Épülettervek

Ilyen is lehetett volna

2019.02.11. 06:00

Szeged főterének átalakítása régóta napirenden van a várostervezők körében, az e célból kiírt pályázat azonban nem hozta meg a bírálók által várt eredményt, így új pályázatot írtak ki, amely a napokban zárult. Érdemes megismerni azonban a Széchenyi tér rekonstrukciójára kiírt első pályázat legmagasabb megvételben részesült tervét is, amelyet a LArch Design Kft. készített.

A történeti keretben megjelenő kortárs arculat új gondolatiságot ad a térnek, amely még illeszthető a műemléki szempontok által megszabott keretekhez.” (Részlet a pályamű bírálatából)

 

 

A tervezési koncepció bemutatása

A Széchenyi tér Szeged szabadtérhálózatának központi eleme, amely a klasszikus, sugaras-gyűrűs városszerkezet belső körgyűrűjén belül helyezkedik el és a Belvárosi híd tengelyére fűződik. Többek között az itt található Polgármesteri Hivatalnak köszönhetően napjainkban a tervezési területen a reprezentatív funkció keveredik a rekreációs, illetve vásártéri kialakítással. Az eredetileg nagyvonalú osztásrend mára igen felszabdalt képet mutat, a jelenkor térhasználati igényeit nem tudja kielégíteni. A süllyesztett és kiemelt területrészek, a korlátokkal és kiemelt szegélyekkel keretezett felületek egykori bája mára leginkább akadállyá formálódott. Tervünk a mai (és jövőbeli) igények minél tágabb körű kiszolgálásának biztosítása mellett a II. világháború előtti szerkezetet és gondolatiságot eleveníti meg.

 

 

Tájépítészeti program

A térszerkezet kialakításakor törekedtünk a történeti értelemben is értékesnek nevezhető, eredeti struktúra visszaállítására. Hat különböző felületi egységet (parktükröt, partert) hoztunk létre, melyeken átívelve megőriztük a tér legfontosabb elemét, a fősétányt: kapcsolatot teremtve ezzel a Kárász utcán keresztül a belváros irányába. A két keresztirányú tengely, sétány jelentőségét növeltük, hiszen ezek biztosítják a park összeköttetését a Tiszával. Tervünkben a keresztsétányok között található zónát egy funkcionális egységként határoztuk meg: ez a zóna képviseli a reprezentativitást, magában foglalja a kiemelt napozó gyepet a Tisza felőli oldalon, illetve a Városháza előtti gépjárműforgalmú útszakasz lezárásával nagyobb, összefüggő fásított köztéri minőséget teremtettünk a hivatal épületével.

A park két-két szélső partere, parktükre hasonló funkcióval bír, hiszen rekreációs jelentőségük mellett puffer területként is működnek. A tervezett parktükrökön belül a térhasználatból származó legfontosabb közlekedési irányoknak megfelelően belső úthálózatot alakítottunk ki; széleiken ún. berendezési sávot hoztunk létre, amely a parter körüli utakat, sétányokat szolgálja ki. Szélességük változó, annak függvényében, hogy milyen funkciók, igények jelennek meg a sétányon.

 

 

A Kárász utcából érkező kiemelt tengely lezárása az északi oldalon, jelenlegi állapotában megoldatlan. A Takaréktár – Horváth Mihály utca kapcsolódásában kisebb teresedést alakítottunk ki, ahol tengelybe helyeztünk egy színezetében, habitusában különleges faegyedet (“Főnix-fa”, utalva a város súlytotta árvíz utáni újjáépülésre). A tengelyesség oldása érdekében az északkeleti parterben, a gyalogos csomóponthoz közel megjelenő, kiszolgáló funkciókat ellátó építményekkel, valamint azoknak megfelelő előteret biztosító burkolt felülettel e csomópontban megtörik a látogatók útja a Tisza, illetve a körút irányába.

 

 

Alkalmazott formavilág, anyagok, berendezések

A Széchenyi tér rekonstrukciós tervének megalkotásánál kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a felvázolt rendszer szerkezeti identitásában és vizuális megjelenésében is a városhoz, annak arculatához illeszkedjen. A tervezés egyik alappilére volt, hogy ezt az illeszkedést a kortárs szabadtértervezési irányzatok elemkészletének felhasználásával, de a történetileg kialakult térosztás és parterstruktúra minél nagyobb mértékű megtartásával érjük el. A Rerrich Béla által tervezett térsüllyesztés, a barokk kertépítészeti stíluskorszak formakincseiből táplálkozó parterszegélyek, a Városháza előtt megjelenő reprezentatív vízfelület, valamint a főtengely két oldalán végigfutó kettős fasor egyaránt történetiséget és egyediséget adnak a térnek.

