Időtlen modern az Epreskert peremén – Dúl Dezső diplomata lakóháza

A közelmúltban számos új címmel bővült Budapest fővárosi helyi védettségű épületeinek listája. Az Építészfórum új sorozatában ezek közül mutat be néhány kevésbé ismert, értéket képviselő alkotást. Ezúttal Dúl Dezső építésznek (1925-2015) az 1950-es évek végéről származó egyik lakóépületét vesszük közelebbről szemügyre.

Telektörténet

Budapest VI. kerületében, a mai Lendvay-Bajza-Szondi-Munkácsy (korábban Epreskert) utcák által határolt területet a 19. század második felében a selyemhernyó-tenyésztéshez kapcsolódó eperfaliget foglalta el. A selyemgyártás háttérbe szorulásával és a Sugár út villasorának kiépülésével párhuzamosan az Epreskertbe és környékére egyre több művész települt. A Kmetty utca megnyitásával a terület déli részét felparcellázták, a Lendvay és Munkácsy utca sarkán álló telket 1888-ban Zala György (1858-1937), a millenniumi időszak híres szobrásza vásárolta meg, aki szerény hajlékot és műtermet emelt itt. Mivel egyre több és nagyobb szabású megbízást kapott, a helyszín hamarosan szűkké vált számára, így 1898-ban eladta Vajda Zsigmond festőművésznek (1860-1931),[1] Zala pedig pompás villát és műtermet építtetett a Városliget peremén.[2] Az Andrássy út beépülése gyorsan felértékelte a mellékutcák ingatlanait is, ahol többemeletes bérvillák emelkedtek, a művészek egyre inkább kiszorultak az Epreskert felparcellázott területeiről. 1912-1913 között Fried Ármin parkettagyáros és neje, Glasner Sarolta kétemeletes lakóházat építtetett a 277,1 négyszögöles saroktelken,[3] tervezője Benes (Beer) Imre építész (1875-1945) volt.[4] Az 1942-es ingatlan címtár adatai szerint a házban központi fűtés és melegvíz is volt, a két világháború közötti utolsó tulajdonosa dr. Faragó Pál volt.[5] Az archív fotók szerint a geometrikus szecessziós formavilágú, zárterkélyekkel tagolt épület súlyosan megsérült a harcok során, de falai nagyrészt állva maradtak.[6] A házat – Lendvay utcai szomszédjával együtt – 1945 után lebontották.

Az új épület

A világháború utáni telekalakítás során alakult ki a terület jelenlegi mérete, ahol 1957-1959 között épült fel Dúl Dezső tervei alapján a ma is látható diplomata lakóház, amelyet a Magyar Építőművészet is bemutatott.[7] Az épület az elődjéhez hasonlóan szabadon áll, de a tömbszerű történeti beépítéstől gyökeresen eltérő, jóval szellősebb, T alaprajzú elrendezés az egyik fő ismertetőjegye. Három azonos méretű, lapostetős kubus fűződik fel a központi közlekedő magra, amelynek bejárata a Munkácsy utca felől nyílik. A lakótömbök fő nézeteit a kőburkolatú mellvéddel kiképzett, mély loggiák rasztere határozza meg, amelyek szélessége finom szögtöréssel növekszik a sarkok felé haladva. A klinkertégla burkolatú oldalhomlokzatok karakteres vonalvezetésükkel hívják fel magukra a figyelmet: az alig észrevehetően ferde bütüfalak absztrakt támpilléreket idézve fogják össze a lakóegységeket, ráadásul az attikafal magassága is fokozatosan emelkedik a loggiák felé. A tagolatlan, homogén téglafelületek kortárs időtlenséget sugallnak, miközben az anyaghasználat áttételesen reflektál a szemközti historizáló sarokház középkorias architektúrájára is. A nyerstégla felületekkel szegélyezett kőburkolatú loggia-rendszer, mint homlokzatképzési koncepció, a korszak számtalan épületén felbukkant az ezt követő évtizedekben. A tömegformálás játékát fokozza, hogy az udvar felé forduló délnyugati szárny félszint eltolással kapcsolódik a lépcsőházhoz, így a földszinti lakások kertkapcsolatosak, míg a másik két kubus magas lábazattal rendelkezik, amit a telekhatárok és az utca közelsége indokolhatott.

A kétemeletes épület változó párkánymagassága ellenére sem telepszik rá a környezetére, sőt inkább szerényen meghúzódik a történeti beépítéshez képest. A korabeli szaksajtó közölte az épület általános emeleti alaprajzát, eszerint a tervező szintenként hat darab, másfél-kétszobás lakást alakított ki, világos, ám kissé szűkös konyha-étkezőkkel; utóbbiak a nappalihoz is kapcsolódnak, előremutató módon. Bene László korabeli értékelése szerint az épület „külső megjelenése kedvező, a belső elrendezést tisztán tükrözi";[8] ő is kiemeli a loggiák oldottabb formálását. A tömeg- és homlokzatképzés finom gesztusai a házat korának igényes alkotásává teszik, kibillentve a látványt a szigorúan derékszögű rendszerből az egyébként feszes szerkesztésű alaprajz mellett.

A fővárosi helyi védelem alá került lakóház – léptékét és anyaghasználatát tekintve – egyaránt kitüntetett helyet foglal el tervezője életművében, bár a munkásságát összefoglaló, világhálón elérhető írásokban nem szerepel; talán az épület zártsága, diplomáciai funkciója miatt. Dúl Dezső nevéhez több nagyobb léptékű épület is kötődik – az egykori Mártírok útján (ma Margit körút) kettő is, ezek is fővárosi védelem alatt állnak –, ám ezeken kizárólag kőburkolatot alkalmazott a homlokzatot formáló erkélyek raszterében.[9] A tartószerkezeti rendszer hangsúlyos megjelenítése a korszak sajátos tervezői ötlete volt, ez a törekvés az építésznek az óbudai kísérleti lakótelepen álló – később típustervvé vált – nyolcemeletes, tetőteraszos pontházain (1963) érzékelhető leginkább.[10] Dúl Dezső munkásságának jelentős részét a korabeli politikai elit részére tervezett pártházak és irodaházak adják, amelyeket kezdettől fogva igyekezett modern szellemiséggel tervezni; középületei közül kiemelkedik a hajdúszoboszlói Béke szálló együttese. A terézvárosi diplomata lakóház az életművön belüli egyedisége miatt is érdemes a védelemre – külső megjelenésében gyakorlatilag építéskori állapotát őrzi, a téglaburkolatos homlokzatokon eltoltan megjelenő virágtartókkal együtt.

Garai Péter

Lábjegyzet
[1] BFL XV.37c – 11763 – 28352 (telekkönyvi betétek)
[2] Bp. XIV. Ajtósi Dürer sor 25/A., tervezők: Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1898–1901
[3] Fővárosi Közlöny, 1912. június 14., 2185.
[4] Építő Ipar, 1912. június 16., 237.; az építész életrajza.
[5] Budapesti Ingatlanok Címtára, 1942., 236.
[6] A kép forrása: www.fortepan.hu képszám: 93928, adományozó: Pálfi András
[7] Magyar Építőművészet, 1959/5-6., 166. (alaprajz és makettfotó), ill. 1959/9-10., 301. (fotó)
[8] Magyar Építőművészet, 1959/5-6., 166.
[9] Magyar Építőművészet, 1959/5-6., 162-163.
[10 https://fovarosi.blog.hu/2015/06/18/90_eve_szuletett_dul_dezso]

Szerk.: Borenich Levente