Épületek/Középület

Hungária Fürdő és a Hotel Zara – hiteles történet egy kivételes házról és együttműködésről

2010.08.18. 14:50

Már több – sok tekintetben zavaró és téves - híradás megjelent a Hotel Zara elkészültéről, de itt és most a két vezető tervező, Hegedűs Péter (Petur Stúdió) és Vékony Péter (Nirmana Építésziroda) közösen mutatják be a rommá züllesztett Hungária Fürdő exkluzív Zara Hotellé alakításának folyamatát. Csak tiszta forrásból: itt nem csak a ház és a képek, hanem az alkotás-történet is fontos.

A Hungária Fürdő története

Az épület története csak az egész, valaha volt fürdőkomplexum történetével együtt értelmezhető. Az első fürdőépület Gamperl András selyemkereskedő elhatározásából született az akkori Nyár utca 215., ma nagyjából a Nyár utca 5-7. területén. A hajdani "vasas" fürdőt 1831-ben nyitották meg. A korabeli tudósítások szerint "[…] elrendezése czélszerű, több fürdőszobák, 4 vendégszoba s egy csinos kert vannak benne." A Dohány utca és a Nyár utca saroktelkén eleinte földszintes lakóépületek álltak, majd 1873-ban Kirschenbaum és Preisz terveztek ide impozáns háromszintes lakóházat. Ezt az épületet végül 1913-ban alakítják át az 1970-es évekig üzemelő Continental szállóvá. A Ringer testvérek, már 1897-ben megvásárolják a Gamperl-féle vasfürdőt, és nagyarányú fejlesztésekbe kezdenek.

A fürdőcsarnok tervezésével 1907-ben az akkorra már jó nevű Ágoston Emil építészt bízzák meg. Ágoston terve monumentális és ambiciózus, az épület engedélyeztetése azonban elhúzódik különféle problémák miatt és csak 1909 januárjában kapja meg a végleges engedélyeket, de már ugyanazon év májusában megnyitja kapuit a fürdővendégek előtt.

Az impozáns homlokzat mögött nagyvonalú, bizánci pompával megjelenített terek húzódnak, nemes anyagokkal, a kor legmagasabb színvonalán kivitelezve. A ruskicai márványborítású íves oszlopok a víz alól indulnak, a belső kiképzés pazar kivitelű és rendkívül változatos. A 40 yard hosszú, versenyek rendezésére is alkalmas medence legmélyebb része 3 méter, korában ez is, és a felette kinyitható elmés üvegezett dongaszerkezet is technikai bravúrnak számít. A központi épületben vendéglátó egységek, hamam-ok, masszázshelyiségek és más, kényelmet szolgáló egységek nyernek elhelyezést. A boldog békeidők utolsó évei a Hungária Fürdő számára is sikert és elismerést hoznak, ugyanakkor a fürdőkomplexum finanszírozása egyre nehezebben oldható meg. A funkcióváltás keretében először mozinak, később színházaknak, varietéknek ad otthont.

Pusztulása a szomszédos Continental szálló bezárása után gyorsul fel végletes mértékben, a többszöri tulajdonoscsere és az elvetélt hasznosítási kísérletek után az épületegyüttes nagy részét 1998-tól 2002-ig tartó zavaros időszakban kétes körülmények közt szinte teljesen lebontják. A maradék utcai front megóvását a műemlékké nyilvánítás segítette ugyan, de a megújulást a Zeina Hotels beruházásában épülő új, 272 szobás Continental Zara szállodájának megépítése hozta el. A tulajdonos, korábbi sikeres, de ennél jóval kisebb volumenű és jelentőségű szállodáját tervező stábot kérte fel a tervezési munkák elvégzésére. Hegedűs Péter a műemléki tömb megtervezésére a korábbi tervezőket kérte fel, ami elegáns és nagyvonalú gesztus volt. A Berzsák-Vékony tervezőpáros szétválása után a tervezésben domináns szerepet betöltő Vékony Péter építész által alapított nirmana építésziroda vitte tovább az egyértelműen hozzájuk köthető munkát. Az iroda azzal a feltétellel vállalta a közreműködést, hogy a maximális együttműködés mellett, a műemléki tömb külső és belső tereivel kapcsolatban teljesen szabad kezet kap.



