Közélet, hírek

Idén is átadták a Molnár Péter-díjat

2021.12.01. 16:54

Idén is átadták a 2004-ben alapított Molnár Péter-díjat, az eseménynek a FUGA adott otthont. 2021-ben Bődi Imre és Frikker Zsolt vehette át a kitüntetést, a Molnár Péter-emlékdíjat pedig Őry Júlia kapta. Winkler Barnabás és Kalmár László laudációját olvashatják. 

"A Molnár Péter díjat 2004-ben hoztuk létre, Molnár Péter özvegyével, Baló Boriska tájépítésszel. A díjjal az építészet kiváló fiatal alkotóit és az építészeti kultúra széleskörű terjesztőit díjazza a kuratórium, melynek tagjai Mónus János, Baló Borbála, Ferkai András, Pazár Béla, Kalmár László, Szabó Levente és személyem. Az emlékdíjat az alapítás óta 16 alaklommal adhattuk át, kiemelkedő alkotói tevékenységükért huszonkét építésznek és az építészet tíz kiemelkedő képviselőjének, terjesztőjének." – Winkler Barnabás 

Őry Júlia művészettörténész méltatása:

2010-ben az ELTE – BTK művészettörténészeti intézetében szerzett diplomát. 2009-ben a Modemben megrendezett A mindenség modellje című kiállítás katalógusának egyik szerzője. Pályájának kezdetétől fogva munkája az építészethez kapcsolódik. 2010-től már a FUGA munkatársa, kurátora majd galériavezetője. Élete az építészettörténet, a kortárs építészet és a társművészetek megismertetésének feladataival, kiállítások előkészítésével, tartalmuk hitelességének ellenőrzésével, kurátori munkájával napi több mint 10-12 órával telik úgy, hogy kedvessége, ismereteinek gazdag továbbadása emberi figyelmességgel gazdag.

Az építészettel és társművészetekkel kapcsolatos egész világra kiterjedő könyvrengetegének ismerője, az új kiadványok kutatója, megszerzője és vigyázója. Az ezzel összefüggő kapcsolati hálója óriási, személyes és életre szóló. Hogy mikor képes időt szakítani rá nem tudom, de kiemelkedő Zalotay Elemér munkásságának kutatása, melyet számos, a kutatásával kapcsolatos publikáció gazdagítja. Publikációi más, számára fontos témákra is kiterjednek.

Művészettörténész tudása az elmúlt évek alatt számtalanszor gondolkodóba ejtett, mikor és hogy szerzett építész diplomát is, mert szemlélete és tudása ezt a benyomást kelti a munkájával kapcsolatba kerülőkkel. 2021-es évben a kuratórium egyhangú szavazata alapján Őry Júlia művészettörténész kap a kultúrát magas szinten szolgáló munkássága elismerésére Molnár Péter-díjat.

Winkler Barnabás

Bődi Imre és Frikker Zsolt méltatása:

Schöpflin Aladár méltatta úgy a fiatal Ottlik első regényét, olyan mint a villanykörte: becsavarják, ég. (Nos történetesen ez volt az Iskola a határon, és Ottlik igen kedvelte ezt a jellemzést. Az csak később derült ki, hogy amúgy a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása.)

Idei díjazottjaink, Imi és Zsolt munkái szerintem ilyen egyszerűek, és ilyen természetes az is, ahogy ez a két építész magába szívja a világot. Az iskolai évek felidézése tehát két nézőpontból van előttünk, nem is beszélve az elbeszélés nehézségeiről. A terv viszket, az építész vakarja, vakargatja, de nem nagyon múlik, emiatt, ahogy a jó könyveket úgy általában a jó építészetet is áthatja a megértés sóvárgó vágya. És ha az ember igazán kiváncsi, nem csak házakat néz, nem csak rajzot, nem is a kezet, ami a vonalat húzza, hanem a szemet, amiben ott csillog az angol új-klasszika (elsősorban Sergisonék, Carusóék, Carmody-ék), és a félszeg mosolyt, amiben ott nevet Tomay Tamás is.

Ez a fajta építészet elkerüli a fő turistaútvonalakat, arra téved, ahol már csak a helyiek járnak, és azon az úton csendes tisztások nyílnak, mostanság letérkövezve, szóval két lábbal állnak a viakoloron, mint mindannyian. Ettől olyan vérpezsdítő ez a megközelítés.

Lehetünk optimisták? Egy kis olasz templomrom, a Chiesa Diruta hasznosítására kiírt nemzetközi tervpályázaton 2. díjas lett a tervük, több száz pályázó közül kiragyogva. A nemzetközi zsűri névsora itthonról nézve szinte felfoghatatlan. A tervpályázaton elnyert, Szentkirályi utcában épülő Semmelweis Egyetemi épületük finom rendezettsége és szelíd illeszkedése a Palotanegyben egyúttal új minőséget is teremt.

Legyünk pesszimisták? Idehaza súlyos etikai kérdőjelek a tervpályázatok és a megbízók körül. Említésre sem méltó döntéshozók a zsűrik és beruházók helyén. Az érzékeny, önreflektív építészek és a fiatalok helyzete nagyjából kilátástalan. Mint az 1,80-as belmagasság a pincében: ha nem húzzuk ki magunkat, nem is olyan zavaró? Azért mégis jobb volna kihúzni magunkat…

Lehetünk mégis optimisták? Zsolt és Imi húsz év alatt készített számtalan tervpályázata – köztük sok első díjas – mutatja folyamatos szellemi felkészültségüket, a megépült házak és az épp épülőfélben lévők mutatják a műszaki gondosságot és szaktudást, melyet az idők során felhalmoztak.

Molnár Péter örökségéhez méltó, és a mai kibírhatatlanul eklektikus építészeti gondolatvilágban feltűnően tiszta, konzekvens hang az övék, érzékeny, fogékony, erős, tehetséges, és etikus. Ez utóbbi, a napfényben fürdőző hullámlovas-építészek országában oly ritka, értékes árnyékot jelent, intellektuális védelmet a viszontagságok ellen. A rendszeretetük pedig nem más, mint emlékezés az örökkévalóságra. Idén a Molnár Péter-díjat Bődi Imre és Frikker Zsolt kapja.

Az ünnepség keretében Koszorú Lajos, a FUGA ügyvezetője bejelentette, hogy 2021. december 1-től Őry Júlia a FUGA művészeti vezetője, Nagy Bálint senior tanácsadóként folytatja munkáját.

Kalmár László

FUGA, 2021. november 30.