Épületek/Örökség

Így - Rác Fürdő

2010.04.30. 13:05

Elsőként az Építészfórum tiszteleg, majd a nemzetközi sajtó is fog. A megújult Rác fürdő még nincs teljesen készen, de a lényeg már látszik - vigyázat, építészet. Török Tamás kritikája.

Kiindulási helyzet: a Tabán, mint karmikusan amúgy is túlterhelt helyszín (ezt szokták könnyelműen inspirációnak és ösztönző kihívásnak is érzékelni) sok régészeti és jelentésréteggel, egyedüliként nagyrészt magánkézbe vándorolt budapesti műemlékfürdő, már elkezdett mészárlás építkezés, Magyarország.

Ugye nyilvánvaló, hogy a Rác fürdő felújítását-átalakítását a végleges fázisban jegyző tervezők sikerre voltak ítélve?

Köztudott, hogy az idő a legnagyobb építész, és nálunk valamiért a legtöbbször zokogni kell, ha hozzányúlnak a művéhez. Kevés a pénz, kevés az idő, ki fog itt nekiállni tökölni a részletekkel. Befalazás, (ember)áldozat? Akár csak képletesen is? Mi modern iroda vagyunk kérem, mi nem problémázunk, nekünk fejlett szoftvereink vannak, rövid határidővel vállaljuk, élethű, színes látványtervekkel. Beton, PVC, diszperzit, purhab, drapp greslap, nem nagy dolog.

Lehetett zokogni például a Rudas fürdő esetében, majd a Rácnak is elkezdték ásni a gödröt, már párásodott a tekintet, de aztán történt valami.

Tulajdonképpen lehetetlen feldolgozni, hogy nincs többé Ráckert (meg hogy lebontották a Tabánt, de az más, az kollektív történelmi trauma), hogy soha többé nem lehet hajnalban kavicszörgéssel betámolyogni a neonok, a lampionok és a csalogányok alá.

A helyét elfoglaló új együttes pedig nem érett össze ihletett, szerves egységgé, a homlokzatok és tömegek eklektikája hangosan csikorog, pedig külön-külön, esetleg más kontextusban, mindegyik elem megállja a helyét, még a hetvenesévekességgel vádolható üveglamellás homlokzat is.

De hát a viszontagságos előélet nem múlhat el nyomtalanul.

[szünet]

A fürdő belső tereiben most por, fólia, festékesvödrök, hullámkarton és maszkolószalag, szakipari fütyörészés.

Aztán egyszer csak meglátja az ember a törökfürdő bársonyosan fénylő ólomlemezzel borított, csillagközi kupoláit, a feszes, archetipikus domborodást, amit kintről inkább csak sejteni lehet, és akkor felmegy a vérnyomása, és attól kezdve folyamatosan ugrál a pulzusa, mialatt bejárja a fürdőépületet. A térnek, a látványnak, anyagoknak, textúráknak és a finom részleteknek olyan invenciózus gazdagságával, olyan vizuális és taktilis minőséggel szembesül, amitől elszokott, aminek már a lehetőségéről is lemondott. Csodálatos szürkék, a márványmozaik és az ólomlemez pikkelyei, geometriailag szinte követhetetlen, szerves térkombinációk, izgalmas, váratlan átlátások, kormetszetek. Ez is eklektika, de lenyűgözően bonyolult viszonyrendszerben, ahol a kortárs szellem egységes elvet képes érvényesíteni. A befejezés után fog kiderülni, hogy mennyire erős ez az egység, hogyan birkózik meg a történelmi kavalkád-jelleggel, ami itt markáns adottság.

Az építészeti katarzishoz kellettek ugyan a török megszállók, kellett az idő, de kellett most az empatikus, ugyanakkor határozott és koncepciózus kéz is, Dévényi Tamás és tervezőtársai (Kis Péter, Valkai Csaba, Varga Anikó). Jó volt a történelmi alap, nagyon rossz a tíz évvel ezelőtti nekiveselkedés, és végül mégis olyan terek, olyan környezet jött létre, amiben megváltozik a tudatállapot, épület és elme kölcsönhatásba lép.

Kétféle megközelítés összjátéka alakítja az épületet, vannak egyrészt a rendkívül gondosan kimunkált, gyönyörű részletmegoldások, másrészt az abszolút helyénvaló, átszellemült, de igazán radikális gesztusok. Nincs például mesterséges világítás a török kupolaterekben, este a vendégek majd lámpással fognak közlekedni (a fáklyát nem engedélyezte a tűzoltóság, de arról is nehéz volt meggyőzni őket, hogy a medenceterek fürdőszobának minősülnek, ezért nem igényelnek tűzvédelmi berendezéseket). A törökfürdő fölött, az eredeti állapotnak megfelelően, teljesen nyitott opeion fókuszálja az elemek erejét. A lila üveggyöngyökkel rücskösített fekete műgyanta padlóburkolat az átriumos medence körül csúszásmentes, masszírozza a talpat, és egy bizonyos szögből nézve megjelenik benne a lila derengés – egyszerre nyers, funkcionális és szép.

