Épülettervek/Lakóépület

Homlokzat virágcserépből: radikális árnyékolás MVRDV-módra

2019.09.01. 06:30

Stefano Boeri milánói projektje óta nem újdonság, sőt, már Budapesten is épül olyan ház, ahol a homlokzati árnyékolás egy részét fásszárú növényzettel oldják meg. Az MVRDV ezúttal is továbbvitte a gondolatot eggyel: Hollandiába tervezett házuk homlokzata szinte csak virágcserepekből áll.

A nemes egyszerűséggel Zöld Villa névre keresztelt épületet a Sint-Michielsgestel nevű holland településre tervezték, a Dommel-folyó partjára. Az épület manzárdtetős tömege a szomszédos házakhoz igazodik, homlokzatával azonban már a folyó túlpartján elterülő természeti tájra reflektál.

A ház homlokzata előtt rekeszes kialakítású térrácsrendszer található, amely egyszerre képezi az erkélyek alapját, illetve működik növénykiültetési helyként, többféle verzióban, vertikálisan és horizontálisan egyaránt. Ez a cserepes növényekkel, kisméretű fenyőkkel, aranyfákkal, nyírekkel és jázmincserjékkel beültetett „polcrendszer” egészen újszerű külsőt kölcsönöz az épületnek, miközben nem fosztja meg teljesen a bentlévőket a panorámától. A növényzetet, amelyet a homlokzat fekvésének, illetve a mögötte található lakófunkciónak megfelelően válogatnak össze, az összegyűjtött esővizet hasznosító automata öntözi majd.




A házat Winy Maas, az MVRDV alapító-vezetője és a Van Boven Architecten közösen tervezte az utóbbi felvetésére. A Theobert van Boven által kezdeményezett beruházás célja bevallottan az, hogy új és fenntartható jelképet kapjon a kistelepülés közössége. A helyszínválasztás nem véletlen: Maas és van Boven mindketten a helyi gimnázium diákjai voltak, aminek a bővítésén korábban már dolgoztak is együtt.

A kisméretű, 1400 négyzetméteres épületben mélygarázs, a földszinten egy ingatlanfejlesztő irodája, az emeleteken pedig öt lakás kap majd helyet. A Van Boven Architecten az épület beruházója is; az építkezés várhatóan 2020-ban veszi kezdetét.