Épületek/Középület

Hotel is, fogászati klinika is

2016.01.19. 15:39

Adott volt egy több mint száz évvel ezelőtt, Sebestyén Artúr által megálmodott ház, melyet az évek során a különböző tulajdonosak különböző ráépítésekkel deformáltak. 2013-ban azonban az épület szerencsésen új tulajdonoshoz került, s az Artonic Design-nak köszönhetően, Töős György, Bárdos Gabriella, Fátyol Tibor, Hoffmann Tamás, Csővári Linda vezetésével megújult, és újra eredeti formájában várja a kezelésre érkezőket, turistákat. 

Történeti áttekintés

A kétudvaros házat Egger Leó és Izidor osztrák származású gyógyszerészek megrendelésére tervezte 1907-ben Sebestyén Artúr műépítész. Az épület terveit a neves építész – többek között a Gellért fürdő tervezője is – valószínűleg megrendelői igényre átdolgozta. Az öt portálos szimmetrikus változat valósult meg, középtengelyében a belső udvarra vezető kapualjjal.
A XX. század első felében az utcai szárny földszintjén üzletek, az emeleti szintjein nagypolgári lakások kaptak helyet, míg az udvari, hátsó szárnyban gyógyszer labor és gyógycukorka gyártó üzem működött. A lakások a kapuátjárón át, a belső udvarból nyíló díszes lépcsőházon át érhetők el, a személyzet és az üzem dolgozói részére pedig hátul húzott karú cselédlépcsőt építettek.

A kettős funkció tükröződik az épület alaprajzi és homlokzati formálásában. A pinceszinten teljes egészében beépített telek már akkor túl értékes volt ahhoz, hogy a labor kiszolgálóterei a földszintre kerüljenek. Az utcai neobarokk szárny szecessziós elemekkel reprezentál, míg az udvari, hátsó épületnél a funkcionalitás volt az elsődleges szempont.




 

Átépítések

A házat többször átalakították. 1985-ben a jelentősen átépítették, ekkor került be az utcai szárny nagy belmagasságú földszintjére az osztófödém. Emiatt a földszinten és a félemeleten nyomasztóan alacsony, a háztól idegen tér alakult ki. A változtatás az utcai homlokzaton is rontott, mert a nagy üzletportálok helyetti két-két kis, egymás fölötti ablak méltatlan a belvárosi utcához és az eredeti homlokzathoz. Az udvari- és az oldalszárnyra egy emeleti szintet ráhúztak, és a bővítés homlokzati osztása, szintmagassága nem vette figyelembe a ház adottságait. Az udvari szárny mögötti hátsó udvar beépült a földszinten is.

A rendszerváltás után az új külföldi tulajdonos bériroda házként hasznosította az épületet. Átfestette a homlokzatot, az épületgépészetét korszerűsítették, a belső udvarba egy acélszerkezetű látványlift került. A pinceszinti padlót szakszerűtlenül szigetelték, a falakat egyáltalán nem, ezért a talajnedvesség a falakban a földszinti födémig felhatolt.




 

Új tulajdonos

A Helvetic Clinics svájci székhelyű cég magyarországi vállalata vásárolta meg 2013-ban az épületet. Az építtető olyan háromcsillagos belvárosi szállodát akart kialakítani, amely ide érkező vendégei részére szállást és komplex fogászati ellátást kínál. Ehhez nyerte meg magyar tulajdonostársként a Lukács Dental Center fogászati klinika vezetőit. Az Artifex Dentis fogtechnikai cég pedig bérlőként csatlakozott a komplex szolgáltatás érdekében. 2013 év végén bízták meg építészirodánkat az építész-és generál tervezéssel.

Koncepció

A tulajdonos által elvárt letisztultságot, átláthatóságot, precizitást és eleganciát úgy jelenítettük meg, hogy a ház eredeti nagypolgári szellemiségét is vissza akartuk állítani a következő főbb beavatkozásokkal:

Az utcai szárny földszintjére közönségforgalmi terek, míg emeleti szintjeire újra szállásfunkció került. Az egykori gyógyszerlaborok helyére pedig a hátsó szárny alsó szintjeire fogászati rendelőket és fogtechnikai labort terveztünk.





A később betoldott félemeleti födémet az utcai traktusban visszabontottuk, és a válaszfalakat kiszedtük, így a tágas, nagy belmagasságú földszinti tér, mint szállodai előcsarnok méltóan fogadhatja a vendégeket. Az utca felől pedig az eredetivel azonos méretű, de korszerű, strukturált üvegezéssel, fémportálokkal, a lábazat helyreállításával, tört-fehér szilikonos homlokzatfestéssel, hófehér tagozatokkal megújulva kapta vissza eredeti méltóságát a homlokzat. Az üvegtáblák végtelenített fogszövet mintát kaptak.

A középső udvarra utólag beépített fémszerkezetű liftet és a 3. emeleten a lépcsőház-hátsó szárny közti átkötő hidat elbontottuk. Az udvar egy részén kis kertet, másik felén pedig üvegezett átriumként a rendelőkhöz kapcsolódó váróteret alakítottunk ki. Az udvari szárnyak eredeti míves építészeti elemeit – mint a télikertet, a régi lépcsőház vakolat tagozatait, nyílászáróit – felújítással megtartottuk, vagy korszerű szerkezetekből újraépítettük. A fogászati várót magába foglaló átrium keret nélküli edzett üveg fala és 2% lejtésű üvegtetője a korunk technikai lehetőségeivel élő építészeti elem. Az oldalszárny cselédlépcsője helyére korszerű, akadálymentes és füstmentes lépcsőházat terveztünk új liftekkel.






Az udvari hátsó szárny eredeti funkcionális megjelenését megtartottuk, de az alsó szintek homlokzatára tervezett pontmegfogásos tört fehér Lacobel üvegburkolat a lila LED csíkokkal a mögé tervezett rendelők, labor legkorszerűbb technikáját jelzi. A pincét átépítettük, a hátsó udvart kipucoltuk, a toldalék épületeket elbontottuk.

Az átépítések miatt rendezetlen tetőt geometriailag és anyaghasználatban egységesítettük. Az oldalszárny utólagos emeletráépítését visszabontva az „U" alakú főépület oldalszárnyán a tetőt az eredeti szerinti magastetősre cseréltük. A tetőkre utólag került felépítményeket visszabontottuk, míg az utcai oromzatok álablakai helyére valódi ablakok kerültek. A cserépfedést, a télikert ill. lift feletti bádogfedéseket és kavicsolt bitumenes lemezfedést egységesen korcolt fémlemezre cseréltük.





A hátsó szárny lapostetőjére tetőkerteket és az összes tető fedésével azonos korcolt fémlemez burkolatú, könnyűszerkezetes tetőszintet terveztünk. 


Belsőépítészet

A földszinti közönségforgalmi terek, az emeleti közlekedők, lépcsőházak és a fogászati klinika tereinek belsőépítészeti tervezésére kaptunk megbízást. Megbízói elvárás volt, hogy a tulajdonos arculata tükröződjön a belsőben. Tiszta, átlátható, többségében monokróm és világos tereket terveztünk. A fogászati klinikán minden fal, mennyezet fehér, csak az opálüveg ajtóknál, és a szürke linóleum padlóban jelenik meg helyenként a céglogó lila színe. A hotel előcsarnok-reggelizőt, a bárt és az átriumot a növényi ornamentika mintázatú kerámia padlóburkolat, a bronzszínű feszített tükörfólia, a sötétre pácolt amerikai diófurnér bútorok és a recepció illetve bár mögötti világító üvegképek teszik otthonosabbá. A régi lépcsőház helyreállítását korlát- és lépcsőpótlásokkal, új lifttel szintén ennek szellemében terveztük.



 

 

Töős György építész felelős tervező