Nézőpontok/Kritika

Ilyen lesz: húsz nap múlva újra nyit az Erkel

2013.10.18. 13:07

Megnyitása után 103 évvel, november elején végre megtörténik az Erkel Színház újbóli átadása. A tavalyi szezon óta próbaüzemmel működő színház a Zoboki-Demeter és Társaik Építésziroda valamint a Laki Épületszobrász Kft. együttműködésével újulhatott meg, összesen 1,7 millárd forintból. Mizsei Anett cikke.

Október 14-én, hétfőn egy bejárás során ismerhették meg a sajtó képviselői a felújítás részleteit és végeredményét. Jelen volt Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója, Halász János kultúráért felelős államtitkár, tervezői oldalról pedig Laki Péter és Zoboki Gábor. A két órás program során meglátogattuk a közönségforgalmi területeket és a színfalak mögé is betekintést nyertünk. Mint azt Zoboki Gábor kiemelte, a felújítás jelentős része a színfalak mögött zajlott, s nemcsak abban az értelemben, hogy a közönségtől elzárt helyiségekben. Igen sok erőforrást emésztettek fel a színpadtechnológia "láthatatlan" elemei.

A homlokzatok alapvetően változatlanul maradtak, csak az állagvédelem szempontjából fontos beavatkozásokon estek át, és új díszkivilágítást kaptak. Ennek köszönhetően a bágyadt őszi napsütésben is pompás fehérben ragyog az épület - általam legalábbis - kedvelt tömbje. A megnövelt előcsarnokban az üvegfal mögött fogadja a vendégeket a széles, mélységi értelemben azonban immár kissé beszorított helyzetű előlépcső - bár polírozott kőburkolata tagadhatatlanul emeli a bejárat fényét. Annál érthetetlenebb a lépcső és az ugyancsak kőpadlóval rendelkező fogadócsarnok közti sávban lefektetett törtfehér linóleum, ami furcsa ideiglenességet sugall.

Ha kifogásolnivalót keresnék, ennyivel kéne beérnem - bár elfogultságomat nem is tagadom. Az előcsarnok, a közlekedők maradéktalanul ünnepi hangulatúak, oldalt pedig akadálymentesített bejáraton keresztül érkezhetnek meg a kerekesszékkel közlekedő látogatók. Az öltözők is teljes felújításon estek át, s bár méretüket vagy épp az összekötő közlekedő szélességét a meglévő szerkezetek behatárolták, talán valamivel kényelmesebb körülményeket biztosítanak a művészeknek, mint az eddigi állapotban. A színpadra vezető keskeny, sikátorszerű folyosón haladva az ember szinte látja a sorjázó balerinákat, hogy aztán a Háry János magyaros mintával csipkézett díszletei mögé lyukadjon ki.

A színpad műszaki berendezései korszerű világítás- és hangtechnika alkalmazását teszik lehetővé. Az analóg rendszerekről digitálisra történő átállás talán a felújítás egyik legnagyobb eredménye. Továbbra is hiányzik azonban a színpad alól egy, a mai kívánalmaknak megfelelő emelő- és forgatórendszer, és előszínpad sem alakítható ki egyelőre a zenekari árok fölött. A nézőteret a bejáráskor még a régi függöny takarta el a szemünk elől, hamarosan azonban e helyett is másik drapéria hull majd alá az előadások végén: a Bayreuther Festspielhaus függönyéhez hasonló árnyalatban pompázik majd az új.

Most azonban még a kopottas bordó bársonyt emelték fel, hogy aztán feltáruljon előttünk a nézőtér - inverz élménye ez a szezonokban nézőként megszokottnak. A megtartott kagyló formájú auditórium ez, de egy árnyalattal komolyabb, kifinomultabb lett. Szürke festést kaptak a falak, s a karzatoknál fehér, hullámzó burkolatot. A lámpatesteket egységesre cserélték, az apró, kristályszerű elemekből álló falikarok szépen öltöztetik a szecesszió idejéből ránk maradt, letisztult nézőteret. A széksorokat áthelyezve a köztük lévő távolságot kilencven centiméterre növelték, így kényelmesebb - jóllehet kevesebb - ülés esik majd rajtuk. Az új, mohazöld plüsskárpit természetes és semleges hatást kelt. A sötét faburkolatokkal és antracit padlóval a színház egyszerre ünnepélyes és intim nézőteret nyert. Láthatatlan fejlesztésként mindenképp megemlítendő az új szellőzőrendszer. A bejárást a piano nobile - az első emelet - büféjében zártuk. Bernáth Aurél festményei közt feszül a nagyvonalú, íves tér, méltó kiegészítése az elegáns színházteremnek.

Hamarosan tehát véget ér a felújítási munkák nehéz, próbákkal párhuzamosan zajló időszaka, az épület készültsége 95%-os. A művészek, a balett- és operaélet közös álma teljesül be hamarosan a "második Operaház" megnyitásával. Második, de csak időbeliségét tekintve: rengeteg tehetséges művész - köztük a közeljövőben néhány világsztár - kaphat szerepet, és rengeteg ember juthat értékes színházi élményhez, aki eddig nem engedhette meg magának az Opera magasabb jegyárait. A fenntartásra állami ígéretet kapott a vezetés. Az Erkel révbe ért, legalábbis egy dolog biztos: a következő 10-15 évre alkalmassá vált arra, hogy előadásokat tartsanak benne.

Mizsei Anett