetével és filozófiai kérdésekkel kapcsolatos eszmefuttatást kaptak a hallgatók a dékántól, amely nem ért le a talajig. „Minden változás jó! Öröm, ha felnőttként kezelnek bennünket” – talán így foglalható össze Markó Balázs nemzetközi építészeti példákkal tarkított előadása a leginkább. Ez sokat elmond a tűrőképességről, de viszonylag keveset a HÉSZ és CSOK kapcsolatáról. Pedig ha valamiben a fentieknél is drasztikusabb változásokat indukál a CSOK, az éppen az urbanisztikai és a területi folyamatok, s pont ebben mutatkozik meg leginkább a sebezhetősége is.
A CSOK ugyanis első változatában negligálta (kivonta az építési jogszabályok hatálya alól) a településképi megfelelőséget, a szintterületi mutatót, a közművesítési minimum paramétereket, sőt a zártkerti ingatlanokon is fellazította az építési szabályokat. Ezzel a lépésével a helyi építésügyi szabályokat és az önkormányzati jogokat csorbította, olyan jövőbeli közművesítési, közszolgáltatási terheket róva az önkormányzatokra, amelyek akár össze is roppanthatják a gazdálkodásukat. A családpolitikai elképzelés zászlajára tűzte az önkormányzati infrastrukturális, energetikai, táji, természeti, termőföldvédelmi erőforrásokat legpazarlóbb módon felhasználó új építésű kertes családi házat. Indirekt módon ez a fejlesztéspolitika az olcsóbb telek irányába mozdítva újra felpörgetheti a válság és az átmeneti benzinár emelkedés miatt kifulladni látszó szuburbanizációs trendet, mesterséges szabályozókkal újraindítja az agglomerálódást Budapest és számos megyei jogú város vonatkozásában, ahol az ingázási terhelés, az urban sprawl jelensége (ezzel együtt a környezetterhelés) is felpörög, a zártkertek évtizedes problémái pedig tovább mélyülnek. Az intézkedéscsomag hatására építésügyi perek sorozata, hibásan megépített torzók, szabálytalan építésű, veszélyes, energiahatékonyság szempontjából visszalépő, szétterülő alvóvárosok jöhetnek létre, ha és amennyiben sokan elhiszik, hogy a CSOK egyszerűsíti az életüket. Több szakértő szerint az intézkedéscsomag nem érint olyan elsöprő népességet, amelynek hatására a születésszámban számottevő változás lenne majd mérhető, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy a rendelkezésre álló támogatási keretet az otthonteremtés szempontjából hatékonytalanul használjuk fel.
A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint ma Magyarországon 383 ezer lakás ténylegesen üresen áll. 2011 óta ez a trend a születés-halálozás ismert trendjei és az elvándorlás miatt csak még több üresen álló lakást hozhattak. Jó lenne a döntéshozókban tudatosítani, hogy a meglévő (településeken belüli) közmű-, közlekedési- és a puha infrastruktúrát csak azok a kompaktabb városok tudják hatékonyabban kihasználni, ahol a szabadon álló családi házas övezetek helyett 2-3-4 szintes zártsorú, keretes beépítésű ingatlanok alkotnak a jelenleginél sűrűbb városi szövetet. Ez egy jóval energiahatékonyabb, a családosok valós igényeinek sokkal jobban megfeleltethetőbb, sőt paradox módon tényleges belső zöldfelületi arányban gazdagabb szövet, mint családi házakban látni és láttatni a jövőt. Persze mindeközben az üres és használt lakások piacára egy olyan szociális bérlakásprogramot kellene hirdetni (a tulajdonos felé megfelelő garanciákkal) amely mobilizálhatja ezt a piacot és beindít egy lakáskorszerűsítést is az új lakások építése mellett.
Ennek pont az ellenkezője zajlik: urbanisztikai értelemben a CSOK a lovak közé dobta a gyeplőt és a korábbi vadkapitalizmus legrosszabb reflexeit hívja elő, a piaci hitelek helyett immár államilag finanszírozott támogatási rendszerrel és ehhez igazított deregulációval. A helyi építéshatóságokat, sőt magát az építésügyért felelős államtitkárságot felkészületlenül érthette ez a nem igazán kiforrott, a szakmai szereplőkkel nem egyeztetett kormányzati irány. A mai kérdés az, hogy tudnak-e a helyzeten valamit menteni a szakmai szereplők? A zártkerten belüli építésnél az iható vizű kút és a szennyvízpótló berendezés megléte, mint jelenlegi minimum kívánalom (amely 100 évvel ezelőtt sem számított igazán korszerű állapotnak) nem azt mutatja, hogy olyan nagy lenne a mozgástér vagy éppen a szakértelem az igazi döntések asztalánál. És hol van még ezektől az építészeti minőség kérdése? Fényévekre…
Bardóczi Sándor