Kötöttség volt az Ybl-féle zuhanycsarnok visszaépítése, ami eleve vitatható ötlet, de mint kiderült, a betonból kiöntött replikát még csak nem is az eredeti helyére álmodta vissza a teremtő képzelet. A jelenlegi tervezők végül úgy döntöttek, hogy ha se kortárs nem lehet, se eredeti helyén nem állhat, akkor 1:1-es léptékű makettnek fogják tekinteni. Kívülről plasztikus betonhéj, ami különös testként, alanyi jogú látványosságot képezve türemkedik a fölötte lévő szint terébe. A korabeli képek alapján rekonstruált enteriőr tömény, bizarr K.u.K. steampunk lázálom, Dr. Kellogg is elégedetten csámcsogna, ha látná.

Másfelől

A kevésbé sikerült részletek sem képesek érdemben lerontani az összhatást, egy ennyire összetett rendszerben sok minden elfér. De nem teljesen mindegy, hogy az inkoherencia az építészeti koncepció hibáiból fakad, vagy kompromisszumok eredménye, ezért bármennyire méltatlan is, talán hasznos leereszkedni az apróságok szintjére.

A műgyantába ágyazott üveggyöngy, ami feketében, padlónak zseniális, vajfehérben, falburkolatnak már inkább esztétizáló elhajlás, műkörömépítő műhely vagy design-fogászat. Inkább a pihenés ellen hat a VIP-pihenőszobák falainak sötét bíborszíne, de a szép szerzetesi szürkék bizonyára elkedvetlenítenék a VIP-t.

Kár a kis belső kert koncepciótlanságáért, a recepciós pult túl magas, idegenek a horganyzott hidak a tetőn. A galambok most éppen nyerésre állnak, mert nincs az a tűmennyiség, amivel távol lehetne tartani őket, de ez egyébként is kétségbeesett megoldás (az ólomlemezt viszont állítólag nem szeretik). A sólymozást tiltja a bürokrácia, az ultrahangos rendszer nem elég halk, a guanó meg gyűlik.

Az elenyésző jelentőségű bajoknak a fő forrása a projekt szerencsétlen indítása, a fent már említett előélet, ami megszabta a kereteket. Valószínűsíthető az is, hogy a profitorientált program ennél több radikalitást már nem engedett meg (a VIP célcsoport érzékeny lelkivilága, ugye).

Ebből az lehet az egyik tanulság, hogy az ilyen tételeket köztulajdonban kell tartani, és nonprofit hangsúllyal rekonstruálni, amibe természetesen beleférnek profitérdekelt közreműködők, sőt szükségesek is, de csak a második helyen, üzemeltetőként, bérlőként, PPP-ben.  Így összességében túl van építve a helyzet, egy karcsúbb program minden bizonnyal jót tett volna neki.

Akárhogy is, a végeredmény mindenképpen építészeti csúcsteljesítmény.

Már csak azért is hatalmas szerencse, hogy ebben a formában megépülhetett, mert precedenst teremt. Erre a projektre lehet majd hivatkozni, sőt, konkrétan meg is lehet mutatni, ha arról van szó, hogy miért kell gondosan kiválasztani a megfelelő építészt, azután pedig miért nem jó beleszólni a tervezésbe, hogy miért kell értelmes koncepció, és azt miért kell végigvinni, hogy miért jobb a „jó" építészet, hogy a műemlék nem csak probléma, hanem óriási lehetőség is, de ésszel kell hozzányúlni.  

Most jól látható a két opció:  vagy így, a meglévő építészeti erényekre hagyatkozva,  körültekintő rekonstrukcióval és nagyon tudatos, bátor, elvszerű kiegészítésekkel – vagy a Rudas. Vagy a szauna mellé kerül a hideg vizes merülőmedence (mint itt) - vagy az épület másik végébe (mint a Rudasban).

Más értelemben is etalonná válhat a Rác(z): az adott indulás után meg lehetett győzni az építtetőket egy ilyen folytatásról, tehát nem lehetetlen sikerrel érvelni a releváns építészet mellett. Az ügy motorja a háttérben Z. Halmágyi Judit volt, aki rábeszélte az érdekelt feleket a meghívásos pályázatra, a meghívottakat pedig a részvételre, hálával tartozunk neki.

A példa remélhetőleg ragadós, más beruházók is felismerhetik, hogy amit építenek, azt maguknak is építik, az az ő életük is, ezért kell mindent beleadni. Ráadásul ha ez sikerül, az egész világ tudni fog róla, benne lesz a magazinokban, filmeket fognak itt forgatni, mindenki jól jár vele - nem kell hozzá sztárépítész. Akkor viszont következetesen végig kell vinni az építészeti koncepciót, mert az képezi az egésznek az alapját, nem kisstílűen elcsalni itt-ott, a teraszokat műanyag pallókkal burkolni stb.

Amit az építészek eddig letettek az asztalra, az még laikusok számára is magáért beszél. Ebből következően legalább a hátralévő távon nyugodtan szabad kezet lehet adni nekik, mert attól csak még jobb lesz az egész. Akár c-vel, akár cz-vel, lesz egy újabb jó fürdő Budapesten.

Török Tamás