A vízarchitektúra felvázolása során különös tekintettel voltunk annak megfelelő méretezésére és pozicionálására. Fontosnak tartottuk többek között, hogy a szerkezet lehetővé tegye a víz élményének minél szélesebb skálán történő megélését; kiváltképp, hogy e természeti elem és a város története az évszázadok során szorosan összekapcsolódott egymással.

 

 

A park identitásának erősítésére egy hozzá illeszkedő berendezési elemcsaládot helyeztünk el. Az elemek kiválasztása, valamint az egyedi formavilágú készletek tervezése során figyelembe vett szempontok között nagy jelentőséget tulajdonítottunk a történeti múlt megidézésének, a jelenkor igényeinek, valamint korszerű használati és fenntarthatósági alapelveknek. A történeti felvételeken dokumentált karakteres és ikonikus fehér padok jellegét idéztük fel a kortárs formavilágú, természetes kőből készült fehér tömbpadokkal, melyek a dísztér gyepes partere körül ékelődnek az emelt növénykazettába.

Szeged múltjának meghatározó eleme a szegedi vár, melynek egykori várfala és előbástyája érinti a park területét, amit egy térburkolatban futó, onnan helyenként kiemelkedő objektum formájában reprezentáltunk. A szalagnak nevezett berendezési tárgy, amely változatos magasságával és formájával játékra ösztönzi a gyerekeket, tartózkodó és interaktív felületet nyújt a felnőtteknek. A szalag azon szakaszán, amely a várárok nyomvonalát jelöli egy, a felületbe vésett idővonal található, melyen a város legfontosabb történeti eseményei láthatóak. Az egyedi térelemhez kapcsolódva egy szintén urbánus megjelenésű játszóeszköz kapott helyet, ami hálós rendszerével, áttetsző struktúrájával jól illeszkedik a környezethez.

A tervezett tér által nyújtott szolgáltatások palettáját innovatív megoldásként “smart park” elemekkel színesítettük: a dísztéri padokba USB töltőt tettünk, de a kikapcsolódást interaktív felületek és wifi-pont is biztosítja. A berendezési tárgyak vandálbiztosak, a park biztonságának megőrzését térfigyelő kamerák segíthetik, amelyek főként az aktív esti használat miatt válnak fontossá. A park minden része – természetesen – akadálymentesen megközelíthető.

 

 

Térhasználat

A térfelújítási koncepció részeként szükségesnek tartjuk egy, a térhasználathoz illeszkedő, azt kiszolgáló, állandó jellegű építmény elhelyezését a parkban, amelyben a várható használói igények alapján vendéglátó egységek (kávézó, fagylaltozó) és vizesblokk kialakítását tervezzük. Elsődleges célunk a teret határoló, annak karakterét meghatározó eklektikus épületekkel konkurálni nem kívánó, tiszta megjelenésű építmény létrehozása volt. A pavilonok lapostetős kubusokként formáltak, amiket lebegő gerendaráccsal kötöttünk össze: az együttes térbeli megjelenése ezáltal nem „házszerű”, inkább absztrakt köztéri alkotást idéző, az épített környezettől markánsan eltérő minőséget képvisel, melyet az anyaghasználattal is igyekeztünk hangsúlyozni (nemes anyagok, egyneműség, transzparencia).

Tervünkben javaslatot adunk a rendezvényekhez szükséges, ideiglenes telepítésű árusító pavilonok kialakítására is. Ezeknél a fő tervezési elv a megújuló térhez, valamint a műemléki környezethez méltó, esztétikus és egységes megjelenésű térelemek létrehozása, valamint a flexibilitás biztosítása volt. Ezt szolgálja a pavilonok rugalmas belső használhatósága és a térbeli elrendezésük variálhatósága is.

 

 

Összegzés

A koncepció megalkotása során a műemléki környezethez illeszkedő, a város múltjához méltó, a kortárs térhasználati igényeknek megfelelő, innovatív megoldásokkal tarkított főteret hoztunk létre, ami egyaránt képes megidézni a ligetes zöldfelületi struktúrával rendelkező parkok, valamint a reprezentatív célokat szolgáló városi terek, vásárterek hangulatát is. A megálmodott tér reagál a környezetére, tudatosan merít a településrész városi szabadtereinek erősségeiből és – reményeink szerint – kiváló alapot biztosít a további, több ütemben megvalósuló szabadtérfejlesztések számára is.

A tervezett Széchenyi tér a városszövetben jelenleg is elfoglalt, kiváló pozícióját nem csak kiaknázza, de meg is erősíti: kapcsolatot teremt a Kárász utcán keresztül megközelíthető belváros, valamint a park melléktengelyének folytatásában feltáruló Tisza-part között.

 

 

LArch Design Kft.