Ikvai Szabó Imre: Szociális lakás: dodó?

A dodó kipusztult. Miért, a szociális lakás él?

A dodót (Raphus cucullatus) az 1500-as évek elején portugál tengerészek fedezték fel Mauritius szigetén. A kelet-madagaszkári hármas szigetcsoporton élő, nagytestű, ám repülni nem tudó madár a felfedezések korának sok legendát és fantasztikus hiedelmet megalapozó ornitológiai csodája volt. A mauritiusi ökoszisztémát szétromboló kutyák és (elvadult) sertések - valamint a vadászi kedvű felfedezők - a dodó sorsát 1681-re megpecsételték: a madár kihalt. De idealizált emléke közöttünk él.
(Bővebben: http://www.davidreilly.com/dodo, vagy http://www.geocities.com/Heartland/Prairie/ 2250/dodo_bi.html)

Valahogy így vagyok a ”szociális lakás” fogalmával: lehet, hogy valaha létezett és csodaszámba ment a saját korában, de valószínűleg a felborult ökoszisztéma miatt mára kipusztult, nem létezik, és talán sosemvolt létének megszépült emlékét magába örökítetten hordozza a néphagyomány. :-))

Azt, hogy egy dolog a szociális jelzőt kapja, értem. Valami, aminek forrása az újraelosztás, a mindannyiunk munkája után beszedett adó, járulék. Valami, amit jogilag szabályozott, nyilvános és átlátható módon, a személyes (másutt: a háztartás) rászorultsága miatt lehet megszerezni. Valami, ami legtöbbször anyagi előny, jószág, vagy vagyoni érték, esetleg szolgáltatás. Ma Magyarországon nagyjából ezek a körök rajzolhatóak a szociális jelző köré.

Csakhogy.
Amíg a lakásvagyon lakásszociológusok szerint is ma rendre szinte immobil, nagyobbrészt egy háztartás legnagyobb értékű, mozdíthatatlan vagyona, amelyben egy-két generáció által előállított érték van befagyva, addig azt szociális jelzővel illetni perverzió. A lakástulajdon szociális voltáról beszélni, tehát üres halmaz. Persze szakértő szerzők mindent leírtak már a korábbi ”lakás-ajándék” piacgazdasági konverziójáról.
Adva van esetleg a szerzés (szociális célú?) támogatása, illetve egyes bérlakás-konstrukciók szociális jellege.  Ha előbbiről lefejtem a gazdasági növekedés motorját fűtő, kétségkívül neo-keynesiánus kormányzati szándékát, (milyen támogatott hitel, milyen társadalmi csoportoknak megfizethető és vajon mi is az, amit így létrehoznak?) utóbbiról pedig a fenntarthatóságot kevésbé, mint a hozzájutást támogató politikai magatartást, akkor alig valamicske szociabilitás marad. (Mindenkit csókoltat az 1993. évi LXXVIII. törvény)

A fővárosi tapasztalatok azt mutatják, hogy a díjhátralék-kiegyenlítő támogatást (a ”kompenzációt”) évente ötvenezer háztartás veszi igénybe. És ezek a lakásvesztés határán imbolygó jövedelem-szegény háztartások még mindig a polgári léten belül vannak, tehát miért is idézném ide az Alkotmánybíróság 42/2000. (XI. 8.) AB határozatát, miszerint az Alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz való jogból nem vezethető le az állampolgárok hajlékhoz való joga.

A fogalmak és megoldások tisztázása tehát aktualizálásért kiált. Ezt a munkát valakinek el kell végezni!
A dodó tehát kipusztult. Miért, a szociális lakás él?