A tervezés folyamata

Az elsőként engedélyezett tervek a műemléki tereket megsemmisült térként kezelik - sajnos joggal -, és fel sem merül a kötelező szobaszám miatt annak lehetősége, hogy a volt úszócsarnok tereit valamilyen formában visszaállítsák. A tervezési folyamat rövid ideig bemerevedett és a megbízás visszaadása is felmerült. Az áttörést egy - a korábbiaktól eltérő – új koncepció felvázolása, majd egy modell és látványtervek jelentették. Hegedűs Péternek elévülhetetlen érdemei vannak a szállodai blokk áttervezésében - ami nem volt egyszerű feladat a szintek különbözősége miatt -, e nélkül nem lehetett volna kiszabadítani a történelmi tereket. A tervezésnek ebben a szakaszában nyerték el Bor Ferenc és alkotótársai a restaurátori munkákra vonatkozó megbízást. Az igazán izgalmas alkotómunka ekkor vette kezdetét. A homlokzat és annak részei jelentették a kisebb gondot, hisz arról kiváló fotók maradtak fenn, részben Ráday Mihály archívumából, részben a fellelhető fotóanyagból, amelyek az épület egykori átadása után a „Magyar Építőművészet"-ben megjelentek.

A belső terek problematikája az eredeti fürdő funkciót követő eleven és nyüzsgő színházi korszakban való átépítésekből fakadt. Az úszócsarnok eredeti dongás, gipszstukkókkal, bronzzal borított szecessziós pompájával ellentétes, barokkos kiképzések jelennek meg a színházi korszakban, amelyek a korábbi részletekre ráolvadnak, azok nagyvonalúságát nagyjából úgy veszik figyelembe, mint egy gyönyörű kagylóba beköltöző meztelen csiga. A galéria ennek a korszaknak a legnehezebben emészthető maradványa.

A galéria térproblematikáját nem elegendő azzal magyarázni, hogy „nem védett, és különben is kell, amúgy meg történelmi". A galéria egyértelműen a színházi korszakhoz köthető! A valaha volt kupolás tér durva horizontális megosztása a mozi-színházi funkció hozománya. Az uszodatér felől teljesen új kontúrt kellett tervezni a valaha volt előkelő páholyok helyére. A mennyezetvilágítás - barrisol - anyagtalanná teszi, ellebegteti a galéria födémlemezét. Funkcionalitása, irracionalitása egyértelmű.

A galéria megcsonkította és átírta a teret. Ez is és az udvarokkal való kapcsolat is a tervezői koncepció nélkülözhetetlen elemévé vált. A belsőépítészet a kényszerű tércsatlakozások miatt nehezen találta meg a „saját hangját". A restaurátorok a rekonstruált – rekonstruálható - történelmi részletek által meghatározott belső világ, míg a nirmana és az általa felkért Fülöp Krisztina a belső kiképzés kortárs jellege mellett tették le a voksot. Végig élő és eleven párbeszéd zajlott, nem egymás legyőzése volt a cél. Egymás meggyőzése se feltétlenül, a cél egymás megértése és az egyre központibb helyet betöltő közös siker vált prioritássá.

A volt úszócsarnok elegáns tere a szállodai vendégek számára kialakított lobbyként, kávézóként szolgálja az ide érkezőket. A tulajdonos, Mazen al Ramahi, a műemléki szárny tervezője Vékony Péter, és a Bor Ferenc művészettörténész által irányított restaurátorok a homlokzatot eredeti állapotának megfelelő igényességgel állíttatták helyre, a műemléki tömb és annak belső tere a Hegedűs Péter által magas színvonalon megtervezett szálloda éke lett. A valaha volt úszócsarnok pompás részletei és a kortárs elemek harmonikus egysége, a terek arányaival együttesen finoman utalnak az egykori fürdő világára. Az esti fényben az üvegfal tükröződő felületén feltűnik egy rég letűnt világ méltatlanul elpusztított, nagyszerű fürdőcsarnokának képe.

