Pályázatok/Magyar

III. Városkommunikációs Mesterkurzus

2015.09.15. 11:51

A MUT, a BME és a XIX. kerületi Önkormányzat szervezésében harmadik alkalommal rendezik meg a Városkommunikációs Mesterkurzust. A projekt során a hallgatókból álló csapatok feladata, hogy Kispestet egy "jó helyként" mutassák be, vagyis egy kommunikációs tervét kell elkészíteniük. 

2015. szeptember 28 – október 2.

A pályázat célja

A Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, a BME Szociológiai és Kommunikáció Tanszéke és a XIX. kerületi Önkormányzat szervezésében és az NKA (Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága) támogatásában egy olyan kurzust indítunk el immáron harmadik alkalommal, amely lehetővé teszi a városkommunikáció népszerűsítését az urbanisztikai folyamatok iránt érdeklődő fiatalok körében. A fiatalok számára olyan gyakorlati lehetőséget biztosít, amely során az elméleti tudásukat gyakorlatban mérhetik össze.

A pályázat tárgya

A XIX. kerület (Kispest) kerületi brandépítéséhez kapcsolódó kommunikációs terv csapatokban történő elkészítése 2015. szeptember 28 – október 2. között, majd a terv prezentálása a záró napon, 2015. október 2-án.

A kommunikációs terv készítésének fő célja - főként Kispest megújult közterületei, a sportos, aktív életmódot támogató, megvalósult beruházásai kapcsán - Kispest külső kommunikációban a kerület „jó helyként” való bemutatása elsődlegesen más kerületben lakó budapesti fiatalok számára.

Az ötnapos rendezvény első napján lehetőség nyílik a helyszín bejárására, a további programok a BME épületében zajlanak majd, hiszen a pályázó csapatoknak lehetősége nyílik délelőttönként szakmai előadások meghallgatására és szakmai konzultációs lehetőségre a pályázat tárgyának témakörében.

Díjazás

1. helyezett csapat: bruttó 300.000 Forint
2. helyezett csapat: bruttó 200.000 Forint
3. helyezett csapat: bruttó 100.000 Forint

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Legalább három, maximum négy fős, nappali tagozatos, alap- és mesterszakos egyetemi hallgatókból álló csapatok, akik:

  • a jelentkezés előtt csapatokba rendeződnek, és mint csapat adják be a jelentkezésüket
  • a csapatnak legalább egy kommunikáció szakos, valamint legalább egy más, az urbanisztikához jellemzően kapcsolódó (például építész-, építő-, energetikus-, gépészmérnök, geográfus, településmérnök, tájépítész, vagy szociológus, közgazdász) szakra járó hallgatókból kell állnia
  • már végzett hallgatók is jelentkezhetnek, amennyiben tanulmányaikat (abszolutórium) 2014 májusa után fejezték be.

Pályázati dokumentumok

A jelentkezésnek tartalmaznia kell:

  • a csapat neve
  • a csapat elérhetősége (e-mail cím)
  • a csapat tagjainak a neve
  • a csapattagok minimum három, maximum 5 soros bemutatkozása, amely tartalmazza a tanulmányaik megnevezését és érdeklődési körüket
  • a csapattagok minimum 2.000, maximum 3.500 karakteres írása arról, hogy mit gondolnak a városkommunikáció feladatáról, eszközeiről és lehetőségeiről a városfejlesztésben.


A jelentkezések beadásának határideje és módja:
2015. szeptember 23. (szerda) 12:00, az a.szabo@mut.hu e-mail címre

A benyújtott pályázatok értékelése

A benyújtott pályázatokat a beadást követően a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Bíráló Bizottsága bírálja el és e-mailben értesíti a pályázókat 2015. szeptember 25-ig.

Kapcsolattartás

A szervezők a jelentkező csapatokkal e-mailen (a.szabo@mut.hu) tartják a kapcsolatot, vagy személyesen a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában. (1094 Budapest, Liliom utca 48.)

Sikeres pályázást kíván a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont és a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszéke!