Épületek/Lakóépület

House K a zágrábi 3LHD irodától

2009.05.18. 05:09

A ház koncepciójának alapját a saját axisa körül spirálisan csavarodó csigaház dinamikája adta. A ‘csigaház’ kialakításnak megfelelően a házba a homlokzat déli sarkán egy szinte észrevehetetlen, egyszerű bejáraton át léphetünk be.

A ‘House K’ elnevezésű családi ház Zágrábban, a Sljeme-hegy lábánál elterülő erdő szélén épült fel, enyhén keleti lejtésű, nagy telken. A helyszín egyenetlen terepe fontos szerepet játszott az épület tömegalakításában. Az épületet a tervezők a telek észak-nyugati sarkára, közvetlenül az utca mellé helyezték el azért, hogy a házból zavartalan kilátás nyílhasson a szomszédos erdőre.

 

 

 

A ház koncepciójának alapját a saját axisa körül spirálisan csavarodó csigaház dinamikája adta. A ház funkcionális elemei a központi átrium köré szerveződve ennek a formának megfelelően követik egymást. Az átriumon keresztül napfény jut a nappaliba, míg a többi helyiség így mindkét oldalról természetes fényt kap. A tervezők a lakóépületet a lehetőségeket figyelembe véve a lehető legjobban felnyitották.

 

 

 

A ház a széles mező és az erdő felé két szinttel emelkedik, míg az utcai oldalon egyszerű földszintes homlokzat zárja le, rejtett garázskapuval. A ‘csigaház’ kialakításnak megfelelően a házba a homlokzat déli sarkán egy szinte észrevehetetlen, egyszerű bejáraton át léphetünk be. Erről a pontról indul az átriumot körüljárva és a félemeleteken keresztül emelkedő spirális elrendezés, amely a nyitott teraszra és az erdőre nyíló nagyméretű nappalit elérve ér véget.

A 600 m2 alapterületű, félemelet-eltolásos házban izgalmas színes elemek teszik otthonossá és hangulatossá a család életét. A félemeleti lépcsőzés kialakítása a felszín magasságváltozásait veszi figyelembe, és ennek a megoldásnak köszönhetően a ház kisebbnek tűnik.

 

 

 

A homlokzatok és a teraszok kezeletlen tölgyfaburkolatot kaptak. A fapanelek a spirál haladását követve a belső térben is folytatódnak és intim, meleg atmoszférát biztosítanak. A padlók és a falak egy részének faburkolatát a mennyezet és a többi falfelület fehér színe jól ellensúlyozza. Kiemelő színként Időnként a fekete is megjelenik a falakon, mellyel a tekintetet és a mozgást kívánták terelni az építészek.

Az egyszerű színezés érdekes alternatíváját találjuk a családi ház úszómedencéjénél és a wellness helyiségek tereinél. A félhomályos belső térben a többnyire fekete hálós mennyezet és a hullámzó aranyszínű fal mellett a bíbortól kékig változtatható RGB-fények nyújtanak izgalmas élményt.

 

 

 

A ház érdekes és egyben hangsúlyos eleme a tetőterasz, amelyet az átrium második szintjéről induló külső csigalépcsőn érhetünk el. Az építészek ezzel a gesztussal azt kívánták hangsúlyozni, hogy a családi ház amellett, hogy egy család otthona, egyben a társasági élet központja is lehet.


House K
Horvátország, Zágráb, Štirovnička utca

építészet: 3LHD
projekt csoport: Saša Begović, Marko Dabrović, Tatjana Grozdanić Begović, Silvije Novak, Paula Kukuljica, Zvonimir Marčić
projekt munkatársak: Romana Ilić, Ivan Milonja, Ana Penavić

tervezés: 2004–2005
kivitelezés kezdete: 2005
befejezés: 2008
a telek mérete: 1110 m2
teljes lakóterület: 595 m2
földszinti alapterület: 317 m2