Vékony Péter

Hotel Zara

A tervezés indulását több új, félresikerült jogszabály életbelépése keserítette meg, a jogászok által sokféleképpen értelmezhető OTÉK, valamint a rosszul fordított és az érvényes minősítéseken elegánsan átlépő OTSZ. A tervnek ugyanakkor egyszerre kellett megfelelnie az akkor hatályos és a jóváhagyás előtt álló, új kerületi szabályozási tervnek is.

A szabályozási terven kívül a beépítést meghatározta a Hungária Fürdő épülete, annak olyan mértékű rekonstrukciója, hogy az elbontott donga fürdőtér részbeni visszaépítése, felidézése lehetővé váljon. A műemléki épületrész a szálloda hallja és galériája. A Continental szálló helyén épülő szárny lényegében az elbontott épület beépítését állítja vissza. A Nyár utca és Dohány utca sarkán lévő bejárat - az eredeti sarokoszlopok visszaépítésével - a szálló éttermének külső bejárata lett. A teljes régi térstruktúra helyreállítása azonban már azért sem volt lehetséges, mert korábban az összes udvar beépített volt, 100% beépítettséggel. A két nagy udvarba pázsitos és dísznövényes kert épült. A belső homlokzatok természetes anyagú, kétárnyalatos, világos szálcement burkolata a fényvisszaverődések miatt világos belső tereket eredményez. A garázs-rakodó bejárat a Nyár utcáról, a személyzeti bejárat a Klauzál utcáról nyílik, a főbejárat pedig a Dohány utcáról, az egykori Hungária fürdő főbejáratával azonos.

A föld alatt emelt belmagasságú garázst alakítottunk ki, amely 110 parkolóhelyen kívül kisteherautós rakodást is lehetővé tesz. A zöldfelületek híján lévő kerület a lehető legtöbb növényzet telepítését igényli. Ennek elérése érdekében az udvarokon kívül a tetőn is kertet létesíttetünk. A szálloda bárja a műemléki épület galériáján kapott elhelyezést. Az eredeti alapján rekonstruált fényűző belső tér innen tárulkozik fel teljes gazdagságával.

A Klauzál utcai szárny földszintjére tervezett nagyterem alternatív külső bejáratával a kerületi közösségek igényeit is szolgálhatja. A három további konferenciaterem összenyitásokkal flexibilisen hasznosítható. Az emeletekre tervezett 272 hotelszoba **** kategóriát elérő színvonalú. A szobákat négy lépcsőház és négy lift szolgálja ki. Minden folyosó egyetlen központi elosztótérbe vezet, ahonnan a harmadik emelettől a műemléki épületrész hátsó, rekonstruált homlokzata is megtekinthető. A tervezett 6. emelet homlokzati vonala az utcai oldalon, az ott lévő szobák rovására visszahúzott. Az így kialakuló teraszos apartmanok a sarok apartmanokkal együtt az épület exkluzív egységei. A tetőszinten, a lehető legtávolabbi részen, a belső oldalon kapott helyet a hangvédő fallal ellátott épületgépészeti központ. A Dohány utcai oldalon nyitott medence és napozóterasz, ami kapcsolódik a Hungária Fürdő épületrész izgalmas tetőterében lévő wellness-, valamint az alatta lévő fitnesz központhoz.

A műemlék épület rekonstrukciójával az eredeti értékek bemutatása mellett új érték teremtődött. Az új homlokzatok az eklektika régi méretű téglájának (7,5-15 cm) méretlépcsőjével lettek megmozgatva. A fény-árnyék hatások így a környezetéhez hasonlóan alakulnak. A véletlenszerűen kiugratott ablakkeretek gondolata pedig bizonyos értelemben „tisztelgés" a Hungária Fürdő homlokzatából előreugró kövek art-décos játéka előtt. Az új épület megjelenése, magassága nem szándékozik megzavarni a zsidónegyed kialakult hangulatát és képét, és végképp nem akar versenyezni a főmotívum, a Hungária fürdő homlokzatával.

Hegedűs Péter

Ezért a munkáért Vékony Péter az Átrium Alapítvány Árkádia díját 2010-ben kapta meg.